és a Fesztiválzenekar
a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: Lehotka Ildikó
Bár a Budapesti Fesztiválzenekar és Fischer Iván Csajkovszkij-lemeze nem most jelent meg, mégis a Csajkovszkij-maraton kapcsán, melyet a zenekar és a Művészetek Palotája közösen szervezett, mindenképpen szót kell ejteni róla. Az ok egyszerű: a lemez az utóbbi évek egyik legkiválóbb felvétele, nem csak a Csajkovszkij-művekén belül. A Channel Classics gondozásában megjelentetett cédén a IV. (Op. 36.) szimfónia, valamint a Rómeó és Júlia nyitányfantázia szerepel, míg az előbbi talán nem a legismertebb, az utóbbi hozta meg Csajkovszkijnak a nemzetközi sikert.
A IV., f-moll szimfónia Csajkovszkijt zeneszerzői vénájának teljességében mutatja. A rézfúvós nyitó fanfár fájdalma, keserve, szinte vádló felkiáltása, mely az utolsó tételben is visszaköszön, egészen más értelmet nyerve, a lemez nagy pillanatai közé tartozik. Deklamálása, szinte követelése fokozatosan szelídül a Moderato con anima részig vezető néhány ütemen át. A hegedűkön, csellókon felhangzó, panaszos, keringőjellegű dallam szintén a keservet ábrázolja, kérlelhetetlen bőgő esztamjaival, a dallam végigvonul majd minden hangszercsoporton, szinte az eksztázisig fokozva a hangszerelésnek és egyértelműen az előadásnak köszönhetően. A Meno mosso rész levegősebb zenei anyaga a fúvósszólók játéka miatt könnyedebb, áttetszőbb, a kérlelhetetlen, háttérben maradó timpaniütések és később a bőgők fölött. A hegedűk dallamát is könnyedebbnek érezzük a harmadik hangok rövidülése miatt. A fokozás, a csúcspontra való rávezetés a tételkezdő fúvósmotívum előtt indul, szinte az elviselhetetlenségig halad, Csajkovszkij ennek (is) nagymestere volt, az Andantéig. A zeneszerzői megoldások majd a Rómeó és Júliában is visszaköszönnek (rezesállások, kromatikus menetek lefelé, a vonósok ágáló tremolói). Szintén csak Csajkovszkijra jellemző a vonósokon unisono játszatott téma a befejezés előtt, hihetetlen energiát szabadított fel a zenekar, hogy egy vágtában érjen véget (és csakis az alaphangon) a tétel. Ahogy írja Csajkovszkij: „… a boldogság és béke ne hatalmasodjék el, hogy az ég ne legyen felhőtlen felettünk…”. Micsoda keserves szavak!
A második tétel panaszos (és gyönyörűen kivitelezett) oboaszólóval (minimális pizzicatókísérettel) indul, a témát a csellók veszik át. Bár Csajkovszkij canzonát jelzett a tételfelirattal, talán csak a néha fellelhető, hallható könnyedség utal erre. Sem a dallam (kis szeptim lépés felfelé), sem a hangszerelés nem indokolná a jelzést. A vágyakozás, melankólia fuvallata szövi át a tételt, a középrészben újra a mindent elsöprő áradattal, hogy visszatérjen a ködös, rezignált zenei anyag. A harmadik tétel teljesen feloldja a mélabút, fájdalmat. Valószerűtlen, meseszerű, Mendelssohnt idéző zene, humorral, pezsgéssel. A tétel nagy sikert aratott a párizsi bemutatón, szellemessége, váratlan hangsúlyai, a vonósokon végigfutó motívumok, a fafúvósok, majd a rézfúvósok szólamai a scherzók scherzójává teszi számomra a tételt. A zenekar a tökéletes vidámságot, kópéságot, gondtalanságot mutatja be a felvételen. Váratlan hangsúlyok, sejtelmesből a húrtépőig ívelő pengetéssel, csintalan klarinét- és piccoloszólók a trióban, hogy a végén elröppenjen, tovatűnjön az álom.
A finálé forgataga elfeledteti a nyitó tétel depresszív hangulatát, orosz népünnepély kellős közepében találja magát a hallgató (köszönhetően a kiváló hangmérnöknek), pezsgés, forgatag, vidámság, felhőtlen (minőségi) szórakozás. Az Áll egy ifjú nyírfa kezdetű orosz népdal még tán eredeti nyelven is ismerős számunkra. A főtéma első részének kavargása, féktelensége rendkívül jól ábrázolt. Ehhez elengedhetetlen a rendkívül precíz vonósjáték, egyenlő hosszúságú/rövidségű hangokkal, a hangzásarány helyes megválasztása. A főtéma második része indulójellegű, kevesebb technikai nehézséggel, de súlya kell legyen. A melléktéma, az orosz népdal, a főtéma hatásos, hirtelen lezárása után bomlik ki, a klarinéton és oboán, majd a fafúvósokon, a vonósok fölfelé irányuló, tizenhatodos skálája kíséretében. A rezesek, különféle elosztásban kétszer is játsszák, a hangulat egyre észvesztőbb. A népdal többszöri, különféle hangszereken, hangszercsoportokon való idézése beletorkollik a főtémába, melléktémába. A szimfóniát nyitó fanfár szakítja meg a forgatagot. Ezt követően egyenes utat járunk be, emelkedünk magasba a zenekarral, újra az eksztázisig. „Vannak még örömök, egyszerű, ősi örömök” – írja Csajkovszkij, kilábalva vergődésből.
A Rómeó és Júlia – nyitányfantázia, melyet Csajkovszkij kétszer is átdolgozott, rengeteg hasonlóságot mutat a IV. szimfóniával. Talán ebben a művében ábrázolja a legsodróbban az érzelmeket, a mindent elsöprő, beteljesülő szerelmet (a szonátaformának köszönhetően többször), a harcot. A pravoszláv zenei hatást tükröző lassú bevezetés kezdetének, Lőrinc pap portréja, megoldása végletekig lecsupaszított, a szerelem kibontakozása az óvatos pillantásokig, melyeket a zenekar egy-egy hangsúllyal éreztet, belefoglalva a tragikus véget. Nagyszerű a harcig kibontakozó átvezetés, különálló hangokkal, sforzatókkal, timpanitremolóval. Rómeó és Tybalt párbaja kezdetben óvatos, de nincs visszaút, a harc elkerülhetetlen. A szerelmi téma megoldása talán a legszebb, bár az angolkürt színe lehetett volna több is. A fátyolozott második témarész, Júliáé, csodálatos. A témák ismétlődése, más hangszerelésben, alatta a kürtök lelépő szekundjaival, feledhetetlen. A kóda előtt tombol a szerelmi téma, bele-belemozdul a zenekar a jóleső tempóváltásokkal, a trombita fátummotívuma is nagyszerű. A nyitányfantázia kódája a földöntúli, halálukban is együtt levő szerelmeseket mutatja, hárfaszólóval, fuvolával, alatta a timpani baljóslatú ütéseivel.
A zenekar és Fischer Iván olyan lemezt készített, mely a csajkovszkiji dallamokat még teljesebb pompájukban mutatják. Az összes hangszercsoport, szólók a legmagasabb minőséget képviselik, ihletett, drámai és lírai megoldásokkal, formálással. Az összjáték fegyelme, ereje a nagyszerű karmester keze alatt példaértékűvé vált.
Tchaikovsky: Symphony No. 4; Romeo and Juliet Overture
Hybrid SACD
Budapest Festival Orchestra
Iván Fischer
February 8, 2005
Channel Classics, 2004
CCS 21798
Audio CD, DDD
