Dvořák: Ruszalka
Szerző: Lehotka Ildikó, 2024. február 21.
Antonín Dvořákot mint az Újvilág (helyesebben Az Újvilágból; IX.; e-moll szimfónia, Op. 95.) szimfónia vagy a h-moll csellóverseny (Op. 104) szerzőjeként ismerjük, operai munkássága a legtöbb zeneszerető számára kimerül a Ruszalka Dal a holdhoz című áriában. Pedig rengeteg érdekességet tartogat tíz operája, de Smetana, a cseh nemzeti opera megteremtője és Janácek e műfajban írt művei többször szólalnak meg.
Hogy mi az oka ennek, nem tudjuk, mindenesetre a Ruszalka magyarországi recepciótörténete az opera jelentőségéhez képest visszafogott. Az 1901-ben, először Prágában bemutatott mű talán több figyelmet érdemel, egyelőre kuriózum a mű műsorra tűzése világszerte. Az Operában 1956-ban és 1976-ban szerepelt műsoron, a Müpában a Fesztiválzenekar adta elő koncertszerűen a darabot. Dvořák első operája, az Alfréd bemutatója majdnem 150 évet késett világszerte, ahogy A király és a szénégető című darab, amelyet a szerző kétszer is átdolgozott – bemutatása is. Operái közül a Ruszalka a leginkább előadott. A librettó Jaroslav Kvapil munkája, amely több forrásból táplálkozott. E. T. A. Hoffmann Undine című operájának Fouqué által írt szövegkönyve, a középkori Mélusine-legenda, és Andersen A kis hableány meséje is ihletadó volt Kvapil számára. Dvořák zenéje rendkívül kifejező, remekül mutatja Ruszalka érzelmeit a Herceg iránt: először a vágyakozás, majd a szerelem, és a csalódás ábrázolása egyedi. A már említett ária nem véletlenül szerepel opera-gálaműsorok repertoárján.
A háromfelvonásos, három részben játszott opera február 7-i előadásán jártam. Brassói-Jőrös Andrea énekelte a címszerepet, megbízhatóan, a harmadik felvonásban megindítóan szép pillanatokat kaptunk az énekesnőtől. Az első felvonásbeli Dal a holdhoz ária visszafogott volt, de kellemes. Brassói-Jőrös jól ábrázolta színészileg is a szerelmes nőt, aki szinte mindent eldob a reménybeli férfiért. Feláldozza hangját, a vízi létből az emberi világba kerül, úgy, hogy ha szerelmese elhagyja, rögtön a halál fia lesz. A vízitündér még azt is elviseli, hogy szerelme egy idegen hercegnő karjába veti magát. Megdöbbentő Ruszalka II. felvonásbeli néma sikolya.
Nyári Zoltán Hercege színészi bravúr, a szólamot azonban kissé wagneresen tolmácsolta helyenként. Megformálásában inkább a macsó, mintsem az érző lelkű férfit hallottuk. Rálik Szilvia Idegen hercegnőként szerepelt. Színpadi jelenléte erőteljes, hangja is, de túlzottan. Számos alkalommal a wagneri operákhoz illő túlságosan dús, nagy kilengésű vibratóval énekelt, így a karakter meglehetősen egysíkú (egysíkúbb, mint kellene) volt. Jelmeze nem használta ki az énekesnőrendkívüli adottságait, mintha egy jelmezversenyből kölcsönözték volna az otthon megvarrott piros-fekete ruhát. Szemerédy Károly a Víziember szerepében lépett színpadra, hangját gyakran kevésnek érezhette a közönség. Szerepformálása mindazonáltal igazodott a karakterhez. Gál Erika énekelte Jezsibaba szólamát. A hangot szintén kevésnek találhatta a közönség, és a mély hangok sem mindig szólaltak meg erőteljesen. A három nimfa, Kapi Zsuzsanna, Fürjes Anna Csenge és Megyesi-Schwartz Lúcia I. és III. felvonásbeli éneklése remek volt, az utóbbiban szereplő balladaszerű anyag üde színfoltként hatott. A kisebb szerepekben Fülep Máté (Erdőőr), Erdős Attila (Vadász) és Topolánszky Laura (Kukta) lépett színpadra, rövid jelenlétük – különösen Topolánszkyé – színesítette a cselekmény folyamatát.
A kórusszakaszok szépen szóltak, a rendező, Szikora János a mű elején és a végén a kórus tagjainak csak a feje látszott hátul a színpadon, nagyon szép kép volt. A rendezésben semmiféle túlkapást nem tapasztalhatott a néző, a szemnek kellemes látványt nyújtottak a jelmezek (Zoób Kati), Szendrényi Éva díszletei is mértéktartóak voltak. A mű elején a nimfák a kissé kilengő vas állványzaton ültek, szerencsére nem történt baleset. Jezsibaba fekete, ember nagyságú macskája szinte életre kelt. Ami kevésbé tetszett, az a II. felvonásbeli lakoma megjelenítése: nyulat nyúzott, csirkét kopasztott a kukta, a túlmozgásos, de egyszerű (balett)jelenet véleményem szerint kevésbé illett a koncepcióba. A zenekar hangzása kiegyensúlyozott Halász Péter vezénylete alatt. Az est legszebb pillanatait a zenekari játék nyújtotta, a partitúra szépségét mutatta a megvalósítás.
Fotók: Nagy Attila
És ami képes elvenni a néző kedvét az Operába járástól: a földszinten található ruhatárba szerettem volna betenni a kabátomat. A jegy ellenőrzése után mehettem csak a ruhatárhoz, ahova a fiatalemberek szerint nem adhattam be a kabátom. Hiába mondtam, hogy az a hosztesz, akinek a feladata a jegy ellenőrzése (hogy a zsöllyén helyet foglalók igénybe vehetik a ruhatárat), oda irányított. Volt is négy-öt szabad fogas, mégsem rakhattam be a kabátot.
