A megunhatatlan Verdi-opera
Szerző: Lehotka Ildikó, 2025. július 9.
Fotó: Nagy Attila
Pompás színpadi látványt kapott az a néző, aki megtekintette Verdi Álarcosbál című operáját. Sok néző nehezményezi a rendezői színház jelenségét, a bemutatott történet új korszakba vagy kirívó helyszínbe, például tébolydába való áthelyezését, a tolószékbe kényszerített énekeseket, máskor a kábítószer használatát. A jelmezek a mai vagy közel mai ruhákat mutatják. A rendező szimbólumait nehéz kihámozni, ha egyáltalán lehet, és a közönségnek van ehhez ideje, kedve.
Természetesen vannak olyan rendezések, amelyek bár nem követik az Arisztotelész által meghatározott hely-idő-cselekvés hármasát, mégis fogyaszthatók a nézők számára (nem sok ilyennel találkozik az érdeklődő). Talán ezért is volt a szemnek kellemes Verdi Álarcosbáljának sorozata, Fabio Cereza 2018-as rendezésében. Fantasztikus, színes, aprólékosan kidolgozott kosztümöket láttunk (jelmeztervező: Giuseppe Palella), Ameliáé különösen díszes volt, a kórus mozgatása hatásos látványt nyújtott (mozgástervező: Mattia Agatiello). A fehér és fekete angyalok szerepeltetése igazán jó ötletnek bizonyult. A színpadkép is tetszetős volt (díszlettervező: Tiziano Santi): a puritán berendezés nem vonta el a figyelmet az énekesekről palota fogadótermében játszódó jelenetnél, a bál központi eleme egy asztal volt. A 2. felvonás – (az akasztottak dombja) japán couleur localt kapott: japán hölgyek hosszú körömmel jelentek meg, a háttérben, a tüllfüggöny mögött mintha orgia zajlott volna. Bódítószert szív Amelia és a király, talán bátorításként, talán másért. A helyszínre utaló szerzői jelzéssel szöges ellentétben áll a rendezés, kár volt ráerőszakolni, ráhúzni a japán környezetet. Ceresa Renatót festőként képzelte el, a harmadik felvonásban rengeteg kép szerepelt a színpadon. A zene nagyszerű: Verdi rendkívül jól jellemez ebben a műben (is), a hangulatváltások viszik előre és teszik pergővé a darabot. Talán ez az a Verdi-opera, ahol több fúga, fugato szerepel. Ez Verdi egyetlen operája, ahol a szerző nadrágszerepet iktatott be.
A július 5-i előadáson Gustavo szólamát Pataki Adorján énekelte, bombabiztos magasságokkal, kifejezően. Jól érzékeltette Ameliához fűződő viszonyát, de a királyi méltóság is megjelent alakításában. Szemerédy Károly Renatója hangi szempontból kevésbé tetszett. A magas hangok több esetben csak erőlködéssel, rendkívül csúnyán szólaltak meg, ezt a közönség is érezhette. Színpadi megjelenése kellemes, az együttesekben nagyon jól eltalálta a megfelelő hangerőt, illeszkedett a többiekhez. Ulrica, a jósnő kontraalt szólamát Komlósi Ildikó énekelte. A szerep rendkívüli hangi adottságot kíván, sajnos a mély hangok nem mindig szóltak szépen, erőteljesen, a magasabb tartomány hatásosabb volt, de kissé nagy amplitúdójú vibratóval. Az énekesnő azonban nagy tapsot kapott az első felvonás végén. Szemere Zita Oscar szerepében lubickolt, mind a színpadi jelenlét, mind az éneklés szempontjából. Komédiás hajlama a parókadobálás (Kacagóötös) és a báli jelenet alatt mutatkozott meg. III. felvonásbeli áriája/dala a frappánsan énekelt záróhanggal fantasztikus volt. A libretto előzménye Scribe drámája, a libetto Antonio Somma munkája. Amelia szerepe kitalált, a gyilkosság azonban nem. Ádám Zsuzsanna énekelte Amelia szerepét, világviszonylatban is kiválóan. A dinamika, az érzelmek szélsőséges ábrázolása, a szereplőkhöz való viszony vitte előre az előadást. Ezernyi árnyalatot hallottunk, egy hús-vér nő érzéseit tolmácsolta Ádám Zsuzsanna. A kisebb szerepekben az egyedi hangszínű Gábor Gézát (Horn), Kiss Andrást (Ribbing), Fülep Mátét (Christiano, matróz) és Kósa Lőrincet (Főbíró és Amália szolgája) hallottuk, szép megformálásban. Az énekesek az együttesekben figyeltek egymásra, jól reagáltak a rendezői utasításokra.
Az Opera Énekkara a szokásos színvonalon énekelt. A férfikar az elején nagyon alulintonált, a tenor szólam különösen, Ádám Zsuzsanna is, de ő csak hajszálnyival, ami nem volt zavaró, talán a nagy meleg miatt. A kórus tempótartása ez alkalommal sem volt az énekkar erőssége. A zenekar jól szólt Kesselyák Gergely irányítása alatt, a karmester szép pillanatokkal vezényelt, de a partitúrában sokkal több szépség van.
Az Opera első emeleti büféjében már Opera logóval ellátott poharakból kínálják az üdítőt, pezsgőt. Ennek ellenére a gyönyörű OperaBistróban nincs Wifi, így félő, hogy az előadásra korábban érkezők a szemközti kávéházban fogyasztják el a kávét, vagy más italt, szendvicset.
