…inkább megtanulom a helyi nyelvet.
a papiruszportal.hu archívumából [2007]
Szerző: G. Bogár Edit
Annyit írtam már a saját csökevényes szlováktudásomról, hogy itt az ideje a nyelvről is írni. Arról, hogy két hónap alatt miért is nem tanultam még meg a nyelvet. Az az igazság, hogy majdnem mindent megértek, de nem tudok (vagy inkább nem merek) beszélni, a hozzám intézett kérdésekre, felvetésekre nem tudok megfelelő, gördülékeny, igazán szlovákos választ adni. És ez nem csak a gyakorlatlanság miatt van így. Sajnos (persze egyben szerencsére is) a szláv nyelvek olyannyira hasonlítanak egymásra, hogy az a, mondhatjuk bátran, magas szintű orosztudás, amivel rendelkezem, a megértésben segít, az aktív nyelvhasználatban viszont inkább gátol.
Rengeteg olyan szó van, ami mást jelent a két nyelvben, és nem tanácsos őket összekeverni. A rodina például szlovákul családot jelent, oroszul hazát, szülőföldet – mindkettő a ’rodit’ ige származéka, ami azt jelenti ’szülni’. Lássunk néhány további példát is; a sor távolról sem teljes, akár százával lehetne találni ilyen szópárokat:
| SZÓ | SZLOVÁK JELENTÉS | OROSZ JELENTÉS |
|---|---|---|
| èas | idő | óra |
| zlý | rossz (nem működő) | gonosz |
| nedel’a | vasárnap | hét |
| hrubý (orosz грубый) | vastag | durva |
| jutro (orosz утро) | hold | reggel |
| život | élet | gyomor, has |
| elektrièka | villamos | hév |
| muž | férfi | férj |
| izba | szoba | kunyhó |
| pivnica | pince | söröző |
| ráno | reggel | korán |
Vannak persze olyan – nem csak nemzetközi – szavak is, amelyek közösek a magyarban és a szlovákban, pl. kabát, sukòa (= szoknya), spajz (ez természetesen német eredetű mindkét nyelvben), lekvár, maèka (= macska), kredenc, langoš (= lángos), cukor, tanier (= tányér), pohár, šunka (= sonka), karfiol, vidiek (= vidék), gazda, nádcha (= nátha), lopta (= labda), kolaè (= kalács). Persze ezek jelentése olykor kissé eltér attól, amit magyar ésszel várnánk, jó példája lesz ennek a kalács, de erről egy kicsit lentebb.
Adódnak néha nehézségek a helyi magyarok nyelvének megértésében is: ugyanaz a szó az itteni nyelvhasználatban más jelentést hordozhat, de az is előfordul, hogy egyáltalán nem is hallottam még soha a szót, esetleg másképp ragozzák, más vonzattal használják vagy éppen más beszédhelyzetben alkalmazzák, mint odahaza szokás. Az első ilyen furcsaságot még első, bemutatkozó látogatásom alkalmával tapasztaltam: egy fájlt kellett rátenni adathordozóra. Olyanra, amit mi – nem éppen magyarosan – pendrive-nak hívunk. Amikor Magdi elvette tőlem, azt kérdezte: „Ez milyen kulcs?” Ha nem adott a helyzet, biztosan nem értem, miről beszél! Mivel a szlovákban is kulcsnak (kl’uè) hívják az eszközt, az itteni magyarok ezt automatikusan átvették; kicsit pontosabb neve az USB-kulcs.
Itt az internetről nem letöltenek valamit, hanem lehúznak – ami az én fülemnek kissé pejoratívan hangzik (mivel ezt hallva arra gondolok, hogy egyik ember becsapja a másikat), viszont a szlovák szó tükörfordításaként ez teljesen rendben van. Csak még szoknom kell.
Sokáig azt hittem, csak a mi Magdink szokása a na? kérdést sajátos hangsúllyal, hanglejtéssel ejtve gyakran hangoztatni nemcsak kérdésként, hanem rámutatásként is, később rájöttem, hogy ez errefelé teljesen elterjedt, kortól, nemtől, bőrszíntől, vallástól és iskolázottságtól függetlenül.
Még el sem kezdődött a tanév, és az államvizsgán már szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy itt pl. a motor szót nem úgy ragozzák, mint én szoktam, hanem a bokor mintájára: motrot, motrok, motrom stb.
A közüzemi számlák neve errefelé faktúra; a szó ilyetén használata természetesen a szlovákból ered.
Az ápolónőket egészségügyi nővérnek hívják, pedig nekem elég lenne annyi is, hogy nővér; itt a nővér csak idősebb nőnemű testvért jelent; bár e jelentésben hallani azt is, hogy néne – ez viszont Magyarországon tűnik erősen archaikusnak.
Na és a kalács! Amikor először kínáltak kaláccsal, nem találtam! A szlovákiai magyarok számára ugyanis szinte minden sült tésztanemű lehet kalács: amit akkor kaptam, éppen muffinféleség volt. Később figyeltem, mi mindent hívnak így: még pizzaszerű, sós lepényeket is! Bár sok helyzetben kezdem használni az itteni szavakat, kifejezéseket (pl. a pendrive helyett a kulcsot), ebben azért maradok a régi, bevált fogalomnál, és kalácsnak a kenyérszerűen szeletelhető, általában fonott, vajjal, lekvárral, mézzel megkenve fogyasztott, édes kelt tésztát fogom hívni. Amit szlovákul leginkább vianoèka néven lehet megvásárolni, szlovákiai magyarul pedig fonott kalácsként emlegetik.
Ha már az ételeknél járunk, akkor sem tudtam, mit kínálnak, amikor kenőt ajánlottak. Mint a feltálalt étel láttán rájöttem, ez mifelénk leginkább szendvicskrém lenne.
Az sem ritka, ha azt hallom, lehet nekem hívni vagy felhívni. Mármint ’lehet nekem telefonálni’, ’lehet engem hívni’, s a kettő kontaminálódik, szintén szlovák hatásra.
A konyhai munkalapot, pultot dresznek mondják errefelé, ez szlovákul drez. Nekem a dressz szó jutott eszembe róla, nem is volt rögtön világos, miről beszélünk.
Sajátos helyi kifejezés a brigádozás, ami (ha jól értettem) üzletekben végzett kisegítő eladói munkát jelent, legalábbis aki ezt nekem mondta, ilyen másodállást vállalt, és egy hirdetésben is ezt a jelentést láttam.
Ezek az érdekességek persze kifejezetten gyönyörködtetik a nyelvészt, bár néha komoly gondot jelent, hogy a Magyarországon egyedül forgalomban lévő, szlovákiai szerzők által összeállított szótár ezekre a jelenségekre nem hívják fel a figyelmet: a fentebb bemutatott kolaè megfelelője a szótárban egyszerűen kalács, ebből pedig én, dőre magyarországi magyar nem tudhatom, hogy ez nem egészen az, amit én kalácsként ismerek. A sokkal pontosabb sütemény szó viszont nincs benne. Sorolhatnám tovább ezeket a példákat, de annak, aki nem forgatja a szótárt, úgyse mondana semmit. Én meg inkább megtanulom a helyi nyelvet.
