a papiruszportal.hu archívumából [2006]
Szerző: Mika Róbert
Esterházy Péter egyetlen rajzlapra másolta le Ottlik Géza Iskola a határon című könyvét a szerző 70. születésnapja tiszteletére.
„A kiválasztottságot megszentelő és szimbolikus volt a szerzetesi alázatot követelő munka; a pillanatot nem kevesen a (poszt)modern magyar irodalom kezdetének tartják…” (Fűzfa Balázs)
„Bevezetés a szépirodalomba”* – Az Esterházy-rajzlap
Kétség nem fér hozzá, hogy a 20. század vége felé nemcsak a politikai szabadságvágy kezdett felizzani, hanem ezzel együtt a társadalom tükrét mutató irodalmunknak egy kis szegmense is meglátta a lehetőséget kibújni az álságos eszmék immáron évtizedes béklyójából. Esterházy olvashatatlan, rétegről rétegre felhordott szövege összesűrítette az egész 20. századi magyar irodalom politikailag és társadalmilag szétzilált, olykor hontalan (vagy azzá tett), rébuszokban és kódokban beszélő, útkereső szellemiségét, és az univerzum ősrobbanáshoz hasonló eleggyé zanzásította. Déry, Illyés, Kassák, Németh, Örkény és a többi nagy, múlt századi írónk mind Ottlik szabadságmotívumának ürügyén préselték, feszítették a rajzlap határait, amíg az előbb a rendszerváltással, majd húszéves nyugtalan álmából kelve, Kertész Imre Nobel-díjával beteljesülve (de közel sem a csúcsra érve) megnyitotta az utat egy új, szabadabb és most már ősök által vezérelt írónemzedék előtt. Ez a pár évtizednyi útkeresés nemcsak a kortárs íróinknak adott lehetőséget a megismerhetéshez, hanem a külföld figyelme is ráirányult a múlt század magyar irodalomára. A briteknél Márai immár elfogadott és megbecsült író, Szerb Antal Utas és holdvilág (Journey by Moonlight) című kötetének hatalmas sikere után nemrég a Pendragon-legendát is kiadták.
„…mindvégig megőrizte belső világának sérthetetlenségét…”
E cikk témája azonban nem Esterházy Péter és a modern, posztmodern magyar irodalom determinációjának vizsgálata, hanem egy olyan kötet bemutatása, amely (jelenlegi tudásunk szerint) teljes hossz- és keresztmetszetet ad Ottlik Géza Iskola a határon című munkájának szinte minden lényeges mozzanatáról.
Ottlik nem csupán elolvastat velünk egy könyvet, hanem megtanít bennünket új módon olvasni. Az ISKOLA bevezető része jelzi, elárulja, hogyan működik az Ottlik-szöveg. S főképpen azt árulja el, hogy a lényegről úgysem tudunk – legalábbis a megszokott módon, szavakkal – beszélni. Valaki ugyanis vagy érti, vagy nem érti a másik embert. A szó kísérlet, a megértés luxusa. A regény egésze ezért nem tesz mást, mint kibontja, közérthetővé teszi a mások számára érthetetlen kódok jelentését: uszodalépcső, Trieszti Öböl”, Davos, szombathelyi országút, tanszerláda, szerecsendió, TULP TANÁR ANATÓMIÁJA, „a szabadság enyhe mámora”… (»…sem azé, aki fut…«, fülszöveg [részlet])
Fűzfa Balázs »…sem azé, aki fut…« című kötete az Argumentum Kiadó gondozásában, az Irodalomtörténeti füzetek sorozatban jelent meg. Nem lenne szerencsés bírálni az Ottlik Géza Iskola a határon című regénye a hagyomány, a prózapoétika, a hipertextualitás és a recepció tükrében alcímet viselő 300 oldalas könyvet, hiszen ha valaki a témában az egyik legjártasabb, az éppen a szerző, Fűzfa Balázs. Néhány sort azonban mindenképpen szólni kell róla.
…Ottlik nagyregénye bekerült a középiskolai tankönyvekbe, az érettségi tételek közé, a felvételi tesztekbe, s ma már ott tartunk, hogy a szerző lassan kérdések tárgya lehet a műveltségi vetélkedőkben. Az egyik legújabb középiskolai irodalomkönyv nyolc A/4-es oldalon tárgyalja az Iskolát. Mikszáth és Móricz életműve sem kap többet 12-12 oldalnál, Jókainak pedig meg kell elégednie szintén nyolc oldallal.
Az Iskola a határon különös könyv. Azon regényeink egyike, amelyeknek szakmai és közönségolvasata – s népszerűsége – viszonylag közel áll egymáshoz. Sőt: az Iskola az utóbbi két évtizedben úgy vált a kánon részévé, s klasszicizálódott egyszersmind a diákok által is kedvelt tananyaggá, hogy az irodalomszakma egyértelmű véleménye szerint (poszt)modern szöveg. Ennek ellenére (!) lett tehát egyike azon kevés, poétikailag is újszerű, regény terjedelmű irodalmi alkotásnak, amelyek még szellemi izgalmat képesek okozni az ezredfordulón a szélesebb olvasóközönségnek, illetve a fiatalabb korosztálynak… (16–17. o.)
Ez a népszerűség persze nem véletlen. Az Iskola a határonnak ugyanis több olvasata van, akár a Kis hercegnek, az Egri csillagoknak vagy a Téli bereknek. Más élményt nyújt a fiatalabb nemzedéknek és megint csak mást az idősebb, tapasztaltabb korosztálynak. Fűzfa Balázs könyvét érdemes lenne egybekötni és -fűzni Ottlik regényével, hiszen olyan utalásokat találunk benne, ami más nézetben világíthatja meg a könyv egyes alaphelyzeteit. Fűzfa Balázs adalékai új és új inspirációkkal ostromolják az olvasót, így a „fejlődésregény” arra késztet minket, hogy a frissen megismert motívumok alapján mi is fejlődjünk, újraértelmezzük a regényt. Így teljesedhet ki az ottliki világkép.
Az Iskola a határon példázatos és szimbolikus olvasatokat lehetővé tevő regény. Lényege az alinearitás, az aszimmetria, a világosság–sötétség, az egyszerűség–bonyolultság, a beszéd–hallgatás, a káosz–rend s persze a szabadság–nem-szabadság, megértés–meg-nem-értés dichotómiák körülírása – annak megérzékítése, hogy a világ viszonyai soha nem egyértelműek, és mégis mindig azok. (233–234. o.)
„… a szabadság, a szeretet és az alkotás kegyelme soha »nem azé, aki akarja, sem azé, aki fut…«”
A szerző, a 20. oldalon költői kérdést tesz fel: „…miről szól az Iskola a határon?”, majd rögtön felel is: „Természetesen a szabadságról.” Majd így folytatja:
A szabadság pedig megtanulható. Kiverekedhető. Tejsavból, gyantából, kacsazsír és radírgumi maradékából, szerecsendió ízéből, Trieszti Öböl képéből, szombathelyi országútból összegyúrható. S ha összegyúrható, akkor innen már csak egy lépés – egyetlen lépcsőfok, legyen az akár az Iskolában, akár a Lukács fürdőben vagy bárhol a világon –, hogy elbeszélhető legyen.
Vagy mégsem?… (20–21. o.)
A szabadság fontos dolog, ugyanakkor paradox módon soha nem lehet teljes. A rendszerváltás előtti időkben Ottlik sorait elsősorban politikai síkon értelmeztem. Mai demokratikus berendezkedésünkben a hangsúly a személy szabadságára, az emberi kapcsolatokra helyeződött. A kapcsolatok ugyanis nyilvánvalóan korlátozzák az individuum szabadságát. Meddig terjedhet ez a korlátozás? Mikor lesz az egyik ember szabadsága a másik embernek nyűg, kényszerű rabság? Egy barátságban meddig lehet elmenni? Hol az a bizonyos határ? „De hát össze vagyunk kötözve… a nagyobbik részünkkel vagyunk összekötözve…” – mondja Medve Ottlik könyvében. Érdemes ehhez elolvasni Fűzfa Balázs kommentárját:
Bébé ugyanis biztos benne: ők hárman végérvényesen arra szövetkeztek, hogy bármilyen körülmények között legyenek is, mindenkor „kihalásszák a másikat a vízből”. Egymás dolgába ugyanakkor soha „nem szólnak bele” – merthogy pontosan tudják, mit jelent a „beleszólás”, vagyis mit jelent a korlátozás a másik ember számára. (101. o.)
Fűzfa Balázs »…sem azé, aki fut…« című kötetének végén, többtucatnyi oldalon sorolja a felhasznált (szak)irodalmat, amiből kitűnik, hogy a szerző igen széles ismeretanyaggal dolgozott. Külön megemlíteném a lábjegyzeteket, az apró betűs feljegyzésekkel külön könyvet lehetne megtölteni. Ez a széles látótér biztosíték arra, hogy valóságos képet alkothassunk az Iskola a határonról, elmélyedjünk benne, illetve megismerhessük Ottlik Géza kivételes alkotói stílusának jegyeit.
Fűzfa Balázs: »…sem azé, aki fut…«
Ottlik Géza Iskola a határon című regénye a hagyomány, a prózapoétika, a hipertextualitás és a recepció tükrében
Argumentum Kiadó, Irodalomtörténeti Füzetek 158. szám, 2006
Szerkesztő: Fenyő István
Borító: Murányi Zsuzsa, Szinetár Csaba Földtani türelem című fotográfiájának felhasználásával
Nyomás: Argumentum Kiadó nyomdaüzeme
300 oldal
ISBN 963 446 364 9
HU ISSN 0075-0840
* Esterházy Péter ezt az alcímet adta az Iskola a határon rajzlapos változatának.
Comment on “Mélyfúrás – Fűzfa Balázs: »…sem azé, aki fut…«”