Névnapok: Fruzsina, Aglája, Algernon, Álmos, Bazil, Csoma, Csombor, Csomor, Eufrozina, Konkordia, Odiló, Ruzsinka, Tóbiás, Vazul
Események:
A béke világnapja
A legtöbb Gergely-naptárt használó országban újév napja; gyakran 00:00 órai tűzijátékkal ünneplik.
1780 – Pozsonyban megjelenik az első magyar nyelvű hetilap, a Magyar Hírmondó.
1837 – Megindul az Athenaeum című irodalmi-tudományos folyóirat Vörösmarty Mihály szerkesztésében
1854 – Megjelenik a Pester Lloyd.
1900 – Megjelenik a Huszadik Század című folyóirat első száma.
1908 – Ignotus szerkesztésében megjelenik a Nyugat című irodalmi folyóirat első száma.
1929 – Megalakult a Hunnia Filmgyár Rt.
1939 óta – Bécsi újévi koncert.
Megszületett Bartolomé Esteban Murillo (1618–1682) spanyol festő, a spanyol barokk festészet kiemelkedő alakja.
Már tizennégy évesen kisebb képeket festett, illetve vallási témájú rajzokat készített, hogy némi pénzt adhasson haza. 22 éves korában egy kis festőműtermet hozott létre, képeit vásárokon adta el, de annak ellenére, hogy képeit vásárolták is az emberek, ez nem szüntette meg benne azt a vágyat, hogy igazi művésszé váljon. Olyannyira nem, hogy miután megismerte Van Dyck képeinek a másolatait, még inkább tökéletesíteni akarta saját festészetét. 26 éves korában Madridba költözött, ahol Velázquez tanítványa lett, aki megnyitotta számára a madridi és toledói királyi paloták, és a Monasterio del Escorial kapuit, ahol megcsodálhatta és lemásolhatta a legkülönbözőbb mesterek festményeit is, ezáltal tökéletesítve saját művészetét. 1645-ben tért vissza Sevillába. Ebben az évben tizenhárom vásznat festett a sevillai San Francisco el Grande kolostor részére, ami meghozta neki a megérdemelt elismerést. Jóllehet vallási témájú munkái ismertebbek, Murillo jelentős számban festett korabeli asszonyokat és gyermekeket ábrázoló festményeket is (Angyali üdvözlet, A koldus, Nők az ablaknál).
Megszületett Petőfi Sándor (Petrovics Sándor, 1823–1949?) költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja.
Rövid élete alatt közel ezer verset írt magyarul, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra, és az ismertebbeket sok más nyelvre lefordították. A tanulást tizennyolc esztendős korában abbahagyva színész lett, és ekkor kezdett verseket írni. 1844-től élt Pesten, majd 1846-tól baráti körével irodalmi társaságot szervezett. Fiatal kora ellenére ekkorra már országos ismertségre tett szert. A „márciusi ifjak” egyik vezetőjeként részt vett az 1848. március 15-i forradalomban, amelynek a szimbólumává vált. A 26 éves költő ezután a szabadságharc küzdelmeiben is részt vállalt. Eltűnésének minden körülménye azonban még a mai napig sem tisztázódott. a magyar romantika kiteljesítője, és koráig még ismeretlen témákat honosított meg a magyar költészetben: nála jelent meg először a családi líra, szerelmi költeményeiben a hitvesi, házastársi szerelem ábrázolása, tájköltészetében pedig a „puszta”, a magyar Alföld méltó rajza. Ő írt először verseiben a „világszabadságról”, és általa teljesen új hang szólalt meg a magyar irodalomban. Közérthetően, egyszerűen szólt mindenkihez, hiszen a nép nyelvét beemelte az irodalomba, és a versek külső formája helyett a gondolatot állította középpontba (János vitéz, Nemzeti dal, Füstbement terv). ––> Őszi-kék felhők
Meghalt Rejtő Jenő (1905-1943) író, kabaré- és színpadi szerző, forgatókönyvíró, a magyar szórakoztató irodalom népszerű képviselője és megújítója.
Legismertebb művei látszatra ponyvaregények, azonban életművét ma már nagyra értékelik. Kamaszkorában verseket írt, majd 1928-tól komor hangulatú novellákat adott közre a napisajtóban. Az 1930-as évek elején kabarédarabokkal és bohózatokkal jelentkezett a pesti színpadokon. Ezzel egyidőben füzetes ponyvákat, majd operetteket, végül – részben külföldi utazásai során szerzett élményeire támaszkodva – kalandregényeket alkotott. Sajátos stílusát egyéni, groteszk, nyelvi humor és „váratlan abszurd fordulatok, szürreális, gyakran kispolgári figurák és a társadalom fanyar humorba csomagolt kritikája” jellemezte. Legnagyobb sikereit P. Howard álnéven írott ponyvaparódiáival aratta, olvasottsága a Kádár-korban Jókai Móréval vetekedett. A pesti művészi élet ismert alakja volt, barátság fűzte a kor jelentős művészeihez, így például Karinthy Frigyeshez, Kabos Gyulához, Salamon Bélához, Latabár Kálmánhoz is. Miután kivezényelték a Don-kanyarba, 37 éves korában munkaszolgálatosként halt meg/tűnt el a Szovjetunió területén (Vesztegzár a Grand Hotelben; A három testőr Afrikában; Piszkos Fred, a kapitány).
Ezen a napon született:
Lorenzo de Medici (Lorenzo di Piero de’ Medici, 1449-1492)
firenzei költő, filozófus, államférfi, „a nagyszerű”. A művészetek és a tudomány bőkezű patrónusa, a Medici-család legkiemelkedőbb alakja.
gróf Festetics György (1755-1819)
mecénás, a keszthelyi Georgikon alapítója. 1799–1801 között új épületszárnyat építtetett a kastélyhoz, itt található a Helikon Könyvtár, Magyarország legnagyobb és egyetlen épen maradt magánkönyvtára, több mint 90 ezer, főleg 18. és 19. századi kötetével és eredeti berendezésével. Neoklasszicista stílusú bútorzata iparművészeti alkotás.
Antoine-Vincent Arnault (1766-1834)
francia költő, drámaíró, a Francia Akadémia tagja. Napóleonnak kedves embere volt, 1800-ban a közoktatás miniszterévé tette. Napóleon bukása után kizárták az Institut-ből, el kellett hagynia az országot. Megírta Napóleon katonai és politikai életrajzát. Írt drámát, de ismertebbek szatirikus meséi és lírai költeményei.
Maria Edgeworth (1767-1849)
ír írónő. 1842. június 13-án a Royal Irish Academy tiszteletbeli tagjává választották (A Rackrent kastély, Esszé az ír bikákról, Mesék a divatos életről).
Kerényi Frigyes (1822-1852?)
költő, műfordító, ügyvéd. Tagja volt a Tízek Társaságának. Fiatalon bekapcsolódott a reformkor politikai és kulturális életébe. Az almanachköltészet művelője és a reformeszmék szószólója volt. Előbb az eperjesi ifjúság vezéralakja volt, majd a pesti nemzetőrségben teljesített szolgálatot. A szabadságharc után Pesten tartózkodott. 1850 áprilisában elhagyta hazáját, hogy Amerikában keressen új hazát.
Horvát Boldizsár (1822-1898)
író, költő, jogtudós, politikus, igazságügy-miniszter az Andrássy-kormányban, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság tagja. Jelentős liberális reformokat kezdeményezett az igazságszolgáltatás területén: a közigazgatás és az igazságszolgáltatás kettéválasztását, a bírói függetlenség és elmozdíthatatlanság kimondását, a bírák felelősségének törvényi szabályozását.
Ouida (Marie Louise de la Ramée, 1839-1902)
angol írónő. Korán kezdett hírlapokba és folyóiratokba dolgozni, és első regénye, Granville de Vigne a New Monthly Magazine folyóiratban jelent meg, majd 1863-ban könyvalakban is kiadta Held in bondage címmel (A freskók, A Massarene család, A pap vétke).
Valentiny János (1842-1902)
festőművész. Éppen tizenhét esztendős volt, amikor Nádasdladányra került, Nádasdy gróf éppúgy, mint neje Forray Julia grófnő, a család tagjának tekintették. Később Párizsba ment, három esztendőt töltött párizsi akadémián. Széles körű tevékenységet fejtett ki: másolatok útján nagyon elterjedt zsánerképei mellett találunk kitűnő tanulmányfőket, hangulatteljes tájképeket, sőt a vallásos festészet terén is tett kísérletet (Fiú hegedűvel, Törött korsó, Cigányfiatalság).
Koessler János (Kößler, 1853-1926)
zeneszerző, zenepedagógus, karnagy, orgonista. Negyed század alatt egy nagy magyar zeneszerző nemzedék (Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán, Antalffy-Zsiross Dezső, Jacobi Viktor, Kálmán Imre, Siklós Albert, Hammerschlag János, Weiner Leó) mestere volt. Zeneszerzői és pedagógiai munkásságára a brahmsi örökség döntő módon rányomta bélyegét.
Simonyi Zsigmond (Steiner, 1853-1919)
nyelvész, akadémikus. Négy évtizeden át nyelvészek új nemzedékét nevelte fel, és egyben tudósként is maradandót alkotott. Jelentősek a határozókról, kötőszókról, jelzőkről írt tanulmányai. Megteremtette az összehasonlító mondattant. Az 1919-es év elején az eszperantó nyelv egyetemi oktatásának bevezetésén dolgozott, melynek eredményeként 1919 júliusában megalakult a Nemzetközi Nyelvi Intézet, Budapesten. A Tanácsköztársaság után politikai nézetei miatt üldözték, ez lelkileg teljesen összeroppantotta (Népnyelvhagyományok, Tréfás népmesék és adomák, A magyar irodalom története 1900-ig).
Pierre de Coubertin (1863-1937)
francia pedagógus, történész, sportvezető, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik alapítója, 1896 és 1925 között elnöke. 1880-ban – az archeológusok az antik görög olimpiával kapcsolatos legújabb kutatásainak hatására – az olimpiai játékok újjáélesztését szorgalmazta, ami a nemzetek önösségén átívelve hozzájárulna a békéhez és ahhoz, hogy a nemzetek könnyebben megérthessék egymást.
E. M. Forster (Edward Morgan Forster, 1879-1970)
angol regényíró, novellaíró és esszéíró. Művei közül ironikus és jól felépített regényei a legismertebbek, melyek a 20. századi Egyesült Királyság és Írország társadalmának osztálykülönbségeiből fakadó képmutatást mutatták be. Forster legismertebb regényei az Út Indiába és a Szellem a házban.
William Fox (Fried Vilmos, 1879-1952)
magyar származású amerikai filmgyáros, producer, a Fox Film Corporation és a Fox West Coast Theatres mozihálózat alapítója. Az ő ötlete volt, hogy egyetlen óriási technológiai láncba fűzze a filmipart a forgatástól a vetítésig. Filmkészítési alapelve a cselekmény, fordulatosság, érzelmesség, humor, látvány és izgalom ötvözése volt. Számos magyar színészt, filmírót és ötletembert alkalmazott.
Bánk Ernő (Eisler, 1883–1962)
festő és grafikus. Az első világháború idején hadi festőként működött, az 1930-as években sok hivatalos portrémegrendelést kapott és tájképeket, csendéleteket is festett, idős korában biblikus témák foglalkoztatták. Az 1930-as években népszerűek voltak kis méretű, miniatűr portréi. Kezdetben naturalista stílusban festett, de a nagybányai plein air és a modern avantgárd stílusok képviselői (Nyolcak) rá is hatottak.
(Galánthai) Balogh Béla (Balogh József Béla, 1885–1945)
filmrendező. 1904-ben tagja lett az akkor induló, és 1947-ig működő Népligeti Színkörnek, amely a budapesti Népliget krajcáros színháza volt. Ezután vidékre szerződött énekes bonvivánnak és rendezőnek, majd 1908-ban visszatért a fővárosba, s először Újpesten, majd 1911-től Budapesten dolgozott tovább. Részt vett az Astra Filmgyár munkálataiban, amelynek első művészeti vezetője lett. Az 1919-es kommün után betiltották filmjeit. 1920-tól 1924-ig főrendezőként működött a Star filmgyárban (Elnémult harangok, Vadrózsa, Ópiumkeringő).
Lénárd Béla (1892-1959)
színész, énekes. 1913-ban elvégezte a Rákosi-színésziskolát. Egy évig szerepelt vidéken, ezután sanzonénekes volt Budapesten és külföldön. 1945-1949 között rendezőként működött a Medgyaszay Színházban, 1948 őszén alapította meg Optimisták nevű kabarét. Sokoldalú karakterszínészként és vérbeli komikusként volt ismert.
Kemény László (1899–1970)
színész, érdemes művész. 1933-ban a Szegedi Városi Színháznál, Miskolcon játszott, majd a Magyar Színház szerződtette. 1938-tól a zsidótörvények következtében nem szerepelhetett színpadon. 1945 után különböző budapesti társulatokban játszott. Rendszeresen filmezett, gyakran szerepelt a rádióban és a televízióban is (Valahol Európában, Szegény gazdagok, Férjhez menni tilos).
Xavier Cugat (1900-1990)
katalán–kubai zenekarvezető volt, aki sokak szerint többet tett a latin zene egyesült államokbeli popzenébe való beáramlásáért, mint bármely más zenész. Valamikor 1915 és 1918 között New Yorkba ment, ahol a The Gigolos zenekarban játszott, a nagy tangóőrület idején. Igyekezett lépést tartani a divattal, felvételeket készített a konga, a mambó, a csa-csa-csa, és a twist műfajában, melyekben saját stílusa volt.
Dana Andrews (Carver Dana Andrews, 1909-1992)
amerikai színész. Első filmszerepét nem mástól, mint a világhírű Samuel Goldwyn producertől kapta 1940-ben a William Wyler által rendezett és Gary Cooper főszereplésével készült Ember a láthatáronban (Életünk legszebb évei, A halál ötven órája, Airport 1975).
Jerome David Salinger (J. D. Salinger, 1919–2010)
amerikai prózaíró, aki 1951-es The Catcher in the Rye című regényével vált világhírűvé. A mű címe magyarul rozsban a fogót jelent, ám nálunk Zabhegyező címen vált ismertté. A művet szabadszájúsága miatt több országban és egyes amerikai államokban is betiltották, napjainkban évente 250 000 példányban kel el. 1965-től kezdve nem publikált, 1980-tól fogva már interjút sem adott (Kilenc történet; Magasabbra a tetőt, ácsok!; Franny és Zooey).
Suka Sándor (1921–1994)
Jászai Mari-díjas színész, kiváló művész. Számos filmben és tévéjátékban szerepelt, mind tragikus, mind komikus szerepekben megállta a helyét. 1953-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és a Nemzeti Színház társulatához szegődött. 1971-1984 között a fővárosi Operettszínház tagja volt, 1986-tól ismét a Nemzetiben játszott haláláig (Két emelet boldogság, Egy magyar nábob, Nápolyt látni és…).
Farkas Antal (1922-2010)
Aase-díjas színész. 1952-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A budapesti Magyar Néphadsereg Színházának volt tagja 1951–1954 között, illetve 1955 után, a már Vígszínháznak nevezett színházhoz, amelynek haláláig, közel 60 évig volt a tagja. Számos filmben szerepelt, jellegzetes hangja és alkata darabos alakok megformálására predesztinálták. Több mint száz színházi szerepe mellett az Indul a bakterház című filmben nyújtott alakítására emlékeznek sokan (A harangok Rómába mentek, A beszélő köntös, Kakuk Marci).
Tamási Lajos (1923–1992)
József Attila-díjas költő. Nevéhez fűződik az 1956-os forradalom egyik legismertebb verse, a Piros a vér a pesti utcán, mely 1956. október 29-én elhangzott a Szabad Kossuth Rádióban. A háború után a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) Külváros című lapját szerkesztette; itt jelentek meg első versei. 1950-ben, a Rajk-per után eltanácsolták, így került az Írószövetség pártszervezetéhez. Ebben az évben jelent meg a Szépirodalmi Kiadónál első verseskötete. 1956. március 29-én leváltották az Írószövetség párttitkári tisztségéből, október 23-án tagja volt az Írószövetség reformkommunista szárnya által alkotott küldöttségnek, amely a Központi Bizottságtól kérte volna a tüntetések engedélyezését. Október 27-én tagja volt annak az írószövetségi küldöttségnek, amely azt követelte, hogy Nagy Imre álljon a forradalom élére. A „fehérterrorista” bélyeget sütötték rá (Keserves fáklya, A ledöntött kőfal, Hazatérés).
Sárosi Bálint (1925–2022)
Széchenyi-díjas népzenekutató, a zenetudományok akadémiai doktora. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Zenei Alkotóművészeti Osztályának rendes tagja. A magyar népi hangszerek tanulmányozásával, a hangszeres népzenével, a cigányzenészek szerepének kutatásával és az afrikai zenével foglalkozott. Magyar és külföldi szaklapokban számos tanulmánya jelent meg e témakörökből. A teljes magyar nyelvterületen, illetve számos országban végzett népzenegyűjtést.
Obersovszky Gyula (1927-2001)
költő, író, újságíró. 1945-1949 között a Színművészeti Főiskola hallgatója. Megalakította a Sztanyiszlavszkij Munkásstúdiót, amiért megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést. 1954-ben minden állásából elbocsátották és kizárták a pártból. 1956. október 23-án részt vett a Magyar Rádió ostromában, másnap megalapította az Igazság című lapot, melynek szerkesztője volt. 1956 december elején letartóztatták, négy év szabadságvesztésre ítélték. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett, államrend ellen irányuló szervezkedés vádjával halálra ítélte. Az ítéletet felfüggesztették, és új eljárásban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban közkegyelemmel szabadult (Zenés örökkévalóság, Piros levelek, Tíz éve).
Maurice Béjart (1927-2007)
francia balettművész, koreográfus, író, rendező és szövegíró. A klasszikus, kortárs, modern és a neoklasszikus stílust képviselte. A legkülönbözőbb nemzetiségű, kiváló táncosokkal dolgozott együtt. A férfi balett rehabilitálását tűzte ki célul. A művészektől megkövetelte az akadémikus tánc tökéletes tudását és a neoklasszikus irányzatok átvételét is.
Garics János (1928-1984)
színész, rendezőasszisztens. Az Ifjúsági Színház ösztöndíjasa volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatójaként. 1953-ban a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1958-tól kisebb megszakításokkal a Madách Színház társulatának művésze volt haláláig. Jeles karakteralakításai mellett A Szabó család című népszerű rádiósorozat Laciját is életre keltette (Egri csillagok, Fekete gyémántok, A Pogány Madonna).
Könczei Ádám (1928-1983)
erdélyi magyar néprajzkutató. Újra végigjárta Kodály Zoltán csíki és Bartók Béla székelyföldi gyűjtőútját, rögzítve a szövegek és zenék időbeli változását. Hagyatékában rengeteg közmondás, szólás és találós kérdés, kiolvasó, népdal és ballada maradt meg. Meghatározó szerepet játszott a kolozsvári táncház 1977-es beindításában.
Titus Kolník (1932-2017)
szlovák régész. 1954-től a nyitrai régészeti intézet munkatársa. 1957-ben és 1982-ben Magyarországon, 1962-ben Ausztriában, 1964-1965-ben és 1990-1991-ben Németországban volt tanulmányúton. A német és az osztrák régészeti intézet tagja. Elsősorban Szlovákia területének római és germán régészetével foglalkozott.
Joe Orton (1933-1967)
angol író, drámaíró. A hatvanas évek elején kezdett drámákat írni, 1963-ban a BBC két művét is megvásárolta, amelyből rádiójáték készült. Orton a sikeren fellelkesedve elkezdte magából ontani a színdarabokat: három év alatt hét darabját mutatták be színházban vagy televízióban (Amit a lakáj látott, Szajré, Csak mint otthon…).
Péri József (1933–2003)
Munkácsy Mihály-díjas ötvösművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Felsőfokú tanulmányokat folytatott a Magyar Iparművészeti Főiskolán. 1954 óta kiállító művész. Ékszerművességgel foglalkozott, régi, elfelejtett technikák inspirálták, mint a viaszöntés, a niello és különféle zománctechnikák. 1989-ben a Koronabizottság felkérésére Papp Lászlóval együtt a Szent Koronát tanulmányozta, ő volt a Szent Korona Bizottság ötvös szakértője.
Erki Edit (1933-2004)
újságíró, kultúrtörténész, rádiós. Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem–levéltár szakán végezte 1951-1955 között. 1957 novemberétől az állambiztonság ügynöke, besúgója volt Hamvas Judit néven. Jelentései alapján indult meg a Mérei Ferenc és társai elleni – súlyos ítéletekkel befejeződő – per. 1961-1976 között az Élet és Irodalom munkatársavolt (Lesz-e bárka?; Szülőföldem, Magyarország; Pest-Budától Budapestig).
Kiss Dénes (1936-2013)
József Attila-díjas író, költő, műfordító. 1956. október 24-én megjelent verse miatt 1957-ben kizárták az ország összes főiskolájáról és egyeteméről, majd először november 10-én, később 1957. március 10-én letartóztatták és 6 hónapra a Kistarcsai Központi Internálótáborba került. 1974–1991 között a Népszava irodalmi mellékletének szerkesztője volt. 1985-ben a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság főtitkára lett. 1996-ban a Magyar Művészeti Akadémia tagjai közé választották. 1997-ben a Trianon Társaság társelnöke, 1998-ban a KDNP képviselőjelöltje. 2007-től a Magyar Írók Egyesületének elnöke. Versek mellett írt novellákat, kritikákat, nyelvészeti tanulmányokat (Porba rajzolt szobafalak, Jégenválasztott király, Szauruszok hajnalban)
Frank Langella (1938)
olasz–amerikai színész és színpadi előadó. 1955-ben befejezte a Syracuse Egyetemet végül pedig a Bachelor of Artson dráma fokozatot kapott. Langella nem csak a mozivásznon, de a színházban is nagy sikereket ért el (Tizenkét szék, 1492 – A Paradicsom meghódítása, Nixon).
Sáry László (1940)
Erkel Ferenc- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző és zenetanár, az Új Zenei Stúdió alapító, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, kiváló művész. Az 1970-es évek közepétől kezdte el Kreatív zenei gyakorlatok néven egy – a hangszeres és énekes gyakorlatra egyaránt építő – új pedagógiai módszer kidolgozását („Sáry-módszer”), amellyel fejleszti az improvizációs készséget és a koncentrációt. Az 1980-as évek eleje óta rendszeresen ír zenét színházak számára (Variációk 14 hang fölött, Az idő szava, Finnugor Oratórium).
Fodor Antal (1941–2020)
Erkel Ferenc-díjas balett-táncos, koreográfus, balettigazgató, rendező, egyetemi tanár, kiváló művész. A Magyar Táncművészeti Főiskolán (akkor Állami Balett Intézet) és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, ahol később Doctor of Liberal Arts (DLA) címet is szerzett. A táncművész diploma megszerzése után a Pécsi Baletthez szerződött, majd meghívták a budapesti Operaházhoz koreográfusnak.
Rigasz Hondromatidisz (1942–1996)
görög származású magyar szobrászművész. 1948-ban költözött Magyarországra, itt végezte általános és középiskoláit is, melynek befejezése után került a Képzőművészeti Főiskolára. Debrecenben élt egészen haláláig. Tagja volt a Debreceni Képzőművészek és Műpártolók Egyesületének. Művei alapanyagául többnyire gipszet, márványt, fát és bronzot használt.
Orbán Tibor (Kindl, 1943-1983)
színész, rendező. A gimnázium elvégzése után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult tovább. 1965-ben színészként végzett, majd a színházrendezői diplomát is megszerezte. Utolsó főiskolás évében a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződött mint színész, később, 1981-ben visszatért Szolnokra. 1976-tól egyik alapítója, főrendezője és művészeti vezetője volt a Szegedi Városi Televíziónak, ahol kezdetben műsort is vezetett. Néhány rádióműsor rendezése ugyancsak a nevéhez fűződik (Sodrásban, Fényes szelek, Hatásvadászok).
Olasz Ferenc (1943)
Balázs Béla-díjas fotográfus, filmrendező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. 1970. szeptemberétől a Magyar Televízióban asszisztensként, szerkesztőként, majd a Filmművészeti Főiskolán végzett tanulmányai után 1972-től 2002-ig rendezőként dolgozott. Első filmjét (Fejfák) a református temetők sírjeleiről készítette 1973-ban. Filmjeiben a zenei és képzőművészeti alkotások vizuális megjelenítési lehetőségeit, az alkotó interpretáció formáit kereste.
Lovas Ilona (1946–2021)
Kossuth-díjas textilművész, képzőművész. A Magyar Művészeti Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Felsőfokú tanulmányokat a Magyar Iparművészeti Főiskola szövő szakján folytatott. Az 1980-as évek elején olyan alkotásokat hozott létre, amelyek már nem textilek voltak, hanem lágy anyagból készült objektek. Hihetetlen anyag- és történelmi ismeret birtokában hívja fel szobraival, installációival a figyelmet a természet szeretetére, megbecsülésére.
Polgár László (1947–2010)
Kossuth- és Liszt- és Grammy-díjas operaénekes (basszus), a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, érdemes művész. Kezdetben comprimario szerepeket énekelt, de hamarosan a színház vezető basszistája lett. Gyakran szerepelt kortárs operákban is, a világ minden táján fellépett.
Finta Éva (1954)
József Attila-díjas kárpátaljai magyar költő. Írással tizenhét éves korában kezdett foglalkozni. 1972 óta folyamatosan publikál, leginkább verseket. Kezdetben a kárpátaljai napilapokban és periodikákban jelentek meg írásai. Főiskolai oktatóként intenzíven foglalkozott irodalomtörténettel. Verseit előszeretettel zenésítették meg (Vállalkozás az örömre, Földközelben, Ötkönyv).
Kertesi Ingrid (1957)
Liszt Ferenc-díjas opera-énekesnő (szoprán), érdemes és kiváló művész. Tizenkilenc évesen kezdte a Zeneakadémiát – előtte nyolc évig csellózni tanult. Nagyon szereti a barokk zenét, az oratóriumokat, miséket, kantátákat. Számos versenyen vett részt, és ott szerepelt a győztesek között. Magyarországon a szimfonikus zenekarok kedvelt szólistája, a koncertpódiumok keresett énekművésze.
Kulcsár Lajos (1959)
színész, író. 1977-ben a Dominó Táncszínház Egyesületben pantomimesként kezdte pályáját, előtte a Dominó Mozgásszínház Stúdióját végezte el. A vizsgák után hivatásos pantomimművész és táncosként dolgozott. 1980-tól az alakuló Rock Színház Sztárcsinálók című produkciójában, 1981-től a Szegedi Nemzeti Színházban szerepelt. 1982-ben az alakuló zalaegerszegi színház társulatába került, 1983-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 2013-ban Békéscsabán bemutatták Zserbótangó című tragikomédiáját, a Nemzeti Lovas Színházban pedig a Dózsa a nép fia című rock-musicalt, melynek egyik szerzőtársa. 2015-től drámapedagógus a Farkas Ferenc Művészeti Iskolában és drámaírással is foglalkozik.
Paul Thomas Anderson (1970)
BAFTA-díjas amerikai filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer. Első nagyjátékfilmje az 1996-ban bemutatott A szerencse zsoldosai volt. Filmjei összességében pozitív kritikákat kaptak, tizenegy alkalommal jelölték Oscar-díjra és négy alkalommal Golden Globe-díjra (Magnólia, Vérző olaj, Fantomszál).
Szabó P. Szilveszter (1974)
Jászai Mari-díjas színművész. A Színitanoda elvégzése után játszott rövid ideig az Arany János Színházban és az Új Színházban is. 1995-ben csatlakozott a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz, majd 1996-ban az Operett Színházhoz. A szakma elismeréseként pedig 2008. március 15-én Jászai Mari-díjjal tüntették ki kiemelkedő színművészeti és színháztudományi tevékenységéért.
Babári Netti (1975)
írónő. Sugárvédelmi szakértőként dolgozik, szabadidejében ír. Történeteit saját életéből meríti, mély érzelemvilágú, sajátos humorral fűszerezett írások jellemzik.
Ezen a napon halt meg:
Joachim du Bellay (1522?-1560)
francia költő. Irodalmi pályája akkor kezdődött, amikor megismerkedett Pierre de Ronsard-ral egy fogadóban. A reneszánsz művészet iránt fellelkesülve, 1549-ben kiadta művét A francia nyelv védelme és dicsérete címen. Még ebben az évben megjelentek szonettjei (Olive, Róma régiségei, Panaszok).
Francesco Guardi (1712-1793)
velencei vedutafestő, a Velencei Köztársaság ünnepeit és a város mindennapjait örökítette meg. Canaletto tanítványaként először oltárképekkel kezdett, majd miután mestere elhagyta Velencét, vedutákat festett szülővárosáról és néhány capricciót is készített. Érett képein határozott ecsetvonásokkal dolgozott, pontokat vitt fel, és ezt a stílust a francia impresszionisták száz évvel később lelkesen üdvözölték.
Johann Christian Bach (1735–1782)
német koraklasszicista zeneszerző, Johann Sebastian Bach tizenegyedik gyermeke. Sokszor említik Londoni vagy Milánói Bachként is. Egy fuvolaversenyt, egy csellóversenyt, két oboa- és két fagottversenyt írt, de ezenkívül csak billentyűs hangszerekre írt versenyműveket. Olasz operakomponistaként hagyománytisztelő volt, és előnyben részesítette korának pillanatnyi divatját (Six Grand Ouvertures op. 18, Temistoclé, Amadis de Gaule).
Godina Mátyás (Matjaž Godina, 1768?-1835)
szlovén evangélikus lelkipásztor, tanító és irodalmár. több mint húsz éven át lelkipásztor volt. 1821-ben a felsőpetróczi (péterhegyi) lutheránus egyházközség lelkésze és tanára lett, ezt a tisztséget haláláig betöltötte. Irodalmi munkássága vend nyelvű egyházi énekekből, lejegyzett prédikációkból és az elemi iskola számára készített oktatáshoz való kézzel írott anyagokból áll.
Kállay Ferenc (1790-1861)
művelődés- és nyelvtörténész, jogász, az MTA tagja. A magyarság műveltségi elemeinek, nyelvének, hagyományos életmódjának és vallási képzeteinek őstörténeti irányultságú kutatója volt, akit a hazai művelődéstörténet és néprajztudomány is úttörő alakjai között tart számon. Nem pusztán történeti kutatásokat végzett, hanem a finnugor nyelvrokonság híveként behatóan foglalkozott a magyar és a finnugor nyelvek közötti egyezésekkel, etimológiai párhuzamokkal, a kazár–magyar etnikai-kulturális kapcsolatok múltjával (Magyar régiségek nyomozása, A’ magyar nemzetiségről, A pogány magyarok vallása).
Nyáry Albert (1828-1886)
történész, levéltáros, heraldikus, az MTA tagja a márciusi ifjak egyike. A középkori Magyarország történetére, művelődési viszonyaira vonatkozó levéltári források felkutatása és közreadása terén végzett tevékenysége mellett címertani munkássága is jelentős (A magyar forradalom napjai, Árpádok jogai, A heraldika vezérfonala).
Reichard Piroska (1884–1943)
költő, műfordító, kritikus. A Budapesti Tudományegyetemen szerzett középiskolai tanári oklevelet és filozófiából doktori diplomát, majd leánygimnáziumi tanár lett. A Nyugatban jelentek meg első versei. Verseinek fő témája a magány. Tanulmányain, elbeszélésein kívül angol műfordításaival is nevet szerzett. A fasizmus üldöztetései elől öngyilkosságba menekült.
Maurice Chevalier (1888-1972)
francia sanzonénekes, filmszínész, a maga korában a francia dalműfaj leghíresebb alakja. 1959-ben a fél évszázados pályafutásáért tiszteletbeli Oscar-díjat kapott. 1967-ben játszott utoljára a Majmok, menjetek haza című komédiában (Örök szerelem, Kánkán, Grant kapitány gyermekei).
Paula Grogger (1892-1984)
osztrák írónő, költőnő. 1926-ban megjelent A Grimming-kapu című családregénye hozta meg számára a sikert, a könyvet több nyelvre is lefordították. János főhercegről szóló drámáját, Az esküvőt 1937-ben mutatták be először. Professzori címet kapott, író munkásságát 88 éves koráig folytatta (A csillagok dalnokai, Rablólegenda, A dicséret).
Balázs István (1902-1976)
színész. Színészként az Országos Színészegyesület iskolájában végzett 1922-ben. Pályáját vidéki társulatoknál kezdte. 1924 és 1929 között Szlovákiában, majd a következő öt évben Erdély nagyvárosaiban szerepelt. 1935-től Budapesten játszott, főleg operettekben szerepelt bonvivánként. 1945-től nyugdíjazásáig, 1966-ig a Fővárosi Operettszínház tagja volt (Beszterce ostroma, Irány Mexikó!, Aranyborjú).
Tamkó Sirató Károly (1905–1980)
József Attila-díjas író, költő, műfordító. Tizenkét éves korától verselt, tizenhat évesen megjelentette első, Ady Endre hatása alatt álló verseskönyvét. Verseiben a kor lírai formanyelvének szinte minden lehetőségét kipróbálta. Befelé forduló, halálközelséget sugalló verseit „Kiáltás” címmel foglalta kötetbe 1942-ben. Az avantgárd új hulláma idején költészete és teoretikus ténykedése iránt ismét nagy érdeklődés mutatkozott. Újabb lírája azonban egyenetlen volt, népszerűségét gyermekversei alapozták meg (Papírember, Tengerecki Pál, Szélkiáltó).
Zsigmond Vilmos (1930-2016)
magyar származású amerikai Oscar-díjas operatőr. 1955-ben a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett operatőrként. Több főiskolai társával megörökítette az 1956-os forradalom eseményeit, majd 1956 novemberében Kovács László operatőrrel – táskájukban csaknem tízezer méternyi filmfelvétellel – elhagyta Magyarországot. 2000-ben Göncz Árpád akkori köztársasági elnök személyes megbecsülése jeleként elnöki Aranyéremmel tüntette ki, 2001-től a Magyar Corvin-lánc birtokosa (Sugarlandi hajtóvadászat, A szarvasvadász, Bánk bán).
Mihályfy Sándor (1937-2007)
Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró. 1963–2003 között a Magyar Televízió ügyelője, rendezőasszisztense, technikai rendezője, majd rendezője volt. 1971–1975 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója. A főiskola elvégzését követően előbb dokumentumfilmesként dolgozott, majd játékfilmeket, tévéjátékokat rendezett (Gyerekrablás a Palánk utcában, Indul a bakterház, Vihar a lombikban).
Tandori Ágnes (Nagy, 1942-2020)
író, műfordító, Tandori Dezső felesége. 1967-ben kötött házasásgot Tandori Dezső költő, író, műfordítóval. Az 1970-es évek elejétől szellemi szabadfoglalkozású lett és férje társfordítójaként tevékenykedett. A házaspár egyetlen közösen írt kötete az 1986-ban megjelent Madárnak születni kell..! című madártartásról szóló tanácsadó.
Homonnay Gergely (1969–2022)
író, újságíró, tanár, emberi jogi aktivista. Dolgozott fordítóként, egy fotóügynökségnél, tanított gimnáziumban, és éveken keresztül újságíróként működött. Első írásai balettkritikák voltak. A 2000-es évek közepén kezdett el blogolni, az emberi jogok és a női esélyegyenlőség kérdései foglalkoztatták. Könyvei, a Puszi, Erzsi!, valamint Az elnökasszony egyaránt „macskaperspektívából” mutatják be a gazdi viszonyát kisállatához, illetve a politikai életet.
