Névnapok: Mariann, Zita, Anasztáz, Árisz, Arisztid, Marianna, Péter, Pető, Petúnia, Pintyőke, Poppea, Tas, Tullia, Zazi, Zizi
Események:
1643 – Tirso de Molina költő, elbeszélő, drámaíró, a spanyol barokk dráma egyik neves képviselőjének Bellaco Sois, Gomez című művének premierje Madridban.
1667 – a megvakult és elszegényedett John Milton angol költő 10 fontért eladja az Elveszett paradicsom eposzának szerzői jogát.
1749 – Georg Friedrich Händel Tűzijáték-zene című művének első előadása a londoni Green Parkban.
1810 – Ludwig van Beethoven befejezi legismertebb romantikus művét, a Für Elise című zongoradarabot.
1867 – Charles Gounod francia zeneszerző Rómeó és Júlia című ötfelvonásos operájának ősbemutatója a Théâtre Lyrique-ben (Párizs).
1877 – Jules Massenet francia zeneszerző Lahore királya című operájának premierje a párizsi Palais Garnier-ben.
1922 – Fritz Lang osztrák származású német filmrendező Dr. Mabuse, a játékos filmjének premierje Berlinben.
1951 – Budapesten megtartotta első ülését a Magyar Írók Szövetsége.
1966 – Dmitrij Sosztakovics befejezi 2. (G-dúr, Op. 126) csellóversenyét.
1981 – a Xerox PARC bemutatja a számítógépes egeret.
2007 – izraeli régészek felfedezik Nagy Heródes sírját Jeruzsálemtől délre.
Meghalt Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin (1872-1915) orosz zeneszerző, zongoraművész, a Muszorgszkij utáni orosz zene egyik legkiemelkedőbb tehetsége.
Zenét tanult Nyikolaj Zverevnél, rohamosan haladt a zongoratudásban, és hamarosan elnyerte társai elismerését. Első hivatásos hangversenyét 1894-ben adta Szentpétervárott, ahol saját zongoradarabjaiból is adott válogatást. műveinek stílusára kezdetben főleg Chopin hatott. Sajátos életszemlélete, a misztikus tanok iránti érdeklődés, majd azok hirdetése egyre jobban kihatottak zeneszerzői tevékenységére, egyre bonyolultabbá tették darabjait. Hozzájárult még ehhez, hogy Szkrjabinnak szinesztéziája volt, aminek következményeként a hangokhoz színek és fények társultak számára. Egyfajta művészeti univerzalizmusra törekedett, de a tervezett szintézist, a Misztériumot – talán korai halála miatt – nem tudta megvalósítani (Prométheusz – A tűz költeménye, Isteni költemény, Az eksztázis költeménye). ––> Kiszin és Szkrjabin
Ezen a napon született:
Mary Wollstonecraft (1759-1797)
brit írónő, filozófus és feminista, az újkori nőjogi mozgalmak elindítója volt. 1792-ben publikálja, a feminista szakirodalom egyik alapművét A nők jogainak követelése cím alatt, melyben a nemek egyenlőségét hirdeti.
Samuel Morse (1791-1872)
amerikai festőművész, feltaláló (Morse-távíró, Morse-ABC). Boston közelében, Massachusetts államban született. Lehetősége volt 1811–1815 között Angliában tanulmányozni az európai festészetet, majd 1829-től a párizsi Louvre múzeumban kiállított híres festők műveit másolta. A következő tíz évet vándorművészként töltötte; különösen a portréfestészetért lelkesedett. 1832-ben tért vissza Amerikába.
Greguss Ágost (1825-1882)
esztéta, az MTA tagja, a Kisfaludy Társaság másodelnöke. A magyar esztétika elsőrangú képviselője, ő biztosította nálunk e tudományszak rendszeres művelését. A leggondosabb stilisztáink közé tartozott, bár választékossága nem egyszer a mesterkéltséggel érintkezik. Versei inkább az elme, mint az érzés és képzelet művei, legjobbak a La Fontaine modorában szerzett meséi (Villanykák, A lángész, Képes mesék kis gyermekek számára).
Szamossy László (1866-1909)
festőművész, zenész. Első mestere édesapja, Szamossy Elek volt, de érdeklődött a zene iránt is. Így került a budapesti zeneakadémiára tanulni. Ezután Münchenbe ment festészetet tanulni, majd apja híres tanítványához, Munkácsy Mihályhoz került Párizsba. Az előkelő szalonok kedvence lett gyönyörű hegedűjátéka miatt. Híresek arcképei.
Sződy Szilárd (1878–1939)
szobrász- és éremművész. Az Országos Iparművészeti Iskolában tanult, ahol rajztanári oklevelet szerzett, majd Olaszországban és Németországban képezte magát. Az első világháború idején orosz hadifogságba került és a Szibériában töltött 38 hónapos fogsága alatt 150 akvarellt, 100 érmet és plakettet készített. Számos hősi emléket, síremléket készített (Przemyśli 2-es tüzérezred hősi emlékműve, Charles Darwin és Puskás Tivadar [mérnök] emléktáblája).
Vészi Margit (1885–1961)
újságíró, festő, grafikus. Festőnek készült, de 1912 után inkább az újságírást választotta. Rómában, majd az USA-ban (Hollywood) élt. Lefordította Pierre Loti Krizantém asszony című regényét.
Lehotay Árpád (Lehoczky, 1896–1953)
színész, rendező, színházigazgató, egyetemi tanár. Hevesi Sándor fedezte fel tehetségét. 1926–1944 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1935-ben az Országos Színészegyesület színiiskolájának pedagógusa lett. 1939–1944 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola oktatója volt. 1943–1945 között és 1947-ben a Vígszínházban lépett fel. 1944-ben és 1946–1947-ben a Pesti Színházban is játszott. 1945–1947 között a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója volt. 1947-től a Belvárosi Színház színésze és rendezőjeként dolgozott. 1949–1951 között a Madách Színházhoz szerződött (A beszélő köntös, Isten rabjai, Mágnás Miska).
Vaszkó Erzsébet (1902–1986)
festő és alkalmazott grafikus. 1925-1929-ig járt a Képzőművészeti Főiskolára. 1931-től már kiállító művész, 1940-ben szerepelt a Velencei biennálén. Főleg a szentendrei művésztelepen dolgozott. Festészetének korai szakasza Paul Klee hatását sejteti, legjelentősebb alkotásai a szentendrei festészet konstruktív szemléletű áramlatához kötődnek.
Homm Pál (1907-1987)
színész, érdemes művész. Kolozsváron a Zenekonzervatórium ének- zongoratanszakán végzett. Művészi pályája a Kolozsvári Nemzeti Színházban indult. 1948-tól Budapesten játszott, a Madách Színház szerződtette. 1949-től haláláig a Fővárosi Operettszínház tagja volt. Hősi színezetű baritonja, színészi rátermettsége főleg bonviván- és karakterszerepek megformálásában teljesedett ki.
Móricz Lili (1915–1999)
színésznő, író. A színiakadémián két és fél évet végzett. Pályája kezdetén naiva szerepeket kapott, majd prózai művek jellemszerepeit alakíthatta. Édesapja legnagyobb örömére eljátszhatta a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című darab női főszerepét is. A színpadtól – kényszerűen – visszavonulva Móricz Zsigmond hagyatékát gondozta. 1987-ben megalapította a Móricz-díjat, amellyel kiemelkedő irodalomtörténeti teljesítményeket ismernek el minden évben.
Guido Cantelli (1920–1956)
olasz karmester. Nagyon fiatalon, 1940-ben kezdte karnagyi pályafutását. 1945-re már Európa és Amerika legnagyobb színházaiban dirigált. 1956-ban a La Scala igazgatója lett, még abban az évben repülőgép-balesetben halt meg.
Sík Igor (1927–2012)
Balázs Béla-díjas operatőr, a Magyar Televízió örökös tagja, kiváló művész. 1945-től Magyarországon, majd 1946–1949 között édesapjával az USA-ban élt. 1953–1957 között a Színművészeti Főiskola hallgatója volt. 1957 után a Magyar Televízió operatőreként dolgozott.
Engelsz József (1928–2009)
kétszeres Munkácsy-díjas ötvös- és szobrászművész. 1950-ben felvételt nyert az Iparművészeti Főiskolára, 1955-ben végzett ötvösművészként. Már pályafutása elején a fémművészet összessége felé fordult, nem vált el egymástól a tárgy és a forma, egyet jelentett számára az ötvös és a szobrász, ami azonban nem jelentett valamiféle műfajösszemosást. Motívumhasználatában a magyar népművészet kifejezésvilágából, a görög vagy a bizánci művészet stílustárából merített, máskor sajátos organikus vagy geometrikus formákból építkezett.
Turián György (1930-1992)
Jászai Mari-díjas színházrendező, színigazgató. 1953-1958 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, ahol színházrendezői diplomát szerzett. Többször rendezte a Savaria történelmi karnevált, a nagyvázsonyi lovasjátékokat és a visegrádi palotajátékokat.
Igor Ojsztrah (1931-2021)
ukrán hegedűművész, David Ojsztrah fia. Első tanára apja volt, de a háború miatt tanulmányai félbeszakadtak. 1943-ban kezdett újra tanulni, majd a moszkvai Központi Zeneiskolában tanult és 1948-ba mutatkozott be a közönség előtt. Tanulmányait 1949 és 1955 között a Moszkvai Konzervatóriumban folytatta és ez idő alatt nemzetközi versenyeket nyert. Pályafutása során gyakran lépett fel európai és amerikai koncerteken.
Anouk Aimée (1932)
Golden Globe-díjas francia színésznő. Színészcsaládba született, Iskoláit Marseille-ben és Párizsban végezte el. Marseille-ben balett-tanfolyamra járt, míg Párizsban színi tanfolyamra. 1947 óta szerepel filmekben. 1980-ban a cannes-i fesztivál legjobb női alakításért járó díjat is elnyerte az Ugrás a semmibe című filmben nyújtott alakításáért. Oscarra is jelölték (Egy férfi és egy nő, Az édes élet, 8 és 1/2).
Passuth Krisztina (1937)
Széchenyi-díjas művészettörténész. A magyar művészettörténet-tudomány jeles egyénisége, az összehasonlító művészettudomány kiemelkedő képviselője. Szakterülete az 1910-es, 1920-as évek kelet-közép-európai avantgárd művészete és a franciaországi modern művészet.
Szekeres Ilona (1937)
színésznő. 1959-ben kapott színészi diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1959 és 1963 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, majd egy évadot a Nemzeti Színházban játszott. 1965-től a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött. 1969 és 1978 között a Veszprémi Petőfi Színház, 1978-tól a Thália Színház színésznője volt. Főleg drámai szerepekben tűnt ki (Appassionata, Kettévált mennyezet, Tizenhat város tizenhat leánya).
Dobos Attila (1941–2022)
zeneszerző, táncdalénekes, fogorvos. Gyakran lépett színpadra feleségével, Mary Zsuzsival, akivel 1965-ben házasodtak össze és öt évig voltak együtt. Amikor külföldre települt át, a hazai rádióadók abbahagyták dalainak sugárzását, lemezét betiltották (Isten véled édes Piroskám, Mama, Minden ember boldog akar lenni).
Farkas Zsuzsa (1949)
színésznő. Gyerekszínészként kezdte pályáját a budapesti Jókai Színházban. 1971-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1974–1985 között a budapesti Nemzeti Színház tagja volt. 1985-től szabadfoglalkozású művésznő. Elsősorban fiatal hősnőket alakított, szerepelt tv-játékokban, filmekben. Szép, tiszta beszédét, és kellemes orgánumát kihasználva leginkább a Magyar Rádió foglalkoztatta, de nagyon sokat szinkronizált is. Pályáját megszakítva az Amerikai Egyesült Államokba, San Franciscóba költözött a családjával, de azért Budapestre is gyakran haza szokott látogatni (Osztrigás Mici, Legyél te is Bonca!, Az öreg tekintetes).
Pogány György (1952)
színész. Színészként diplomázott 1975-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte. 1978-tól a Szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1985-től két évadot a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban töltött. 1987-től a Veszprémi Petőfi Színház művésze volt. Az 1991-1992-es évadban ismét a Pécsi Nemzeti Színházban szerepelt. 1992-től szabadfoglalkozású színművész (Holnap lesz fácán, Szent Gellért legendája, A titkos háború).
Tokody Ilona (1953)
Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes (szoprán), érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. 1971-ben lett a Zeneakadémia növendéke. 1972-ben megnyerte a Kodály-énekversenyt, a következő években a genfi, az oostendei, a pozsonyi énekversenyek, majd a budapesti Erkel-énekverseny győztese lett. 1976-tól az Operaház magánénekese és a bécsi Staatsoper állandó vendégművésze. Európa és Amerika számos nagyvárosában és operaházában vendégszerepelt. 1996-tól a Magyar Állami Operaház örökös tagja.
Kocsis Mariann (1965)
színésznő. 1990-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd rövid ideig a Radnóti Színház tagja lett. Azt követően napjainkig szinkronizál (Fekete kefe, A Viszkis, Valami Amerika 3.).
Ezen a napon halt meg:
Gerard van Honthorst (1590-1654)
holland festő. Bloemaert tanítványa volt. Utána Olaszországba ment tanulni. A barokk olasz festészet jelentős hatással volt rá. Az ábrázolt jeleneteket gyakran sötétbe, gyertyavilágításba helyezi, azért nevezték el az olaszok Éjszakai Gerard-nak. 1637-ben Hágában telepedett le. Frigyes Henrik, majd II. Vilmos herceg udvari festője lett és különösen arcképfestéssel szép vagyont szerzett magának. Körülbelül 150 festményét ismerjük (Szent Péter megtagadja Jézust, Fiatal nő lantot hangol, A vidám muzsikus).
Ralph Waldo Emerson (1803-1882)
amerikai esszéíró, költő, unitárius lelkész és a transzcendentalista mozgalom vezetője. 1821-ben, 18 évesen lediplomázott a Harvardon. 1835 szeptemberében Emerson és más hasonlóan gondolkodó értelmiségiek megalapították a Transzcendentális Klubot. Névtelenül publikálta első esszéjét, a „Természet” címűt, 1836 szeptemberében. Mint népszerű előadó kereste a kenyerét, sokféle és változatos témában beszélt. Számos esszéje túlnőtt az előadásain. Nagyon elvont és nehéz íróként jegyezték, aki ennek ellenére nagy tömegeket vonzott beszédei alkalmával (Az emberi szellem képviselői; Szerelem, barátság, a költő; Esszék).
Alfred Reumont (1808-1887)
német diplomata, történetíró. Martens báró porosz követ titkáraként 1829-ben Firenzében, 1832-ben Konstantinápolyban járt. 1836-ban újból Olaszországba ment, ahol Firenzében és Rómában élt. Irodalmi műveiben főként Itália történetével illetve művészettörténetével és földrajzával foglalkozik, amelyeket alaposan ismert.
Joachim Oppenheim (1832-1891)
rabbi, író. Számos korabeli újságban publikált. Önálló kiadásként csak az 1862-ben Bécsben megjelent Das Tal-Gebet ismert tőle, de gyakran jelentek meg tőle írások a zsidó tudományos folyóiratokban elsősorban héber nyelven.
Alpár Ignác (Schöckl, 1855-1928)
műépítész. Élete során számtalan tanulmányutat tett külföldön, beutazta szinte egész Európát, többször járt Olaszországban, Németországban, Egyiptomban. Összesen 130 jelentős épületet tervezett. Épületei – megyeházák, középiskolák, templomok, fürdők, bérházak, villák, kastélyok, katonai épületek, posta, színház és szálloda – a történelmi Magyarországon mindenfelé megtalálhatók. Az 1890-es években pályafutásának legnagyobb sikerét a millenniumi kiállítás Történelmi Épületcsoportjával érte el, amelyet legjellemzőbb részéről Vajdahunyad várának neveznek. ––> Ez a vár nem az a vár?
Antonio Gramsci (1891-1937)
olasz kommunista író, politikus. Bírálta Sztálint, hogy szétrombolja a lenini örökséget (Levelek a börtönből, Filozófiai írások, Az új fejedelem).
Baló Elemér (1892-1970)
színész, érdemes művész. 1912-től vett részt a munkásművelődési mozgalomban. 1916-ban végezte el a Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémiát. 1918-ban a Nemzeti Színház tagja lett. 1942-től 1944-ig a Madách Színházban játszott. 1945 és 1961 között a Nemzeti Színház tagja volt. A Magyar Színészek Szabad Szakszervezetének egyik alapítója, 1945-től 1948-ig alelnöke is volt (Uz Bence, Szíriusz, Egy pikoló világos).
Medveczky Jenő (1902–1969)
Munkácsy-díjas festőművész, grafikus. A Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1946-1947 között Pécsen élt, itt rendezte meg első önálló tárlatát is. Egyik jelentős képviselője volt a hazai új klasszicista festészetnek. Munkái minden jelentős hazai múzeumban és az USA-ban is megtalálhatók. Korai rajzain a monumentalitás párosult a középkori olasz táblaképek stílusjegyeivel (Terasz, Meseolvasás, Szentendrei házak).
Németh Kálmán (1903–1979)
szobrászművész, faszobrász, restaurátor. 1922 és 1923 között az Iparművészeti Iskola díszítőszobrász szakának növendékeként folytatta tanulmányait, beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára is. Művészetét a szepességi templomok faszobrai, reneszánsz oltárai és a Tátra faóriásai ihlették. Szobrászi munkásságának legjellemzőbb alkotásai a népi faragványokkal párhuzamba állítható kompozíciók: bibliai és háborús tematikát feldolgozó művek. Szinte minden művében valami csöndes tragédia rejlik, tiltakozás a rossz, a hamis, a becstelen ellen.
Olivier Messiaen (1908–1992)
francia zeneszerző, orgonista és ornitológus. Zenei nyelve félreismerhetetlenül egyedi, műveit mély áhítat, erő és tisztaság hatja át. A második világháborúban besorozták katonának, fogságba esett és egy hadifogolytáborba került. Itt írta egyik leghíresebb művét Kvartett az idők végezetéig, melynek bemutatója is a táborban volt, 1941-ben. 1941-től 1978-ig a párizsi Conservatoire tanára volt, vendégoktatóként 1947-ben Budapesten is tanított. Zenéjét mély vallásossága határozza meg. Műveinek témaválasztása gyakran teológiai kérdések köré szerveződik. Nagy hatással volt rá az indiai zene, a gregorián és a görög metrika.
Mojzes Mária (1921-1987)
színésznő. Szegeden, a színház színészképző iskolájában folytatott tanulmányokat. 1938-ban lépett először színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban, majd vidéki társulatokban szerepelt. 1952-től nyugdíjba vonulásáig, 1977-ig a kecskeméti Katona József Színház tagja volt, de később is foglalkoztatták. Népszerű, sokoldalú színésznőként operettek, zenés játékok főszerepeit énekelte, majd prózai karakterszerepeket alakított kiválóan.
Willem Frederik Hermans (1921-1995)
holland író és geofizikus, a „Nagy Triász”, a második világháború utáni legjelentősebb holland írók egyike, igazi mestere volt az elbeszélésnek, a novellánál hosszabb, a kisregénynél rövidebb epikai műfajnak (A kilyukadt örökkévalóság, Enteriőr oroszlánnal, Soha többé alvás).
Szeberényi Lehel (1921–1998)
háromszoros József Attila-díjas író. 1945–1947 között a Miskolci Szabad Szó és az Északi Szabad Szó munkatársa volt. 1947–1949 között a budapesti Szabad Szó, a Válasz újságírója volt. 1949–1952 között a Nők Lapja munkatársa volt. 1957–1962 között, valamint 1972-1981 között a Kortárs folyóirat rovatvezetője volt. 1990-ben a Magyar Néppárt országgyűlési képviselőjelöltje (Fehér arany, Éden a Dunán, A történelem szélén).
Carlos Castaneda (1925-1998)
latin-amerikai származású, amerikai antropológus, akit a mexikói varázslóhagyományról írt könyvei tettek világhírűvé. Castaneda az első könyvek antropológusi nézőpontját elhagyva később a tanulmányozott varázslóhagyomány képviselőjévé vált. Könyveiben egy több ezer éves, a harcosok útjának nevezett saját etikát és teljes világmagyarázatot tartalmazó, komplex és mind az európai, mind a keleti tradícióktól különböző világképet mutatott be (Don Juan tanításai, Másik világ kapujában, A végtelen aktív oldala).
Msztyiszlav Leopoldovics Rosztropovics („Szláva”, 1927–2007)
orosz gordonkaművész és karmester, emberjogi aktivista. Nemzetközi karrierjét 1963-ban kezdte, majd 1964-ben Nyugat-Németországban szerepelt. 1974 tavaszán elhagyta a Szovjetuniót, 1978-ban megfosztották állampolgárságától. Ő azonban nem választott magának új hazát. Élete végéig hontalan útlevéllel utazott és koncertezett. Csak 1990-ben térhetett vissza hazájába, s kapta vissza állampolgárságát. Rendszeres vendége volt hazánknak is.
Gere Mara (Gere Mária, 1932-2012)
Balázs Béla-díjas dramaturg, forgatókönyvíró, rendező. 1958-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg–kritikus szakán. 1958-tól öt évig a Híradó- és Dokumentumfilmgyárban dramaturgként dolgozott. 1963-tól a MAFILM Híradó- és Dokumentumfilm-stúdiójában dramaturg volt, majd ugyanott 1973–1987 között stúdióvezető-helyettes és fődramaturg volt.
Erdős János (1938-2023)
festőművész, képzőművész, grafikus. 1956–1962 között építészként dolgozott. 1957-től kiállító művész. Festői és grafikai munkásságának két forrása volt: az építészet rendje és a népművészet tisztasága. Az építészet a kompozíció szerkezetében érvényesül, a népművészeti hatás a művek formakincsében és szellemében. E két elem sajátos kapcsolatával az ember hagyományőrző és alakító erejét bizonyítja. Díszlettervezéssel, murális és köztéri feladatokkal is foglalkozott.
Gyarmathy Ágnes (1941–2023)
Munkácsy Mihály-díjas díszlet- és jelmeztervező, egyetemi oktató. 1960–1962 között a Pécsi Nemzeti Színház színésznője, 1962–1966 között a poznańi Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. Több vidéki színházban (Szeged, Debrecen, Kecskemét, Békéscsaba Nyíregíháza, Kaposvár) dolgozott, oktatott.
Buffó Rigó Sándor (1949-2014)
cigányprímás, a 100 Tagú Cigányzenekar vezetője. Nyolcéves korában, 1957-ben kezdte zenei tanulmányait apja irányításával. Kezdetben apja, majd később id. Járóka Sándor zenekarában játszott. 1967-ben és 1968-ban többször szerepelt a Magyar Rádió Népi Zenekarában. 1970-től önálló prímás lett, gyakran lépett fel Budapesten és külföldön egyaránt. 1992-től lett a 100 Tagú Cigányzenekar prímása, majd 1994-től főtitkára. 1997-től az együttes művészeti vezetője, majd 2005-től az elnöke lett.
Tóth Zoltán (1961–2018)
Jászai Mari-díjas színész. Színészi pályája a debreceni Alföld Színpadnál indult, amelynek 1977-től 1984-ig volt tagja. 1984-től a Békés Megyei Jókai Színházhoz szerződött. 1998-tól a budapesti Katona József Színház társulatának tagja volt kilenc évig, majd szabadfoglalkozású színészként dolgozott.
