a papiruszportal.hu archívumából [2010]
Szerző: Tóth Ágnes (középiskolai tanár)
A balladák vizsgálatakor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy hármas egységben kell gondolkodnom: a férfihoz és a nőhöz kapcsolódó jelképek, motívumok, valamint a szexuális aktust idéző vagy arra (akár anaforikusan, akár kataforikusan) utaló elemek (képi vagy nyelvi megnyilvánulásokban). Természetesen mindegyik kategória esetében a határok elmosódhatnak, van átjárhatóság az egyes rendszerek között, és körkörösen, folyamatosan kapcsolódnak hozzájuk a tárgyi vagy természeti világból vett jelképek.
Férfiszimbólumok
fullánk
kard, nyíl
bot
piros cső
hegyes torony
Az aktusra, a csábításra utaló képek, motívumok
leszakítás
lovaglás, nyergelés
ajtó, ablak nyitása, kitárása
iszamós, sikamós padló
vérfoltos lepedő
bársony pamlag, divány
özvegyasszony kedvese ölében
mézizü serbet
rózsa
mézes bor
bölcső
dőre tivornya, pőre, heves tánc, lankadás
„Töri a vadkan az irtást”
főkötő alatt megférő szeretők hada
Női szimbólumok
feslő bimbójú pünkösdi rózsa
rózsa, rozmarin
feslett, letört virág
elfonnyadt virág
leszakított rózsa
ló
ablak, ajtó
pirosító
piros alma
férges alma
Amint az jól látható, Arany a férfiszimbólumok esetében nem minősít – a FÉRFI többnyire elszenvedője a női paráznaságnak: akár mint férj, akár mint szerető. Legfeljebb csábítóként jelenik meg, de ennél negatívabb szerepe egyik balladában sem lesz. A Nő prostituálódik, a férfinak szinte emberi joga használni őt, és nem büntetendő, nem megvetendő a bűnrészessége.
A FÉRFI sok balladában passzív szereplőként jelenik meg, csak az említés szintjén, hogy a női bűnösséget a vele való viszonylat tükrében értelmezhesse a költő. A varró leányok „lakodalmas” gyászmenetében vőlegényi szerepet kap, a bűnösség azonban a másik nemhez köthető. Szintén vőlegényként van jelen A méh románca című ballada férfija, és csak a nő menyasszony voltával utal erre a költő. Itt a férfi szintén áldozat: a megcsalt, Nő által megalázott embert látjuk magunk előtt. A Szőke Panni mulatozó legényei csak biológiai szükségletüket kielégítendő keresik a testi örömöket a lányoknál, és ez teljesen természetes folyamatként jelenik meg – ezzel szemben Panni prostituálódása már elítélendő.
A Rozgonyiné című ballada talán az egyetlen az elemzettek közül, amelyben a férfi és a nő egyenrangú társként jelenik meg, kapcsolatuk kiegyensúlyozott, szerelmük tiszta. Az egri leány bebocsáttatásért könyörgő legénye tulajdonképpen a testi örömökért küzd, és a cél érdekében szinte alárendelődik a lánynak – de csak ebben az esetben. Az Ágnes asszony vétkes nője mellett van/volt egy vétkes férfi, egy bűntárs is (a szerető), akit csupán Arany megemlít – nem bírálja saját nemét. Érdekes helyzet rajzolódik ki a Zács Klárában, ahol a férfi a bűnbe csábító fél ugyan, de női segítséggel teszi mindezt – tehát itt sem nevezhető teljes mértékben bűnösnek, mindössze erős dominanciáját használja fel. Az Árva fiúban a férfi „csupán” egy szerető, akivel az özvegyasszony enyeleg – ő tehát a női szenvedély áldozata.
Szintén áldozat a Vörös Rébék Pörge Danija, akit felesége megcsal, és ennek következtében a megtorlás lesz a végzete. Ugyanez a témája a Népdalnak, ahol a férj a bűnös asszonyt veszejti el, és nem a szeretőt, mintegy igazságosztóként tűnik fel. Az ünneprontók férfi tagjai ugyanabban a fertőben, ugyanabban a parázna forgatagban sodrodnak, mint a nők – mégis, mintha kevésbé megvetendő lenne a magatartásuk a Zsuzska-félékéhez képest. A Tengeri-hántás-beli Tuba Ferkó szintén a szerelmében csalódott férfi, aki végül életét áldozza a nő emlékének. Sajátos szerep jut Alinak a Szondi két apródjában, hiszen ő a csábító teljhatalmú úr, aki bizonyos tekintetben alá is rendeli magát a vágyott személyeknek – akik szintén férfiak.
A Nő szerepe mindazzal együtt, hogy erőteljesen negatív töltetű, igen sokszínű a balladák eseményeiben. A legkedvezőbb képet a Rozgonyiné Cecilljéről kapjuk – ő az ideális nő, a hadvezér felesége, és talán ezért nem válhat paráznává. Az alakjához társított jelzők egyértelműen a nőiességét hangsúlyozzák, amelyek erotikus tartalommal is telítettek: sima váll, puha kebel, remegő kéz, szép szem.
A nő az Arany-balladákban mindig nőies, csábító – külső tulajdonságai alapján egyértelműen kedvezően megrajzolt alak. Gyakoriak a hozzá kapcsolt virágmetaforák (pünkösdi rózsa, rózsa, rozmarin, virág), amelyek akkor is megmaradnak, ha egy romlott lányról vagy asszonyról van szó. Csupán a jelzők szintjén utal az erkölcstelenné válásukra: feslő bimbó, elfonnyadt virág, letört virág, leszakított rózsa.
A nőiességhez Arany a leggyakrabban a puhaságot (puha kebel, puha szép nyereg, puha láb), a fehérséget (fehér kebel) és a piros színt (piros rózsa, Zsuzska arcának pirosítója, piros alma) társítja. Nem véletlen a fehér-piros ellentét: a tisztátalanságnak, a makulátlanságnak a megromlására, a bemocskolására utal.
A Nő – akár menyasszonyként, asszonyként, akár szeretőként jelenik meg – a maga erotikus kisugárzásával abban is hibás, hogy a férfiban vágyat kelt. Tehát a bűnösségre való hajlamánál fogva egyértelműen sodródik a végzete felé, és ebben a sodródásban a férfi csupán egy ladik, amely továbblendíti.
A szexuális aktusra utaló képek, motívumok sokfélesége a bűnre csábítás eszközeinek, fortélyainak a sokféleségéből adódik. A férfi-női testi kapcsolat megvalósulásának helyszínei: a padló (iszamós, sikamós), a lepedő, a bársony pamlag, a dívány, a fű, a boglyák töve, esetleg a török sátor (ez utóbbi a férfi-férfi kapcsolat színhelye lenne).
A testi kapcsolat a XIX. századi etika szigorú törvényei szerint egyfajta „szexuális bűnözés”. Természetesen minden olyan kapcsolatra érvényes ez a bélyeg, amely a normától eltérő, a közösségi erkölcsnek meg nem felelő. Érdekes, hogy Aranynál házasságon belüli, úgymond törvény által hitelesített szexuális kapcsolatra való konkrét utalás nem történik (a Rozgonyinéban sem utal a szexualitásra, csupán a nőt mutatja be erotikus vágyak felkeltőjeként); a deviáns kapcsolatok esetében annál inkább. Arany a bűnös szerelem költője. Arról beszél, ami tabunak minősül, amiről mindenki tud, mert ott van a felszín alatt, de amiről senki nem mer beszélni. A devianciához való viszonyulás nagyfokú elutasító jellege a balladákban minduntalan felbukkanó, ismétlődő ellentétekben fejeződik ki leginkább. Ilyen például a fehér és a piros szín ellentéte, amely szimbolikájánál fogva is az erotikus motívumokhoz kapcsolható: fehér ing – vérző orr, fehér kebelre fröccsenő vér, fehér lepedő – vérfolt, sápadt hold – piros cső, gyolcs – vér. A hideg-meleg ellentétben a bűn utáni titkos vágy fejeződik ki: a paradicsomba való bebocsáttatás akarása.
Fojtott erotika Aranyé – ugyanakkor kódolt, hogy megfeleljen a szalonasztaloknak… A leginkább pedig a ballada műfajába tudja belekódolni mindazt, amit a szerelemről, a testiségről érez, gondol – esetleg amit szeretne érezni vagy gondolni.
