a papiruszportal.hu archívumából [2005]
Szerző: macskás
Ismét izgalmas művekkel lépett pódiumra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kun Woo Paik zongoraművész közreműködésével, Kocsis Zoltán vezényletével. Két ismert darab mellett (Rahmanyinov I. [fisz-moll] zongoraverseny és Ravel La Valse) két ritkábban játszottat (Dvořák: A vízimanó, Debussy: Jeux) hallhattunk. Míg Kocsis Zoltán Birminghamben a CBSO-t vezényelte, december 9-én az NFZ Axelrod vezetésével ad koncertet.
Dvořák A vízimanó című szimfonikus költeménye már a szimfóniák megírása után keletkezett. A baljóslatú, tipikusan romantikus témájú zeneművet több, azonos műfajú követi a szerző életművében. A szimfonikus költemény zenei anyaga nem olyan jól sikerült, mint az utolsó Antonin Leopold Dvorákkét szimfóniáé, de helyenként nagyon szép dallamíveket rajzolt meg. Talán a legszebb rész az altató, ahol az anya, akit a vízi ember akarata ellenére feleségül vett, gyermekét dajkálja.
Rahmanyinov I., fisz-moll zongoraversenye hálás darab. Szereti a közönség, a szólista pedig lubickolhat a virtuóz elemekben. Rahmanyinov a késő romantikus korszak stílusjegyei felhasználásával írta műveit, egyéni, eltéveszthetetlen dallami és harmóniai megoldásaival. A koreai Kun Woo Paik, aki Rahmanyinov összes zongoraversenyét lemezre játszotta, ezen az estén nagyszerűen tolmácsolta a versenyművet. Biztos technikai tudása nem volt öncélú, mely hibába a romantikus zeneszerzők darabjait játszó előadók gyakran beleesnek. Dinamikai megoldásai is árnyaltak, kitöltöttek voltak, a telt, robbanásszerű fortétól a pianóig mindent megjelenített a zongoraművész. Mégis a legszebb, legelbűvölőbb megoldások a második, Andante tételben születtek. Kun Woo Paik játékának legmeghatóbb, legsokoldalúbb részleteit ezen az estén a halk, érzelmes dallamok megszólaltatásában találhatta meg a közönség.
A szünet után Debussy Jeux (Játékok) című balettjét adta elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. A zeneszerző életművének kiemelt darabja, hiszen az impresszionista zenei szövetet előremutató, a XX. század jellegzetességeit magán viselő elemeket is tartalmaz a balett, melyet leginkább koncertpódiumon lehet hallani, műfaji megjelölésétől eltérően. A cselekmény is rendhagyó: egy parkban elgurul egy teniszlabda. Két fiatal lány keresi, eközben találkoznak egy fiúval. Hármójuk flörtjéről szól a történet, mely egy hármas csókban csúcsosodik ki. Végül egy újabb teniszlabda kerül a színpadra. Debussy Nizsinszkij, a híres balett-társulat vezető felkérésére írta a művet, igaz, erre nem mondott azonnal igent.
Debussy Jeux című művét még nem hallottam koncerten. A maga korában úttörő darabnak számított, sok zeneszerző (pl. Pierre Boulez) korszakalkotónak tartja. A Játékok nem tartozik Debussy gyakran előadott művei közé. Talán az egyik ok a hangzásvilágában keresendő. A másik a partitúra megszólaltatásának nehézsége. A mű apró elemekből épül fel: a sejtelmes félhang-lépésekből álló, majd egész hangú skálából építkező zenei anyag indítja a történetet, ez a motívum többször, sőt záráskor is visszatér, de egészen más értelmet nyerve. Többek között ebben rejlik a Jeux nagyszerűsége. A szerves építkezés, az aprólékos hangszerelés, a dinamika, a hangzás struktúrája szövi a cselekményt. Ezek egyenként is nehéz feladat elé állítják a zenekart és a karmestert.
Ravel La Valse című kompozíciója zárta az estét, mely eredetileg balettnak készült, de a terv nem vált valóra. A Jeux tulajdonképpen egy keringőfantázia, szinte a La Valse előde. Nagyon jó gondolat volt a két francia impresszionista zeneszerző azonos, a keringőt körbejáró gondolatainak egybevetése. Ravel műve is az eksztázisig fokozódó tánc, de a forgatagban nemcsak az élet élvezete jelenik meg, pesszimista, halálközeli zenei ábrázolással is találkozhatunk. A fel-felbukkanó keringőfoszlány hangszerelése változatos.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar ezen az estén is a tőle megszokott, lehető legmagasabb színvonalon játszott. Előadásukban – Kocsis Zoltán vezetésével – különösen a Jeux tetszett. Az a fajta aprólékos, a darab mélyéig leásó értelmezés, mely ritkaságszámba megy ennél és a hasonlóan bonyolult műveknél, Kocsis Zoltán védjegye.
Tavasz a télben: a Nemzeti Filharmonikusok koncertje
Két amerikai szerző műve is szerepel a Nemzeti Filharmonikusok december 9-i hangversenyének műsorán, mely egy kitűnő amerikai karmester, a Luzerni Színház és Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója, John Axelrod vezényletével hangzik el a Nemzeti Hangversenyteremben. Az egyik darab az amerikai zene úttörőjének tartott, sikeres biztosítási cégének vezetése mellett „hétvégi zeneszerzőnek” számító, mégis jelentős életművet létrehozó Charles Ives Three Places in New England (Három hely New Englandben) című, 1903 és 1914 között keletkezett, ám csak 1930-ban bemutatott zenekari szvitje. A másik Aaron Copland Appalachian Spring (Tavasz az Appalache-hegységben) című népszerű alkotása, mely 1943–44-ben eredetileg balettzenének készült, ám a szerző 1945-ben nagyzenekari szvitet állított össze belőle – ez a változat hangzik el a mostani koncerten is. A darabot a tavasz kapcsolja össze a hangverseny második részében elhangzó, fiatalos lendületű Schumann-művel, a „Tavaszi” melléknevet viselő I., B-dúr szimfóniával.
Kocsis Zoltán a Birminghami Szimfonikusokat vezényelte
December 7-én Kocsis Zoltán vezényelte az egyik legkitűnőbb angol zenekart, a CBSO-t (City of Birmingham Symphony Orchestra). A Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatója a saját együttesénél három évvel korábban, 1920-ban alapított zenekar élén szláv–magyar műsort dirigál: Csajkovszkij Szláv indulója után Rahmanyinov nyolc, Kocsis által hangszerelt dala hangzik el Fekete Attila közreműködésével, ezt Bartók Két kép című műve, majd Dvořák III. szimfóniája követi. A hangverseny helyszíne a CBSO székhelye, a csodálatos akusztikájú birminghami Symphony Hall. Az 1991-ben megnyílt koncertterem akusztikai tervezője ugyanaz a Russell Johnson (és cége, az Artec), akinek legutóbbi munkája éppen a Művészetek Palotája Nemzeti Hangversenytermének akusztikai kialakítása volt. Kocsis nem először vezényli a birminghami együttest: 2004 márciusában többek között egy másik hangszerelését, Ravel Le Tombeau de Couperin című művét adta elő a CBSO-val, amely a nyolcvanas-kilencvenes években, Sir Simon Rattle vezetésével került a világ élvonalbeli együttesei közé, s ezt a pozícióját jelenlegi zeneigazgatójával, a finn Sakari Oramóval is megőrizte.
