Névnapok: Melinda, Vivien, Anelma, Aranka, Aura, Aurél, Aurélia, Bibiána, Dénes, Dienes, Gyenes, Szilvánusz, Viviána, Vivianna
Események:
452 – Philae szigetén (Philai [Lak], Egyiptom) felvésték az utolsó démotikus nyelvű feliratot Ízisz templomának falára.
1867 – Charles Dickens brit író Bostonban tartja első nyilvános felolvasását az Egyesült Államokban (Tremont Temple).
Megszületett Georges Seurat (Georges-Pierre Seurat, 1859–1891) francia festőművész.
Legismertebb munkája, a Vasárnap délután Grande Jatte szigetén megváltoztatta a 19. századi modern művészet irányát, elindítva a neoimpresszionizmust. Festményeit mozaikszerűen, apró, szabályos, töretlen, keveretlen színfoltokból rakja össze, amely majd a néző szemében, egész pontosan a néző agyában fog összeállni kompozícióvá. Ez a festési technika neoimpresszionizmus, divizionizmus, pointillizmus néven vonult be a művészettörténetbe. Festészeti alkotói periódusa nem egészen tíz esztendeig tartott, de ezen idő alatt új esztétikai szemléletet honosított meg, a divizionizmust. 31 éves korában tüdőbaj végzett vele (Fürdőzés Asnières-ban, Courbevoie-i híd, Cirkusz).
Megszületett Maria Callas (Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropulosz, 1923–1977) Amerikában született görög származású opera-énekesnő (szoprán), aki elsősorban lenyűgöző bel canto technikájának, valamint hatásos drámai képességeinek köszönhette hírnevét.
Hangja mai napig vita tárgyát képezi, hiszen egyes vélemények szerint zavaró és kellemetlen, más vélemények szerint viszont izgalmas és művészi volt. Hangját nehéz a fach-rendszer alapján besorolni, mivel karrierje során változatos szerepeket énekelt a nehéz drámai szoprántól az egyszerű koloratúra szopránig. Karrierjének kezdetén Callas maga is vallotta, hogy ő tulajdonképpen mezzoszoprán, és hangjának skáláját sok gyakorlattal és akaraterővel szélesítette.
Meghalt Juhász Ferenc (1928-2015) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és József Attila-díjas költő, szerkesztő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Költői szárnypróbálgatásai a második világháborút követő koalíciós időkre estek, tehát művészként egy történelmi korforduló szülötte. Versei csak rövid ideig kapcsolódnak az örökölt népies eszményekhez, 1954 óta olyan egyéni alkotói világot alakított ki, amely a neoavantgárd kereteit ugyanúgy szétfeszíti, mint a posztmodern irodalmi poétikáját. 1954–56-ban a forradalom egyik szellemi előkészítője, a forradalom után sokáig nem tudott írni, majd viták és vádak tárgya lett (Óda a repüléshez, A mindenség szerelme, Pipacsok a pokol fölött).
Ezen a napon született:
Kállay Ferenc (1790-1861)
művelődés- és nyelvtörténész, jogász, az MTA tagja. A magyarság műveltségi elemeinek, nyelvének, hagyományos életmódjának és vallási képzeteinek őstörténeti irányultságú kutatója volt, akit a hazai művelődéstörténet és néprajztudomány is úttörő alakjai között tart számon. Nem pusztán történeti kutatásokat végzett, hanem a finnugor nyelvrokonság híveként behatóan foglalkozott a magyar és a finnugor nyelvek közötti egyezésekkel, etimológiai párhuzamokkal, a kazár–magyar etnikai-kulturális kapcsolatok múltjával (Magyar régiségek nyomozása, A’ magyar nemzetiségről, A pogány magyarok vallása).
Georg Daniel Teutsch (1817-1893)
erdélyi szász történész, evangélikus püspök. Az erdélyi és speciális szász történetkutatás neki köszöni megindítását és haladását. Nagyszeben város díszpolgárává, a magyar műemlékek országos bizottsága tagjává választotta.
Beniczky Emil (1838-1864)
újságíró, költő, író. Megvált a papi pályától, Pesten joghallgató lett és egyszersmind egy magán intézetben tanított, üres idejében írogatott, fordított. Verseket és beszélyeket (elbeszéléseket) írt.
Grünwald Béla (1839-1891)
politikus, publicista, történész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Felvidéken elvégzett középiskolai tanulmányok után jogot végzett Pesten, majd 1864-1865 során több nyugat-európai országban tanulmányutat tett. Járt a párizsi, a berlini, a heidelbergi egyetemekre, ügyvédi oklevelet szerzett és filozófiai előadásokat hallgatott. Első művéért, az 1888-ban megjelent A régi Magyarország címűért a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választotta. 1890-ben pedig Az új Magyarország címmel Széchenyiről írt könyvet.
Nyilasy Sándor (1873-1934)
festőművész. 1897 és 1898 nyarán a nagybányai művésztelepen festett. Művészeti tanulmányait 1891-ben a budapesti mintarajziskolában kezdte. 1893-tól a müncheni képzőművészeti akadémia hallgatója lett, majd 1894-ben és 1895-ben Hollósy Simon müncheni magániskoláját látogatta. 1896-ban a párizsi Julian Akadémián tanult. Itt ismerkedett meg Thorma Jánossal, aki meghívta Nagybányára (Vasárnap, Alföldi tavasz, Lányok napfényben).
Otto Dix (1891-1969)
XX. századi német festőművész. 1910-1914 között Drezdába járt a szász Nagyhercegi Iparművészeti Iskolába. 1912 és 1914 között több olyan kiállítást látogatott meg, amelyek döntő hatással voltak művészi fejlődésére, hatott rá Vincent van Gogh és a futurizmus, lelkesedett Friedrich Nietzsche filozófiájáért, a festménygaléria régi mestereivel veszekedett.
Sir John Barbirolli (1899-1970)
angol karmester és csellista volt. Négyéves korában kezdett hegedűt tanulni, majd később áttért csellóra. 1926-ban kezdi karmesteri pályáját a British National Opera Company társulatánál. Ezután vezényelte a Londoni Szimfonikus Zenekart, majd 1936/37-es évadban a New York-i Filharmonikusoktól kapott szerződést és Arturo Toscanini után a világszintű zenekar zenei igazgatója lett.
Garay György (1909–1988)
Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, érdemes művész. 1945–1951 között az Magyar Állami Operaház zenekarának koncertmestere. Ebben az időben kezd tanítani a Zeneakadémián. Ezzel párhuzamosan 1951-től az Állami Hangversenyzenekar koncertmestere. Nevéhez fűződik többek között Veress Sándor, Tardos Béla, Sugár Rezső, Ránki György, Mihály András, Jemnitz Sándor több művének ősbemutatója, valamint más kortárs művek – ugyancsak főként az ötvenes évek közepén készített – rádiófelvétele. Művészi sikereinek csúcsán, az 1960/61-es években a lipcsei rádiózenekar koncertmestere lett.
Julie Harris (1925-2013)
ötszörös Tony-díjas amerikai színésznő. A Yale Drámaiskolára járt, majd 1945-ben debütált a Broadwayn, elismerése 1950-ig váratott magára a The Member of the Wedding című színdarabbal. 1952-ben jelent meg első mozifilmje, amiben a színpadi szerepét ismételte meg. Alakításáért Oscar-díjra jelölték. 1955-ben Elia Kazan kiválasztotta Harrist James Dean partnerének az Édentől keletre című filmjéhez. Ugyanebben az évben játszotta Harris Jeanne d’Arcot, amiért második Tony-díját vihette haza (Célpontban; Gorillák a ködben; Jöttem, láttam, beköltöztem).
Eck Imre (1930–1999)
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, koreográfus, kiváló művész. 1949-ben lett az Operaház tagja, 1950-1960 között az Operaház magántáncosa volt. 1960-ban Téri Tibor az első pécsi balettegyüttes egy évvel korábbi megalapítója meghívta Pécsre. Műveiben kezdettől fogva a kor problémáiról szólt, a színpadi tánc korszerű kifejezési formáit kutatta, sajátos nyelvezetet alakított ki, amelyben a jazztánc, az akrobatika és a pantomim elemeit ötvözte a klasszikus balettel.
Komjáthy György (1933)
EMeRTon-díjas és Fonogram szakmai életműdíjas zenei szerkesztő. 1958–1993 között a Magyar Rádió technikai rendezője, majd zenei szerkesztője volt. 1964–1998 között a Vasárnapi koktél, 1965–1993 között a Csak fiataloknak, 1970-től a Töltsön egy órát kedvenceivel, 1971-től a 25 perc beat és A beat kedvelőinek című műsorok szerkesztője volt. 1999-től a Sláger Rádió Nem csak fiataloknak című kívánságműsorának társszerkesztője.
Györe Imre (1934-2009)
költő, drámaíró, publicista. 1954-től jelentek meg versei. 1957–1961 között az Élet és Irodalom külső munkatársa volt. 1962–1990 között a Magyar Nemzetnél dolgozott. 1988–2007 között a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke volt. A politikai költészet harcos változatával jelentkezett. Az 1960-as évek második felétől hangja elmélyültebb, megjelent benne az irónia (önirónia), szatíra és groteszk (Tűz-tánc; Paripát, fegyvert; Viharváró).
Nicolae Labiș (1935-1956)
román költő. A fiatalon elhunyt költő a hatvanas évek költőnemzedékének egyik legtehetségesebb tagja volt. Már gyermekkorában meséket és verseket írt. A Harc a tehetetlenséggel című kötetét rendezte sajtó alá, amikor tisztázatlan körülmények között, villamosbalesetben elhunyt. Egyes kortársak és szemtanúk szerint a baleset valójában politikai gyilkosság volt (Mókafi kalandjai, Az őz halála).
Gyulai Liviusz (1937-2021)
a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikusművész, rajzfilmrendező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Családja Erdélyből Magyarországra menekült, az általános- és középiskolát már itt járta. 1962-ben fejezte be a Képzőművészeti Főiskolát, majd Olaszországban és Angliában járt tanulmányúton. Főként könyvillusztrációkat és animációs filmeket, valamint ironizáló archaizáló tollrajzokat, linómetszeteket, litográfiákat és rézkarcokat készít.
Sallai Virág (1944)
bábművész, színésznő. A Bábszínészképző Tanfolyamot 1967-ben végezte el és pályáját az Állami Bábszínházban kezdte. 1992-től, megalakulása óta a Kolibri Színház társulatának művésznője. 1990-ben Bábszínházi aranygyűrűt kapott.
Samu Géza (1947–1990)
Munkácsy-díjas szobrászművész. A népi tárgykultúra pusztulófélben lévő rekvizítumait, a paraszti lét mindennapi használati eszközeit, tárgyait idézte meg, fogalmazta újra szobraiban. Népmesei, balladai elemeket épített bálványaiba, idoljaiba, bábfigurákra emlékeztető műveibe. Alapanyaga a fa, de dolgozott vassal, kővel, csonttal és munkáihoz felhasznált növényi magvakat, madártollat, később pedig bronzot és alabástromot is. Antropomorf és zoomorf szobrait kis és nagy méretben egyaránt megalkotta (Halottvivők – Dunaújváros, Pogány mitológia – Dombóvár, Kétfelé ágazó fa – Heves).
Gazda István (1948)
tudománytörténész, a történelemtudomány kandidátusa, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója. Közismert ismeretterjesztő tevékenységéről is, főként rádió- és tévéműsorok révén (József Attila útjain, Einstein és a magyarok, Az ismeretlen Benedek Elek).
Rupnik Károly (1952)
színész. 1976-ban kapott színész diplomát, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1976-ban a győri Kisfaludy Színház szerződtette. 1981–1984 között a Veszprémi Petőfi Színházban játszott. 1984-től ismét győri színművész, azóta is folyamatosan a Győri Nemzeti Színház tagja (Az erőd, Szemben a Lánchíd oroszlánja, Aranyoskáim).
Tóth Tamás (1958)
1982-ben színészként diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját a Madách Színházban kezdte. 1984-től két évadon át a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1986-tól ismét a Madách Színház színésze. 1994-től szabadfoglalkozású színművészként dolgozott. 2015-től az Újszínház társulatának tagja (Mephisto, Napló apámnak, anyámnak, A vörös grófnő).
Pál Attila (1959)
színész. Jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, főiskolásként a Rock Színház és a Fővárosi Operettszínház is foglalkoztatta. A kecskeméti Katona József Színház tagja. 1991-ben szabadfoglalkozású színművész volt.
Herendi Gábor (1960)
Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, forgatókönyvíró. 1994-ben megalapította saját filmgyártó cégét a Skyfilm Stúdiót. 1996 óta szabadúszó reklámfilmrendező is. 2001-ben rendezi meg első nagyjátékfilmjét, a Valami Amerikát, ami az év legnézettebb filmje lesz a közel 600 ezer nézőjével (Magyar vándor, Kincsem, Lora).
Bor Zoltán (1963)
színész, szinkronszínész. Pályafutása 1985-ben, az Arany János Színházban kezdődött stúdiósként. 1987-től Arany János Színház tagja lett. 1994-től a Masterfilm Digital Kft. egyik alapítója és ügyvezető igazgatója volt.
Lucy Liu (Lucy Alexis Liu, 1968)
kínai származású amerikai színésznő. Elment az Alice Csodaországban című produkció egyik kis szerepének meghallgatására, és a főszereppel távozott. Az igazi sikert Ling Woo szerepe jelentette az Ally McBealben. 2000-ben a 17. lett a Maxim magazin – a világ 100 legszexisebb nője listán. A képzőművészettel is megpróbálkozott. Csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, a Magyar Érdemrend birtokosa is (Charlie angyalai, Kill Bill, Shazam! Az istenek haragja).
Kálmánchelyi Zoltán (1972)
filmrendező, színész, a Weöres Sándor Színház alapító tagja. 1995-1998 között az Új színház stúdiójában tanult, 1998-ban alapító tagja volt a Junion csoportnak Budapesten. 2008–2020 között a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulati tagja.
Lábodi Ádám (1986)
Junior Prima-díjas színművész. 2007-2012 között a Kaposvári Egyetem színész szakos hallgatója, 2012-2020 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja volt. 2020-2021 között a szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze. 2021-től a József Attila Színház tagja (Made in Hungaria, Hacktion: Újratöltve, Nyugati nyaralás).
Ezen a napon halt meg:
Pierre Puget (1620-1694)
francia barokk szobrász és festő. Személyében a franciák a legnagyobb szobrászaik egyikét tisztelik. Eleinte Marseille-ben dolgozott, majd Toulonban a királyi hajóhad hajóit díszítette faragványokkal. Hajódíszítései a hajókkal együtt elpusztultak, építészeti tervei pedig, amelyeket Marseille szépítésére készített, nem valósultak meg. 1641-ben Rómába ment, ahol festészettel foglalkozott. Mintegy 50 képe maradt fenn, de ezek alárendelt jelentőségűek (Perszeusz és Androméda, Nagy Sándor és Szinópéi Diogenész találkozása, Krotoni Milo).
Marquis de Sade (Donatien Alphonse François de Sade márki, 1740-1814)
francia író. francia író, filozófus. A köztudatba mint bomlott elme, erotomán-pszichopata személyiség vonult be, az ő nevéből ered a „szadizmus” szavunk. Korának kiemelkedő filozófusa, az anarchizmus és a szexuális szabadság-szabadosság úttörője volt, aki az elfojtott vágyak kiélésének szükségességét hangsúlyozta és ellenzett minden olyan társadalmi rendszert, ami korlátozza az egyént. Többször is bezárták rövidebb időkre, szodómia és szentséggyalázás vádjával (Az igazság, Juliette története vagy A bűn virágzása, Börtönévek).
Philipp Otto Runge (1777-1810)
német romantikus festőművész. 1799-től a Koppenhágai Művészeti Akadémián tanul, 1801 és 1804 között tanulmányait a Drezdai Művészeti Akadémián folytatja. Színelméleti munkaként megalkotja az úgynevezett színgömböt. Kisszámú festmény-, rézmetszet-, papírkivágás- és tollrajz hagyatékában vannak portrék, úgynevezett napszak-képek, élete végén két nagy vallási témájú képet fest. Költő és prózaíró is, a Grimm-fivérek gyűjteményeibe két mesét is ír (A gyermek Louise, Pihenés Egyiptomba menekülés közben, Reggel).
Ipolyi Arnold (1823-1886)
művészettörténész, püspök, a rendszeres műemlékvédelem magyarországi megalapítója. 1886-ban nagyváradi püspök, valóságos belső titkos tanácsos, az MTA igazgató tagja, a Kisfaludy Társaság tagja, a magyar művészettörténet egyik úttörője. Foglalkozott régészettel, a népköltészettel, a népi ipar kérdéseivel, a legmaradandóbbat a művészettörténet-tudományban alkotta. 1862-ben konstantinápolyi tanulmányútja során számos Corvinát fedezett fel. Mintegy ötven önálló publikációt adott ki, melyekben a középkor addig szinte teljesen ismeretlen emlékeivel foglalkozott (Magyar mythologia, A magyar műtörténeti emlékek tanulmánya, Tanulmányok a középkori magyar művészetről).
Vincent d’Indy (Paul Marie Théodore Vincent d’Indy, 1851-1931)
francia zeneszerző, karmester és számos muzsikust útjára indító tanár. Egyik első műve, melyet 1869 és 1872 között komponált, egy a-moll szimfónia volt Olasz szimfónia melléknévvel, ugyanis megírását egy akkoriban tett olaszországi utazása inspirálta. A mű mindegyik tétele egy-egy város nevét viseli. Híres műve még a Fervaal című zenés játék három részben, prológussal, a szerző saját librettójára, Esaias Tegnér svéd költőnek a kelta vezérről írt költeménye alapján (Az elvarázsolt erdő, A hegyek költeménye, Szent Kristóf legendája).
Bátor Szidor (Breisach, 1860-1929)
zenetanár, zeneszerző. A műegyetemmel egyidejűleg elvégezte a Nemzeti Zenedét és a Zeneakadémiát. 1897-ben megalapította a budapesti posta- és távíróalkalmazottak zeneegyesületét, amelynek első igazgatója volt. (A titkos csók, Az árendás zsidó, Jó palócok).
Edmond Rostand (1868–1918)
francia költő, drámaíró, az újromantika képviselője. Irodalmat, történelmet és filozófiát tanult a Collège Stanislas falai között Párizsban, 1901-ben lett a legfiatalabb író a Francia Akadémia tagjai között (Cyrano de Bergerac, A napkeleti királykisasszony, Don Juan utolsó éjszakája).
Filippo Tommaso Marinetti (1876–1944)
az olasz avantgárd irodalom alakja, fasiszta politikus, az olasz futurizmus atyja. Első műveit franciául írta, 1909-ben a Le Figaro lapjain közzétette futurista manifesztumát Futurista kiáltvány címmel. A kiáltvány megjelenése után Európa-szerte vezérköltő, ideológus és reklámfőnök lett. Színházi és utcai botrányokat szervezett, ennek hatására híveinek száma csökkenni kezdett. 1924-ben esett utolsó nyilvános botránya a velencei biennálé megnyitásán: megszakította a király beszédét, és őrizetbe vették. 1929-ben az író a fasiszta Accademia d’Italia tagja lett (Futurista mafarka, Hogyan kell a nőket elcsábítani, Festett ajkú novellák).
Bíró Vencel (1885-1962)
történész, piarista szerzetes. 1940-től a Ferenc József Tudományegyetem Erdély és Kelet-Európa története tanszékén lett rendes tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta. 1940-ben Corvin-koszorút kapott. Történelmi, levéltári kutatásai az erdélyi történelemre, illetve az erdélyi katolicizmus történetére irányultak. Kevésbé ismertek szépirodalmi munkái (Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene, Történeti rajzok, Keserű serbet)
Aaron Copland (1900-1990)
amerikai zeneszerző, zenepedagógus és karmester, az amerikai zene egyik legjelentősebb egyénisége. Copland főleg zenekari műveket, kamarazenét, operákat, baletteket és filmzenéket írt. Zeneszerzői munkásságára, stílusára eleinte Debussy és Stravinsky, később a jazz elemei hatottak. Az 1930-as évek közepétől fedezte fel az amerikai népzenét, és erre alapozott népszerű művekkel jelentkezett. Az 1950-es években szeriális jellegű műveket is alkotott. Alapvető zeneszerzői célkitűzése egy amerikai zenei stílus létrehozása volt (The Second Hurricane, Fanfare for the Common Man, The Tender Land).
Tatay Sándor (1910–1991)
Kossuth- és József Attila-díjas író. Ifjúkorában bejárta Európa híres városait, csavargásaiból hazatérve többféle munkát is vállalt. Az 1930-as évektől jelentek meg írásai, 1944-től Badacsonyban élt. Az írást 1954-től tekintette fő hivatásának. Az egyik legismertebb könyve a Kinizsi Pál című regény volt, amellyel már elismert író lett (Puskák és galambok, A Simeon család, Ház a sziklák alatt).
Vörös Sári (1910-1998)
nótaénekes, dalénekes. Az egyik iskolai ünnepségen a Bolond Istók című dalát Szabados Paula, az énekkar vezetője kisebb jelenetté bővítette ki, és 15 éves korában azzal aratta első jelentős sikerét. 1929-től kezdve több mint tíz évig a Palestrina Kórus tagja volt. Gyakran fellépett a televízióban is, ahol 1980-ban készült a portréműsora. Számos hanglemezfelvétele és ugyancsak 1980-ban nagylemeze került forgalomba. Negyvenévi rádiószereplése során több száz magyar nótát énekelt hangszalagra.
Romain Gary (Roman Kacew, 1914–1980)
litvániai zsidó származású francia regényíró, filmrendező, második világháborús pilóta, fordító, diplomata. Első regényét 1945-ben adták ki. Ezt termékeny írói pályafutása során még több mint harminc további regény, esszé és emlékirat követte. Több álnéven publikált, ez vezetett ahhoz is, hogy ő az egyetlen, akinek a Goncourt-díjat kétszer is odaítélték (Hajnal felé, Előttem az élet, A virradat ígérete).
Sabu Dastagir (1924-1963)
indiai származású amerikai filmsztár, a magyar nézők számára A bagdadi tolvaj, A dzsungel könyve, vagy a Jónapot elefánt! című filmek főszereplőjeként vált örökre emlékezetessé.
Marty Feldman (Martin Alan Feldman, 1934-1982)
angol író, komikus, színész. Ismertetőjele, egy betegség által okozott kidülledt szemei. Komikus megjelenésével, akrobatikus ügyességével és nem kevésbé komikus írói vénájával a legnépszerűbbek közé tartozott. 1954-től írótársként csatlakozott televíziós és rádiós szituációs komédiákhoz, de kisebb szerepekben is feltűnt. Mel Brooks filmjében az Ifjú Frankensteinben Gene Wilder volt a partnere, a film hatalmas sikert aratott (Zűrzafír, avagy hajsza a kék tapírért; Istenben bízunk, avagy vallást akarunk; Sárgaszakáll).
Pamela Tiffin (1942-2020)
amerikai színésznő (Egy, kettő, három; Célpontban; Szenzációvadászok).
Veres Mariska (Maria Elizabeth Ender, 1947–2006)
apai ágon magyar származású holland énekesnő, a Shocking Blue rockegyüttes énekese. Feltűnő megjelenéséről (pl. hosszú, koromfekete haj, ami amúgy paróka volt), különc előadásmódjáról, érdekes, egyedi hangjáról volt híres – a fiatal Cher-hez hasonlították.
Kalocsay Miklós (1950-1991)
színművész. A Színművészeti Főiskola elvégzése után 1973-tól a Madách Színház tagja, majd 1980-tól a Várszínház, 1982-től a Nemzeti Színház színésze. Általában amorózókat alakított, később az ironikus, humoros szerepekhez vonzódott. 1989-től a Szegedi Nemzeti Színházban lépett fel, majd a Független Színpadon játszott. Szinkronszínész is volt, valamint a Kuckó című gyerekműsor házigazdája (A fekete Mercedes utasai, Aranyborjú, Halál a pénztárban).
Újhelyi Olga (1954-2004)
színésznő. 1978-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1978 – 1980 között a Debreceni Csokonai Színház tagja, 1980-tól a Veszprémi Petőfi Színház színésznője volt.
Bächer Iván (1957-2013)
író, újságíró, publicista. A kispesti Wekerletelepen nőtt fel, ami később folyamatos visszatérő motívuma lett írásainak. 1981-től kezdődően jelentek meg szépirodalmi igényű írásai az Élet és Irodalom, az Új Tükör és a Magyarország hasábjain. 2005-től kezdődően önálló esteken szerepelt, ahol műveiből adtak elő részleteket az ő zongorajátéka mellett, ezekben általában Gyabronka József volt a partnere.
