Névnapok: Ivó, Milán, Aldvin, Alvián, Alvin, Bernarda, Bernardina, Buda, Celeszta, Celesztin, Celesztina, Dukász, Emiliána, Ivonn, Káldor, Milton, Tuzson, Vulkán, Yvonne
Események:
1182 – Henri de Château-Marçay és Maurice de Sully bíboros felszenteli a párizsi Notre Dame-székesegyház főoltárát.
1465 – II. Pál pápa Vitéz Jánoshoz és Janus Pannoniushoz intézett bullájában engedélyezte egyetem felállítását Pozsonyban.
1518 – Tiziano Vecellio remekművének, a Mária mennybemenetele (Assumption of the Virgin) című oltárképének nyilvános leleplezése a velencei Santa Maria Gloriosa dei Frari-bazilikában.
1886 – Camille Saint-Saëns francia zeneszerző 3. (c-moll, op. 78.), „Orgona” szimfóniájának ősbemutatója a londoni St. James Hallban, a zeneszerző vezényletével.
1897 – Oscar Wilde szabadul a pentonville-i börtönből (Reading Gaol), ahol kétévi kényszermunkára ítélt fegyencként töltötte büntetését (homoszexualitása miatt). Ez idő alatt írta meg a Levél a börtönből című művét.
1911 – bemutatják Maurice Ravel Pásztoróra (L’heure espagnole, Marnat 52.) című egyfelvonásos operáját a párizsi Opéra-Comique-ban.
1911 – a Dominion Parks Branch (ma Parks Canada), a világ első nemzeti parkjának (koronaügynökség) alapítása Kanadában.
1958 – Harold Pinter irodalmi Nobel-díjas angol drámaíró első egész estét 
betöltő darabjának, A születésnap premierje a West Enden, Londonban (a mű első bemutatója a Bristoli Egyetemen volt, egy évvel korábban).
1961 – Rudolf Nurejev tatár származású szovjet táncos debütál a párizsi színpadon a Kirov Balettel, majd a Le Bourget repülőtéren sikeresen megszökött a társulattól és menedékjogot kért.
2007 – a Karib-tenger kalózai: A világ végén világpremierje a kaliforniai Disneylandben volt (főszereplők: Johnny Depp , Keira Knightley és Orlando Bloom, rendezte: Gore Verbinksi). A film költségvetése (300 millió dollár) akkoriban a legmagasabb volt.
2007 – a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatják a Coen fivérek filmjét, a Nem vénnek való vidék (Cormac McCarthy regénye alapján), Tommy Lee Jones, Javier Bardem és Josh Brolin főszereplésével.
2015 – Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda a Nemzetközi Man Booker-díjat.
Megszületett Jacob Jordaens (1593-1678) flamand festőművész.
Főleg az életképfestészetre, a népéletből vett humoros jelenetek ábrázolására törekedett, de festett vallásos tárgyú allegorikus és mitológiai képeket is. Művészetét legfényesebben bizonyította zsánerszerű képeiben. Többször ábrázolta a paraszt és a szatír víg történetét is. Arcképei közül kitűnőek. Egészséges realizmusa, hatalmas színérzéke, jóízű, gyakorta vaskos humora a legnagyobb flamand festők közé emeli. Festési technikáját tekintve a perspektívával nem törődik, képei túlzsúfoltak, ez utóbbi gyakran hozzájárul a humoros, földhözragadt mindennapi gondolkodás kifejezéséhez. A világos színekkel, a caravaggiói fény-árnyék hatással kiválóan bánik (A szatír és a paraszt, Kleopátra bankettje, Európa elrablása).
Meghalt Ferdinand Hodler (1853-1918) svájci festő.
Genfben cégtáblákat festett és másolatokat készített. Ahogy anyagi helyzete javult, spanyolországi tanulmányútra kelt, különösen Velázquez volt rá hatással. 1881-ben, 28 éves korában, bérelt először műhelyt. Ekkoriban még a historizmusnál tartott, önálló stílusa az 1880-as évek közepétől bontakozott ki. 1889 hozta meg számára az áttörést Az éjszaka című festményével, amelyen az álom és a halál mellett megjelenik a szexualitás is. A genfi Musee Rath megijedt a várható reakcióktól: a megnyitó előtti napon döntöttek arról, hogy mégsem mutatják be. Így magánkiállításokon került a mű bemutatásra – nagy sikerrel. Az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert három kiállított művével. Ezt követően szecessziós áramlatokhoz csatlakozott. Késői korszakából az Alpokról festett tájképei emlékezetesek. Németországban valamennyi művésztársaságból kizárták, miután 1914-ben aláírt egy tiltakozó levelet amiatt, mert a németek tüzérséggel rombolták le a Reims-i katedrálist. Szülőhazájában azonban elismerték, már 1911-ben két képét bankjegyek motívumaként használták fel (Az alabárdos, A Genfi tó Chexbres-ből, Az éjszaka).
Megszületett Ligeti Miklós (1871–1944) szobrászművész, a 19. és 20. század fordulójának egyik legjelesebb magyar impresszionista szobrásza.
Strobl Alajos tanítványa volt, majd Nyugatra ment tanulni, Bécsbe és Párizsba, Párizsban a Julian Akadémián tanult festőnek, de mint szobrász alkotott jelentőset. Emlékműveket, portré-szobrokat, zsánereket, épületplasztikákat készített. Munkásságára Rodin művészete volt nagy hatással, a századfordulóhoz közeledve impresszionista jellegű alkotásokkal jelentkezett, márványba faragott vagy bronzba öntött aktkompozícióit és portréit formagazdagság, s sejtelmes fényhatások megjelenítése jellemzi. Az intimebb kisplasztikák mellett nagy szerepe volt az épületdíszítő szobrászatban (Anonymus szobra – Budapest, Erzsébet királyné szobra – Szeged, Csók/Szerelem – Budapest).
Megszületett Bajor Gizi (Beyer Gizella, 1893-1951) Kossuth-díjas színművész, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja.
Az Angolkisasszonyoknál nevelkedett, majd a család anyagi összeomlása után tőlük a színitanodába ment, anélkül, hogy szükségesnek tartotta volna a családját megkérdezni, helyeslik-e döntését. 1914. március 28-án vizsgázott, a Vígszínház szerződést ajánlott neki azonnal, ám ő a Nemzeti Színházat választotta és két évad kivételével, haláláig tagja maradt. Bár filmekben is szerepelt, sőt rendezett is, igazi sikereit a színpadon érte el. Színpadi rutinja csodálatra méltó volt. Sok kitüntetést kapott. A háború előtt a Corvin-koszorút, 1948-ban pedig a legelső Kossuth-díjak egyikét. Egy diákszínházi előadás után, egy feltűnően zavarban lévő, beszédhibás epizódszereplőnek, Latinovits Zoltánnak javasolta, hogy válassza a színészhivatást (A megbűvöltek; Halló, Budapest; A szűz és a gödölye).
Ezen a napon született:
Giovanni della Robbia (1469-1529)
firenzei szobrász, Andrea della Robbia fia. 1525-ben vette át apjától a della Robbia-műhely vezetését, amely akkor már majolikaoltárok mellett templomi berendezéseket, szószékeket is gyártott. A majolikák méretének növekedése, az iparszerű termelés hátrányosan befolyásolta a tárgyak művészi színvonalát, s ez érezhető Giovanni nagyvonalú stílusán.
Bihari Sándor (1855-1906)
festőművész. Apja mellett szobafestőnek tanult. 1874-ben Pestre költözött, ahol, mint retusőr dolgozott egy fotóműhelyben. Közben Székely Bertalan mintarajziskolájában képezte magát. 1876-ban Bécsbe költözött, ahol munka mellett látogatta a Képzőművészeti Akadémia előadásait. 1878 és 1879 közt az Akadémia rendes növendéke volt. 1883-ban Párizsba ment, ahol tanulmányokat végzett. 1890 és 1891 között festőiskolát vezetett. Párizsban megismerkedett az impresszionizmus és a plein air irányzattal, ami későbbi munkásságának meghatározó eleme lett. Miután visszatért Magyarországra Szolnokon dolgozott, alapító tagja volt a Szolnoki művésztelepnek (Kereszttűzben, Zsigmond király és Ulászló találkozása, Bíró előtt).
Dame Nellie Melba (Helen Porter Mitchell, 1861–1931)
ausztrál szoprán opera-énekesnő, a Brit Birodalom Rendje nagykeresztjének birtokosa. Hatéves korától énekelt a Publik Hall énekkarában, amellett zongorázni és orgonálni tanult. Első sikereit Sydneyben aratta, rá egy évre már Londonban lépett fel. Hamarosan világhírű lett és a legjelentősebb operaszínpadokon lépett fel. Sorozatos visszatéréseiből ered a „do a Melba” ausztrál kifejezés, ami a nyugdíjazásból való visszatérést, illetve sok búcsúfellépés tartását jelenti. Az erről elnevezett desszertet egy híres francia séf készítette.
Basch Andor (1885-1944)
festőművész. A budapesti Mintarajziskolában az akadémikus stílust képviselő Zemplényi Tivadar tanítványa volt. 1904-től Párizsban folytatta művészeti tanulmányait, ahol a híres Julian Akadémián Jean-Paul Laurens-nál tanult és egy évet Henri Matisse magániskolájában töltött. 1908-ban Nagybányára ment, ott három évig a festőiskola egyik meghatározó egyénisége. Bejárta Olaszországot, majd 1925-ben Párizsba költözött. A gazdasági válság miatt 1932-ben hazatért és Budapesten telepedett le. Az ország német megszállása után kibontakozó zsidóüldözés idején öngyilkosságba menekült.
Lugosi Döme (1888-1945)
színháztörténész, író. 1912-től Szegeden élt. Foglalkozásából adódó hivatalos teendői mellett egész lelkét a városnak szentelte. Nevéhez köthető az első szegedi Színházi Újság, illetve a Szegedi Színpad, de 1928-1930 között a városi színházi zsebkönyv szerkesztése is. Közismert volt a bélyegek és érmék iránti vonzalma és tudása is. 1908-1913 között az első magyar színházi lexikonon dolgozott, az M betűig jutott; 1923-tól több színpadi művét is bemutatták (A szegedi színészet vázlatos története, A piaristák szegedi drámajátékai, A szegedi szabadtéri játékok története).
Várkonyi Nándor (1896-1975)
író, szerkesztő, könyvtáros, kultúrtörténész. Budapesten tanult bölcsészetet, magyar–francia szakon, illetve orientalisztikát hallgatott Mahler Ede professzornál. A két világháború között Hamvas Bélával és Kodolányi Jánossal együtt ők alkották a nagy szellemi triumvirátust, műveiknek szabad, csonkítatlan megjelenése azonban csak 1989 után vált lehetségessé.
Vaszary Piri (1901-1965)
színésznő, filmszínésznő. Már némafilmekben is játszott: A csodadoktor és A napkelet asszonya, valamint egy hangosfilm-kezdeményben: Kacagó asszony. A magyar filmek állandó vígjátéki szereplője lett. Kivételes karikírozó-képességgel formálta meg szerepeit. A Tavaszi parádé című német filmben is szerepelt 1935-ben. Népszerű volt kabarékupléival is. Rengeteg hangosfilmben is szerepelt, 1944 végén emigrált (Pista tekintetes úr, Orient express, Makkhetes).
dr. Németh Antal (1903-1968)
rendező, egyetemi tanár, színházigazgató, színháztörténeti író. Irodalmi és művészettörténeti egyetemi tanulmányait a budapesti és a berlini egyetemen végezte el. 1928-ban és 1931-ben Berlinben, Bécsben, Münchenben, Párizsban és Kölnben tanult. 1929–1931 között a Szegedi Nemzeti Színház rendezőjeként dolgozott, 1935-től 1944-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt. 1945–1956 között nem rendezhetett. Tagja volt a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak is (Színészeti Lexikon, Bánk bán száz éve a színpadon, Új színházat!).
Csohány Gabriella (1919–1972)
költő, író, szerkesztő, költeményeit és prózai írásait szocialista eszmeiség és lírai érzékenység hatotta át. Útirajzot adott ki bulgáriai élményeiről és két önéletrajzi jellegű regényt írt (Köszönöm!, Savanyú tej mézzel, Kórház mécsvilágnál).
Békefi Antal (1926–1982)
zeneszerző, zeneíró, karnagy, kántor, pedagógus. Középiskolai énektanári és egyházkarnagyi oklevelét a budapesti Zeneakadémián szerezte 1947 és 1949 között. Ezzel párhuzamosan kántortanító volt szülőfalujában 1950-ig. A Kóta országos elnökségének és a Tanárképző Főiskolák Országos Bizottságának is tagja volt. Mint karnagy, fellépett Ausztriában és Csehszlovákiában is. Számos néprajzi, zenetörténeti, népzenei tárgyú cikke jelent meg, de emellett dalokat és kórusműveket is komponált.
Izsóf Vilmos (1939–2015)
Aase-díjas színész. 1960-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Főiskolai gyakorlatát a Nemzeti Színházban töltötte, 1964-ben diplomázott. 1965 áprilisában a Nemzeti Színházhoz (Pesti Magyar Színház) szerződött, s annak haláláig, nyugdíjasként is tagja maradt. 2005-ben az évad legjobb epizodistájának járó Főnix-díjjal ismerték el munkáját. Színházi szerepei mellett szinkronizált és filmekben is játszott (Harlekin és szerelmese, Forró vizet a kopaszra!, Malom a pokolban).
James Fox (William Fox, 1939)
angol színész. 11 évesen szerepelt első filmjében. Az 1960-as években lett népszerű. Édesapja halálát követően hosszabb időn át szüneteltette színészi karrierjét. 1983-ban volt látható újra a filmvásznon, ekkor az Életem a tánc című alkotásban tűnt fel. Az 1990-es években olyan filmekben láthattuk, mint a Férfias játékok, a Napok romjai vagy az Anna Karenina. (Azok a csodálatos férfiak…, Oroszország-ház, Charlie és a csokigyár).
Grace Jones (Grace Mendoza, 1948)
jamaicai születésű amerikai fotómodell, énekesnő, színésznő. A modellvilágban szerzett hírnevét az 1970-es évek közepétől kezdte kamatoztatni a popszakmában is. Mint „diszkókirálynő”, Donna Summer és Amanda Lear legnagyobb riválisaként emlegették. Filmszínésznői karrierjének két legjelentősebb darabja, a Conan, a pusztító és a James Bond-sorozat részeként készült Halálvágta a ’80-as évekből származik. Az 1990-es évektől kezdve mind a pop-, mind pedig a filmvilágban kiszorult az élvonalból.
Jancsó Sarolta (1951)
színésznő, színháztörténész. 1974-ben Budapesten fejezte be a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. A diploma megszerzése után a Miskolci Nemzeti Színházhoz került, majd 1976-tól a Győri Nemzeti Színházban folytatta pályáját. 1981-ben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatához szerződött, 1983-ban pedig a debreceni Csokonai Színház művésznője lett. 10 év elteltével, 1993-tól szabadúszó színészként szerepel az ország több színházában. Rendez gyermek- és diákszínjátszó előadásokat.
Bubik István (1958–2004)
Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész. 1981-ben szerzett színészdiplomát, majd friss diplomásként a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol már fiatalon jelentős szerepekhez jutott. A nyolcvanas években aktív részese volt az ellenzéki mozgalmaknak. A mozikedvelők ismerhetik Szabó István, A napfény íze című filmjéből vagy a szintén 1999-ben a mozikba kerülő Hídember című alkotásból, de Bubik alakította a 2002-ben Dér András által rendezett A kanyaron túl című filmdráma főszerepét is, mely rendkívüli kritikai sikert aratott. Autóbalesetben vesztette életét. Művésztársai emlékére létrehozták a Bubik István-díjat, mely a Magyar Művészetért díjrendszer önálló értékű díja (Az óriás, Az ember, aki nappal aludt, Advent a Hargitán).
Varga Rita (1961-2018)
színésznő, énekesnő, előadóművész. Gyerekszínészként kezdte, különböző irodalmi műsorokban megzenésített verseket énekelt édesanyjával. 1981-től a Rock Színház színésznője volt, 1991-től Salzburgban vendégszerepelt. 1998-tól szabadfoglalkozásúként tevékenykedett.
Kerekes József (1962)
Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész. 1986-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1990-től 1992-ig a József Attila Színház, ezt követően a Budapesti Kamaraszínház, a Vidám színpad és a Budaörsi Játékszín tagja. 2011-2017 között a Vígszínház tagja volt. A klasszikus és a modern vígjátékok karakterszerepeiben sikeres.
Oroszlán Szonja (1977)
színésznő. 1997–2001 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait operett-musical színész szakon, 2001-ben diplomázott. 1998 óta rendszeresen szinkronizál. 2000-től a Vígszínháznál és a Pesti Színháznál játszott. 2015-ben Amerikába költözött, 2020-ban visszaköltözött Budapestre.
Ezen a napon halt meg:
James Boswell (1740-1795)
skót író, ügyvéd. beutazta Európa nagy részét és visszatérve Skóciába, kiadta Account of Corsica, with memoirs of General Pasquale di Paoli című művét. Elkísérte Samuel Johnsont a Hebridákra és ezt az útját Journal of a tour to the Hebrides with Johnson címmel írta meg, Johnson halála után pedig ennek életrajza megírásával foglalkozott (Doktor Johnson élete).
Claude Henri de Rouvroy de Saint-Simon gróf (1760-1825)
francia gondolkodó. A szociológia egyik előfutára, az utópista szocializmus képviselője, aki a társadalmi fiziológia szükségességét hirdette, ami a társadalmat természettudományos egzaktsággal vizsgálva segítséget nyújthat egy új organikus rendszer, az ipari társadalom megteremtésében. Felfogásában ez tudományosan irányított jóléti rendszer, a mindenki által végzett hasznos munka társadalma, amelyet vállalkozók, tudósok és művészek vezetnek majd, s amelyben megszűnik a kizsákmányolás, és amelynek lesz egy, a tudományos pozitivizmusra épülő közös eszmeisége, egy új vallása.
Nathaniel Hawthorne (Nathaniel Hathorne, 1804-1864)
amerikai regény- és novellaíró, az amerikai irodalom kulcsfigurája a 19. században. Írt egyszerű élményeken alapuló esszéket, vázlatokat. Történelmi múlttal kapcsolatos, krónikaszerű anekdotákat és meseszerű, fantasztikus, morális töltésű novellákat, regényeket. Mindezeket a puritán szellemiség jegyében alkotta (A skarlát betű, A héttornyú ház, Derűvölgy románca).
Bolesław Prus (Aleksander Głowacki, 1847-1912)
a pozitivizmus korszakában alkotó lengyel író és publicista. 16 évesen megszakította gimnáziumi tanulmányait, és részt vett a januári felkelésben (litván–lengyel felkelés volt az Orosz Birodalom ellen). Orosz fogságba került, de megengedték, hogy visszatérjen a családjához. 1864-ben letartóztatták a felkelésben való részvételéért. Varsóban házitanítóként és óraadóként próbálta megkeresni a megélhetésre valót, nem nagy sikerrel. Sokáig kerülte a történelmi regények írását, kritizálta a kortárs történelmi regényírókat pontatlanságuk miatt. Negyven éves volt, amikor ő maga is elkezdett történelmi regényeket írni (A fáraó, Lengyelek a magyar szabadságharcban, A bábu).
José Martí (José Julián Martí Pérez, 1853-1895)
kubai költő, író, szabadságharcos. A kubai történelem egyik kiemelkedő személyisége. Még húszéves sem volt, amikor kényszermunkára ítélték egy kőfejtőben, amiért részt vett az 1868-as összeesküvésben a függetlenséget támogatva. Mielőtt száműzetésbe vonult Spanyolországba, rabszolgaként robotolt, kezén-lábán láncra fűzve. Mindenekelőtt az emberiséget akarta jobbá tenni és Kubát felszabadítani. Ennek tudható be, hogy noha a költészet élete nagy szerelme, írásai inkább gyakorlatiasak. Értékrendjében fontos helyet foglal el a természet és a történelem iránti hűség (A mi Amerikánk, Egyszerű versek, Aranykor).
Charles Ives (Charles Edward Ives, 1874–1945)
amerikai zeneszerző. az egyik legismertebb amerikai modernista zeneszerző. Életében műveit sokáig nem ismerték és játszották, csak utolsó éveiben szerzett kései hírnevet. Később vált zenéje „eredeti amerikai” -vá. Ötvözte kora népszerű amerikai dallamait és az ifjúkorát meghatározó egyházi zenét az európai műzenével. Az elsők közt kezd el foglalkozni a kísérleti zene szisztematikus programjával, melyekkel előrevetítette már évtizedekkel korábban a 20. század zenei újításait. ––> Ábrándozás Ivesszal, Debussyvel és Richard Strauss-szal
Sir Thomas Edward Lawrence (Arábiai Lawrence, 1888-1935)
walesi író, katona. Felfedezései, irodalmi tevékenysége és leginkább az 1916-18-as arab nemzeti felkelésben betöltött szerepe miatt Arábiai Lawrence néven közismert. Romantikus, rejtélyes személyisége, kalandos haditettei és szokatlan életvitele révén számos, róla szóló könyv és film hőse lett. Termékeny író volt, kiterjedt és rendkívül terjedelmes levelezést folytatott többek között George Bernard Shaw-val, Edward Elgarral, Winston Churchill-lel, Robert Gravesszel és E. M. Forsterrel. Levelezése halála után több kötetben jelent meg (A bölcseség hét pillére, Lázadás a sivatagban).
Nemes-Lampérth József (1891–1924)
festőművész és grafikus. A 20. század elején a magyar avantgárd egyik legeredetibb egyénisége. Nagybányán és Párizsban alakította ki sajátos stílusát, amellyel a századelő magyar avantgárdjának egyik legeredetibb egyénisége lett. Erőteljes konstrukciójú képeit páratlan dinamizmus feszíti, tusrajzain a sötét-világos kontrasztjával, a szinte brutális anyagkezeléssel, széles ecsetvonások ritmusával formál teret. Páratlanul intenzív, villanásszerű az életműve a magyar festészetben (Városliget, Egy férfi arcképe, Akt szemben).
Alexandre Astruc (1923-2016)
francia filmrendező. Az egyetemen irodalomtörténettel és angol nyelvvel foglalkozott. 1945 után a legnevesebb filmkritikusok egyike volt. Regényíróként is felhívta magára a figyelmet. Az Objektif 49 alapítói közé tartozott, s szellemi irányítója volt annak a harcnak, amelyet a filmkritika a művészi francia filmért folytatott. Elméletével ellentétben munkái inkább esztétizáló finomságot, mint leleplező valóságlátást mutattak. Hasonlóképpen ellentmondásos, ahogy egyes klasszikus művek adaptálásával is foglalkozott (Ulysse, A tisztességtudó utcalány, A kút és az inga).
Páskándi Géza (1933-1995)
erdélyi magyar író, költő, esszéíró, drámaíró, publicista, posztumusz a Digitális Irodalmi Akadémia tagja, a Nemzeti Színház irodalmi tanácsadója, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 1953-tól Kolozsváron tanult a magyar szakon, közben az Utunk című irodalmi lapnál is dolgozott. 1957-ben letartóztatták, és az állam és közrend elleni izgatás vádjával hat év börtönre ítélték. A börtönbüntetést a Duna-delta egyik munkatáborában töltötte. 1963 februárjában amnesztiával szabadult. 1974-ben települt át Magyarországra; itt a Kortárs című folyóirat főmunkatársa, majd 1991-től a Nemzeti Színház dramaturgja volt (Piros madár, A Nagy Légyölő meg Szuszóka és Miló, Medvebőrben).
