a papiruszportal.hu archívumából [2005]
Szerző: Kerekes Tamás
„Egy csecsen … járhat a szó szoros értelmében rongyokban, de kardja, tőre és puskája a legjobb fajtából való” (Alexander Dumas)
A két csecsenföldi háborúnak járt utána Andrew Meier költői szépségű riportkönyvében (Csecsenföld – Egy konfliktus mélyén, Európa). Az eseményeket 1784-től követi a kötet – amikor is Oroszország megalapítja Vlagyikavkaz nevű legfontosabb helyőrségét az Észak-Kaukázusban, ami azt jelenti: „legyőzhetetlen” – 2004 szeptember 1-jéig, ekkor, a tanév első napján állig felfegyverzett terroristák, köztük csecsenek, ingusok, csaknem 1200 civilt ejtenek túszul az észak-oszétiai Beszlan egyik iskolájában. A kiszabadító akció során ezren, köztük sok gyerek hal vagy sebesül meg.
Putyin a nemzetközi terroristák beavatkozását emlegeti, Maszhadov elítéli az iskola megszállását, de kijelenti, hogy az akciót „ olyan őrültek hajtották végre”, akiket a bosszúvágy hajtott.
A XIX. századra a csecsenek felveszik ugyan a szunnita iszlám vallást, de sok ősi szokást megőriznek, így kerülnek szembe Nagy Katalin megbízottjával, Pavel Potyomkinnal, aki véres vereséget szenved tőlük, ám a több évtizedes véres harc után a csecsen vezér 1859-ben megadja magát. Csecsenföld csak 1919-ben lesz független, de a szovjet hatóságok nemzetiségi politikája összeolvasztja őket az ingusokkal.
Sztálin aztán mind az ingusokat, mind a csecseneket deportálja Szibériába, csak Hruscsov engedélyezi visszatértüket.
1991-ben Dudajev megnyeri az elnökválasztásokat, lélekben mintegy egymillió csecsen elnöke lesz, de Moszkva elítéli a választást.
1994-től Moszkva támogatásával csecsen szabadcsapatok sikertelenül akarják megdönteni a törvényes csecsen rendszert, ez évben Jelcin aláírja azt a titkos dekrétumot, melynek értelmében Csecsenföldön helyre kell állítani a „törvényes rendet”.
Ennek értelmében negyvenezer orosz katonát vezényelnek a csecsenek földjére, megtámadják Groznijt, megkezdődik az első csecsen háború, a húsz hónap alatt legalább százezer ember hal meg.
Egy évvel később Baszajev Oroszországban ezer orosz túszt ejt, de szabadon távozhat.
1996-ban az orosz titkosszolgálat meggyilkolja Dudajevet, ez évben a csecsenek visszafoglalják Groznijt, Lebegy tábornok írja alá a tűzszünetet, a szuverenitás kérdését elnapolják, Moszkva 1997-ben elismeri Maszhadov kormányát, általában elrabolják és lefejezik a csecsenföldi főmegbízottakat, a dagesztáni és moszkvai terrorrobbantások után 1999-ben Putyin újabb csapatokat küld Csecsenföldre, amit terroristaellenes műveletnek, és nem háborúnak minősít. Az orosz csapatok elől 300 ezer civil keres menedéket Csecsenföldön kívül.
Az oroszok tisztogató akcióik során védtelen civileket ölnek, a csecsenek robbantanak, helikoptereket lőnek le, elfoglalják a moszkvai színházat, nyolcszáz embert tartva túszul. A túszmentés sikerül, 130 túsz meghal.
A moszkvai metróban csecsen öngyilkos merénylet során meghal negyven ember, majd két utasszállító repülőgépet is lelőnek a csecsenek, meghal kilencven ember, s ezután következik Beszlan.
A kötet nyíltan elítéli az orosz tisztogatási akciókat, ami inkább faluirtáshoz hasonlít, mint a terrorizmus elleni harchoz, hiszen CSAK ártatlan civilek, asszonyok, gyerekek, öregek estek áldozatul. A felelősségre vonásnak máig nincs nyoma…
Kis népek is tanulhatnak az európai történelemből és fordítva, s most arra gondolok, hogy a második világháború szükségszerűen következett az első világháborút lezáró rossz békerendszerből.
Figyeljük csak a csecsenek történelmét! Nem ismerős?
1994 novemberében Jelcin és a KGB örökösei puccsot szerveztek a csecsen tartomány új vezetője, Dudajev ellen, aki korábban a szovjet légierő tábornoka volt. Dudajev pártját bűnözők és elvakult hívei alkották, de kikiáltotta a függetlenséget. Moszkva első fellépése a felkelőkkel szemben véres és szerencsétlen vereségbe torkollott.
Jelcin hadjáratában (1994) „tehetségtelen orosz tábornokok és vakmerő csecsen gerillák csaptak össze, és egyik fél sem fordított túl nagy figyelmet a genfi konvenciók finom árnyalataira.”
Az orosz háború hamar népszerűtlen lett, a befejezést egymillió ember írta alá, de a csecsenek számára ez a büszkeség háborúja maradt. Az első háború 1996-ban kényszerű tűzszünettel ért véget. A fegyvernyugvást a szomszédos Dagesztánban írták alá. Az egyezmény hozott némi stabilitást, de a megkerült szuverenitás kérdése parázs alatti üszöknek bizonyult.
A csecsenek bevezették az iszlám törvénykezést, hazájuk törvényen kívüli enklávé lett, mely mágnesként vonzotta a szélsőségeseket, és időzített bombaként ketyegett Észak-Kaukázus szívében.
Ráadásul terjedt a vahabizmus, az iszlám Szaud-Arábiából származó hithű áramlata.
Az első csecsen háborúban a felkelők a reagani értelemben szabadságharcosoknak minősültek, hisz gyarmati felszabadító háborút vívtak.
Az a háború, mely 1999 végén újra elkezdődött, már végkifejletében is nélkülözi a szuverenitásról való tárgyalást, és egyetlen csecsenföldi szinonimája maradt: a DZSIHÁD.
És erre mondta Százszorszép Aranyalmának a Tüzes Víz borozóban, hogy a legrosszabb béke is többet ér, mint a legjobb háború…
Andrew Meier: Csecsenföld – Egy konfliktus mélyén
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005
124×183, kötött, 232 oldal
Fordította: Vígh Zoltán
Szekszárdi Nyomda
ISBN 963 07 7793 2
Fülszöveg
Andrew Meier a Time magazin moszkvai tudósítója volt 1996-tól 2001-ig. 2003-ban könyvet írt élményeiről és tapasztalatairól, amelynek leghosszabb fejezete Csecsenföldről szólt. A 2004 nyarának végén lezajlott beszlani túszdráma nyomán ezt a fejezetet kiegészítette és külön kötetként is megjelentette.
A Csecsenföld, ha úgy tetszik, egy utazás története, nem egyszerű újságírói munka, hanem valóságos regény, amelyben azonban a szerző minden fontosat elmond a csecsen konfliktus történelmi-kulturális hátteréről és Jelcin 1994-ben, valamint Putyin 1999-ben kezdett háborújának menetéről is. Ahogy Moszkvából Csecsenföld felé tartunk, ragyogó leírásokat olvashatunk az útba eső orosz és kaukázusi városokról, Rosztovról, Vlagyikavkazról, Nazranyról, s különös sorsú emberek történetein keresztül a kaukázusi népek bonyolult viszonyait is megismerhetjük. Amint a hadszíntérhez érve egyre fokozódik a feszültség, már teljes és objektív képet kaptunk a konfliktusnak a XIX. század közepéig visszanyúló okairól.
És azután apokaliptikus képek sorjáznak: a szétlőtt Groznij látványa, élete, s végül „a sötétség mélye”, egy Aldi nevű falu, ahol az orosz különleges erők „zacsisztka”, azaz tisztogatás címén tömeggyilkosságot hajtottak végre. Ez az esemény a mű „csúcspontja”, ennek pontos menetét próbálja számos beszélgetésben feltárni Meier.
A kitűnő könyvecske óriási intenzitással sugallja, micsoda pokol, mennyi emberi tragédia, milyen mérvű cinizmus és opportunizmus van a híradókban látott rövid képsorok vagy a politikusok optimista nyilatkozatai mögött.
