Paavo Järvi és a Fesztiválzenekar koncertje
Szerző: Lehotka Ildikó, 2024. május 8.
A Budapesti Fesztiválzenekart nem kisebb dirigens, mint Paavo Järvi vezényelte három alkalommal, április 26-27-én és 29-én a Művészetek Palotájában. A műsor három darabot ígért, két szimfóniát és egy kortárs észt művet, ez utóbbi 2000-ben készült. Ismét egy remek koncerten vehettem részt április 29-én.
Mindig izgalmas, ha kortárs mű szólal meg egy-egy hangversenyen. A hallgató kíváncsi arra, hogy a mai kort hogyan tükrözi vissza egy-egy zeneszerző, visszanyúl-e a korábbi stílusokhoz, hangzásokhoz, zenéje dallamos-e, vagy új utakat kereső. A korábban progresszív rockot játszó Erkki-Sven Tüür Aditus című műve szólalt meg elsőként a koncerten. A darab Tüür kollégájának halálára készült, a latin ’aditus’ szó jelentése bejárat, belépés, megközelítés. A mű bőségesen használja a kromatikát, ezzel is indul az Aditus. Szintén jellegzetes hangzás a mű kezdetekor a glissando, és a lefelé történő terclépések. A mű komor, helyenként szinte világvégét idéző hangulatot teremt, a hallgató szinte várja a középkori Dies irae dallam felbukkanását. A mű színes, változatos, elgondolkodtató, egy szép ív feszül az elcsendesedő zárásig. A Fesztiválzenekar láttatóan mutatta be a szerzői elképzelést, Paavo Järvi pontosan intett be, figyelt a zenekari, kiegyensúlyozott hangzásra. Csodás hangszíneket élvezhetett a közönség.
Az észt és finn mű közé került Robert Schumann I. szimfóniája (B-dúr, Tavaszi szimfónia, Op. 82). Schumann ezt a művét élete talán legboldogabb szakaszában írta. Feleségül vette Clarát a lány apjának tiltása ellenére, még ebben az évben, 1840-ben számos dalt komponált, majd a következő évben írta meg az első szimfóniát. Eredetileg a tételekhez címeket is mellékelt a szerző (A tavasz kezdete; Este; Vidám játszótársak; Tavaszi virágzás), a mű kevesebb mint egy hónap alatt készült el. Érdekességként említhető, hogy sok szimfónia-melléknévvel ellentétben maga Schumann nevezte a művét Tavaszi szimfóniának. A lendületes mű tolmácsolása számos remek pillanatot, és egyéni megoldást mutatott. A formai megoldások kirajzolódtak, a lassú bevezetés vége remekül előkészítette a főtémát az első tételben. Az ismételt expozíció után szinte villódzott a kidolgozási szakasz kezdete (és persze folytatódott is). A lassú tétel zárása lélegzet-elállító volt, a záró Allegro animato e grazioso a szerző szándéka szerinti lelkes hangütése remek módon valósult meg.
Szünet után Jean Sibelius V., Esz-dúr szimfóniájának hangjai töltötték be a termet. 1915-ben hangzott el a finn szerző V. szimfóniájának első változata, az ötvenéves mestert köszöntő nagyszabású ünnepség keretén belül. (A szimfóniát később kétszer is átírta.) Itt jegyezzük meg, hogy Sibelius születésnapja nemzeti ünnep. A háromtételes szimfónia nem véletlenül kedvelt a világ tájain, hiszen a mű helyenként hősies, szinte harcias, mégis előbukkan a derű. A nyitó, ötszakaszos, Esz-dúr zárású tétel motívumait nem éreztük töredezettnek vagy soknak, hiszen Järvi rendkívül precízen építette föl a tételt. Az intermezzo szerű lassú tétel hangzása remek volt, ahogy a záró tétel is. Itt jelenik meg a „hattyútéma”, amely a popkultúrában is fellelhető, valamint számos filmben is hallhatjuk a jellegzetes dallamot.
Paavo Järvi a két szimfóniát kotta nélkül vezényelte. Az aszkétaalkatú dirigens egyetlen felesleges mozdulatot sem tett, azonban a szólamokat pontosan intette be, a dinamikai elképzeléseit is világosan mutatta. Nem véletlenül elismert dirigens. A Fesztiválzenekar talán még nagyon elánnal játszott most, láthatóan inspirálta a tagokat a karmester. Ráadást nem kaptunk a vastaps ellenére sem. Felejthetetlen este volt.