November 16.

Névnapok: Ödön, Aglent, Ágnes, Agnéta, Alfréd, Edmond, Edmunda, Gertrúd, Margit, Olinda, Otmár, Örs, Péter, Pető, Trudi

Események:
1849 – egy orosz bíróság halálra ítéli Fjodor Dosztojevszkij írót egy radikális értelmiségi csoporthoz kapcsolódó kormányellenes tevékenység miatt; büntetését később kényszermunkára változtatják.
1859 – az „orosz dráma atyja”, Alekszandr Osztrovszkij realista drámaíró Groza (A vihar) című drámájának premierje Moszkvában.
1908 – Arturo Toscanini olasz karmester bemutatkozik a New York-i Metropolitanben. Toscanini csak akkor volt hajlandó elfogadni az amerikai szerződést, ha Giulio Gatti-Casazzát, a milánói opera igazgatóját is magával viheti. A Metropolitan énekesei és zenészei egyáltalán nem örültek Toscanini érkezésének, Caruso felmondással fenyegetőzött, az amerikai születésű tagok pedig a „két olasz” hatalmától féltek.
1925 – Philip Barry amerikai drámaíró Egy kertben (In a Garden) című vígjátékának premierje New York-ban.
1945 – megalapítják az UNESCO-t, az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetét.
1956 – Guido Cantelli olasz karmester lett a milánói La Scala zenei igazgatója. Egy héttel később egy repülőgép-balesetben halt meg Párizsban.
1959 – Richard Rodgers amerikai zeneszerző és Oscar Hammerstein II. amerikai dalszerző A muzsika hangja (The Sound of Music) című musicalje kerül bemutatásra a Broadwayn, a New York-i Lunt Fontanne Theatre-ben. 1443 alkalommal adták elő a darabot. Rövidített, nyolc előadásból álló premierje a New Haven’s Shubert Theatre-ben volt.
1982 – Tom Stoppard cseh származású brit drámaíró „legnépszerűbb, legmaradandóbb önéletrajzi ihletésű színdarabjának”, az Igaz dolog (The Real Thing) premierje a londoni Strand Theatre-ben (jelenleg Novello Theatre), Felicity Kendal és Roger Rees főszereplésével.
2001 – J. K. Rowling angol író Harry Potter könyvsorozatának első könyvének első filmadaptációja, a Harry Potter és a bölcsek köve bemutatója Daniel Radcliffe főszereplésével az Egyesült Államokban.
2021 – Frida Kahlo mexikói festőművésznő Diego y yo (1949) önarcképe rekordáron egy latin-amerikai műért, 34,9 millió dollárért kelt el egy aukción.

Meghalt Kmetty János (1889–1975) Kossuth-díjas festőművész, grafikus, kiváló művész.
A magyar festőművészet és művészetpedagógia kiemelkedő egyénisége. Kassán kezdett rajzolni, majd Budapesten Szablya-Frischauf Ferenc festőiskolájában tanult, utána Ferenczy Károlynál is. 1911-ben látogatott először Párizsba, ott a Louvre-ban mindent, de főleg a reneszánsz festészetet tanulmányozta. Pályakezdése szorosan kötődik a Kassák Lajos által szerkesztett Ma irodalmi és művészeti folyóirathoz, sok barátja volt az aktivisták körében, majd a két világháború közt a KÚT képzőművészeti kör egyes tagjaihoz is barátság fűzte. Művészetében a cézanne-i hagyományok folytatója. Életműve egyenletes, a megtalált puritán formanyelv és témakör megbízható alkalmazása és közreadása. Képeinek fő eleme a szerkezet, kubisztikusan tagolt formáit hangsúlyozott kontúrok fogják közre. Mint grafikus is jelentékeny, különösen erőteljesek rézkarcai, amelyek javát albumban is kiadta 1920-ban. 1946-tól a Képzőművészeti Főiskolán tanított, tanítványai közül ma már sokan híres művészek. A magyar festészet és festőmesterek egyik jelentős egyénisége (Hegyi beszéd, Nagybányai utca, Szentendrei idill).

Megszületett Chiovini Ferenc (1899–1981) Munkácsy-díjas festőművész, érdemes művész.
Gyermekkori falusi élményei a művészetére is kihatottak, már kamaszkorában szívesen rajzolgatott. 1935-1936 között a Római Magyar Akadémia freskófestő szakán végzett tanulmányokat mint ösztöndíjas. A festészet mellett foglalkoztatta a közélet, alapító tagja volt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak, de az irodalom és festészet kapcsolatáról és gyakorta vitatkozott Móricz Zsigmonddal. Festészete elsősorban az Alföldhöz kapcsolódik, mindemellett egyházi vonalon is jelentőset alkotott. Virtuóz rajztudásával, sajátos szerkesztőkészséggel, a plein air eszközeivel az „ősi Alföld monumentalitását” festette. Festményeit realizmus, mély, tüzes, élénk színek, erős színellentétek, egyre expresszívebbé váló kifejezésmód jellemzik. Festményeinek tárgya az alföldi ember élete, a munka, az utazás, lakodalmak, vásárok, ünnepek. Figurális festészete mellett, tájképein ménesek, gulyák, vörös naplementék, országutak, lovaskompozíciók, szolnoki részletek, jelennek meg (Delelő csorda, Gémeskútnál, Néptáncosok).

Megszületett José Saramago (1922–2010) irodalmi Nobel-díjas portugál prózaíró, költő.
Azon portugál írónemzedékhez tartozott, amely a latin-amerikai irodalomtól eltanulta a mágikus realizmust, s a posztmodern irodalom elemeit is beépítette műveibe. Az 1950-es évek közepétől értelmiségi körök közelébe kerülve kiadóknál kéziratok lektoraként dolgozott, kezdett maga is írogatni, eleinte verseket, cikkeket, krónikákat, majd regényeket, amelyek által híres lett. 1969-ben tagja lett a portugál kommunista pártnak, társadalmi funkciókat vállalt, minisztériumban dolgozott, majd lapigazgató lett, ahonnan elbocsátották. 1976-tól kizárólag fordításból élt, és sorra jelentette meg saját műveit. A világban sokat utazott, előadásokat tartott. 1980-ban megjelent Fölemelkedve a földről című regényéért megkapta Lisszabon Város Díját. Ezzel a regénnyel kezdődött meg Saramago úgynevezett történelmiregény-ciklusa. 1991-ben Jézus élettörténetének újraírásával különösen jó lehetőséget teremtett magának az író a csodás elemek megjelenítésére. Ugyanez vonatkozik 1995-ben megjelent Vakság című művére. Jellemző műveire az esszéista stílus, gyakran elmélkedik, boncolgat, magyaráz, elidőzik az elbeszélés, a valószerűség és a történelem problémáinál (Kőtutaj, Halálszünet, Tetőablak).

Ezen a napon született:

Jónas Hallgrímsson (1807-1845)
izlandi költő és szerző, a romanticizmus alapítóinak egyike Izlandon. Az izlandi Fjölnir magazin alapító tagjainak egyike volt, amely először 1835-ben Koppenhágában jelent meg. A magazint Jónas és más nacionalista költők arra használták, hogy segítségül hívják az izlandi emberek szívében a nacionalista érzést a dán uralom elleni népfelkelés reményében.

Latabár Endre (1811-1873)
színész, színi igazgató, zeneszerző, a Latabár-színészdinasztia alapítója. Énekhangja a tenor volt, bár néha más szólamot is elénekelt. Színművekben főleg szeleburdi gavallérokat és fiatalemberek humoros szerepeit alakította.

(medgyesi) Balázs Árpád (1874-1941)
hegedűművész, zeneszerző, dalköltő. 1905-ben jelent meg az első nótakönyve, és húsz esztendő múlva már a hetedik önálló daloskönyve került a boltokba. 1936-ig már több mint kétszáz Balázs-nóta és népies műdal volt ismeretes, magyar költők verseit is megzenésítette (Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki, Kantinosné angyalom, Befordúltam a konyhára).

Alekszandr Blok (Alekszandr Alekszandrovics Blok, 1880-1921)
orosz költő és drámaíró, az orosz szimbolizmus egyik meghatározó alakja. Első versét ötévesen írta, először 1903-ban publikált. Korai verseit házassága ihlette, stílusára, egyéniségére Puskin költészete és Vlagyimir Szolovjov filozófiája volt hatással. A forradalmi események lírájára is hatással voltak. A misztikus szerelmes versek helyét a városi lét kérdései, a forradalmi események és azok hatásai vették át (A tizenkettő, Hóálarc, A cári hatalom végnapjai).

Kuo Mo-zso (1892-1978)
kínai író, költő, tudós, politikus, a Kínai Tudományos Akadémia elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. 1914-ben, mint sok kortársa, ő is Japánba utazott és orvosnak tanult. 1921-ben hazatér, majd néhány fiatal íróval közöseb megalapítja az „Alkotás” nevű írói társaságot és folyóiratot. Ekkoriban jelennek meg első versei, verseskötetei és első drámája is. A forradalom 1927-es bukását követően kénytelen elmenekülni az országból, így ismét Japánba távozik. A tíz esztendeig tartó önkéntes száműzetés alatt történelmi tanulmányokat folytat. Máig megkerülhetetlen alapjait fektette le a kínai írás legkorábbi emlékeinek, az úgynevezett jóslócsontokon és szertartási bronzedényeken fennmaradt írások rendszerezésével és analizálásával. 1950-ben a Kínai Béketanács elnökévé választják.

Paul Hindemith (1895–1963)
német zeneszerző, zenetudós és -pedagógus, hegedűs, brácsás, karmester, a 20. századi zene egyik központi alakja. Kilencéves korában kezdett zenével foglalkozni, hegedülni tanult, de több más hangszeren is kiválóan játszott. Még nem volt húszéves és a frankfurti opera hangversenymestere lett. Korai műveiben gyakran sokkoló zenei formákat alkalmazott, és sokkolóak voltak témái is: a gyilkosság és a szexualitás volt, de hatással volt zenéjére a dzsessz és az éjszakai bárok zenéje is. Zeneszerzőként folyamatosan szakított a meghökkentő zenei hatásokkal, és egy energiával teli, objektív stílust teremtett magának. Az 1930-as évek elejére zeneszerzőként általános tekintélyre tett szert, de a nácik hatalomra jutása után egyre több nehézsége támadt. 1937-ben előbb Svájcba, majd 1940-ben az Egyesült Államokba emigrált, 1957-ben befejezte utolsó évei legjelentősebb művét, A világ harmóniája című operáját (Cardillac; Mathis, a festő; Esz-dúr szimfónia).

Nyikolaj Fjodorovics Pogogyin (Sztukalov, 1900-1962)
szovjet újságíró, drámaíró. Közel harminc darabja csaknem mind korabeli szovjet témákról szól. A híres szovjet vezetők elismert és lelkes propagandistája volt. A cselekményt lényegtelennek tartotta; a bizonytalanság, a feszültség nem személyes konfliktusokon, hanem a dolgozó tömegeknek azon az erőfeszítésén nyugszik, hogy teljesítsék a termelési mutatókat és új rekordot állítsanak fel túltermelésben (Élő virágok, Író és színház, Borostyán nyakék).

Burgess Meredith (Oliver Burgess Meredith, 1907-1997)
amerikai színész, filmrendező, filmproducer és forgatókönyvíró. A több mint hat évtizeden át a kritikusok „virtuóz színészként”, illetve „az évszázad egyik legkiválóbb színészeként” tartották számon. Hollywoodban olyan, kritikailag elismert főszerepekkel alapozta meg szakmai hírnevét, mint az Egerek és emberek, a G.I. Joe története vagy a Séta a napsütésben. Pályafutása második felében az Alkonyzóna epizódjaiból, valamint az 1960-as években futó Batman sorozat Pingvinjeként vált ismertté (Rocky, Óvakodj a törpétől, A szomszéd nője mindig zöldebb).

Szilvássy Margit (1910-1988)
operaénekes (szoprán), érdemes művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja. 1929 és 1934 között a budapesti Zeneművészeti Főiskolán tanult, a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa lett, majd 1936-tól 1968-ig magánénekese. A budapesti Operaház egyik legsokoldalúbb tagja volt, egyaránt kitűnően énekelte a szoprán- és a mezzoszoprán szerepeket; szerepköre az operettprimadonnától a szubretteken át a drámai hősnőkig terjedt. Európa több országában lépett fel vendégként.

Pédery-Hunt Dóra (1913–2008)
szobrász, éremművész. 1937 és 1943 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanult díszítőszobrász szakon. 1948 óta Kanadában élt, a Kanadai Királyi Művészeti Akadémia tagja volt. Leginkább éremművészettel foglalkozott.

Diószegi Balázs (1914-1999)
Munkácsy Mihály-díjas festőművész, „az utolsó magyar parasztfestő”. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult 1933-1938 között. Képeit az alföldi táj, életmód, ember a paraszti kultúra határozta meg. Munkásságának kései szakaszában színvilágát a fekete, valamint a fekete-fehér kontrasztja jellemzi (Ló a pusztán, Parasztasszonyok esőben, Citerázó parasztok).

Kishegyi Árpád (Kleinberger, 1922–1978)
Liszt Ferenc-díjas operaénekes (tenor), érdemes művész, a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Évtizedeken át az Operaház vezető buffó- és karaktertenorja volt. Színpadi pályáját Lakner Bácsi Gyermekszínházában kezdte. Operai debütálása 1946-ban volt a rövid életű Vígopera színpadán. 1947-ben szerződtette a Magyar Állami Operaház, melynek élete végéig tagja volt. Három évtizeden át az Operaház vezető buffó- és karaktertenorja volt. Sikereit hangja mellett kivételes színészi játékának, humorának köszönhette. Szívesen énekelt operettet is.

Niederhauser Emil (1923-2010)
Széchenyi-díjas történész, művelődéstörténész, egyetemi tanár, akadémikus. Kutatási területe Kelet-Európa összehasonlító története a 18–19. században. Nevéhez fűződik a kelet-európai nemzeti megújulási mozgalmak kutatásának jelentősebb vizsgálata. Foglalkozott a kelet-európai modernizálás és a közoktatás kérdéseivel, de kutatásai kiterjedtek az urbanizáció és a nemzeti megújulás összefüggéseire és a nyelvkérdésre is (Nemzetek születése Kelet-Európában, Nemzet és kisebbség, Mária Terézia élete és kora).

Szirmai Ottó (1926-1959)
a Magyar Rádió dramaturgja, az 1956-os forradalom résztvevője, a forradalmat követő megtorlás egyik áldozata. 1943-ban került díszlettervező-gyakornokként a Nemzeti Színházhoz, később elvégezte az Iparművészeti Főiskolát. Dramaturgiát is tanult és a Magyar Rádió Irodalmi Osztályán dramaturgként dolgozott. A forradalom alatt fegyveres szolgálatot nem teljesíthetett – mivel jobb keze születése óta béna volt. 1956. decemberében behívták a munkahelyére, a Magyar Rádióba, de onnan már nem ment, nem mehetett haza. Ott a munkahelyén, az Irodalmi Osztály dramaturgiáján tartóztatták le.

Tándor Lajos (1926-2012)
Aase-díjas színész. 1950-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Előbb a Magyar Néphadsereg Színházának tagja volt, majd a győri Kisfaludy Színházhoz került. 1962-től a Jókai Színház, utána a Thália Színház művésze volt. Kezdetben romantikus hősöket formált meg, később elmélyült karaktereket alakított (Fuss, hogy utolérjenek!; Herkulesfürdői emlék; Kreutzer szonáta).

Chinua Achebe (1930-2013)
ibó származású, angol nyelven alkotó nigériai regényíró, költő, tanár, az afrikai irodalom kimagasló alkotója. A nigériai polgárháború (1967–1970) alatt, majd az után is a politikai élet egyik jelentős figurája. műveiben országa és népe történelmét meséli el, amik különböző időszakokban játszódnak; a gyarmatosítás előtti kortól, egészen napjainkig. Fő témája az európai és afrikai emberek összeütközése. Afrikai hőseit nem idealizálja, erényeikkel és hibáikkal együtt mutatja be őket (Örökké nyugtalanul, A nép fia, Széthulló világ).

Abádi Nagy Zoltán (1940)
irodalomtörténész, akadémikus. 1960-1965 között a Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatója volt. 2005 óta az egri Eszterházy Károly Főiskola amerikanisztikai tanszékének egyetemi tanára (Válság és komikum, Mai amerikai regénykalauz, Világregény – regényvilág).

Gálffi László (1952)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 1975-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Abban az évben a Vígszínházhoz szerződött, ahol 1999-ig játszott, majd szabadfoglalkozású színész lett, 2004-től az Örkény István Színház tagja (Jób lázadása, Redl ezredes, A napfény íze).

Scherer Péter (1961)
Jászai Mari-díjas színész. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte 1981–1987 között, közben 1984–1994 között az Arvisura Színházi Társulat tagja volt. 1995–től 1997-ig szabadfoglalkozású volt. 1997-től 2001-ig a Bárka Színház tagja volt. 2002-től a Krétakör Színház színésze (Sztracsatella, Argo, Magyar vándor).

René Steinke (1963)
német színész. 14 éves kora óta színész akart lenni. Az Ernst Busch színiiskolában tanult, végül ötödik nekifutásra megkapta a színész diplomát, így álma valóra vált (ekkor 30 éves volt). Szerepelt néhány sorozatban: Praxis Bülowbogen, Team Berlin, Der Landartzt, Die Wache, de legismertebb szerepe Tom Kranich rendőr, a Cobra 11 tévésorozatban.

Turóczi Éva (1966)
színésznő. 1987 és 1991 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1992-től a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, 1998-tól a székesfehérvári Vörösmarty Színházban szerepelt. 2005 és 2015 között szabadfoglalkozású művészként több utazó társulattal is fellépett. 2003-tól készít önálló programokat. 2011-től a Gózon Gyula Kamaraszínház színésznője, vendégművészként szerepelt a Budaörsi Latinovits Színházban is.

Madarász István (1976)
filmrendező. A gimnáziumban amatőr színjátszókörben játszott, ottani osztálytársaival kezdtek el amatőr filmeket forgatni. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanult a művészettörténeti és kommunikációs szakon. 2006-ban került bemutatásra az Előbb-utóbb című filmje, ami kapcsán a 20th Century Fox partnere is megkereste.

Gál Tamás (1978)
Jászai Mari-díjas színész, rendező, színigazgató. 2003-ban szerzett diplomát a Pozsonyi Színművészeti Főiskolán. Játszott a Kassai Thália Színházban és a Komáromi Jókai Színházban. Később alapítója volt a Szevasz Színháznak, valamint 2007-ben Czajlik Józseffel megalapította az Epopteia Műhelyt is. 2020 májusától 5 évre a komáromi Jókai Színház igazgatójának nevezték ki.

Jankovics Péter (1978)
színész, zeneszerző, rendező. 1998 és 2002 között a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban játszott, majd 2002-től 2004-ig az Új Színház stúdiósa volt. 2004-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szakán tanult, ahol 2008-ban szerzett diplomát. 2008-tól 2015-ig a Szputnyik Hajózási Társaság művésze volt. Jelenleg szabadúszó, 2019-től a Pintér Béla és Társulata új bemutatóiban is látható.

Kurkó J. Kristóf (1980)
színész. Két évig Marosvásárhelyen a Kántor-Tanítóképző Főiskolán tanult. Főiskolai tanulmányait megszakítva 2001-ben jött át Magyarországra. Itt, gitáros-énekesként a Dévai Nagy Kamilla által alapított Krónikás Zenede növendéke lett, mellette párhuzamosan színi tanulmányokat folytatott a Gór Nagy Mária Színitanodában. 2006 óta dolgozik színészként. 2012-től a Turay Ida Színházban és 2014-től az Újszínházban is. Kaszkadőrként is szerepel. Fafaragással is foglalkozik.

Ezen a napon halt meg:

Uszáma ibn Munkidz (1095-1188)
szíriai emír, költő, író, katona és diplomata, az „Intelmek könyve” szerzője. Szülővárosa Sajzar romba dőlt és a romok alatt szinte egész rokonsága elpusztult, ezután a várost az asszaszinok vették birtokukba. 1164-ben Dijarbakirba költözött, ahol az írásnak szentelte magát. 1174-ben fia, Murhaf, rávette, hogy költözzön át Szaladin udvarába. Itt írta élete végén memoárját, az Intelmek könyvét.

Johann Lukas von Hildebrandt (1668-1745)
osztrák műépítész. Az osztrák barokk egyik legnagyobb mestere. Itáliai manierista előképek alapján épített épületei közt főleg barokk stílusú paloták és kastélyok a kiemelkedő jelentőségűek. Stílusa feltűnően eltért elődje császári barokkjától, Észak-Itália tartósan mély benyomást gyakorolt rá: a gazdagon díszített felületek szeretete, ugyanakkor az épületek szerkezete kevésbé érdekelte (Piarista templom – Bécs, Belvedere-kastély – Bécs, Savoyai-kastély – Ráckeve).

Sárosi Gyula (1816–1861)
kormánybiztos, költő, a Kisfaludy Társaság tagja. Legjelentősebb műve a tizenhárom fejezetből álló Arany Trombita. Megénekelte benne a forradalom és a szabadságharc nevezetes eseményeit, vezéreit és hőseit, népies nyerseséggel támadta a Habsburg-házat. Művét őszinte lírai hevület és közvetlen, népies előadásmód jellemzi, ezek legfőbb értékei. Az önkényuralom idején minden felkutatható példányt elkoboztak belőle, de magyar menekültek Lipcsében ismét kinyomatták és ennek számos példányát Magyarországra csempészték.

Színi Károly (1829–1896)
író, újságíró, néprajzkutató. Kántoroktató volt, majd az 1850-es évek közepétől a fővárosban élt, és irodalommal foglalkozott. Táncsics Mihállyal és Vajda Jánossal is kapcsolatba került. 1860-ban az Új Idő és a Március című lapoknál dolgozott. 1879-1880 között a Köztársaság című lap szerkesztője volt (Dalos könyv, Lámpás, Új evangeliom).

Aszódi Sámuel (Seitleben, 1844-1876)
író, újságíró. Szegény szülőktől származott; tanulmányait a szarvasi kollégiumban kezdte, majd a pesti egyetemen folytatta. A Magyar Hiradó című lap újságírója volt. Szerkesztette a Kis Ujságot, a Kis Tükör gyermeklapot a Tükör-Naptárt 1873-ra a tanuló ifjuság számára (Szünnapok, Magyar köszöntő).

Janovics Jenő (1872-1945)
filmrendező, színigazgató, a magyar filmgyártás úttörője. Az 1911–14 között rendezett, nagy sikert aratott drámaciklusai kiemelkedő jelentőségűek a magyar színház történetében. Az első világháború előtt és alatt a magyar filmgyártás egyik úttörője volt filmgyártó és mozitulajdonos vállalkozóként, filmesztétaként, rendezőként és forgatókönyvíróként (A Gyurkovics lányok, Hotel Imperial, A két árva).

Szolomija Amvroszijivna Kruselnicka (1872-1952)
ukrán operaénekes, zenepedagógus. Már igen fiatal korában énekelni kezdett. Énekelt a La Scalában, többek között olyan híres operaénekesek oldalán is, mint Enrico Caruso. Pályája csúcsán, 1920-ban hagyta abba operaénekesi pályafutását.

Clark Gable (William Clark Gable, 1901–1960)
amerikai színész. Egy ideig alkalmi munkásként dolgozott, amíg meg nem látta a vándorszínészek fellépését, ennek hatására úgy döntött, hogy színész akar lenni. Karrierje 1931-ben indult be a The Painted Desert című westernnel. 1931-ben a 10 legjobb hollywoodi színész között emlegették. 1934-ben megkapta első főszerepét a Columbia Pictures-től az Ez történt egy éjszaka című filmben. Alakításért Oscar-díjat kapott (Lázadás a Bountyn, Elfújta a szél, Kallódó emberek).

Dömötör Tekla (1914-1987)
néprajzkutató, néprajztudós, a történelem (néprajz) tudományok doktora. Kutatási területe elsősorban a magyar néphit, népszokások, népköltészet, népi színjátszás, de rendszeresen kitekintett más népek hiedelemvilágára, néprajzára is (A passiójáték, A népszokások költészete, Táltosok Pest-Budán és környékén).

Alan Watts (1915-1973)
angol író, filozófus. Az 1930-as években kezdett igazán érdeklődést mutatni a zen buddhizmus iránt. Első kötetét 1936-ban Spirit of Zen (A zen szelleme) címmel adta ki. 1951-ben Kaliforniába költözött, ahol az Ázsiai Tanulmányok Amerikai Akadémiájához csatlakozott (Tao: az áramlás útja, A bizonytalanság bölcsessége, A könyv az önmagunk megismerését tiltó taburól).

Fráter Gedeon (1919-1998)
karmester. Még tanulmányai idején, az 1938–39-es évadban szerződtette korrepetitornak az Operaház. Kenessey Jenő mellett az Operaház legtöbbet foglalkoztatott balettkarmestere lett. Kenessey 1965-ös visszavonulása után a táncelőadások első számú dirigense lett.

Angyal Sándor (1925–1968)
Jászai Mari-díjas színész. 1945-től amatőr színészként szerepelt. Pályáját a debreceni Csokonai Színházban kezdte 1948-ban. 1949-ben szerzett színész diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Karakteres színész volt, kiváló hangi adottságokkal, főleg operett-, musical- és prózai szerepeket játszott. 1960-ban a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött. 1963-1964 között a Petőfi Színház tagja volt. Haláláig ismét a Fővárosi Operettszínház tagja volt.

Gyurkovics Tibor (1931–2008)
Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, pszichológus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.1953–1955 között pszichológusi oklevelet szerzett az ELTE BTK-n, szakdolgozatát József Attila értékelésének a verseiben megnyilvánuló szinesztéziájáról írta. 1968-tól írásaiból kezdett élni, bár voltak más kötöttségei is. 1991-től a Lyukasóra című tévéműsor állandó résztvevője, 1992-től a Lyukasóra című folyóirat alapítója és szerkesztő bizottsági tagja volt. 1991-1995 között a Magyar Írókamara társelnöke, 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke, 1994-ben a magyar labdarúgó-válogatott pszichológusa, 1995-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke. Első színházi bemutatója a Madách Színházban volt 1969-ben. Tordy Géza invitálására, a Fekvőtámasz című darabjában az ezredes szerepét is eljátszotta (Leveleskönyv; Ölni, ölelni; Extázis).

Galambos Erzsi (1931-2023)
Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja. Gyerekként Lakner Artúr Gyermekszínházában játszott. 1955-1958 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 1958-1962 között a kecskeméti Katona József Színházban játszott és itt készítette első koreográfiáit is. 1962–1964 között a Petőfi Színház tagja volt. 1964–ben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött 1983-ig. 1983–tól a József Attila Színház tagja (Rákóczi hadnagya, Lili bárónő, Szerelem első vérig).

Ördögh Szilveszter (1948-2007)
József Attila-díjas író, műfordító. 1966 óta jelentek meg elbeszélései, regényei. Korai művei a tényirodalomhoz sorolhatók, korának paraszti életéről, a parasztszülők és értelmiségi fiaik konfliktusáról számol be, még közelebbről sokkal inkább arról az eltérő életformáról, amely a városi úri gyermekeknek jut, szemben a szegény családok gyermekeivel (Koponyák hegye, Változatok megváltásra, Eretnek írások).

Zala Márk (Márkus László, 1949-1985)
színész. 1971-ben diplomázott a Színház és Filmművészeti Főiskolán, ezután a 25. Színházhoz került, amelynek 1976-ig volt tagja. Az 1973-1974-es évadot Svédországban töltötte. 1982-től haláláig a szolnoki Szigligeti Színház művésze volt. Epizód- és karakterszerepeket alakított, de filmjei által vált igazán ismertté (Még kér a nép, Herkulesfürdői emlék, Hatásvadászok).