„A Budapesti Wagner-napok hangulata felülmúlhatatlan…”
Ismét Budapestre költözött a Wagner-rajongók serege, hiszen a teljes, A nibelung gyűrűje ciklus hangzott el a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében június 20-23-a között. Mondanunk sem kell, hogy világhírű énekesekkel, újra fellépett például Christian Franz, Iréne Theorin. A korábbi előadások minőségét jelzi a New York Times kritikusa cikkének igen találó két címmondata: „Nincs jegye Bayreuthba? Budapestnek is van Wagner-fesztiválja” (2013. 06.11). Az idei évadban már pólókon is megjelent a felirat (No Tickets for Bayreuth? Budapest has a Wagner Festival, Too), örömmel és büszkeséggel viselték egyesek a legkevésbé ünnepi felsőrészt.
Szerző: Lehotka Ildikó, 2024. július 9.
A Budapesti Wagner-napok rendezvénysorozat majdnem húszéves múlttal rendelkezik. Ez rendhagyó, nem kevésbé az, hogy a négy műből álló A nibelung gyűrűje egymás utáni estéken szólal(t) meg. Magam a kezdetektől kíváncsi voltam az eseményekre, idén is ellátogattam a Müpába, az előeste (A Rajna kincse) kivételével. 2019-ben felújították a rendezést, melynek vannak jó és kevésbé jó megoldásai. A hatalmas, többfunkciós fal helyenként nincs kihasználva, Erda a záró zenedrámában a színpad alól énekel, így a hangerő talán kevésbé érvényesül (korábban a fal mögül hallhattuk Erdát, ez sem volt a legmegfelelőbb megoldás. Telitalálat volt viszont Hundingot a kutyákkal is megjeleníteni, Wotan hollói az új rendezésben már csak néhányszor láthatóak a színpad feletti emeleti széksor előtt. Az erdei madárka korábban végigsétált az orgonakarzaton, most nem. Szintén nem kapott nagy hangsúlyt a sete-sután elhelyezett dárda, joggal. El kell fogadni azonban a változást, ahogy az első alkalmakkor a rendezés nem találkozott tökéletesen a közönség és a szakma pozitív megítélésével, de az eltelt idő bizonyította az elképzelést.
A ciklus Wagner megnevezése szerinti első napja A walkür egyik részlete a legismertebb az átlagos zenehallgató, de a filmeket kedvelő számára. A harmadik felvonásban megszólaló A walkürök lovaglása zenei részlet legalább 25 filmben szerepel, akaratlanul is találkozhatott a dallammal szinte mindenki. Kiemelkedően énekelt Iréne Theorin Brünnhilde szerepében, rendkívül láttatóan érzékeltette Wotan (Johan Reuter) kedvenc lányának érzelmi hullámzásait, a szeretetet apja iránt. A jók közül is nagyszerű volt Schöck Atala Fricka szólamában, szintén az érzelmi töltet magas foka jellemezte éneklését. Jongmin Park Hundingja erőteljes személyiséget mutatott, a hang nagyszerű, állhatatos, ha lehet ezzel a jelzővel egy hangot leírni. Karine Babajanyan Sieglinde szerepében meggyőző volt, ahogy Johan Reuter mint Wotan is. Talán ennyire érzékletesnek nem hallottam Brünnhilde és Wotan zenei megformálását a záró felvonásban. Siegmundot Magnus Vigilius énekelte, a szerepnek megfelelően. A walkürök különleges színfoltot vittek az előadásba, mint zenei megformálás, mind hangerő tekintetében (Váradi Zita – Gerhilde; Fodor Beatrix – Ortlinde, Fodor Gabriella – Waltraute; Szilágyi Szilvia – Schwertleite; Miksch Adrienn – Helmwide; Várhelyi Éva – Siegrune; Gál Erika – Grimgerde; Kálnay Zsófia – Rossweisse).
A következő zenedráma, a Siegfried szerepelteti a legkevesebb énekes szólistát. A címszerepben Stefan Vinkét 
hallottuk, aki remekül hozta a figurát, ahogy Az istenek alkonyában is. Jürgen Sacher Mime alakítása emlékezetes volt, ahogy az Alberich szerepében éneklő Jochen Schmeckenbecheré. Jongmin Park ezúttal Fafner szólamát tolmácsolta, rendkívül hitelesen. Johan Reuter ismét Wotanként jelent meg a színpadon (A Rajna kincsében is őt hallhatták), a tőle várt hőfokkal. Brünnhildét Magdalena Anna Hofmann keltette életre, nagyon jól. Kihívás lehetett az énekesnő számára, hogy Iréne Theorin tolmácsolta az előző és a záró opera Brünnhilde szerepét. Mindenesetre Hofmann jól énekelt a közönség örömére. Az erdei madár kellemes szerep, Zemlényi Eszter ideális választás volt a szólamra: hangja üde, hajlékony. Gál Erika Erda kivételezett szerepét kapta, a hangja nem megfelelően töltötte be a termet (a színpad alól énekelt, arcát a kivetítőn lehetett látni. A hangszín sem illett tökéletesen a szólamhoz.
Az istenek alkonya az opera kvintesszenciája, a vezérmotívumok vissza-visszatérnek, talán a drámai hatás is itt a legerőteljesebb.
Stefan Vinke (Siegfried) mellett ismét kiváló énekeseket hallottunk. Iréne Theorin Brünnhildéje lehengerelte a közönséget, félelmetes elánnal énekelte Brünnhilde ébredését. Szintén nagyszerű volt Láng Dorottya (Waltraute), aki balesete ellenére – igaz, tolókocsiban énekelt. Elismerés illeti Birger Raddét Gunther szerepében, az előző este is Alberichet éneklő Jochen Schmeckenbechert, Horti Lillát (Gutrune), Sáfár Orsolyát (Woglinde), Fodor Gabriellát (Wellgunde) és Kálnay Zsófiát (Flosshilde). A három norna is nagyszerű volt az este (Gál Erika, Németh Judit, Brassói-Jőrös Andrea).
A zenekar a nagy terhelés ellenére remek volt – néhány megbocsátható hibával, sajnos az egyik éppen a Walkürök lovaglása trombitabelépése volt. Fischer Ádám most is a legnagyobb hévvel dirigált, már a zenekari árokba lépésekor bravózott a közönség. Az utolsó zenedrámában közreműködő Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) és a Budapesti Stúdió Kórus (karigazgató: Strausz Kálmán) szintén emelte az előadás fényét.
A Müpa teraszán nyugágyakon pihenhetett a nagyérdemű a felvonások között, a felvonásokat jelző fanfárt most is sokan örökítették meg. Idén is volt ételkülönlegesség, sör, és ajándéktárgyakat is vehetett-vihetett haza a rajongó. A Budapesti Wagner-napok hangulata felülmúlhatatlan, ahogyan az előadások is bizonyították a New York Times kritikusa, George Loomis tavalyi mondatait.
Comment on “A Rajna kincse a Duna partján”