Augusztus 27.

Névnapok: Gáspár, Cézár, Gazsó, Gibárt, József, Káldor, Mónika, Vilja

Események:
1900 – Gabriel Fauré francia zeneszerző három felvonásos Prométheusz (Prométhée) című nagykantátájának (op. 82) ősbemutatója a franciaországi Arènes de Béziers-ben. Az előadáson 800 énekes és zenész (köztük két fúvószenekar és 15 hárfa) lépett fel, közel 10 000 néző előtt. A művet nagyon ritkán mutatják be.
1953 – bemutatják az amerikai mozik (New York-i Radio City Music Hall) a Római vakáció (Roman Holiday) című fekete-fehér, romantikus amerikai–olasz koprodukcióban készült vígjátékot, Audrey Hepburn, Gregory Peck és Eddie Albert főszereplésével. A filmet William Wyler rendezte. A film augusztus 20-án nyitotta meg a 14. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált. Három Oscar- és egy Golden Globe-íjat kapott.
1955 – Nagy-Britanniában megjelenik a Guinness Rekordok Könyvének első kiadása. 1951-ben Sir Hugh Beaver, a Guinness Sörfőzde akkori igazgatója fejéből pattant ki az ötlet, amikor éppen kedvenc sportjának, a vadászatnak hódolt társaival, akik azon kezdtek el vitatkozni, hogy a nyírfajd vagy az aranylile a leggyorsabban repülő madár.
1964 – megjelenik Walt Disney Mary Poppins című zenés filmje Robert Stevenson rendezésében, Julie Andrews és Dick Van Dyke főszereplésével. A dalokat Richard és Robert Sherman írta. A premier a Los Angelesi Grauman’s Chinese Theatre-ben volt. 5 Oscar-díjat nyert. Magyarországon 1986. december 4-én mutatták be a mozikban.
1992 – egy aukción 87 ezer dollárt fizettek John Lennon A Day In The Life című, kézzel írott dalszövegéért.
2001 – genfi ​​központjában Angelina Jolie Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színésznőt az UNHCR (Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosa, az Egyesült Nemzetek Szervezete [ENSZ] menekültügyi intézménye) jószolgálati nagykövetévé nevezik ki.
2015 – öt hónappal a szerző halála után, a Doubleday kiadónál megjelenik Terry Pratchett Pásztorok koronája (The Shepherd’s Crown) című kötete, a Korongvilág sorozat utolsó könyve.

Meghalt Tiziano Vecellio (1490?–1576) a velencei reneszánsz egyik legnagyobb festője.
Azzal együtt, hogy elismerten ő volt korának legnagyobb portréfestője, ő festette az olasz reneszánsz első tájképét. Fő témája a tökéletes külsejű ember volt, aki testi és egyúttal lelki szépségével maga is része a táj, a természet szépségének. Monumentális mitológiai és történelmi kompozícióit a reneszánsz szépség, biztonság és életöröm hatja át. Többségüket főúri paloták díszeinek festette. Festői módszere a barokkban vált majd hogy nem általánossá: sötét, vörösesbarna lapra fokozatosan hordta fel az egyre világosabb színek rétegeit. Az európai festészetben valószínűleg ő az első olyan mester, akinek ecsetkezelésén és színeinek változásán jól végigkövethető életútja. Utolsó éveiben látása megromlott, de a festést nem hagyta abba, ez korszaka már átvezet a manierizmusba (Égi és földi szerelem, Urbinói Vénusz, Mária mennybevétele).

Meghalt Josquin Des Prez (1450?–1521) frankoflamand zeneszerző, a Palestrina előtti időszak legnagyobbja, a „zene fejedelme”.
Nem pontosan ismert időpontokban rövid ideig Modenában, Párizsban és Ferrarában tartózkodott, ahol kórusokat irányított. Egyes források arról szólnak, hogy az 1500-as évek legelején a magyar királyi udvarban tartózkodott. Különös módon a reformáció atyját, Luther Mártont is megbabonázta Josquin talentuma. Már kortársai a zene fejedelmének nevezték, uralkodók és egyházi emberek sorát bűvölte el zenéjével. Működése révén végérvényesen vége lett a középkori zenének, a reneszánsz utat tört magának ezen a területen is. Az új mise, az új motetta, az új chanson igazi megteremtője. Nagy hatása nemcsak zeneszerzői működéséből fakad, hanem fontos a pedagógiai tevékenysége is (Missa de Beata Virgine, Miserere,Virgo Salutiferi).

Meghalt Lope de Vega (Félix ~ Carpio, 1562–1635) spanyol költő, a barokk dráma legjelentősebb művésze.
Vagy 1500 színmű és több száz kisebb drámai darab alkotója, melyek közül kb. 500 ismert. Sokan a spanyol irodalom második legnagyobb alakjának tekintik, akit csak Miguel de Cervantes volt képes felülmúlni. Élete legalább olyan szövevényes volt, mint darabjai: önkéntesként szolgált a Legyőzhetetlen Armadában, szerelmi ügyei pedig hírhedtté tették és sokszor összetűzésbe került a hatóságokkal, végül papként fejezte be életútját. Alapvetően kétfajta drámát írt: egyfelől a korabeli erkölcsöket és intrikus viszonyokat igyekezett bemutatni – nem egyszer saját kaotikus szerelmi életéből merített –, történelmi darabjaiban pedig spanyol legendákat és más történeteket dolgozott fel. A témaválasztás mindig a közönség igényeinek megfelelően történt. A drámák mellett Lope de Vega művészete bukolikus románcokat, korabeli események és szentek életének verses feldolgozásait, meséket is magába foglalt. Több drámájának magyarországi vonatkozásai is vannak (A kertész kutyája, 111 szonett, Olmedo lovagja). ––> A Főnix és Magyarország

Meghalt Francisco de Zurbarán (1598–1664) spanyol festőművész, a „spanyol Caravaggio”.
Elsősorban szerzeteseket, apácákat és vértanúkat ábrázoló vallási festményeiről, valamint csendéleteiről ismert. Már gyerekkorában szénnel készített rajzokat. 1626-ban szerződést írt alá a sevillai San Pablo el Real domonkos kolostor priorjával vállalva, hogy nyolc hónapon belül 21 festményt készít. Ezután több kolostorba is meghívták. 1630 körül kinevezték IV. Fülöp festőjének. Különösen jártas volt az életszerű alakok és nagyszerű texturák megjelenítésében. Stílusa visszafogottabb és súlyosabb, mint Caravaggio-é, a színtónusa gyakran kékes színezetű. Miközben hátterei gyakran jellegtelenek és sötétek, kivételes hatásokat ért el a pontosan elkészített előtérben, amelyek nagyrészt fény és árnyék hatásai miatt bravúrosak (Csendélet citrommal, naranccsal és rózsával; Szent Péter látomása, Imádkozó Szent Ferenc). ––> Velázquez árnyékában

Meghalt Rózsahegyi Kálmán (1873–1960) színész, színészpedagógus, kiváló művész.
1900–1935 között a Nemzeti Színház tagja volt, 1923-tól az örökös tagja. A realista színjátszás egyik legjelentősebb képviselője, aki nem a szó művésze, hanem az egyszerű, természetes, közvetlen játéké volt. Skálája meglehetősen széles volt, szerepei a bohózattól az érzelmes humorig minden árnyalatot felöleltek. Máig híres színiiskoláját 1909-ben alapította feleségével, Hevesi Angélával, melyben később lányával együtt tanított, egészen haláláig. Kiváló színészpedagógus volt, tanítványai sorából sok jeles művész került ki (Légy jó mindhalálig, Az én lányom nem olyan, Budapesti tavasz).

Megszületett Mészöly Dezső (1918-2011) Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító, irodalomtörténész, dramaturg, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
1942-ben a Kolozsvári Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori címet François Villon művészetéből. Emellett a Képzőművészeti Főiskola festő szakára járt 1940-1943 között. 1946-ban a Nemzeti Színház dramaturgjaként kezdett el dolgozni, közben Párizsban irodalmi és színházi tanulmányokat folytatott. 1948-ban a Madách Színházhoz került. 1951-től három évig a Színművészeti Főiskola dramaturg szakán tanított. 1958-ban távozott a Madách Színháztól, 1963-ig szabadúszó. Ekkor lett a Magyar Televízió munkatársa, ahol 1978-as nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Lefordította Villon teljes életművét, jelentősek Shakespeare- és Molière-fordításai is. Fordítói munkája mellett fiatal korától rendszeresen szerzett verseket, első önálló kötete azonban csak 1975-ben jelent meg. Veretes nyelv, tömörség, több helyen gúnyos és ironikus hang jellemzi (Villon Testamentuma, Betűk rabságában, Magyar ég alatt).

Meghalt Gion Nándor (1941-2002) vajdasági író, újságíró, forgatókönyvíró, tanár, az újvidéki rádió magyar főszerkesztője.
1963-1983 között újvidéki magyar rádió munkatársaként dolgozott s gyakorlott tollforgatóvá vált. Neoavantgárd kísérletekkel kezdte pályáját, laza időkezelésű, szabad asszociációkban bővelkedő lázadó kötettel indult, de már az 1960-as évek végén kialakította sajátos, elevenen, fordulatosan mesélő elbeszélői módszerét és stílusát. Művei ettől kezdve legtöbbször szülőföldjén, Szenttamáson és környékén játszódnak. Szemléletükre pedig az eleven meséléssel, visszatérő hősökkel, a képtelen és a természetes dolgok, események keverésével létrehozott „dúsított realizmus” jellemző. 1979-1982 között a Vajdasági Íróegyesület elnöke, 1983-1985 között az Újvidéki Színház igazgatója volt. 1985-től az újvidéki rádió újságírója, szerkesztője, főszerkesztője. Jugoszlávia felbomlása idején a rábízott emberek védelme érdekében az utolsó pillanatig kitartott munkahelyén és a pártban, ezért romolhatott meg a kapcsolata egyes jugoszláviai és magyarországi írókkal. 1993 szeptemberében áttelepült Magyarországra családjával együtt. Az életmű domináns része a jugoszláviai és magyarországi rendszerváltások tükre, amely ezért hiánypótlónak tekinthető. Az aktualitásokon túlnövő és írásainak fennmaradását garantáló tulajdonsága varázslatos elbeszélő művészete (Kétéltűek a barlangban, Mit jelent a tök alsó?, Az angyali vigasság).

Ezen a napon született:

Johann Georg Hamann (1730-1788)
német filozófus, író, lantjátékos. Teológiát és filozófiát tanult. Állami szolgálatban működött Königsbergben, de folyton szükséggel küzdött és céltalanul hányódott. A költészetet az emberiség nyelvének tekintette, és nem akarta, hogy a költőt elavult szabályokkal korlátozzák, Nézeteivel ő volt az első megindítója annak a forradalmi mozgalomnak a német irodalomban, melyet már a kortársak Sturm und Drang névvel jelöltek (Johann Georg Hamann válogatott filozófiai írásai).

Georg Hegel (Georg Wilhelm Friedrich Hegel, 1770-1831)
német filozófus, egyetemi tanár. A klasszikus német filozófia és a német idealizmus legnagyobb és legjelentősebb képviselője. Schopenhauer, Nietzsche és Kierkegaard filozófiájának megjelenésével a hegeli mű összeomlott, a rendszerfilozófiák kora leáldozott. Hegel jelentős befolyást gyakorolt a XIX. században a születő magyarországi filozófiára, habár könyveinek magyar fordítását csak az 1950-es évektől kezdték kiadni (Ember és történelem, Esztétika, A művészet filozófiája).

Barthold Georg Niebuhr (1776-1831)
német történész, diplomata, a forráskritikai módszert alkalmazó, modern történetírás egyik előfutáraként tartják számon. Történészként elsősorban a római nép históriájával foglalkozott. 1812–1845 között megjelent, ötkötetes főművében (Römische Geschichte) az első pun háborúig dolgozta fel a Római Birodalom történetét.

Szemere Bertalan (1812-1869)
politikus, országgyűlési képviselő, író, előbb az első felelős magyar kormány belügyminisztere, majd a Magyar Királyság második miniszterelnöke az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Utazásai során szembesült azzal, hogy Magyarország a nyugathoz képest jóval elmaradottabb, és az országról kialakult külföldi kép mennyire hiányos és hibás. Úti élményeit és a külföldi demokratikus intézmények működéséről, felépítéséről esszéit színvonalas útinaplójában (Utazás külföldön) írta meg még Bécsben, s bár a mű szerkesztett változata 1839-re elkészült, a cenzúra miatt a könyv kiadása egészen 1840-ig váratott magára. A forradalom után külföldre kényszerült. Emigrációban töltött évei alatt megírta Utazás keleten című útirajzát is.

Charles De Coster (1827-1879)
belga író. Flamand, illetve vallon származású szülők gyermeke volt. A brüsszeli szabad egyetemen tanult. Fő műve, a a 14. század első felében élt népi hős, a vidám és mihaszna csínytevője, a balga hiszékenyek Thyl Ulenspiegel és feneketlen bendőjű, jó kedélyű Lamme Goedzak története. A mű a belgák nemzeti eposzává vált.

(Alistáli és szentkirályszabadjai) Badics Ferenc (1854-1939)
irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, királyi tanácsos (Gaal József élete és munkái, Fáy András életrajza, Kuruc világ és kuruc költészet).

Lechner Ödön (1845-1914)
a szecesszió építészetének világhírű, iskolateremtő mestere és a magyar szecessziós építészet megteremtője. Az építészeti részletképzés tekintetében egyre inkább a magyar folklór, az ázsiai illetve perzsa és indiai díszítőművészet felé fordult (Szegedi Városháza; Magyar Állami Földtani Intézet; Iparművészeti Múzeum).

Császár Imre (1846-1933)
színész, színiakadémiai tanár. 1885-ben végezte el a Színiakadémiát. Ezt követően Erdélyben, Kolozsvárott szerepelt, majd 1886-ban Krecsányi Ignác szerződtette Aradra. 1887-től tagja a Nemzeti Színháznak, melynek 1907-től örökös tagja. 1894-től a Színi Akadémia tanára.

Ivan Jakovics Franko (1856-1916)
ukrán költő, író, műfordító, publicista, társadalomtudós, a 19. századi ukrán irodalom egyik legfontosabb képviselője. Jelölték az 1916-os irodalmi Nobel-díjra, de halála miatt a jelölést nem értékelték (Válogatott elbeszélések, Zahar Berkut, A festékbe pottyant róka).

Theodore Dreiser (Theodore Herman Albert Dreiser, 1871-1945)
amerikai író, újságíró, úttörője volt az amerikai naturalista írói irányzatnak, karaktereinek emberi értéke nem a bevett erkölcsi normákban, inkább a nehézségek állhatatos legyőzésében rejlik (A pénz királya, A zseniális ember, Amerikai tragédia).

Georg Wilhelm Pabst (G. W. Pabst, 1885-1967)
osztrák filmrendező, A társadalom- és lélekábrázolás szolgálatába állított sajátos, egyéni formanyelve az expresszionizmus és a naturalizmus közötti átmenetet képviseli (Bánatos utca, Koldusopera, Paracelsus).

Man Ray (1890-1976)
amerikai dadaista és szürrealista képzőművész, divat- és portréfényképész, a dadaizmus és a szürrealizmus egyik meghatározó alakja, az avantgárd fotográfia jeles képviselője. Bár élete során nem sok elismerést kapott, a halála óta eltelt évtizedek alatt hírneve hatalmasat nőtt.

Hosszu Márton (1894-1953)
festőművész, inkább portréfestő volt, számos családi arckép és a korabeli társadalom jeleseiről festett műve szemlélteti az akadémista megközelítés eszköztárát. A lengyel-magyar barátság jegyében több történelmi jellegű festményt festett (Zsuzsanna a fürdőben, A zöld ruhás nő, Önarckép).

Alföldi András (1895-1981)
régész, ókortörténész, az MTA tagja, legfőképpen a császárkori Pannóniára specializálódott, de érintette a hunok és az avarok hagyatékát is. 1947-ben Angliába emigrált, majd egy év múlva Svájcban telepedett le (Leletek a hun korszakból, Magyarország népei és a Római Birodalom, Az utolsó nagy pannon császár).

Mijazava Kendzsi (1896-1933)
japán költő, meseíró. Tehetséges, sokoldalú művész volt, aki szinte eggyé vált a földdel és azokkal, akik abból éltek. Sok gyerekmesét írt, részben oktató célzattal. Diákjai színjátszókörének több rövid színpadi darabot is szerzett, de legjelentősebbek az azóta sok nyelvre lefordított, a japán vidék iránti szenvedélyes szeretetét tanúsító versei (A sokfogásos vendéglő, Az esti héja csillagképe, A Nametoko medve).

Ék Sándor (Leicht, 1902-1975)
Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festő, grafikus, érdemes művész. A Tanácsköztársaság idején bekerült a Proletár Képzőművészeti Tanműhelybe, 1920-ban Bécsbe emigrált. 1923-ban Párizsban élt. 1924-ben hazatért és letartóztatták. Miután kiengedték, 1925-ben Németországban élt. 1944-ben a Vörös Hadsereg katonájaként tért haza Magyarországra, 1948-ban kinevezték az Iparművészeti Múzeum igazgatójává (Menekülő asszony, Szovjet munkásnő, Rákosi elvtárs 1919-ben a salgótarjáni fronton).

Zimándi Pius (Zilich István, 1909-1973)
premontrei szerzetes, tanár, irodalomtörténész, pedagógiai szakíró. Értékes naplót vezetett az ötvenhatos fővárosi eseményekről. A kéziratot a Századvég könyvkiadó és az 1956-os Intézet közös kiadásban jelentette meg 1992-ben (Kazinczy véleménye kora irodalmáról, A Toldi tanítása az általános iskolában, A forradalom éve).

Barabás Tibor (1911-1984)
Kossuth- és József Attila-díjas író. 1928-ban kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Munkái az 1930-as évektől jelentek meg. 1941–1945 között munkaszolgálatos volt. 1945-ben a Cserépfalvi Könyvkiadó irodalmi vezetője, majd a Szabad Nép kulturális rovatvezetője volt. 1946–1949 között az Írószövetség főtitkára. 1949–1951 között a Révai, illetve a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója volt (József Attila, a szegénység költője; Jakobinusok; Aranyfácán).

Dudás Kálmán (1912-1983)
költő, műfordító. 1930-tól több antológiában is szerepelt. Eleinte a népi írók csoportjához tartozott később az időmértékes, jambikus verselést követte. Verseinek fő témája a táj és a szülőföldhöz való ragaszkodás (Déli szél, Szederillat, Kettős szélárnyék).

Kertész László (1915-2004)
Jászai Mari-díjas rendező, zeneigazgató, érdemes művész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedű- és a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező továbbképző tanszakát végezte. Rendezőként a Mesebarlang Bábszínházban kezdete pályáját 1948-ban. 1956-tól az Állami Déryné Színházhoz szerződött, ahol 1957-től főrendezőként dolgozott 1977-ig. 1971-től a társulaton belül operatagozatot alakított. 1978 és 1988 között a Népszínház operatársulatának zeneigazgatója volt.

Zerkula János (1927-2008)
erdélyi magyar népzenész, prímás, hegedűművész. Látását gyermekkorától kezdve fokozatosan elvesztette. Magyarországon 1989-től kezdve koncertezett. A csángó folklórfesztiválon 2004-ben elismerő oklevélben részesítették.

Galgóczi Erzsébet (1930–1989)
Kossuth- és József Attila-díjas írónő, a magyar irodalomban páratlan hitelességgel tudósít a paraszttársadalom modernizálódásának konfliktusairól. A budapesti Színművészeti Főiskolán szeretett volna továbbtanulni, de szülei ezt nem engedték. Még ebben az évben beiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára. 1950-1955 között a budapesti Színművészeti Főiskola hallgatója volt dramaturg szakon. Sok műfajban alkotott, regényei, elbeszélései mellett színműveket, hangjátékokat illetve szociográfiai műveket, riportokat is írt. Műveinek megjelenését az ötvenes és hatvanas években folyamatosan akadályozta a politikai hatalom, mert felismerte azok leleplező erejét, igazságát (Pókháló, Vidravas, Idegen a faluban).

Örkényi Éva (1932)
színésznő, a József Attila Színház örökös tagja. Az Országos Színészegyesület színiiskolájába járt, majd 1950-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1950-1953 között az Úttörő Színház tagja volt, 1953-1957 között pedig a debreceni Csokonai Színházban szerepelt. 1957-1989 között a József Attila Színházban játszott. Kezdetben drámai hősnőket, majd epizód- és karakterszerepeket játszott. Sokat filmezett és gyakran foglalkoztatta a rádió (Isten rabjai, Különös házasság, Osztrigás Mici).

Kulcsár István (1932)
Rózsa Ferenc-díjas újságíró, író, rádiós és televíziós személyiség. 1955/56-ban a Szabad Nép munkatársa, 1957-ben az Élet és Irodalom rovatvezetője, 1957 és 2006 között a Magyar Rádió munkatársa. Az Európai Újságírók Szövetsége magyar tagozatának alelnöke (A világűr meghódítói, Távol Európától, Nem ezt ígértétek!).

Létay Vera (1935-2020)
dramaturg, kritikus. 1952–1957 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán tanult. 1957–1961 között a Mafilmnél dolgozott. 1961-től a Filmvilág munkatársa és szerkesztője; 1979–2010 között főszerkesztője volt.

Alice Coltrane (1937–2007)
amerikai dzsesszénekes, zongorista, orgonista, hárfás, zeneszerző. Gyermekkorában klasszikus zenét tanult, hivatásszerűen saját triójával kezdett jazzt játszani. Ő volt a kevés hárfás egyike a jazz történetében.

Cesária Évora (1941-2011)
zöld-foki énekes, előadóművész. A morna stílus legismertebb előadója. Nemzetközi karrierje csak 1988-ban kezdődött, amikor megjelent első nagylemeze, a La Diva Aux Pieds Nus. 2004-ben Voz D’Amor című albumáért Grammy-díjat kapott.

Uhrik Teodóra (Uhrik Dóra, 1943)
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, balettpedagógus, érdemes művész. Édesanyja 7 éves korában íratta be az Állami Balett Intézetbe, ahol 1961-ben végzett. 1976-ban a Táncművészeti Főiskolán táncpedagógusként diplomázott. Az 1980-as évektől kezdve prózai darabokban is játszik. 2004-ben jelent meg az alapfokú táncművészeti iskolák tanulóinak írt könyve Klasszikus balett képeskönyv címmel. 2017. október 2-ától a Pécsi Balett ügyvezető igazgatójává nevezték ki.

Honti László (1943)
Széchenyi-díjas nyelvész, finnugrista, az MTA tagja. Fő kutatási területe az uráli összehasonlító nyelvészet, ezen belül az etimológiai, a hangtörténeti és morfoszintaktikai kérdései. Külön foglalkozik a obi-ugor nyelvek történetével, ezen belül hangtörténetével (Hol és milyen uráli finnugor „ősnyelvet” beszéltek távoli eleink?, A nyelvrokonságról, Magyar nyelvtörténeti tanulmányok).

Erdei Grünwald Mihály (1944–2023)
újságíró, filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer. A Színművészeti Főiskolára történt sikertelen felvételi vizsgája után, héber nyelvtudásának is köszönhetően felvették az Országos Rabbiképző Főiskolára. Első versei és novellái 1967-ben jelentek meg. 1977-től szellemi szabadfoglalkozású újságíró. 2000-ben és 2001-ben két expedíciós úton járt Kardos Sándorral egy új régészeti felfedezés nyomában a Szentföldön, Emanuel Anati olasz régész professzorral együtt (Mindig laktunk valahol, Mit hagytak ránk a századok?, Szentföldi Szent Helyek üzenete).

Kerékgyártó István (1953)
író, jogász. 1999 óta szabadúszó, írással foglalkozik. A budapesti Katona József Színház 2012-ben nagy sikerrel mutatta be a Rükverc című regényének adaptációját (Trüffel Milán, avagy egy kalandor élete; Hurok; A rendszerváltó).

Zalán Tibor (Lipák, 1954)
József Attila-díjas költő, író, drámaíró, dramaturg. Korai korszakában népies szürrealizmus volt a meghatározó irányzat. Amint költői öntudatra ébredt, azonnal szakított ezzel az akkor divatos és irányzatvezető stílussal és belekezdett avantgárd korszakába. Amikor az avantgárd kísérletezés is ugyanolyan formalizmussá vált, mint bármi más, akkor kitalált magának egy kategóriát: a radikális eklektikát (A rettentő görög vitéz, Zalán Tibor legszebb versei , Ruhatárban felejtett kabátok). ––> Királylányok könyve

Can Togay János (1955)
Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő. Gyermekkorát Németországban töltötte. 1969-től Halász Péter társulatának tagja volt. 1984-ben diplomát szerzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán. 1978 óta jelennek meg versei. A babelsbergi Filmegyetem forgatókönyv-fejlesztési professzora (A Hídember, Szerelemtől sújtva, Átmeneti ember).

Mézes Violetta (1955)
színművésznő. A Nemzeti Színház stúdiójában tanult, majd az Állami Déryné Színház tagja lett. 1976-1980 között a békéscsabai Jókai Színház, 1980-1986 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1986 óta, kisebb megszakítással a Győri Nemzeti Színház tagja.

Petőcz András (1959)
József Attila- és Márai Sándor-díjas és Magyarország Babérkoszorúja díjas író, költő, szerkesztő, a hazai avantgárd egyik vezéralakja, a vizuális költészet, a képvers egyik megújítója, hangverssel, akusztikus költészettel is foglalkozik (Az Egészen Kicsi Kis Létező és egyéb történetek, Behatárolt térben, Betűpiramis). ––> Képzett társítások Harasztÿ Istvánnal és Petőcz Andrással

Chandra Wilson (1969)
amerikai színésznő. Leginkább A Grace klinika című kórházi drámasorozatból ismert. A televíziózás mellett színpadi szerepeket is vállal.

Alexa Vega (1988)
amerikai színésznő. Leginkább Carmen Cortez szerepében ismert a Kémkölykök-filmsorozatból (Ottalvós buli, Machete gyilkol, Rossz vér).

Ezen a napon halt meg:

Caesarius (470?-542)
ókeresztény író, Arles metropolitája volt, Hippói Szent Ágoston híve, egyházi szónokként volt ismert, 238 beszéde maradt fenn, ezekben a Bibliát magyarázza, különféle erkölcsi kérdéseket boncolgat.

Claude Goudimel (Goudimél Kolozs, 1510?-1572)
francia hugenotta zeneszerző, a genfi zsoltárok egy részének, valamint református dicséreteknek a zeneszerzője. 1559 előtt öt misét szerzett, köztük egy Magnficat címűt.

Tomás Luis de Victoria (1548–1611)
spanyol reneszánsz zeneszerző. Legfiatalabb tagja a 16. század spanyol zeneszerző-triászának Cristóbal de Morales és Francisco Guerrero után. Giovanni Pierluigi da Palestrina és Orlande de Lassus mellett az ellenreformáció egyik legnevezetesebb zeneszerzője (hatszólamú Requiem).

Egyed Antal (1779-1862)
római katolikus pap, költő, az MTA tagja. Bonyhádi plébánosként megismerkedett a fiatal Vörösmarty Mihállyal, aki a Perczel családnál volt házitanító és a plébánia könyvtárában gyakran forgatta a klasszikus költők műveit. Könyvtárát egy Dunaföldváron alapítandó könyvtár létesítésére hagyta (Kis énekes könyv hiveim számára, Megváltó, Dunaföldvári vőfélyek köszöntése lakodalmakon).

Kuthy Lajos (1813–1864)
regény- és drámaíró, akadémikus, a Kisfaludy Társaság tagja, az MTA levelező tagja. Minden erejét az írói pályán érvényesítette, az akkori szépirodalmi lapoknak egyik legszorgalmasabb munkatársa volt. 1838-ban jelentek meg első novellái az Atheneumban, ezeket később kilenc kötetben adták ki 1841 és 1853 között. Több drámát és három színművet is hátrahagyott (Első Károly és udvara, A királyné olvasója, A szerelmes diák).

(Báró németkeresztúri) Dóczy Lajos (Dux Lajos, 1845–1919)
író, költő, esztéta, miniszteri tanácsos. A bécsi egyetemen jogot hallgatott és a Presse szerkesztőségének is tagja lett, mint tudósító az irodalmi társaságok központjába került. Színdarabjai egymás után kerültek színre. Híressé azonban Faust-fordításával tette magát 1887-ben, amikor a Nemzeti Színház az ő fordításában először adta elő magyarul. Később munkatársa volt az akkori valamennyi számottevő magyar nyelvű szépirodalmi és napilapnak (Csók , Utolsó szerelem, Vera grófnő).

Thury Zoltán (Köpe, 1870-1906)
író, újságíró. A magyar kritikai realizmus egyik jelentős képviselője, írásaiban az elnyomott néposztályok keserű hangja szólal meg. Mint színműíró is feltűnést keltett. A Nyugat prózaírói az egyik legfőbb előharcosukat tisztelték benne (Katonák, Útravaló, Az ember, aki haza ballagott).

Kempelen Béla (1874-1952)
családtörténet-író, heraldikus. Budapesten jogot végzett és 1906-ig a közigazgatásban dolgozott. 1902-től újságíróként is működött. Megvált a hivatalától, címertannal és családtörténettel foglalkozott. Írásai számos napilapban és irodalmi vagy szakmai hetilapban láttak napvilágot. Családtörténeti és címertani művei forrásértékűek (A nemesség, Magyar nemes családok, Családkönyv).

Markovits Rodion (1884-1948)
író, újságíró. Marosvásárhelyen és Budapesten jogot tanult. Az első világháborúban orosz hadifogságba került. Belépett a Vörös Hadseregbe, és harcolt az orosz polgárháborúban. A későbbi világhírű íróval, Jaroslav Hašekkal együtt az I. Nemzetközi Brigád tagjaként rajta volt az úgynevezett „aranyvonaton”. Kolozsváron 1929-től egy évig a Keleti Újság munkatársa volt. Itteni hirdetményére több száz volt hadifogoly jelentkezett, akik megosztották vele orosz láger-élményeiket. Ezeket is felhasználva született meg a Szibériai garnizon, és a könyvet ezért nevezte „kollektív riportregénynek” (Szibériai garnizon, Aranyvonat, Sánta farsang).

Le Corbusier (Charles-Edouard Jeanneret. 1887-1965)
svájci származású autodidakta francia építész, teoretikus. A 20. század egyik legnagyobb hatású építőművészeti személyisége, a francia építészet nagy alakja. Erős szociális elkötelezettséggel alkotta épületeit. Ennek eredménye 1926-ban megszövegezett kiáltványa, Az új építészet öt pontja is. Lényege az emberi test arányainak alapul vétele a tervezésben. Egyértelmű, hogy alkalmazta az aranymetszést, a Fibonacci-számokat és a kétszeres egységet az egységek kidolgozásánál (Villa Jeanneret-Perret – La Chaux-de-Fonds; Nemzetgyűlési Palota – Csandígarh; Heidi Weber Múzeum – Zürich).

Ágoston Ernő (1889-1957)
festő, grafikus. A Képzőművészeti Főiskolán szerzett rajztanári oklevelet 1914-ben. Vezetője volt a Soproni Képzőművészeti Körnek. Festői stílusa a posztimpresszionizmushoz tartozik. A kópházai búcsújáró templomban található freskói számítanak élete főműveinek, de mint grafikusművész is jelentőset alkotott.

Bolesław Szabelski (1896-1979)
lengyel zeneszerző, orgonaművész, zenepedagógus, az ún. sziléziai iskola egyik alapítója. A lengyel zenei avantgárd mozgalom neves képviselője. Nevéhez 32 opus fűződik, elsősorban szimfonikus művek – egyebek közt 5 szimfónia, egy concerto grosso, egy concertino és egy-egy versenymű fuvolára és zongorára (Orgonaszonáta, Kantáta kórusra és zenekarra, Improvizációk).

Szűr Szabó József (1902-1993)
Munkácsy Mihály-díjas karikaturista, festő, grafikus, báb- és díszlettervező. Az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolába, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt, festő szakon végzett 1927-ben. Karikatúrái a Mátyás Diák című élclapban, majd sok más újságban jelentek meg. 1945-től, alapításától a Ludas Matyi munkatársa lett és 1989-ben onnan ment nyugdíjba (Újságrajzoló művészek könyve, Paprika, egyiptomi falfestmények stílusában az Esti Hírlap munkatársainak képei).

Erika Mann (1905-1969)
német színművész, író, Thomas Mann leánya. 1931-ben autószerelést tanult, és Ricki Hallgartennel együtt benevezett az Európát átszelő 10 000 km-es autóversenyre, amit meg is nyertek. A nacionalizmus erősödése a politika felé irányította. 1935-ben Joseph Goebbels utasítására megfosztották német állampolgárságától. 1943/44-ben az amerikai hadsereg tisztje, és haditudósítóként volt jelen Európában, Egyiptomban, Iránban és Palesztinában. Apja halála után az írói hagyatékkal foglalkozott, 1961 és 1965 között kiadta Mann levelezését három kötetben.

Pertis Pali (1906–1947)
kora egyik vezető cigányprímása. Húszévesen megalakította saját együttesét. A Hadik kávéházban, majd a Vadászkürt Szállóban játszottak. Sikerességét jellemzi, hogy saját házat és autót tudott vásárolni, sőt sofőrt is tartott hozzá. Több filmben „alakította önmagát”.

Takács Paula (1913-2003)
olasz származású Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő (szoprán), érdemes művész. Anyja saját karrierje zavartalan folytatása érdekében örökbeadta Magyarországra Takács Gyula vasútmérnöknek, akinek felesége Maria Scarpa testvére volt. Énektanulmányait a budapesti Zeneakadémián végezte 1931-1936 között. 1941 és 1947 között a kolozsvári Nemzeti Színház frissen alapított operatársulatának magánénekesnője volt. 1947-ben települt vissza Magyarországra, a budapesti Operaházban mutatkozott be. 1969-ig volt a társulat hatalmas hangjáról nevezetes drámai szopránja.

Szergej Vlagyimirovics Mihalkov (1913-2009)
szovjet (-orosz) író, költő, a szovjet és a mai orosz himnusz szövegírója. Azonban munkássága jóval gazdagabb ennél. Sikeres szatirikus színdarabokat, meséket, filmforgatókönyveket is írt szép számmal (A vörös nyakkendő, Botcsinálta revizorok, Álom folytatásokban).

Majláth Mária (1916-2004)
karakterszínésznő, előadóművész. 1940-től Székesfehérvárott, 1945-től pedig Szegeden játszott. 1948-óta a Nemzeti Színház társulatának művésze és 1989-óta örökös tagja is volt (Micsoda éjszaka!, 141 perc a befejezetlen mondatból, Redl ezredes).

Zsoldos Imre (1919-1985)
trombitaművész, zenekarvezető, létrehozta a Stúdió 11 zenekart. Pályafutása az 1950-es években kezdődött, híres szórakozóhelyeken. 1948-tól a Magyar Rádió munkatársa, majd a Magyar Rádió Tánczenekarának karmestere és szólistája. Szólistaként két önálló nagylemeze és zenekarral körülbelül húsz kislemeze jelent meg. Autóbalesetben halt meg (Van-e szerelmesebb vallomás?, 21+1 táncdal az aranytrombitán, Il Silenzio).

Vásárhelyi Vera (1920-2000)
író, újságíró 1946-ban családjával elmenekült az országból, Rómában telepedtek le, ahol huszonöt éven át dolgozott a Katolikus Szemle szerkesztőségében. Elbeszéléseket, irodalmi cikkeket, kritikákat írt (Keserű babér, Fogyó holnapok, Skorpió hava).

Lorán Lenke (1927-2017)
Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulata és a Vidám Színpad örökös tagja. Elsősorban vígjátékokban játszott, de komolyabb karakterszerepekben is emlékezetes alakításai voltak. Makay Margit stúdiójában tanulta a szakmát, majd 1943–1945 között a Fővárosi Operettszínház tagja volt. 1945–1966 között a Művész Színház, a Vidám Színpad, a Magyar Néphadsereg Színháza, és a Petőfi Színház, 1966–1996 között a Vidám Színpad tagja volt, majd a későbbi Centrál Színházban játszott. 1998-2011 között a Mikroszkóp Színpad tagja volt (Állami Áruház, Mese a 12 találatról, Nem ér a nevem).

Gabos Gábor (1930-2014)
Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész. 1948-ban kezdte tanulmányait a budapesti Zeneakadémián, 1952-ben szerezte meg diplomáját és zongoraművészként ugyanebben az évben mutatkozott be Budapesten. Több rangos zenei versenyen ért el értékes helyezéseket. Számos kitűnő lemezfelvételt készített, 1968-as Bartók-lemezét a Japán Lemezakadémia nagydíjjal jutalmazta.

Daróci Bárdos Tamás (1931-2019)
zeneszerző, karnagy, zenetanár, Bárdos Lajos fia. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult zeneszerzés szakon, 1958-ban kitüntetéssel diplomázott. Több néptáncegyüttes számára készített feldolgozásokat, táncjáték-kíséreteket. 1961-től 1970-ig a Duna Művészegyüttes karmestereként és zenei vezetőjeként dolgozott (Lúdas Matyi, Szaffi, A tetovált nő).

Utassy József (1941–2010)
Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. Főiskolai tanulmányait az ELTE BTK magyar–népművelés szakán végezte 1961 és 1967 között, az Eötvös-kollégium tagja volt. 1969-ben a Kilencek költőcsoport egyik alapítója volt. 1970-től a Magyar Írószövetség tagja lett. 1972-től szellemi szabadfoglalkozású. 1995-től a Magyar Írók Egyesületének tagja. 2002-től haláláig a Magyar Művészeti Akadémia tagja (Pokolból jövet, Fény a bilincsen, Farkasordító).

Király Jenő (1943-2017)
Balázs Béla-díjas filmesztéta, tanár, a műfajelmélet szakirodalmának meghatározó jelentőségű megalkotója. 1989-ben megjelent Karády Katalin-kötete, a magyar melodrámák akkori sztárjáról, amely Karády szerint a legjobb könyv róla. 2017-ben az Eszmélet Alapítvány gondozásában jelent meg A mai film szimbolikája című munkája, amely A film szimbolikája-sorozat folytatása, melyben azt kutatja, hogy korunk emberének lelki és társadalmi problémái miként jelennek meg általában a kor tipikus és különösképpen a legújabb idők jelentős, reprezentatív filmjeiben (Film és szórakozás, Frivol múzsa, Csak egy nap a világ…).

Medvigy Gábor (1957–2023)
operatőr, fotóművész, egyetemi tanár. A Mafilmnél dolgozott. 1980 óta a Magyar Fotóművészek Szövetségének tagja. 1981 óta a Művészeti Alap Képzőművészeti Tagozatának tagja. 1983–1986 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, 2001 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem operatőr tanára (Sátántangó, Az alkimista és a szűz, Mansfeld).