a papiruszportal.hu archívumából [2014]
Szerző: szabói
Három igen ritkán hallható művet játszott a Concerto Budapest a Zeneakadémián március 7-én és 8-án a Concerto Russo-bérlet keretében, a régóta az élvonalhoz tartozó Gennagyij Rozsgyesztvenszkij vezényletével. Közreműködőként a karmester felesége, Viktorija Posztnyikova lépett fel. A romantika jegyében összeállított program érdekes volt, Liszttől Rahmanyinovon át jutottunk el Sibeliusig, bő hatvan év telt el a Liszt- és a Sibelius-mű bemutatója közt.
Liszt Ferenc Prométheusza ismertségben eltörpül a Les Préludes-höz vagy a Mazeppához képest, ötödik szimfonikus költeménye korábbi kísérőzenéje (Herder: A láncaitól megszabadított Prométheusz című drámájához készült, benne a nyitánnyal és kórusokkal) nyitányának átdolgozott változata. Liszt – hasonlóan az Orpheuszhoz – a mitológiai hőst ábrázolja, annak valóban hősi oldalával; a hangvétel pátoszos helyenként. Liszt így ír a mű előszavában erről: „…a bátorság, szenvedés, kitartás és megváltás, az ember számára megközelíthető legmagasabb hivatás elérésére való merész törekvés.”
A zenekar feszesen, kifejezően játszott, imponálóak voltak a rezesek, a fugatós szakasz pregnánsan indult, később kis pontatlanságokkal találkoztunk. Nagyon jól szólalt meg a trombita-kürt-tuba rész, mintha Wagnernél is létezne valami hasonló zenei anyag. A dinamikát végigvezették, az ellentétekre épülő hatást jól kifejezték az előadók.
Már a nyitó taktusoknál feltűnt, hogy Rozsgyesztvenszkij igen takarékosan vezényel, a taktírozás nem következetes, néha nem is irányított a 83 éves karmester. Ez a fajta vezénylés a szintén nagyon ritkán játszott Rahmanyinov-zongoraversenyben kevésnek tűnt, pontatlanul kezdődött a darab, később a nyitótétel elején szétesett a zenekar. (Rendkívül zavaró volt az orgonaülés közepén ülő férfi spontán vezénylése, mely végigkövette az összes művet.) Nagyon nehéz a IV., g-moll zongoraverseny (op. 40.), a zenei anyag nagyon nagy odafigyelést kíván az előadóktól, a zongora és zenekar ritmikája rendkívüli pontosságot, helyenként ez elsikkadt a karmestertől induló kevés információ miatt. A Largóban csodálatosan, elomlóan játszottak a vonósok, Posztnyikova talán nem annyira érzékletesen tolmácsolta a tételt, egy későbbi szakaszban kifejezetten erőszakosnak tűnt egy belépése. A virtuóz zárótétel nagyon jó karaktereket hozott mind a zenekar, mind Posztnyikova részéről, az Allegro vivacéban talált egymásra tökéletesen a zenekar és szólista.
Posztnyikova nagyszerű zongorista, dinamikus, tökéletes, briliáns technikai és darabtudással. Játéka helyenként férfias, kemény, több lírai pillanatot szívesen hallottunk volna tőle. Mindenesetre imponálóan játszott, nagy ívekkel, a közönség ráadást is kikövetelt, Rahmanyinov cisz-moll prelűdjét szólaltatta meg a művésznő, óriási tablókkal, fantasztikusan kifejezően, a hiányolt nagy pianókkal.
Szünet után Sibelius V. szimfóniája hangzott el, ismét egy ötödik mű – örvendetes, hogy egyre többször játszanak Sibelius-darabot itthon. A háromtételes Esz-dúr szimfónia (op. 82.) izgalmas darab, tele hangszerelési remekekkel, a szerző mintha a természetet ábrázolná az első két tétel egyes részeiben, de nem hiányzik a tánc sem (a két szélső tételben). Az Allegro molto moderato tétel (egy késői belépés ellenére) csodálatosan szólalt meg, összeszedetten, rendkívül kifejezően, különösen a fafúvóspárok játéka volt imponáló, mind a dinamikai, mind az agogikai megoldások szempontjából. A tétel közepébe illesztett scherzószerű rész táncos, könnyed karaktere hangulatosan színezte művet. Az Andante mosso varázsosan indult, csodálatos hangszínekkel, érzékekre hatóan, maga volt a nyugalom, az idill, a középrész hihetetlen indulatai is markánsan megszólaltak. A zárótétel csendes vonós pezsgése, az egyre himnikusabbá váló zenei anyag, a fafúvók jó megoldásai, a csodás vonós hangzás igazán szép volt.
Rozsgyesztvenszkij nagy egyéniség, voltak elképzelései a művekről. A zenekar leste minden kívánságát, nagyon jól együttműködött a dirigenssel, hihetetlen energiát vittek a művekbe, nagyon jó koncertet adtak. A karmester kisugárzása győzött a nagyvonalú irányítás ellenére, a közönség tapsára válaszul ráadást is kapott a közönség.
