Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: leho
„A helyemet keresem.” Grecsó Krisztián legújabb, tavasszal megjelent regényében a főhős családfája fehér foltos és kusza történetének fontosabb szálait szeretné fellelni, kibogozni, megismerni. A fiatal budapesti hivatalnok nem akar mást, mint néhányan a nagyvilágban, jól érezni magát a bőrében. Ez a bőr az ön- és mástest, a szűkebb-tágabb család, a munkahely; a hozzájuk fűződő viszonya az egyik közösségi háló profilmódosító nyelvén: bonyolult.
„Én sokkal finomabbra tudom emlékezni mindkettőt”
Grecsó furcsán próbál kitörni az általa előidézett és ezért mások által rá szabott népiíróságból. Regényhőse hiába él a fővárosban, megy utána például a vágyott nőnek a fészbukon és halássza le az adatait, a szerző majd úgy nyit, mintha egy tapasztaltabb viharsarki író szociográfiáját olvasnánk: a hely/zet/meghatározás után realista családtörténettel. Öntesttől a családi aszott korpuszokig haladunk. Mintha Sz…v… és Tótkomlós közel lenne. De nincs közel, a Mellettem elférsz története más irányt vesz. Helyét kereső hősének egy családtörténet kerül a kezébe, melyet Juszti mama, a nagyanyja írt. Az elhallgatásokkal teleszőtt, elhallgatásoktól üres részeket igyekszik kitölteni. A családtörténet azonban Grecsónál nem cél, csak hőse önanalíziséhez kell, az épp elhagyott és biztos fogódzókat kereső adóhivatalnok segítségként nyúl a családfához, ebből szeretné fölfejteni a leendőt, modellezni jelen élete jó döntéseit.
A felmenők történetének leírása plasztikus, a Tánciskola lüktető, kissé túlakciózott cselekményvezetése után szinte meglepetés a feszes, visszafogott elbeszélésmód. Hogy ebben mennyi szerepe van az időközben különböző sajtóorgánumoknál szerzett egyre nagyobb szerkesztői tapasztalatnak is, azt majd a szakemberek eldöntik. Mindenesetre úgy vélem, a regényben a családtörténeti részek sikerültek leginkább. Nagyszerű jelenetek emelkednek ki az egyébként jó egészből, mint legutóbb is megállapítottuk, novellaszerűen, ilyen például Juszti mama „életének legnagyobb sikere, egyetlen lehetősége, amikor kreativitása teret kap”: fia számára percek alatt kell verset fabrikálnia az iskolai ünnepélyre, hogy az elfeledett feladatot kipipálhassák. Ez az intermezzo korlenyomat, és a szerző ebben erős, úgy sűrít bele egy emberi sorsot, életutat a kis, hétköznapi eseménybe, hogy érezzük, a korlátolt lehetőségek korlátolt terepén-telepén az egyénnek, bármily tehetséges is legyen valamiben, néha csak ennyi adatik.
Nekem távol volt a Király utca, Domos tatának nem. ő otthon volt mindkettőben, a főváros maga volt az elpárolgott fiatalság, a disznóvágás meg az év legszebb napja, ezért nem ütötték egymást. Mind a kettő a szív ügye volt, megfértek egymás mellett.
Grecsó nem szimpla családtörténetet írt. A rokonok viselt, viseltes dolgai után „megtalálja” Domos (1925–1997, olvasható a családfán az előzék oldalakon) nagyapját, akinek az életútja hasonló lehet az övéhez. Paradoxon, hogy a türelmetlen fiatalember, aki őseiben keresi saját jövőjét, épp azon nagyapja történetének akar a nyomába jutni, akivel összesen egy őszinte rövid telefonbeszélgetése volt. Felkeresi Domos egyik kollégáját, és felkutatja a tata még élő, 90 éves egykori nagy szerelmét, hogy a fehér foltokat kiszínesítse. A fővárosban dolgozó és oda vágyó, titokban színházba járó sánta nagyapja hogyan akart és nem tudott kitörni telepi kubikos (és nem kubikus) mivoltából. A szeretett polgárlány másképp döntött, a tata pedig visszament a családjához.
Adagokban kapjuk párhuzamosan a jelent. A középhivatalnok hányatott nőügyei és kocsmázásai, a hivatali bosszúságok (lásd Örkény) érdekesek, maiak, poposak, de nem olyan erejűek, mint a múltelbeszélés. Kicsit erőltetettnek érzem a jelen fő vonalát, hogy a Tánciskola után most is előjön a szexuális erőszak témája, ott cigány lánnyal, itt egy prostituálttal. Nagy a kontraszt, ami a tata felemelkedési kísérlete és az ő leérkezése (révbe jutása?) között feszül. A pillanat megragadása és az élethelyzetek kibontása néhol egészen kitűnő. Domos tata szerelmi szála végig élvezetes, jól megírt.
Éva nem felelt, megcsókolta, sírós, taknyos csók lett, szinte a szájába beszélt, maradj velem az ünnepekre, nagyon kérlek, ne hagyj egyedül! Domos megszorította, csak végleg tudok veled maradni. Az ünnepekre nem.
Grecsó tudja, ha nem tudja, hallotta, milyen angyalbőrben Pitralont inni; hogy nem is olyan rég falun még a földre esett kenyeret meg kellett csókolni és megenni; hogy milyen nagy eseménynek számított egy cirkusz érkezése; az üveges sör néha hiánycikk volt; stb. Mesélőkedve csak itt-ott kapja el, néhol kifejezetten önmegtartóztató, és nem bont ki adódó lehetőségeket.
Látta, hogy a kelmeárus tette, ő folyatta ki a szűzlány vérét. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, az apja halálba itta magát…
A történetmeséléssel soha nem akadt gondja, inkább néha túlzásokba esik e téren, igen olvasmányos, gördülékeny a mű. Jó a stílusa, Grecsó ismeri a társadalmi és nyelvi rétegeket, élvezetesen ír, talán a működik töltelékszó túlburjánzása és itt-ott egy-két rossz kifejezés (kitaláció) lóg ki a szövegből. Ám összességében sok olyan remek regényrészlet született, hogy ha nem is tudta végig tartani a kezdeti színvonalat, talán az eddigi legjobb műve.
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Magvető, Budapest, 2011
Kötött, 140×215 mm, 292 oldal
Felelős szerkesztő: Király Levente
ISBN: 9789631428520
Fülszöveg
Grecsó Krisztián új regényének hősei hisznek az öröklődésben. Tudják, hogy a génekkel együtt sorsot is kaptak. A főszereplő – egy harmincas éveinek közepén járó férfi – aggódva figyeli magát, saját mozdulatait, testének minden változását. Barátnője elhagyja, ráadásul egy családi titok véletlen lelepleződése miatt rejtélyek hálójába gabalyodik. Miközben az összes talányt földeríti, és lassan megismeri családja viselt dolgait, magára ismer. A türelmetlen lánykérésekben, a titkos szerelmekben, a hosszú évek magányos várakozásaiban egyre inkább ő a főszereplő. Hiszen nem csak a mozdulatait, a haja színét, a testalkatát kapta a családtól, de ha jól figyel – a jövőjét is. Az addig széttartó életpályák a ma Budapestjén találkoznak. A Mellettem elférsz nem egyszerűen családok, generációk, szerelmek és vágyak regénye. Mert bár átutazunk vele a huszadik századon és a Kárpát-medencén, mégis, a könyv minden mondatával a mához, a mának szól.
Olvasson bele!
Grecsó Krisztián
1976-ban született Szegváron. A Viharsarok több városában élt, most zuglói lakos. Volt birkapásztor, vízhordó fiú, napszámos, tanító, költő, bölcsész, forgatókönyvíró, vezető szerkesztő. Most író, az Élet és Irodalom munkatársa. A csongrádi Batsányi János Gimnáziumban érettségizett. A békéscsabai Kőrösi Csoma Sándor Főiskolán végzett mint tanító, de sohasem tanított. A JATE magyar szakát 2001-ben fejezte be. Öt évig a Bárka folyóirat, majd a Nők Lapja vezető szerkesztője és a Szépírók Társaságának alelnöke is volt. 2009-től vezeti az Élet és Irodalom próza és esszé rovatát.
2001-ben a Pletykaanyu című novelláskötettel robbant be a kortárs prózába. Isten hozott című regénye 2007-ben németül, 2008-ban csehül, 2009-ben szlovénül is megjelent. 2005-ben a Magvető gondozta a Pletykaanyu című novelláskötet második kiadását (2001-ben ezzel a kötettel robbant be Grecsó a kortárs prózába). 2008-ban jelent meg Tánciskola című regénye. Drámáját, a Cigányokat (2010) Máté Gábor rendezésében játssza a budapesti Katona József Színház. (Magvető)
Könyvei:
Vízjelek a honvágyról (versek, 1996, Tevan)
Angyalkacsinálás (versek, 1999, JAK – Kijárat)
Pletykaanyu (elbeszélések, 2001, Jelenkor)
Isten hozott (regény, 2005, Magvető)
Tánciskola (regény, 2008, Magvető)
Mellettem elférsz (2011)
