Sol Gabetta, Mikko Franck és a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarának koncertje
Szerző: Lehotka Ildikó, 2024. október 28.
Ismét világhírű művészt, karmestert és zenekart köszönthetett a Müpa közönsége október 24-én, a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarát Mikko Franck vezényelte, csellón Sol Gabetta működött közre. Gabetta Hilary Hanh helyett játszott a koncerten, a hegedűművésznő betegség miatt nem tudta vállalni a fellépést Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyével. Hagyományos felépítésű volt a koncert, a nyitány-versenymű-szimfónia hármasával.
A koncert nyitó darabja a ritkán hallható Béatrice et Bénédict nyitány volt. A hallgató talán csalódott lehetett, hogy ez a darab kevésbé fergeteges, mint például a Római karnevál. A magyar fordításban Beatrix és Benedek 1860-62 között keletkezett, műfaját tekintve opera, Berlioz Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátéka alapján készítette a librettót. A maga korában sikeresnek számított a mű, mára már nem tekintik annak. A nyitány mindenesetre kellemes, benne egy tarantellával, és a Berliozra jellemző hangszereléssel. A mű jó bevezető volt egy olyan műhöz, amely inkább elégikus, kevésbé mozog a nagy forték mentén.
Edward Elgar op. 85-ös e-moll csellóversenye a szerző utolsó nagy műve. A darabot 1919. október 27-én mutatták be a szerző vezényletével, ekkor Elgar csillaga már leáldozóban volt. A csellóverseny Felix Salmond előadásában nem aratott sikert, mi több, katasztrofális, az Observer lap szerint siralmas volt, többek között azért, mert nem próbálták elégszer a művet. Az első lemezfelvétel 1920-ban készült, ez rövidített változat volt, Beatrice Harrison szólójával, majd 1920-ban a teljes művet rögzítette Harrison, mindkét felvételen a szerző vezényelt. Talán ezért, talán mert Jacqueline du Pré hozta a köztudatba a művet, a női csellisták darabjának tartják. Jogtalanul.
A csellóverseny érdekes módon négytételes, a gyors szakaszok érdekes módon csak háromszor jelzettek az előadói utasítás szerint, igaz, az I. tételben moderato szakasz is szerepel, ha ezt gyorsnak vehetjük. Inkább lírai a darab, mint harsány, Elgar a belső hangokat vetíti ki a tételek során zenéjével. Technikai szempontból nem tartozik a problémás versenyművek közé, a hangképzésnek azonban fontos szerepe van. Sol Gabetta játéka láttató volt: jól tükrözte a szerző elképzelését, a helyenkénti erősebb indulatokat. Az 1717-ben épített Bonamy Dobree-Suggia Stradivari cselló hangja elbűvölő, Gabetta nem forszírozza a hangot, mégis telten szól a hangszer. Az előadás remek volt mind zenei, mind kifejezésmódbeli szempontból, a zenekar is megtette a magáét. Ráadásként Kodály Duó hegedűre és csellóra című korai művének I. tételét játszotta Gabetta és a koncertmester. Gabetta rendkívül megnyerő személy, színpadi kisugárzása meleg, szeretetteli.
Magam a Zeneakadémián hallottam Sol Gabettát egy szonátaesten, hihetetlenül jól játszott. (Jóval később a Bartók rádió sugározta a koncertet. Véletlenül kapcsoltam be a rádiót, Beethoven F-dúr zongora-cselló szonátájának második fele szólt, fantasztikus előadásban. Olyan emlékezetes volt a koncert, hogy azonnal felismertem a két művész játékát.) https://papiruszportal.hu/2023/09/17/sol-gabetta-es-alekszej-vologyin-szonataestje/
Szünet után Cézar Franck d-moll szimfóniája szólalt meg. A mű az A-dúr hegedűszonáta mellett – melyet számos más hangszerre átírtak – a szerző legismertebb műve. Amíg Elgar Csellóversenye négytételes, a szimfónia a versenyművek háromtételességét mutatja. Az attacca megszólaló szimfónia nagyívű szakaszaival, hangzásvilágával nem csak a franciák kedvelt műve. A nyitó téma Liszt Les préludes-éből kölcsönzött dallam, hódolva a kiváló zongoraművész, karmester, zeneszerző előtt. Az előadást sajnos nem kellően értékelhetem, a színpadhoz közel ülve nem minden finomság hallatszik, kissé össze is zúg a zenekar. Mindenesetre a zenekar jól szól, a karmester, Mikko Franck összefogta a zenekart. Ráadást is kaptunk, a koncert azonban Sol Gabetta játéka miatt volt izgalmas.