Interjú Vajda Gergellyel

a kaliforniai Music in the Mountains Festival művészeti igazgatójával

a papiruszportal.hu archívumából [2009]

Szerző: Lehotka Ildikó

Vajda Gergelyt, a jelenleg az Egyesült Államokban élő karmestert-zeneszerzőt nemrég nevezték ki a kaliforniai Music in the Mountains Festival igazgatójának. A szombathelyi Bartók Szeminárium és Fesztiválon láthatták néhány napja karmesterként, tanárként, zeneszerzőként. Többek között szombathelyi fellépéséről, friss amerikai kinevezéséről és a kortárs zenéről kérdeztük.

– Mikor érezte először, hogy a zene az, ami a leginkább érdekli?
– Mivel zenész családban nőttem fel, ez számomra már elég korán világossá vált. A szüleim (Kincses Veronika operaénekes és Vajda József fagottművész) sosem erőltették a zenész pályát, de mindig támogattak.

– Milyen hangszert tanult, hogyan jutott el a karmesterségig és a zeneszerzésig?
– Klarinétosként kaptam az első diplomámat a Zeneakadémián. Zeneszerzést már a középiskolában kezdtem el tanulni, karmesterséget pedig 20–21 éves korom körül.

– Mikor és miért került Amerikába? Ott milyen pozíciója van? Tanít is?
– A Milwaukee Szimfonikusoknál kaptam karmester-asszisztensi állást 2002-ben. 2005 óta a portlandi Oregon Symphony rezidens karmestere vagyok. Van ugyan néhány magántanítványom, de hivatalos keretek között utoljára Magyarországon, hat-hét éve tanítottam.

– Sok zeneszerző-karmester van, de kevesen vállalják fel a modern zene propagálását, ön miért? Létezik-e olyan kortárs zeneszerző, akinek a műveiről úgy gondolja, ki fogja állni az idő próbáját?
– Sok olyan kortárs szerző van, akinek a mukássága ki fogja állni az idő próbáját, bár ez persze sok mindentől függ. Nagyban attól is, hogy miként alakul a klasszikus zenei élet a következő 50–100 évben. A mai zenével kapcsolatban nem szeretem a propagálás szót. Csinálni kell, mert ezek a művek erre a médiumra íródtak, íródnak. Semmi sem helyettesíthet egy élő előadást. Engem zeneszerzőként és előadóként is érdekel minden, ami új. Ez nem jelenti ugyan azt, hogy mindent egyformán szeretek (ha egyáltalán), de a profizmushoz hozzátartozik, hogy az ember ugyanolyan gondossággal dirigáljon élő szerzőt, mint, mondjuk, Brahmsot.

– Most éppen Szombathelyen próbál, Eötvös Péter Radames című operáját és egy saját művét mutatják be. A közönség vajon hogyan fog reagálni? Mondana néhány szót a művekről, a stílusjegyekről, felépítésről? Van létjogosultsága a kortárs műveknek itthon? Úgy tapasztaltam, hogy csak egy kis jelenik meg minden koncerten.
– A szombathelyi Bartók Szeminárium és Fesztivál közönsége speciális. Megszokták a XX. századi és kortárs zenét, és elvárják, hogy mindig újat halljanak. A Magyar Rádiónak köszönhetően aztán ez sokkal több emberhez is eljut, de a hallgatottsági adatokról őket kellene megkérdezni. A zenekari koncert, melyen Eötvös Péter dirigálta többek között az én Duevoe című kompozíciómat is, illetve a Radames szép házak előtt ment, mindkettő nagy siker volt. Kíváncsian várom, hogy a fesztivál többi hangversenyén mennyien lesznek majd.

– Milyen lemezei jelentek meg karmesterként és zeneszerzőként?
– Több, a BMC és a Hungaroton Classic által kiadott lemezen is közreműködöm. A BMC-nél például Eötvös Péter Az álmok hídján mentem át című új albumán vezényelek, a Hungarotonnál pedig hamarosan megjelenik Horváth Balázzsal közös szerzői lemezünk Kettős portré címmel.

– Milyen gyakran lép fel itthon? Legutóbb az UMZE koncertjén vezényelt és hangzott el egy műve.
– Évente két-három alkalommal dirigálok Magyarországon. Legközelebb október elején a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával adjuk elő Barbie Blue című egyfelvonásos operámat, melynek szövegét egyébként a Radamest rendező Almási Tóth András írta. Januárban pedig ismét vezényelem az UMZE-t, valamint az Operában is négy előadást.

– Mely műfajok (kortárs és klasszikus zenei) állnak közel önhöz mint karmester és mint zeneszerző?
– Tulajdonképpen minden, de a nagy szimfonikus zenekari repertoárból következően inkább a romantikus és modern darabok. Operát nagyon szeretek csinálni, és szerencsére évente egy vagy két produkcióra nyílik is lehetőség. Legutóbb tavaly novemberben csináltam Rossini Hamupipőkéjét Jennifer Larmore-ral a főszerepben, az Atlanta Opera felkérésére.

– El tudja választani a két szakmát?
– Nem. De miért is kellene? Valahol minden összeér, ha az ember zenél.

– Milyen feladatokat kell megoldania mint frissen kinevezett művészeti igazgató (kaliforniai Music in the Mountains Festival)?
– Műsor-összeállítás, a tervezett koncertekre a művészek kiválasztása, a zenekar színvonalának fenntartása, emelése, közönségszervezés, a fesztiválhoz kapcsolódó oktatási programok irányítása és persze még sok minden más tartozik majd a feladataim közé. Már nagyon várom, hogy augusztus végén munkába álljak!