A Concerto Budapest, Pletnyov, Baráti és Balanas
Szerző: Lehotka Ildikó, 2024. március 31.
Fotók: Hrotkó Bálint
Mihail Pletnyov korunk egyik nagy zenésze, aki immár több mint negyven éve koncertezik. Manapság viszonylag ritka, hogy egy művész a virtuóz hangszerjáték mellett karmesterként szintén elismert, az pedig még ritkább, hogy az említett két tevékenység mellett zeneszerzőként is jelen van a zenei életben. A Concerto Budapest visszatérő vendégként hívja meg Pletnyovot vezényelni, zongorázni és kamarazenélni a közönség legnagyobb örömére.
Pletnyov két koncertjét hallhattam a Zeneakadémián, illetve a Müpában. A március 8-i, Müpa beli hangversenyen Wagner Trisztán és Izolda című operájának előjátéka (WWV 90) szólalt meg elsőként. Azonban előtte Hámori Gabriella, az Örkény Színház Művésze mondott el egy Tóth Árpád verset. A Concerto Budapest előadásában, Baráti Kristóf vezényletével gyönyörű pillanatokat kaptunk: a mű eleje szinte a semmiből indult a cselló szólamban, és egyre fokozódott mind az érzelmi, mind a dinamikai többlet. Baráti és a zenekar kifejezően jelenítette meg a mindent elsöprő szenvedélyt, az áradó érzéseket, a csodás hangszíneket.
Schumann egyetlen zongoraversenyként aposztrofált a-moll darabja a szerző feleségének, Clarának a tolmácsolásában szólalt meg először 1835-ben, Drezdában. Mielőtt Pletnyov és a Concerto Budapest megszólaltatta volna a művet, ismét Hámori Gabriella lépett a színpadra, Clara Schumann leveléből idézett, majd Kosztolányi Dezső Szeptemberi áhítat című versét szavalta. Pletnyov előadása egyedi volt, csodás pianókkal, varázsosan szólalt meg a mű. Rendkívül bensőséges, letisztult tolmácsolást nyújtott Pletnyov, a dinamika inkább a piano és mezzoforte tartományában mozgott, rácsodálkozhattunk, hogy milyen és hányféle ez a sáv. Pletnyov előadásában a schumanni szövet helyenként improvizációszerűen szólalt meg. A Concerto Budapest Baráti Kristóf keze alatt érzékenyen, Pletnyovra figyelve és a helyenkénti párbeszédszerű anyagot élővé varázsolva muzsikált, csodás hangszerszólókkal. Pletnyov és Baráti már adott közös koncertet, Pletnyov akkor vezényelt, Baráti volt a szólista, ez alkalommal fordított „felállásban” zenéltek. Szívesen meghallgatnám a két művész kamara- szonátaestjét.
César Franck egyetlen szimfóniája figyelemre méltó alkotás, benne Liszt Les Préludes-jének négyhangos motívumával. A háromtételes d-moll mű (op. 48) először 1889. február 17-én szólalt meg, vegyes fogadtatás közepette. Azonban ez az a francia szerző által írt szimfónia, amely a második leggyakoribb a hangversenytermekben (Berliozé a legkedveltebb). A Concerto Budapest előadását remeknek tartottam, egyetlen pillanatnyi üresjárat sem volt. Aki ismerte a darabot, annak is tartogatott invenciózus megoldást a zenekar Baráti vezényletével, aki pedig most ismerkedett a szimfóniával, remélhetőleg keresi majd az alkalmat az újrahallgatáshoz.
A másik, korábbi koncert is a romantika korszakából merítette műsorát. A február 17-i Zeneakadémián tartott hangversenyen Pletnyov vezényelt, és Hegedűversenye is megszólalt. Nyitó darabként Glazunov négytételes E-dúr szvitjének (A középkorból) Prelűdje hangzott el. A melléknevet a szerző adta a szvitnek, a II., Scherzo tételben a középkori Dies irea sequentia is feltűnik. Remek választás volt! Nagyon szép, meseszerű hangszíneket hallottunk a tételben kavarogtak a különféle hangulatok, érzelmek. Helyenként Csajkovszkij zenéjére is asszociálhattunk, különösen a mű elején, és Rahmanyinov neve is felmerült. Rendkívül jó előadást kaptunk, jó hangsúlyokkal, dinamikai megoldásokkal, gondosan felépített szerkezettel.
Mindig nagy öröm, ha egy kortárs művet tűz műsorra egy együttes vagy szólista. Pletnyov Hegedűversenye 2023. március 30-án szólalt meg először Novoszibirszkben, Vagyim Repin játszotta a szólót. A hangszerelés kifinomult, de nem túlzó, kontrafagott szerepel a partitúrában, öt ütőhangszeres művész szólaltatta meg a szólamokat. Az Andante thrénoszjellegű hegedűszólóval induló versenymű egyre dúsult, a mélyvonósok pizzicatói után a fúvósokkal, a hangerő fokozatosan dúsult. Az első masszív fortét csak a tétel vége felé hallottuk. Az Allegretto pajkos, játékos dallamai helyenként motorikussá váltak, a trombita dallama visszatért a tétel végén, a hangszerelés igazán izgalmas volt. A Lugubre melankolikus rezes dallamai maradnak emlékezetesek. A mű vége felé szintén thrénoszjellegű hegedűkadenciát játszott a szólista. A szólót Kristine Balanas játszotta, ihletetten, szép hangon, ráadást is kaptunk, egy Bach-tételt. A Hegedűverseny kiváló alkotás, reméljük, hogy a hegedűművészek repertoárjukon tartják majd a darabot.
Szünet után Csajkovszkij Manfréd-szimfóniája (Op. 58) szólalt meg, de micsoda módon! Maga Csajkovszkij nem kedvelte ezt a több tételes, programzenei alkotását, mely a romantikában oly kedvelt manfrédi történetet dolgozza fel. Az 1885-ban készült, és a közönség ováciüóval fogadott, a szimfóniáknak megfelelő négytételes mű nyitó szakaszában csodás fúvós állásokat hallottunk, nem véletlenül tört ki a taps. A Scherzo szinte tündérzene jellege plasztikus volt, a Pastorale tétel helyenként fojtott nyugalma szépen rajzolódott ki. A Finálé orgonaszólóval hangzott el, benne a Dies irae sequentiával (Csajkovszkij elképzelése szerint harmónium is játszhatja a szólamot).
Pletnyov feszítő erejű előadást irányított a maga sajátos nyugalmával. Minden hang, -súly, tempó és sorolhatnánk egy előadás főbb jellemzőit – a helyén volt, és azt a bizonyos pluszt, amitől örökké emlékezetes marad egy koncert, megkaptuk.
