Viam meam perseque: a katonai pályáig vezető út
Szerző: leho
Az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága 2007. április 18-án a Batthyány-emlékév keretében felolvasóülést tartott a Magyar Tudományos Akadémia székházának első emeleti felolvasótermében. A téma egyik legavatottabb ismerője, Ács Tibor, az MTA Hadtudományi Bizottságának elnöke felolvasás helyett előadott, s a rövid, mindössze egyórás előadás során számos, az átlagember számára érdekes, ismeretlen vagy eddig ködös részlet, illetve tévhit is előkerült. Batthyány Lajos fiatalkorát még ma sem ismerjük kellő mélységben, pedig politikusi jellemvonásai ekkor alakultak ki, a családi, a nevelőintézeti-iskolai és a katonai évek alatt.
Ács Tibor először a nyolcvanas évek elején foglalkozott behatóan az első felelős magyar miniszterelnök fiatalkorával, illetve katonai pályafutásával. A legtöbb dokumentumot a bécsi hadtörténeti levéltárban és a Vas Megyei Levéltárban találta Batthyány Lajosról.
Mint Urbán Aladár a kiállításmegnyitókkor hangoztatta, úgy a Hadtudományi Bizottság elnöke is nagyon fontosnak tartja a tévhitek cáfolatát s azt, hogy a szakmán kívül a laikusok is ismerjék, az őt megillető helyre tegyék a mártír miniszterelnököt. Urbán Aladár a Budapesti Történeti Múzeumban beszélt arról, hogy 1916-ig, Ferenc József haláláig udvariatlanság volt említeni Batthyány nevét, s a megfelelő történelmi emlékezet szempontjából (is) az utolsó előtti Habsburg-uralkodó nagyon hosszú ideig maradt a trónon.
Ács Tibor arra fűzte föl előadását, hogy Batthyány életén a katonáskodással töltött időszak 19–24 éves kor) maradandó nyomokat hagyott és személyiségére kitörölhetetlen hatást gyakorolt, és sajnos Batthyány közel ötesztendei katonai szolgálatát eddig még nem dolgozta fel a történetírás.
Születési dátuma is sok helyütt hibás, például a Sulinet szerint április 14-én született, amit honlapunk is kontroll nélkül átvett egy korábbi írásban (a Wikipédián is számos pontatlanság olvasható róla) – ez valóban nem szolgálja diákjaink és az érdeklődők precíz tudását. Erről a legrészletesebb adatokat az 1849. július 3-án Bécsben a Császári és Királyi Udvari Hadiszámvevőség által készített hivatalos okmány tartalmazta – az ellene folyó perben volt szüksége a vádnak minden fiatalkori adatra, apróságra. Ács Tibor a bécsi levéltári kutatás során – és éppen katonai dokumentum alapján – derítette ki a február 10-i, pontos dátumot. Egy nappal később, „1807. február 11-én keresztelték meg a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban. Édesapja, aki kilépett tiszt (főhadnagy), németújvári Batthyány József Sándor gróf [ez is több helyen rosszul szerepel, Jánosként – a szerk.], Ikervár, Szalónak, Tótmorác és Dobra Vas megyei uradalmak és egyéb birtokok gazdája, édesanyja lomniczai Skerlecz Borbála, egy rangos hivatalokat viselő nemesi család leánya volt.”
Apja és anyja viszonya megromlott, 1807-től különváltan folytatták életüket. A grófné két kisgyermekével Ikervárról Bécsbe költözött. Batthyány József Sándor gróf 1811. április 7-én Ikervárott kelt végrendeletében minden ősi és szerzett javait egyetlen fiára, Lajosra hagyta, oly formában, hogy a vagyont nagykorúságáig Vas vármegye első alispánja felügyelete alatt kezeljék. Egy év múlva, 1812. július 13-án Ikerváron meghalt. A grófné ügyvédjével kijátszva a végrendeletet megszerezte a gyámságot, a Lajos öröksége feletti korlátlan rendelkezés jogát, de ezzel elvetette a fiával való későbbi éles családi viszály magját, mivel a gyámsága alatt álló fia birtokai jövedelmének nagy részét az özvegy grófné fényűző és költekező nagyvilági életének fedezésére fordította.
Lajos 1815-ben, 8 éves korában egy bécsi nevelőintézetbe került, majd 1818-tól magántanulóként végezte a bécsi egyetem gimnáziumának első és második, 1819-től 1821-ig Győrben, a bencés gimnáziumban a harmadik és negyedik grammatikai osztályt. Többek között tanította Érdy (Lutzenbacher) János (1796–1871), későbbi akadémikus. 1821 és 1826 között befejezte gimnáziumi és megkezdte felsőfokú jogi tanulmányait. Ekkor kötött barátságot fiatal polgári értelmiségiekkel is, amit az anyja igencsak rossz szemmel nézett. Továbbá az anyjával kialakult hideg viszony, valamint a végrendelet szerint járó évi 10 ezer forintnyi járadékból neki juttatott és kevesellt 1200 forint (havi 100) elmérgesítette kapcsolatukat. 1826-ban válságba került, mind anyjával, mind az egyetemen tanáraival összerúgta a port. Ennek részben oka volt akkori szabados, olykor tivornyázó életmódja is. Úgy látta, a legjobb kivezető út a katonai pálya lesz. Erre a családi háttér, az ősök fegyverforgatása, a pálya nimbusza is sarkallhatta. Furcsa módon terveit anyjával, bár mindketten Bécsben éltek, levélben egyeztette.
Az 1826. március 29-én kelt levél, melyben terveiről ír:
„Kedves Anyám!
Bizonyos körülmények között egy közvetítő éppen nem felesleges, mint például most bocsáss meg tehát kedves anyám, ha helyettem, ez a levél szól hozzád, s fiadnak forró kérését eléd terjeszteni bátorkodik. Mivel a körülmények úgy alakultak, hogy helyzetemben a változás szükségesnek tűnik, bizonyára neked, mint édesanyámnak és nevelőmnek, van jogod ahhoz, hogy jövő környezetemet meghatározzad és kijelöld számomra azt a helyet, melyet anyai bölcsességed és óvatosságod a legalkalmasabbnak talál. Ez azonban a jelen körülmények között nagyon nehéz feladat rád nézve, éspedig azért, mert nekem olyan a kedélyem, hogy az már több helyen akadályokat gördített utamba és meggátolt abban, hogy akármely, rám nézve üdvös helyzetbe beletaláljam magam. Bizonyára tehát az volna rám nézve a legcélszerűbb, ami nemcsak kellemes és jó, de amit szeretni is tudnék és méltó is volna hozzám. Gyermeki kötelességemnek tartom tehát kedves Anyám, hogy ebben, amennyire tőlem telik, segítségedre legyek, hogy őszintén kijelentsem mit tartok legközelebbi rendeltetésemnek, egyszóval hogy mily pályára szentelném magamat a legszívesebben.
Ez az igazi hősi pálya, amely már sokak nemességét megszerezte és gyökere minden nemesnek, nagynak, gyökere az előkelő lovagkor azon lépéseinek, melyek a legrövidebb úton vezetnek a becsülethez és dicsőséghez; melyek védelme alatt minden fejlődik, mely nélkül pedig minden elpusztul, melynek mindent köszönhetünk, amiért a történelem küzd, amit a múlt védelmez!
Te tudod Édesanyám, hogy nem hirtelen fellángolás, nem múló képzelet az, ami kényszerít, hogy szóljak, mert már évekkel ezelőtt kinyilvánítottam előtted ezt a kérésemet, és bízva türelmedben és jóságodban, ismételten bátorkodom azt ezúttal is eléd terjeszteni. Ámde ne hidd azt, hogy ez nem egyéb, mint törekvés arra, hogy minden köteléktől megszabaduljak, és a szellemi foglalkozást azonnal abbahagyjam.
Bizonyára nem, kedves Anyám! – Csak érjem el egyszer célomat, csak legyek a pályán, mely csábít és vonz, akkor fogok még csak minden hasznossal és jóval foglalkozni, mert az addig kellemetlen nekem, míg azt látom, hogy szép terveimnek útjába áll. Ha majd ezredemmel oly városban leszek, ahol alkalmat találok, szabad óráimat bizonyára a tanulmányaimnak szentelem. Mindenekelőtt azt ígérem meg neked, hogy a hazai jogot nem fogom elhanyagolni, hanem naponként foglalkozom vele néhány órán át, hogy egykor furfangos ügyvédek kezeibe ne kerüljek. Attól sem kell tartanod, hogy a katonaéletet hamar megunom, látván a kisebb-nagyobb nehézségeket. Ó nem, mert hiszen Isten után Neked erős, egészséges testalkatot köszönhetek és meglátod majd, hogy állhatatos lelket is, amely bizonyára mindenkor, békében éppúgy, mint háborúban, a helyén lesz, hogy neked, családunknak és saját magamnak becsületére váljék. Ha azonban másként határoznál, biztosítalak, hogy beleegyezésed boldoggá tett volna, de tilalmad sem fog elkeseríteni, hanem leszek mindenkor az én jóságos Anyámnak engedelmes fia.
Bécs, 1826. március 29.
Batthyány Lajos”
Anyja szintén levélben válaszolt, de ezt kevésnek tartván, külső segítséget is kért, családja jó ismerősétől, Laval Nugent gróf altábornagytól várta, hogy lebeszélje fiát tervéről, hiszen neki egyetlen fiúgyermekként más a küldetése: a hatalmas birtok igazgatása. Végül az ügyben összeült a családi tanács, s az anya – Batthyány Vince gróf és más rokonok előtt, Nugent altábornagy rábeszélésére – beleegyezett, hogy fia kadét legyen, de közben folytatnia kell jogi tanulmányait, és le kell vizsgáznia Magyarországon. Feltételül szabta, hogy olyan magyar ezredben legyen kadét, amely Nugent parancsnoksága alá tartozik, hogy ő személyesen felügyelhessen a fiára. Az altábornagy tanácsára az anya fia havi 100 forint zsebpénzét 60-ra csökkentette, nehogy egy kadét jövedelme felülmúlja egy százados fizetését. Batthyány Lajos a feltételeket elfogadta, és így megnyílt az út az olyan nagyon óhajtott tiszti pálya előtt.
A 32. magyar sorgyalogezredben
(1826. augusztus 5. – 1827. április 19.)
Az ifjú Batthyány úgy érezte, révbe ért: sikerült elég távol kerülnie anyjától, és új életcélja, a katonai pálya kötötte le figyelmét. A nagy katonai hagyományokkal rendelkező, pesti hadkiegészítésű, abban az időben Itáliában, Páduában (Padova) állomásozó 32. magyar sorgyalogezredhez került saját költségén szolgáló kadétnak (hadapród, tisztjelölt), némi irányítással: az ezredtulajdonos herceg Esterházy Miklós táborszernagy volt, s támogatta a szintén Páduában székelő Nugent altábornagy is.
Fiú és anyja elválása hideg volt, két év múlva így emlékezett rá: „Biztattak arra, nyilvánítsam ki, hogy katona szeretnék lenni kezemre jártak és én Itáliába mentem az Esterházy gyalogezredbe kadétnak. Ettől fogva egészen másként bántak velem. Mindent elkövettek, hogy elkeserítsenek. Fájó volt a hideg búcsúzás, midőn elutaztam; bántó a hír arról az örömlakomáról, melyet anyám elutazásom napján az Augarten asztalainál rendezett; fellázító az a tilalom, hogy semmiért se forduljak hozzá írásban, mert levelemet felbontatlanul küldi vissza; s végül havi járadékomnak azonnali leszállítása, mert Bécsben 100 forintot kaptam, Itáliában csak 60 forintot adtak, amiből még a rendes kiadásaimat is fedeznem kellett, holott azokat azelőtt külön fedezték.”
1826. augusztus 5-én a herceg Esterházy 32. gyalogezredbe létszámba vették. Kis idő múlva elsajátította a különböző altiszti, őrvezetői, a tizedesi és az őrmesteri kötelességeket. Megtanulta a közkatonákkal való bánásmódot, a kiképzési, harcászati és szolgálati szabályzat előírásainak alkalmazását. Megszerezte az alegység-parancsnoki beosztáshoz szükséges elemi ismereteket. Elöljárói megelégedésére magatartásával kitűnt a kötelességek és feladatok ellátásában, a tiszti rendfokozathoz szükséges legfontosabb alapismeretek elsajátításában.
Először háromhavi kiképzés után minősítették az újonc ezredkadétot. 1826. évi minősítésében ez olvasható:
„(…) Vásárolt rendfokozatot: nem.
Egészségi állapota: jó.
Jelleme: kissé változó.
Természetes tehetsége: sokoldalú.
Nyelveket beszél: magyarul, németül, latinul, olaszul és franciául jól, keveset angolul.
Tud-e írni és olvasni: az első öt nyelven jól.
Felkészültsége:
Gyakorlaton: jó.
Felszerelésben: jó.
Nevelésben: nincs tapasztalata.
Ismeretei:
Műszaki tudományokból: némi.
Más tudományokból: matematika, földrajz, egyetemes történelem és jog.
Milyen hadjáratban vett részt: egyikben sem.
Magatartása:
Ezredben: tekintélye van.
Viselkedése:
Szorgalmas és alkalmas: igen.
Jó gazda: igen.
Vannak hibái: nincsenek.
Különben a szolgálatban: a legjobb akarat mellett még oktatásra van szüksége. Megérdemli az előléptetést: mindenképpen.”
Életét és tevékenységét katonai elöljárói kitüntetett figyelemmel kísérték, sőt anyja megbízásából Range hadnagy az ifjú minden lépését ellenőrizte és rendszeresen beszámolt róla a grófnőnek. Szabad idejében folytatta jogi tanulmányait és 1826 november–decemberében sikeres vizsgát tett a királyi jogakadémián, Zágrábban.
A kedvező alkalmat kihasználva arra kérte anyját, hogy vesse latba befolyását Ferdinand d’Este főherceg magyarországi és Johann Frimont báró lombard-velencei főhadparancsnoknál annak érdekében, hogy helyezzék őt át huszárezredbe, ahol gyorsan elérheti a tiszti rendfokozatot, „amely a lovasságnál nyitva áll, a gyalogságnál azonban évekre zárva van”. A 32. magyar sorgyalogezredben 8 hónapot és 16 napot szolgált ezredkadétként. Skerlecz Borbála kérésére 1827. április 9-én áthelyezték az ugyancsak Itáliában állomásozó 9. huszárezredhez.
A 9. huszárezredben
(1827. április 20. – 1831. április 30.)
Április 20-án előléptették alhadnagynak a Vicenza és térségében települt 9. huszárezredben, amelynek ezredtulajdonosa Frimont János báró, ezredparancsnoka pedig báró Anton Callot ezredes volt. Az ifjú alhadnagyot a Trevisóban állomásozó első őrnagyi osztály 2. századába osztották be. Kezdetben gondot okozott neki, hogy származása és leendő örökölt vagyona tiszttársai többsége fölé emelte, nekik viszont volt három, de legalább két jó lovuk. Batthyány két jószágát elöljárói szolgálatra alkalmatlannak nyilvánítottak. Az alhadnagyot 1827 májusában szabadságolták, hogy rendezze felszerelését (fényes huszártiszti felszerelése és két lova 7125 forintba került). Anyja a havi járadékát ismét 100 forintra emelte, s a család egyik barátját bízta meg azzal, hogy lovat vegyen a fiának, de ezt ő elutasította, s maga bonyolította le a lóvásárt: így már felszerelve a nyarat és az őszt Itáliában töltötte, ahol kiképzésen és a gyakorlaton vett részt. Ebben az időben megismerte a lóval való bánásmódot, az egyes- és kötelék-huszárkiképzést, a lovasharcászat legfontosabb eljárásait, a lovasalakzatokat és a huszáralegységek vezetését.
A szolgálati leírásban a kvietált alhadnagyról a következőket írták:
Neve: Batthyány Lajos Sándor gróf. Született: Pozsony, Magyarország, 1807. Vallása: katolikus. Családi állapota: nőtlen. Szolgálati ideje a 32. Franz Ferdinand d’Este gyalogezredben ezredkadétként 1826. augusztus 5-től 1827. április 19-ig, 8 hónap 15 nap; a 9. Miklós cár huszárezredben alhadnagyként 1827. április 20-tól 1831-ig, ezen a napon az Udvari Haditanács 1831. április 21-i G 2144. számú rendeletével tiszti rendfokozat megtartása nélkül kilépett, 4 év 11 nap. Szolgálati ideje összesen: 4 év 8 hónap 26 nap.
Az 1827. évi őszi hadgyakorlat befejezése után, novembertől 1828 márciusáig Bécsben és Pozsonyban töltötte szabadságát. Újra régi polgári barátai társaságába járt, amivel újból kivívta anyja rosszallását. Batthyány idejét a továbbiakban az ifjú főurakkal múlatta. A havi apanázs azonban nem volt elég életviteléhez, ugyanakkor az atyai végrendelet értelmében már évi 12 ezer forint járadékot, vagyis havi 1000 forintot kellett volna kapnia.
A gróf 1828. január–februárban havában Pozsonyban múlatta (mulatozta át) az időt. Az első uzsorakölcsönét, egy 12 900 forintról szóló váltót január 12-én írta alá, s másnap a pozsonyi Redoute-ban 15 lovastiszt barátját vendégül látva mind el is verte. Adóssága egy másik uzsorásnál hamarosan 200 ezerre nőtt. Erre Skerlecz Borbála feljelentette a fiát a polgári, a vármegyei és udvari hatóságoknál, s megkezdődött az évekig tartó elkeseredett pereskedés.
Batthyány először a Magyar Királyi Udvari Kancelláriához fordult segítségért az anyai vádak ügyében, az apai végrendelet törvényes végrehajtása és mint az egyetlen jogos örökös vagyonának megvédése érdekében. Anyja, mivel közeledett fia nagykorúsága – 1831. február 10. –, egyre inkább a maga számára akarta használni fia birtokait, így például az ősi ikervári uradalmat 12 esztendőre bérbe akarta adni (a vármegye eltiltotta ettől). A vagyonért folyó küzdelemben anya és fia nem kímélték egymást, Ács Tibor megállapította: mindkét fél – tehát nem csak az anya – túlzásokba esett. A pereskedés Batthyány katonai előmenetelét is hátrányosan érintette. Az 1828. évi minősítésében egészen más megállapítások szerepeltek, mint korábban:
„…Anyagi támogatása: megfelelő.
Egészségi állapota: jó.
Jelleme: jó, derűs, de nagyon könnyelmű.
Felkészültsége:
Gyakorlaton: még elég gyenge.
Felszerelésben: jó.
Nevelésben: még nagyon gyenge.
Ismeretei:
Műszaki tudományból: némi.
Más tudományokból: magyar jog, egyetemes történelem, földrajz.
Lovaglása: még kissé gyenge.
Lóismerete: nincsen.
Magatartása:
Civilekkel: nyugodt.
Ezredben: udvarias.
Alárendeltjeivel: jó, de még túlságosan elnéző.
Viselkedése:
Szorgalmas és alkalmas: igen.
Jó gazda: nem, és emiatt már figyelmeztették.
Hibái:
Italozik: nem.
Játékos: nem.
Adósságot csinál: igen, és emiatt ugyancsak figyelmeztették.
Kötekedő: nem.
Különben a szolgálatban: kevéssé lehet használni.
Megérdemli az előléptetést: még nem.”
Többször is kérelemmel fordult feletteseihez, hogy engedjék haza háromhavi szabadságra, hogy személyesen jelenhessen meg a bizottságok előtt. Callot ezredes a Stájerországba település miatt ezt elutasította, de felvilágosítást ad Batthyány alhadnagyról:
„Németujvári, a Báró Frimont 9-dik Huszár Ezredben szolgáló alhadnagy Gróf Batyány Lajos, 22 Esztendős, holnaponkét 100 f. c. pénz Zulágja van, jó és tartós egésségü, jó víg kedvü, de még kevéssé könyelmü. Sok természeti talentuma van. A polgárságal tisztességes, az Ezredben szerény és kellemes magaviseletű. A szolgálatban szorgalmatos és jó maga alkalmaztatása. Nem igen különösen jó gazda ugyan, s azért meg is intetődött, de úgy látszik, hogy azon intések otta magát jobban hátra tartoztattya. – A mint az Ezrednek felsőbb helyről értesítésére esett Bécsben adósságokat tett volt, azért az Ezered kormánya meg is intette; tulajdon vallomása szerint a mostoha kedvetlen környülállások kénszeritették az adosság tételre. Különben sem az előtt, sem most az Ezeredben semmi adossága tudva nintsen, sem valami aféle panasz ide bé nem jelentödött.
Vicenza, Martius 2-dikán 1829.
Baró Callot”
A megye többszöri kérésére Batthyány júniusban megkapta a kért szabadságot. Vas megye 1829. november 16-i közgyűlése az örökösödési és vagyon vitában lényegében a grófnőt marasztalta el, ezért a közgyűlés „a panaszlott özvegy Gróffné ellen a törvényes zárt elrendelni” javasolta őfelségének, és gyámul Niczky János első alispánt. Az Udvari Kancellária december 4-ei leiratában azonban nem fogadta el e határozatot, a törvényes zárt mint korait, az anya, özvegy Batthyány grófné kérésére feloldotta.
Ez a le nem zárult procedúra erősen hatott személyiségének fejlődésére, hozzájárult egyénisége tulajdonjegyeinek – mint a zárkózottság, határozottság, beszédében a rövid és parancsoló modor – kialakulásához. 1830 tavaszán a 9. huszárezred ismét áttelepült, Rackerburgból a csehországi Pardubitzba. Az egy hónapos menet alatt Bécsben II. Ferenc osztrák császár (I. Ferenc magyar király) megszemlélte a huszárezredet.
Az új ezredparancsnok, Wrbna ezredes, számos reformot, újítást vezetett be az ezredben, mindenekelőtt a tisztek és altisztek oktatómunkájában és a lovaskiképzésben. Megszüntette a szétszórt elhelyezést, nagy gondot fordított az ezred életének szervezettségére, az ezred-, osztály- és századkötelékben történő kiképzésre, a lovasalakzatok és harcászati eljárások gyakorlására. Megszervezte az ezred fiatal tisztjeinek továbbképzését, amelyen részt vett Batthyány alhadnagy is.
Az örökösödési per 1830 nyarán fordulatot vett. A megye kudarca után egy udvari kancelláriai bizottságnak augusztus 2-án sikerült az anya és fia között békés megegyezést elérnie: az uradalmakból az ikervári, dobrai és a tótmoráci a fiúé, a többi az anyáé lett. A birtok jövedelméből törlesztik az adósságokat, fizetik a kamatokat, az uradalmi nyugdíjasokat és Batthyány nővérének kiházasítási járadékát. A jövedelem fennmaradó részét egyenlő arányban megosztják az anya és a fia között. Batthyány gróf tehát kompromisszumot kötött, sőt a közös terhek kifizetését is magára vállalta. A 9. huszárezred 1830 augusztusában Pardubitzban hadgyakorlaton mutatta be felkészültségét, amellyel nagy elismerést váltott ki. Az 1830. esztendő a gróf számára így sikeres volt. Ezt tükrözi 1830. évi minősítése is:
„Anyagi támogatása: megfelelő.
Egészségi állapota: jó.
Jelleme: becsvágyó és vidám.
Természetes tehetsége: nagyon sok.
Nyelvismerete: német, magyar jó, francia, latin, olasz közepes.
Felkészültsége:
Gyakorlaton: közepes.
Felszerelése: jó.
Nevelésben: törekvő.
Ismeretei:
Műszaki tudományban: némi.
Más tudományokból: tudományos képzettsége van.
Lovaglása: bal oldali.
Lóismerete: némi.
Civilekkel: udvarias és tisztességes.
Ezredben: kedvelt.
Alárendeltjeivel: szigorú, de jó és méltányos.
Viselkedése:
Szorgalmas és alkalmas: igen.
Jó gazda: igen.
Hibái:
Italozik: nem.
Játékos: nem.
Adósságot csinál: nem.
Kötekedő: nem.
Különben a szolgálatban: szorgalmas és használható.
Megérdemli az előléptetést: igen soron.
Hányszor és milyen okból mellőzték: sohasem.”
Batthyány Lajos alhadnagy 3 és fél éve volt már első tiszt, az első őrnagyi osztály 2. század első szárnya 4. szakaszának (kb. 35 fő) parancsnoka. Főhadnagyi előléptetését – ami szárnyparancsnoki beosztással járt – soron javasolták. Nyitva állt tehát előtte a katonai karrier…
Nagykorúsága és kilépése a hadseregből
(1831. február 10.–április 30.)
A kancellária Bécsben 1831. január 17-én egyezett meg a nagykorúság előtt álló gróffal és anya meghatalmazottjával, Skerletz Józseffel, hogy írásba foglalják a fia és anyja közötti megállapodást. A 10 pontból álló egyezség a gróf nagykorúságával, február 10-ével lépett érvénybe. Batthyány nehéz terheket vállalt magára, többek között az uradalmakat terhelő nagyapai, apai és anyai felhalmozott, 140 133 pengőforint 45 krajcár adósság visszafizetését és kamatainak 1831. január 1-jétől esedékes törlesztését, Amália nővére örökrészének kifizetését és az uradalmi alkalmazottak nyugdíjának rendben való folyósítását. Emiatt március 22-én a 9. huszárezred parancsnokságának kilépési kérelmet nyújtott be.
Batthyány Lajos április 30-án lépett ki a 9. huszárezredből. Édesanyjával 1834-ben bekövetkezett haláláig jó viszonyt ápolt.
Katonai szolgálatának hatása tetten érhető politikusi és miniszterelnöki pályáján. 1848-ban az önálló honvédelem megteremtésében Batthyánynak történelmi szerepe volt. Személyes, elévülhetetlen érdeme a nemzetőrségre épülő, de lényegében a polgári forradalom fegyveres erejének funkcióit betöltő honvédség megszervezése, amely szeptembertől szilárd alapjává vált az önálló magyar nemzeti hadsereg – a honvédsereg – kiépítésének. Miniszterelnöki és ügyvezető miniszterelnöki katonai ténykedései mellett 1848 áprilisában és májusában – Mészáros Lázár távollétében – ellátta az ideiglenes hadügyminiszteri teendőket is.
Ács Tibor az előadást azzal fejezte be, hogy számos kutatnivaló van még, ami még tovább árnyalhatja a Batthyány Lajosról formált képet; és sok a tennivaló, hogy valóban és ne csupán egy évre a nemzet panteonjába kerüljön. Sajnos hiányzik például leszerelés utáni katonai oklevele, és mágnás léte ellenére még őt ábrázoló korabeli képe sem került elő. Érdekességekkel zárta mondandóját, hogy az első felelős magyar minisztériumban három huszártiszt is volt (Mészáros, Széchenyi, Batthyány), s mivel az épület adott otthont az előadásnak (és az MTA rendezte), mellékesen elmondta: a kilenc miniszterből a korszellemnek megfelelően öt akadémikus volt – a mondat végi három pontot hozzáérthettük.
Azt viszont már én teszem hozzá, hogy bár a történelem az élet tanítómestere, a nagyon kézenfekvő analógiáktól (illetve hiányuktól) ezúttal eltekintünk.
