Nyulász Péter: Helka – A Burok-völgy árnyai
a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: gyerekbirodalmi lépegető
Fáy András 1836-ban írt, Sió című tündéres regéjét Lipták Gábor Aranyhíd című kötetében dolgozta fel. Ám e tündérnévnek ma már jobbára csatorna és üdítőital gondolattársítása van. Volt, pontosíthatunk, hiszen Nyulász Péter elővette a történetet és regényt kerekített belőle. A Helkában nemcsak a legenda éled újra, újjá és a Balaton mint táj, élőhely utóbbi évtizedekben megtépázott vonzereje kap új, tartós hullámot – hanem született egy remek kalandregény is.
„…A Balaton-vidék egy bájos menyasszony, ki vőlegényére vár, minden ponton új bájait tárja fel; mentül tovább nézzük, annál szebbnek látjuk, s bár nevessenek ki érte, én azt mondom, hogy az egész táj mosolyog.” (Jókai)
Kezdjük a tapintással – és az árnyakkal! Egy könyvnél is nagyon fontos az első benyomás, a borító. Bohony Beatrixé jó, figyelemfelkeltő, ízléses első és utolsó látásra is. Amikor azonban letettem a kötetet, nagyon sajnáltam, hogy nem kötött formájú, hogy a belső illusztrációk nem színesek, hogy a papír nem jobb minőségű – de ezek az óhajok nyilván egy új kiadó esetében mind-mind luxuskategória. Ami viszont nem: az élőfej fölösleges, hiszen a mű címe és szerzője olvasás közben többnyire mindenkinek kiderült már, viszont ha él vele a kiadó és az oldal egy részét elfoglalja, az aktuális fejezetcím több információval szolgálhatott volna. Ám ennyit a formai kötözködésről.
A „Magyar paraditsom” (Hrabovszky Dániel, 1827) a közel- és a régmúltban, Cseh Tamástól Bornai Tiborig, Richard Brighttól (hűvös angol úriember, orvos, geológus, utazó: „a Balaton nagyon szép tó”) Jókaiig számos írót, művészt megihletett, az egyszeri ember pedig egyszerűen szereti. Nehéz nem szeretni, az utolsó citált idegen toll szerint (Katona Antal, 1837):
„Nevelik azon tündérbájt a buja rétek és szántóföldek, a szőlő- és gyümölcstermő halmok, s a partot kerítő hegykinyúlások; közepettök tűnnek föl számtalan faluk és tanyák, nyugatra pedig az ősz bazaltkúpok, mellyek a felhőkbe merészkednek a kopasz tetőikkel, míg hátaikon erdők nőnek, s aljaikon szőlőgerezdek bujálkodnak, körülvéve tengeri- és gabonaföldekkel.”
A szerzőnek tehát nagyon könnyű dolga volt, egy csodálatos környezetbe vihette szereplőit, és ehhez egy nagyszerű, elfeledett mondát talált. Az alaptörténet Nyulásznak kézhez is áll, hiszen íróként ezúttal nem gyakorolt szakmáját is jobban beleszőhette a regénybe. Természetleírások, föld- és néprajzi tudásmagvak bújnak meg a szövegben, s ez nekem – a hasonló előélet miatt – különösen tetszik. Nem kell, hogy a gyerek az összes mondat összes jelentéstartalmát megértse, ám a kalandok mellett találhatni benne nagyon sok nem irodalmi utalást is. Ezt az iskolában – nagyon helyesen – örömmel nyugtázhatják azok a tanerők, akik e friss kortárs irodalomhoz nyúlnak (tantárgyi integráció), de a könyv ettől függetlenül, jelentős másodlagos hozadéka ellenére is megáll a lábán. Siót lehetne rekeszteni a példákkal: hercegnő-/tündéravatásban nem nehéz felismerni a füredi Anna-bált, Nemere kapitány nevében a köznyelvben kevésbé előforduló erdélyi szélfajtát, a Mihály-nap néprajzi vonzatai és így tovább.
Ugyanakkor nagyon nehéz dolga volt a szerzőnek. Tíz éve kérdeztem sokaktól: lehet-e ma lézerkard (azóta vámpírok…) nélküli mesét írni. A villódzó vizuális ingertengerben könyvet adni a kölök kezébe, ráadásul nem képregényt, és nem Nyugat-majmolós témákban, úgy, hogy ne tányér- vagy tabletalátét legyen, emberpróbáló feladat. Nyulásznak ezt olyaténképpen kellett megoldania, hogy a kecske is jóllakjon, azaz akciódús legyen a regény akár a fantasyig, meg a balatoni körme is megmaradjon, tehát arról írjon, ami nincs agyonrágva és még helyi színezete is legyen. Nagyon vékony ösvényen kellett haladnia, bevont számos örök és néhány modern kori meseelemet (például hangtompító gyolcskötés – erről legutóbb a Mi Károlyunk egyik indiánosában olvastam), s ezek nagyon jó egyensúlyát találta meg. A Helkában jól megfér egymás mellett az álompor és a kővé válás, a manók (nomen este-reggel: Tramini, Furmint) és a túrógombóc, a varázsló és az aranygyapjú, a balatoni angolna és a karikás ostor.
A legenda szép, a kalandok változatosak, a szereplők érdekesek – a Balaton pedig paraditsom. Sokan hibának róják fel, hogy a főhősöknél nincs jellemfejlődés, valóban nem találunk ilyen ívet, de ezt ellensúlyozza más, a humor, a számtalan izgalmas helyszín, a bonyolult emberi-mesei konfliktusok szövevénye. Vannak, akik a leírásokat sokallják, ezt nem érzem, engem egyáltalán nem emlékeztetett a fentebb idézett magyar írófejedelem olykor 20-50 oldalas regénybetéteire. A nyelvezete élvezetes, széles skálát ölel fel, több rétegnyelvből építkezik, a nagy terjedelmű szövegben kevés a gyengébb rész (mint a rossz élőnyelvi fordulat, az önmagát ismétlő „csak és kizárólag” az utolsó oldalon). Bár betegség vert le a lábamról, végig szórakoztatott, végig fenntartotta az érdeklődésemet, és bevettem, mint egy várat – a Helka levett a lábamról. A tavalyi év magyar gyerekkönyvpiacán az egyik legnagyobb meglepetés volt számomra.*
Nyulász Péter: Helka – A Burok-völgy árnyai
Betűtészta, Budakeszi [„100% Budakeszi”], 2011
Bohony Beatrix illusztrációival
Kartonált, 146×200 mm, 2850 forint, 308 oldal
Külső fül
Különös események zavarják meg a Balaton északi partjának nyugodt mindennapjait. A tihanyi Soktornyú Kastély népe ünnepre készül: Helka hercegkisasszony hamarosan hivatalosan is trónörökössé válik. Ám hősünk unja a felhajtást, elszökik inkább a tiltott rengetegbe szamócázni. Mindeközben a közeli Burok-völgyben sötét lelkű teremtmények gyülekeznek, hogy a kegyetlen Bora vezetésével feldúlják a Balaton békéjét, és bosszút álljanak a hercegi páron. Helka legendája a Balaton elfeledett mítoszai közé tartozik. A fantasy határát súroló, kacagtatóan humoros kalandregényében Nyulász Péter számtalan utalást és információt rejtett el. Ismerd meg őket, és döntsd el: elhiszed-e, hogy valaha tündérek, hercegek, hercegnők, varázslók és manók lakták a mindannyiunk szívében helyet kapó Balatont! A könyvet elolvasva, késztetést érezhetsz Te is, hogy felfedezd a legendás helyszíneket, és ismerősként köszöntsd a Balaton tündérét, vagy a Bakony varázslóját, ha szembejön veled…
Helka. A Balaton legendája újraéled!
Belső fül – A szerző: Nyulász Péter
- augusztus 11-én született. Gyermekírónak, csak ezt akkor még nem tudta. Ötévesen már sejtette, akkor írta első versét. Később, a Debreceni Egyetemen szerzett diplomát történelem-földrajz szakon. Tíz éven át rádiós újságíró volt, azóta sorra jelennek meg gyermekeknek íródott könyvei (Zsubatta, Miazami, Miazmég).
Egyszer, egy fürdőzés során találkozott a Balaton tündérével, Sióval. Elbeszélgettek. Sió nagyon szomorú volt, hogy már alig ismerik. Mert ha nem is ismerik, hogyan hihetnék el, vagy hogyan kételkedhetnének abban, hogy létezik?! Péter kiúszott a partra, megszárítkozott, és elkezdett utánajárni mindannak, amit hallott. Lipták Gábor Aranyhíd című kötetében rátalált Sió és Kamor történetére valamint Helka és Kelén szinte teljesen feledésbe került legendájára. Ez utóbbi Fáy András 1836-ban megjelent Sió című tündéres regéjének átirata. A történet megismerése után úgy döntött, nem elégszik meg a legenda újbóli feldolgozásával, hanem új regényt ír azzal a céllal, hogy bemutassa a Balaton és környékének vadregényes, kevéssé ismert természeti kincseit.
Péter Budakeszin él feleségével és két gyermekével, Lellével és Lócival.
Helka legendája a Balaton elfeledett mítoszai közé tartozik. A fantasy határát súroló, kacagtatóan humoros kalandregényében Nyulász Péter számtalan utalást és információt rejtett el. Ismerd meg őket, és döntsd el: elhiszed-e, hogy valaha tündérek, hercegek, hercegnők, varázslók és manók lakták a mindannyiunk szívében ott élő Balatont! A könyvet elolvasva, kedvet kaphatsz Te is, hogy felfedezd a legendás helyszíneket, és ismerősként köszöntsd a Balaton tündérét, vagy a Bakony varázslóját, ha szembejön veled…
*Tramini – ez a válaszom Péternek tavalyi könyvfesztiválos kérdésére. De a Balaton mellett mindenivó vagyok.
