Gróf Széchényi Ferenc (1754–1820) könyvtáralapító

Szerző: PP

Manapság se vége, se hossza az alapítványok létrehozásának, az alapítás nemes cselekedetét azonban néha csupán népszerűség-, hírnévnövelésre használják fel nem kis médiafelhajtással. Miközben olyan személyiségekről alig tudunk valamit, mint például Széchényi Ferenc, az Országos Széchényi Könyvtár – és közvetve a Magyar Nemzeti Múzeum – alapítója. Pedig cenki könyvtára már az 1780-as években betűrendes volt, és szakkatalógus segítette a keresést…

Egy másik nevezetes tollvonás

1802. november 25. – Az alapítólevél alapján
      11 884 nyomtatványból,
      15 000 kötet könyvből,
      1152 kéziratból,
      142 térképből és rézmetszetből,
      2029 nemesi címerből és
      2665 éremből álló gyűjteményét a magyar nemzetnek ajándékozta, amit később cenki könyvtárának gyűjteményével (6000 darab rézmetszet és 9206 kötet könyv) egészített ki. Alapítói érdemét az 1807. évi országgyűlés törvénybe iktatta (1807:24. törvénycikk).

A Széchényiekről

A család a Nógrád vármegyei Alsószécsénykéről származik. A családi vagyont Széchényi György (1592–1695) püspök, majd érsek, hercegprímás alapította. Birtokát (ekkor a Sopron megyei Széplak a központ, Nagycenk 1677-ben zálogjogon került a birtokába) Lőrinc testvére gyermekeire hagyta. Lőrinc egyik fia II. György volt, s az ő egyik dédunokája Széchényi Ferenc (1754–1820), aki Széplakon született 1754. április 28-án. A könyvtáralapító apja, gróf Széchényi Antal generális helyezte át székhelyét 1741-ben Cenkre, s hamarosan kastélyegyüttes és park építésébe kezdett.

Széchényi Ferenc életútja röviden

Széplakon látja meg a napvilágot 1754. április 28-án. A soproni, nagyszombati jezsuitáknál, majd a bécsi Collegium Theresianumban tanul. 1776-tól a kőszegi kerületi tábla ülnöke, majd a horvát báni tábla elnöke, 1783-tól a horvát bán helyettese. 1777. augusztus 17-én házasságot köt gróf Festetich Juliannával, gyermekeik: György, Lajos, Franciska, Zsófia, Pál és István. 1785-től a pécsi kerület királyi biztosa, a tisztségről 1786-ban lemond. 1798-tól Somogy vármegye főispánja s a Dráva és a Duna szabályozásának királyi biztosa. 1799-ben főkamarás-mester, 1800-tól országbíró-helyettes. 1808-tól az aranygyapjas rend tagja. 1812-től a bécsi tudományos akadémia tagja. 1815-ben átadja Istvánnak a cenki uradalmat és kastélyt. 1820. december 13-án hal meg Bécsben.

A könyvtáralapító*

Özvegyen maradt anyja, Cziráky Mária grófnő a soproni, majd a nagyszombati jezsuitáknál tanuló fiút 1772-ben beíratja a bécsi Theresianumba, a 12 évfolyamú összetett közép- és főiskola felső közigazgatási-jogi tanfolyamára. Számos magyar otthonosan érezte magát Bécsben, „miközben egyiküknek sem jutott eszébe, hogy itteni élményeik hatása alatt a hazai viszonyokat nem ócsárolniok kellene, hanem javításuk módját keresni. Széchényinek eszébe jutott, és ez az apa és fiú lelki rokonságára vall.” (K. G.) A világi tanároktól és jezsuita páterektől szakszerű könyv- és könyvtárismereti oktatást kapott. Három és fél évi ott-tartózkodása alatt többek közt széles nyelvismeretre tett szert és a császári udvari könyvtár, a Hofbibliothek állományát is megismerte.
Hazatérve egészen 1786-ig lelkesen támogatta II. József reformpolitikáját, amikor is felismerte, hogy a jozefinizmus egységes birodalma egyben a magyar nemzet létét fenyegeti, ekkor visszavonult a közélettől. Mecénási tevékenységéhez jó alapnak számított a Széchényi-birtok, másrészt noha nem volt osztrák, „jól” is házasodott, hiszen Festetics Júlia grófnő családja is híres mecénásokat adott, például testvére, György alapította a Georgikont. A politikától visszavonult Széchényi 1787 tavaszán egyéves közép- és nyugat-európai tanulmányútra ment (Csehország, Szászország, Brandenburg, a Hannoveri Királyság, Vesztfália, Németalföld és Anglia). Híres könyvtárakban fordult meg: a prágai Clementinum-beli egyetemi könyvtárban, Göttinga Leibniz által rendezett mintakönyvtárában, az oxfordi Bodleianában és a British Museumban. 1790–1791-ben újabb külföldi út következett Velence–Bologna–Firenze–Róma útvonalon, majd visszafelé Pisa, Genova, Torino, Milánó, Parma érintésével. Rómában a Vaticana, Firenzében a Laurenziana, Milánóban az Ambrosiana könyvtárát látogatta meg, járt a római Accademia dei Linceiben és a firenzei Accademia della Cruscában.
Itthon nekilátott könyvtári gyűjteményének fejlesztéséhez. Cenkre hívta régi ügyészét és egyben barátját, a tudós Hajnóczy Józsefet. Szerette volna megszerezni az összes magyar szerzőtől származó hazai és külföldi nyomtatványt. Ügynöki hálózatot építetett ki, hogy beszerezze a nyomtatványokat, de gondot okozott, hogy ehhez a munkához csak nagyon kezdetleges bibliográfiák álltak rendelkezésre (az első jelentősebb összefoglalás Sándor István Magyar könyvesháza 1803-ból).
Az adminisztratív feladatokat és a könyvek rendezését is Lajos fiának nevelője, Tibolth Mihály végezte, a szakrend: teológia, történelem, jog, orvostudomány, matematika, filológia (együtt a pedagógiával). Tibolth készítette el 1797-ben a 7090 darabot felölelő anyag betűrendes és szakrendi katalógusát, amelyet a következő évben három kötetben ki is nyomtattak. Az 550 példány nagy részét szétküldték szakembereknek, intézményeknek, bőven juttatva belőle külföldre.
1800 őszén érlelődött meg benne, hogy a cenki kastély nem megfelelő hely könyvtára számára, s jobb lenne életművét központi helyre szállítani és az ország tulajdonába adni. Állománya ekkor 5132 kötet könyv, 1964 kisnyomtatvány, 730 köteg, illetve kötet kézirat, 40 köteg térkép, 102 köteg metszet és 2000 címerkép volt. 1802 márciusában írt „felségfolyamodványt”, hogy gyűjteményét, melyet „több év során sok fáradsággal, gonddal és jelentős kiadásokba merülve szereztem meg, a drága hazának, amelynek ölében mindezek összeszedésére alkalmat és módot találtam, és a közhaszonnak, amelyre mindig törekedtem és törekszem, szentelhessem”. Július 2-án jegyezte be naplójába, hogy a király hozzájárult. Cenki magángyűjteményéből Széchényi Országos Magyar Könyvtár (Bibliotheca Hungarica Széchényiano-Regnicolaris), avagy Széchényi Nemzeti Magyar Könyvtár (Bibliotheca Hungarica Nationalis Széchényiana) lett.

„Tegnap elméne Gróf Széchényi Ferencz ő Excellentiájához egy ide való polgár – Kindi Mátyás Szüts mester – és 48 darab könyvet bémutatván, arra kéré, hogy mivel a Hazának ajándékozta volt a Fő Méltóságú Gróf tulajdon kintses Bibliothecáját, fogadná el tőle ezen kisded ajándékot, és fordítaná önnen felséges tzéljára.” (Magyar Hírmondó, 1803. január 2.)

A szűcsmester ezzel az ajándékozók és gyarapítók hosszú sorát indította el (pl. Baróti Szabó Dávid, Berzeviczy Gergely, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Sándor, Révai Miklós, Tessedik Sámuel, Virág Benedek), de nyomdászok, „egyszerű” városi polgárok, sőt intézmények is ajándékoztak, így került a könyvtár birtokába többek közt a Pray-kódex, amely a legrégibb összefüggő magyar nyelvemléket, a Halotti beszédet tartalmazza. Az első 12 év alatt közel 4 ezer tétellel gyarapodott a könyvtár, amelynek több mint fele könyv volt, a többi kézirat, kép és térkép.
Az alapító 1802 után is folyamatosan kiegészítette az állományt. 1819-ben 10 ezer kötetnyi, idegen művekből álló könyvtárát adta oda segédkönyvtárul, amelyre 140 ezer ezüst forintot költött. Ezek között volt például a Mátyás fogságába esett erdélyi Drakula vajdáról szóló 12 lapos ősnyomtatvány is 1485 tájáról.
József nádor 1806-ban már a könyvtár múzeummá való bővítését szorgalmazta. Előterjesztésére az 1807. évi országgyűlés kimondta, hogy elfogadja és oltalmába veszi Széchényi Ferenc ajándékát, a már működő Országos Könyvtárat, s ezt a létesítendő Nemzeti Múzeum alapjának tekinti. 1808-ban szavazták meg a múzeumi törvényt, s a nádort bízták meg a szükséges intézkedések megtételével és az építkezés megindításával.
A könyvtár az 1922. évi XIX. tc. alapján vette fel az Országos Széchényi Könyvtár nevet, s megszűnt mint önálló intézmény, a Magyar Nemzeti Múzeum egyik része lett. Az OSZK 1949-től újra különálló intézmény.

• A fejezet Kelecsényi Gábor: Múltunk neves könyvgyűjtői (Gondolat, 1988.) című kitűnő könyve digitalizált változata alapján készült (MEK)
  További felhasznált irodalom:
  A Tájak, korok, múzeumok füzetei: 43., 72., 407., 417.