Mindenszentek – Hervé Niquet, Le Concert Spirituel, Baráth Emőke, Jean-Christophe Lanièce a Müpában
Szerző: Lehotka Ildikó
Mindenszentek ünnepén Hervé Niquet vezényletével a Le Concert Spirituel, valamint Baráth Emőke és Jean-Christophe Lanièce lépett fel a Müpában, csodálatos műsorral. Az estét a fegyelmezett kamarazenekari és kórusmunka és természetesen a szólisták érző tolmácsolása tette katartikussá. Méltó ünnepi megemlékezést hallottunk a francia szakrális zene legbensőségesebb, egyszersmind legdrámaibb stílusrétegeit bemutató esten a kissé foghíjas Béla Bartók Nemzeti Hangversenyteremben.
Az előadók olyan műsort hoztak el a Béla Bartók Nemzeti Hangversenyterembe, amely nemcsak a gyász és az emlékezés kötelező litániáit mutatta be, hanem a 19. század végi francia egyházzenei megújulás (a gall tradíció) és a tiszta zenei textúrák találkozásának ünnepévé emelte a november elsejei estét. A hangverseny gerincét Charles Gounod kései remeke, a Klodvig-mise (Messe de Clovis, CG 62), valamint Gabriel Fauré selymes fényű, a halált megnyugvásként értelmező Requiemje (Op. 48) alkotta, amelyet Baráth Emőke és Jean-Christophe Lanièce énekes szólisták közreműködése tett felejthetetlenné.
Az ünnep kapcsán a rekviemeké a fő szerep, a legismertebbek mellett öröm, amikor alig játszott, a közönség számára felfedezésre váró művek is megszólalnak. Hiszen sem Gounod, sem Fauré neve nem az egyházi műfajhoz kapcsolódik, ráadásul mindkét nagyobb lélegzetű darab hangszerelése igencsak takarékos (a romantika megoldásaihoz képest). A két mű olyannyira nem ismert, hogy az egyik magyar, oratorikus műveket sorjáztató kötetben sincs benne. De nem csak a két viszonylag hosszabb lélegzetű darab volt unikális a közönség számára, hanem az is, hogy a Klodvig-mise tételei között himnuszok motetták is helyet kaptak. A rövid lélegzetű, a Klodvig misét színező darabok Fauré és Gounod kortársai komponálták. Szintén az egyszerűség, tisztaság jellemzi a műveket. A tételek közé szervesen beékelt liturgikus darabok – Alexandre Guilmant, Théodore Dubois és Louis Vierne kompozíciói – nem megtörték az ívet, hanem mintaszerűen illusztrálták a korszak zenei kontextusát.
A művek nyelvezete nagyon érdekes, eltér a romantika stílusjegyeitől. Az 1. Klodvig frank király emlékezetére komponált mise a gregorián és a reneszánsz dallamíveket, harmóniákat használja, de természetesen a romantika jegyei is jelen vannak. A hangszerelés szerény, az orgona mellett mindössze néhány hangszer szerepel a partitúrában, ahogyan a Fauré-darabban. Utóbbiban éteri hegedűszóló is helyet kapott. A III., Sanctus tételben csodás, lélekig érő a szóló. Különösnek található az, hogy Fauré Requiemjében nincs Dies irae tétel, holott ez különbözteti meg a miséktől. A szöveg szerinti fenyegető, apokaliptikus terror helyett a túlvilág békéje és a feloldozás dominál A temetési szertartás tételeit látjuk a kottában, benne a csodás Pie Jesu dallamaival. Ebben a tételben nincs kórus. Fauré saját „örömére” komponálta a darabot, a lelki béke fejeződik ki a darabban. A műnek létezik egy nagyobb zenekari apparátusra írt változata is.
A Mindenszentek-esti koncert a legmélyebb emberi emóciókkal szólalt meg. Olyan minőségben, hogy nem tudott választani a hallgató a művek szépségét, és előadói hitelességét illetően. Minden mű, tétel megragadta a közönséget. A kamarazenekari apparátus, az orgona hangszínei jól érzékeltették a művek hangulatát, a kórus fantasztikus volt.
Niquet koncepciója már az első részben megmutatta azt a stílusismeretet, amely a francia zene védjegye. A karmester nem monumentális kőtömbként, hanem finoman tagolt, áttetsző zenei szövetként kezelte. a zenei anyagot, nem vált unalmassá az előadás. A Le Concert Spirituel énekegyüttese lenyűgöző homogenitással intonált; a dinamikai váltások – az éppen csak hallható pianissimók és a teret betöltő forték végtelenül kontrolláltak maradtak, dús érzelmi töltettel. Külön érdeme az énekkarnak, hogy a polifon szerkezetekben a szólamok egyensúlya mindvégig transzparens maradt, a szoprán regiszter magasságai nem váltak élessé, az alt és tenor szólamok belső mozgásai pedig plasztikusan rajzolódtak ki. A latin szavakat a francia nyelv szerinti kiejtéssel énekelte a kórus.
Jean-Christophe Lanièce baritonja az Hostias és a Libera me tételekben szólalt meg. Nem a Verdi-féle drámai baritonok dörgő, de stílusidegen hangján, hanem nemes, fegyelmezett, tiszta dikciójú francia énekstílusban, az úgynevezett baryton-martin tradíciót követve, annak szellemében szólalt meg. Hangja plasztikusan és hajlékonyan simult a zenekari és a kórustextúrába, drámaisága nem külsőséges gesztusokból vagy deklamatorikus túlzásokból, hanem a liturgikus szöveg mély, intellektuális átéléséből fakadt. A Libera me tétel szigorú ritmikája az ő tolmácsolásában nyerte el igazi, feszült súlyát. Baráth Emőke hangja egyre dúsabb, a Pie Jesu tételben nyújtott alakítása vokális mestermunka volt. Hangja a legkisebb megingás nélkül, kristálytisztán emelkedett a zenekar fölé, meleg tónusa tökéletesen hordozta a fauré-i intimitást. Hangképzése és a dinamikai finomságok, így a frázisok végi elhalások emelték éneklését remekké.
Divatos ma az a szó, hogy lélektisztítás. A koncerten azonban értelmet kapott a kifejezés.
Müpa, 2026. november 1.
Hervé Niquet, Niquet, Baráth Emőke, Jean-Christophe Lanièce ·
Gounod: Messe dite de Clovis, CG 62 – Kyrie, Gloria
Guilmant: O Salutaris, op. 37
Gounod: Messe dite de Clovis, CG 62 – Credo
Aubert: O Salutaris, No. 2, AWV 69
Gounod: Messe dite de Clovis, CG 62 – Sanctus, Benedictus:
Saint-Saëns: Tantum ergo, op. 5
Gounod: Messe dite de Clovis, CG 62 – Agnus Dei
Dubois: Benedicat vobis
Fauré: Requiem, op. 48
