Művészet vagy viccelődés?
a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: Farkas Balázs (Nyugat-magyarországi Egyetem)
Művészet vagy viccelődés? A kortárs Timm Ulrichs kiállítása a német Ritter Museumban egyszerre összetett és komolytalankodó, de egész életmű, amelyben megtalálható festmény, kollázs, szobor, képi költészet, performansz és mindezek lenyűgöző keveréke. Az egyszerre sok irányzathoz sorolható, de egyikhez sem tartozó német művész tárlata – egy magyar hallgató és műkedvelő szemével.
Németországban, azon belül Stuttgartban az Erasmus-program segített ki, ahol az első napokon különféle múzeumokat látogattunk és kirándultunk. Az egyik cél a Ritter Museum volt, és bár tényleg sikerült a spektrum minden színével csomagolt csokoládékat elhurcolni, a legérdekesebb, hogy egy művészeti kiállítás is várt minket.
Timm Ulrichs neve eddig nem volt ismerős, igaz, nem is az én műfajom a performansz és vizuális alternatív művészet, de az ő kiállítása legalább megalapozta a műveltségemet ezen a téren is. Nem vagyok feltétlenül hálátlan, mert belépni a tiszta művészet olyan templomába, mint a Ritter Museum galériája, nagyszerű élmény volt. A hófehér falak, amelyek széles tereket fognak közre, semmi másnak nem adnak otthont, csak festményeknek, rajzoknak, vázlatoknak, szobroknak és egyéb leírhatatlan kupacoknak, amelyeket (jobb híján) csakis a saját interpretációnk vértez fel jelentéssel.
Ez az élmény furcsamód része a kiállításnak, mivel Timm Ulrichs alkotásai önreflexívek és különféle metaszinteken is mozognak, vagyis szemtanúi lehettünk nemcsak a műveknek, de olyan képsoroknak is, amelyek a művek elkészültét ábrázolják, szintén művészi kontextusban. Általában az elvontabb irányzatok nem tudtak hatással lenni rám, így az alsó szinteken található, színes négyzetekből összekomponált festmények és kollázsok bemutatásánál türelmetlenné váltam, de ez megváltozott az emeleten. Izgalmas, ötletes és vicces alkotások egész sorozata jött.
Ezeknek a műveknek nehéz nevet adni. Nem szobrok, nem versek, nem képek, hanem ezeknek valamiféle keveréke: akadtak olyan könyvek, amelyeket madár alakúra vágtak ki, kinyitottak, és levegőt fújtak rájuk, hogy lebegtessék lapszárnyaikat. Volt egy kupac mérföldkő (csak így). Egy üres kép, amelynek keretéből kivágtak egy darabot, és a helyén egy arc vonásait lehetett felfedezni. Összecsukható, két óriási tükör (a Végtelen Könyv). Szavak halmaza, jelentésük és formájuk együtt adták meg a végleges képet. És így tovább. Nem annyira elvontak, hogy az ember ne jöjjön rá egy-két percnyi nézelődés után a „poénra”. Éppen ezért tartom sikeresnek ezt a kiállítást, mert az értelmezés folyamata ezúttal nem kötelező elemzés, hogy a mű értelmet nyerjen, hanem igazi aktív szórakozás, bárki számára. Ezt én feltétlenül értékes vonásnak tartom. A kiállítás nem csak művek sorozata, hanem egy élménypark.
Nehéz jellemezni, irányzatokhoz sorolni Timm Ulrichs munkásságát. Saját magát „Totalkünstlernek” nevezi, és ez mindenfélét magában foglal: festészet, matematikai és fizikai művészet, performansz és body art, önkiállítás és neodadaizmus, koncepcióművészet… igazi virgonc mindenes, vidám zűrzavar, gazdag és kreatív életmű – egy még élő művésztől.
A legérdekesebb, hogy milyen hatással vannak ezek a művek a befogadóra. Mindegyiknél megálltam, és arra gondoltam, hogy mennyire egyszerű az ötlet, bárki kigondolhatta volna. Talán ki is gondolták már. Egy beszélgetés során, két sör mellett. Vagy gyerekek az óvodában. Akárki. Gondolj bele! – mondanák. Milyen vicces lenne. De el is felejtenék. Talán még a tanár rájuk is szólna, hogy ostobaságot beszélnek.
Timm Ulrichs viszont nem felejtette el az ostoba kis ötleteket. ő megvalósította őket, megmutatta nekünk, hogy nincsen felesleges gondolat, nincsen olyan szeszélyből elnevetgélt vicc, amelyből ne lehetne mesterművet kovácsolni. Ha másért nem is, ezért az érzésért, ezért az ihletettségért tisztelnem kell az életművét. Mert eddig csak nagyon kevesen voltak képesek arra ösztönözni, hogy büszke legyek a legapróbb eredményekre is, és ő közéjük tartozik.
