Eötvös Péter: Paradise reloaded (Lilith)
a papiruszportal.hu archívumából [2014]
Szerző: Lehotka Ildikó, fotó: Armin Bardel (Neue Oper Wien), Eötvös-portré: Marco Borggreve
A 26. Mini-Fesztivál programjában két opera is szerepelt, Eötvös Péter Paradise reloaded (Lilith) című darabja, és Bozay Az öt utolsó szín című, 2000 októberében az operaházban bemutatott művének felvétele. Eötvös operája nyitotta a fesztivált, mind a mű, mind a kivitelezés az év nagy eseménye, bár még csak január végét írjuk. Az említett két darab a három közös szereplő ellenére nagyon különböző, a két esemény ezért is volt tanulságos, és izgalmas felfedezésekre adott lehetőséget.
Eötvös Péter Albert Ostermaier szövegére már írt operát, Az ördög tragédiája címűt, melynek egyik szereplője Lucy volt. A sivatagba száműzött, démoni nőt tekintik Ádám egyenrangú társaként, Éva csak az oldalbordája. A Paradise reloadedben mindkét nő szereplő a nőiséget ábrázolja, más-más szempontból, míg Lilith a nőiségét minden aspektusból megélő asszony, addig Éva alárendelt szerepet tölt be. E két archetípus mellett Ádám inkább határozatlan karakter, aki őrlődik az erőteljes Lilith és a csendes, elfogadó Éva közt. Lucifer nem is lehetne más, csak domináns személyiség, Eötvös operájában – a név ellenére – Lucifer nem csak fekete-fehér jegyekkel bír. Bár bibliai szereplőket látunk, a darab elképzelt történetet mond el, nem ragaszkodik a Bibliában olvasottakhoz, ezért is érdekes.
Ostermaier szövege (a cselekmény vázát Mezei Mari készítette) szép, számos olyan mondata, felvetése van, ami továbbgondolásra érdemes: csak egyet kiragadva – hol is van Isten a boldogságban vagy a bajban? De a librettóból számos részt emelhetnénk ki. A négy főszereplő viszonya állandóan változik, kiszámíthatóságról nincs szó, ahogy a veretes operák esetében, talán egyenrangúságról nem is értesülünk, mindig valaki más kezében van az irányítás. Érdekes módon Ádám és Éva csak pillanatokra áll az abszolút középpontban, ez is különleges – mint oly sok minden Eötvös operájában.
A Lilith valóban zenés színpadi alkotás, az énekesi és színészi véna ugyanolyan erőteljesen volt jelen a koncerten. Eötvös énekesei mikroportot használtak, ez nem megszokott operaénekesek esetében, de nem volt zavaró, a szerző szándéka szerint így a suttogás is jobban hallható (a mű kezdése is az elektronikus zenei hagyományokat mutatta).
Egyedülálló a zenei megfogalmazás: úgy ad engedményt Eötvös a mai kor elvárásainak, hogy a zenei anyag nem hódol be, nem egyfajta neostílust vagy bármiféle visszafordulást kap a néző/hallgató, hanem egyedi zenét, nincsenek közvetlen utalások más szerzőkre, csupán az ember gondolatában éppen csak felsejlő csírák. Hallottunk egyházi zenére utalást, koloratúrás részt Mozartot sejtetve, debussys „homályt”, a wagneri mintára hasonlító női szólamrészt, de igazából csak többszöri meghallgatás után lehetne elemezni az allúziókat. A kezdés egyfajta káoszt ábrázolt, talán a természetet, talán a hősök lelkiállapotát, a zárás a kétséget fejezte ki, közte egy ragyogó, változatos megoldásokkal teli ív feszült. Számomra a legigézőbb pillanatok az énekesek hosszabb anyagú szólóegyüttesei voltak, hihetetlenül szép (és nehéz), tökéletesen tiszta és kifejező szakaszokat hallottunk.
A körülbelül kétórás, egyfelvonásos művet még csak hosszúnak sem éreztük, tökéletesen lekötötték az ember figyelmét a látottak/hallottak. (A Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme teljesen megtelt, igaz, voltak, akik már az első percekben megfutamodtak, és később is elhagyták a termet néhányan.)
Az énekesek a Neue Oper Wien tagjai, a négy nagy szerepet tolmácsoló művész nagyszerű volt. Annette Schönmüller (Lilith) rendkívül nagy hangterjedelme bámulatos, Rebecca Nelsen magas hangjai mindig üzembiztosan szólaltak meg, még a hirtelen nyaktörő magasságba írtak is. Eric Stoklossa érzékeny Ádámja és Holger Falk Lucifere is nagyszerű volt. Dicséret illeti a jósokat és az angyalokat. Tökéletes énektudás párosult a tökéletes ábrázolással, az adott zenei karaktereket fantasztikusan oldották meg a szereplők, nyoma sem volt a kortárs operák előadási nehézségeinek, anyanyelvi szinten énekeltek a színpadon lévők, a dinamika, a kifejezési mód egyértelműen megjelent – legyen az humoros vagy éppen filozofikus mélységű szakasz. A színészi teljesítmények is bámulatosak voltak, valóban összművészeti előadásban volt részünk.
Az MR Szimfonikusok játéka is odafigyelő, kifejező volt, Vajda Gergely karmester most is kiváló elképzelésekkel állt a zenészek elé. Vajda mint zeneszerző és karmester igencsak járatos a kortárs zenében, Eötvös darabjait is dirigálta sokszor, ezen az estén nagyszerűen összefogta a közreműködőket.
Bár félig szcenírozottnak hirdették az előadást, senkinek nem támadt hiányérzete a színpadképet illetően. A cselekmény pörgött, a rendező, Johannes Erath mozgatta a szereplőket, nem a statikus énekeltetést követte. A mai kor világához illeszkedett a fények használata is, megdöbbentő, szinte sokkoló volt a fénycsövek villogása.
A magyarországi bemutatóként megszólaló, vérbeli XXI. századi operát – melynek ősbemutatója tavaly október 25-én volt Bécsben – sajnos csak egyszer tűzték műsorra, ilyen minőségű művet többször kellene előadni. Különösen azért, mert Eötvös Péter kerek számú születésnapja lesz idén.
Eötvös Péter: Paradise reloaded (Lilith) – opera
Szövegét Albert Ostermaier írta
Vezényelt Vajda Gergely
Közreműködött az MR Szimfonikusok
Szereposztás:
Lilith – Annette Schönmüller
Éva – Rebecca Nelsen
Ádám – Eric Stoklossa
Lucifer – Holger Falk
I. jós – Avelyn Francis
II. jós – Christina Sidak
III. jós – Anna Clare Hauf
A angyal – Gernot Heinrich
B angyal – Andreas Jankowitsch
C angyal – Michael Wagner
A Neue Oper Wien félig szcenírozott előadása
Rendező: Johannes Erath
A 26. Mini-Fesztivál produkciója
Eötvös lemezei:
Új hangzásvilág: Hardenberger, Gruber, Eötvös, Turnage
Snatches – Eötvös Péter és a palackposta
Álmok, mese – Eötvös Péter: As I Crossed a Bridge of Dreams
Eötvös művei és az Ensemble Linea
