a papiruszportal.hu archívumából [2006]
Szerző: Lehotka Ildikó
Claude Debussy és César Franck szinte egy időben alkottak, mindkettőjük zenéje abszolút francia, ám mégis micsoda különbség van köztük! Egészen más szerkesztésmód, az egyikre az érzelmi túlcsordulás, Debussyre a néha szikár hangzás jellemző. Az elegancia a közös, ami annyira jellemző a francia művekre. A lemez összeállítása nagyon érdekes, a két zeneszerző ellentétes felfogását mutatja be, külön-külön hallgatva nem is tűnne föl a kontraszt.
César(-Auguste-Jean-Guillaume-Hubert) Franck, a német-belga származású zeneszerzőnek háromtételes dramatikus d-moll szimfóniája mellett legismertebb darabja az A-dúr hegedűszonáta. Ez az a mű, amit az ember hallhat a hegedűn kívül brácsa-, cselló-, fuvolaletétben is. Franck harmóniavilága, kromatikája, gyakori modulációja sajátos, megelőlegezi a zenei impresszionizmust. Zenéje hallgatásakor improvizatívnak érezzük; ez abból fakad, hogy több neves templom orgonistája volt (akkor még nem tűntek csodabogárnak a rögtönzésre képes zenészek), majd a Conservatoire orgonatanára. Az első hallásra felismerhető franciás elegancia tükröződik az A-dúr szonátából. Túlfűtött érzelmek, expresszív zenei anyag, az első tételben felhangzott témák a későbbiekben való megjelenése a jellemző erre a műre is. A szonáta folyamán szinte egyszer sincs (Wagnerhoz hasonlóan) olyan pillanat, amikor a hőfokot egy kicsit is lejjebb lehetne csavarni.
A szonáta engedi magát játszani. Mutatós, persze nem csak az a felszínes csillogás, mindent belepakolás van benne, amit felületes hallgatással érzékelünk. Sok mindent megenged a darab: tempóingadozást, a szélesebbnél nagyobb vibratót, leállásokat, hogy újra ostromolhassuk az érzelmeket, szenvedélyességet, az egy hangon belüli (hasas) dinamikát, a dinamika is széles teret ad, a vonótépéstől kezdve az épp csak hallható hangokig.
Mischa Maisky ki is használja a lehetőségeket. Azonban játéka mintha hűvösebb lenne az elvártnál. A napjainkban inkább művészkülsejével megragadó és hódító csellista ezen az 1981-es felvételen biztosra megy. A két utolsó tétel mintha szenvedélyesebben szólna, hamis hangok, részek is hallhatók, több, mint a szonáta elején.
A csellista partnere az 1941-ben született argentin Martha Argerich. Játéka minden szempontból kiváló, és főleg inspiráló. Nála valóban él a darab, nincs szégyenlősség, nincs határozatlanság. Tökéletesen alátámasztja a csellószólamot, az átvezetéseknél érzékeny dinamikája, az új zenei anyagot előkészítő néhány taktusos részek játszása ezt alátámasztja. A szólórészeknél pedig mindezt természetesnek veszi a hallgató.
Az EMI gondozásában a sajnálatosan korán, sclerosis multiplexben elhunyt Jacqueline du Pré és férje, Daniel Barenboim felvétele is megjelent korábban, azon igazán tobzódik a szenvedély.
A zongoraművész-karmester Claude Achille Debussy már a 19–20. század fordulójának zenei nyelvezetét használja. Csellószonátájában a mixtúrák, pentatónia, elmosódott, kontúr nélküli hangzatok, az üveghangok erőteljes használata, a váratlan dinamikai felkiáltások a szintén francia eleganciával alkotnak sajátos elegyet. Ez a villódzó zene, üveghangjaival, beszédszerű hangzásaival – hasonlóan Franckéhoz – tömör, kompakt, minden pillanatára figyelni kell. A szonáta nem sokkal több mint tíz perc, de ebben Debussy humora, zeneszerzői talentuma mind megmutatkozik.
A Debussy-szonáta előadása a romantikus elképzeléseket erősíti. ő szakított ugyan a romantikával, mégis egyfajta romantikus érzelemvilágot képvisel, ám annak minden patetikus mellékzöngéje nélkül. Egy sajátos francia érzetet (sensation) ábrázol zenéjével. Mischa Maisky és Martha Argerich nagyon jó érzékkel interpretálja a kéttételes szonátát. A romantikus megközelítés illik a szonáta egyes részeihez, de mellette jó arányérzékkel keveredik a szikár, száraz, szinte minimálzene az impresszionista hangfestéssel, a pizzicato és az üveghangok gyakori, sőt gyors egymásutánban váltakozó használata. Maisky különösen a második tételben remekel, franciás eleganciával kezeli a vonót, de orosz határozottsággal (barbár módon), spanyolos gitárzene-szerűen a pengetéseket. Sajnos itt is szerepel intonációs bizonytalanság, épp a legérzékenyebb üveghangoknál. A Debussy-szonáta karakterei remekbe szabottak, hangulatosak.
Két közönségsiker zárja a lemezt, e két rövid mű nem zenei anyagának megfejthetetlenségéről szól, mindkettő könnyed, nem túl sok mondanivalóval, de kellemes a fülnek. A La plus que lente című Debussy-keringőt Maisky átiratában hallhatjuk. A cselló mély hangjai bársonyosan zengenek. A Prelűdök első kötetéből a Minstrels is Mischa Maisky átiratában szólal meg. Humoros, vidám, jó kis megállásokkal tarkított, frappáns befejezéssel zárul.
César Franck: Cellosonata in A
1 I: Allegretto
2 II: Allegro
3 III: Recitativo-Fantasia (Ben moderato)
4 IV: Allegretto poco mosso
Claude Debussy: Sonata in D minor
5 I: Prologue (Lento – Sostenuto e molto risoluto)
6 II: Sérénade et Finale (Modérément animé – Animé)
Claude Debussy: La plus que lente – Valse
Arr. Maisky
Claude Debussy: Préludes, Book I
8 No. 12 – Minstrels
EMI Classics 0946 3 71329 2 0
Arr. Maisky
