„Mindent meg lehet valósítani, csak nem mindenkinek”
(a papiruszportal.hu archívumából [2004])
Szerző: Terminátor
„Mindent meg lehet valósítani, csak nem mindenkinek”
E megállapítás Balázs Dénestől, a Magyar Földrajzi Múzeum megalapítójától, a szerző szerint a 20. század legnagyobb magyar utazójától származik. Kubassek János 18 évesen jegyezte le ezt a gondolatot egy tábortűzi beszélgetés után. Példaképévé vált a magányos, hátizsákos magyar világjáró, aki 130 országban megfordult, s aprólékos munkával, a semmiből megalapította a múzeumot, sokszor az árral szembe úszva. Számomra háromszöget alkot Balázs Dénes, Kádár László és Kubassek János. Nagyon sok a rokon vonás köztük, mind mentalitásban, mind érdeklődésben, tudományos felkészültségben. A fülszövegben szereplő 79 meglátogatott országot ma már – nota bene 2001. július 18. – kettővel megtoldotta, s ha példaképéhez hű akar maradni, akkor még néhány államba el kell jutnia…
Ahhoz, hogy valaki ezeket a vidékeket bejárja, alapos előkészítő munkára van szükség – több évig intézte például 307 napos indiai utazását V. évfolyamos egyetemistaként –, a szerző nem csupán a terepen állta meg a helyét, hanem a szívós, sokszor idegőrlő papír-előteremtő csatározások során is. Az útlevél és a vízumok megszerzése során egy-egy kérelmező 1990 előtt többször a vasfüggönybe „ütközött”. Nemegyszer tartós levelezéssel kellett barátokra szert tennie, akik majd egyengethetik az útját, mivel néha úgy indult el, hogy napi 1,5 dollárt kellett beosztania.
Főként az apostolok lován közlekedett. A képek és az elbeszélések tanúsága szerint a hátizsákos utazás minden nehézsége ellenére közelebb vitte az adott országhoz, hiszen így jobban megismerhette az embereket. Persze a Szaharát terepjáróval szelték át, elődjük példáját szem előtt tartva. De utazott autóstoppal Krakkóba, helikopterrel Reguly nyomában, helyi repülőgépen „hátszéllel” az egykor oly nagy Szovjetunióban. Vagy motorbiciklivel a Thar-sivatagban. A vizet sem mellőzte, volt úgy, hogy bárkaházban kellett megszállnia.
A mozaikokból (Magyar Ifjúság, Világ Ifjúsága, Élet és Tudomány, Föld és Ég, Turista Magazin, Búvár, Természet Világa… oldalain jelentek meg a cikkei) egy kíváncsi, higgadt, sokat próbált tudós képe rajzolódik ki a szemünk előtt, aki elképesztő kitartással és tudatossággal szervezi az életét – nem csak önmaga szórakoztatására.
Hátán háza, kebelén kenyere – néhány stáció
Első barlangélménye 17 évesen érte: kis híján nem tudott kijutni a Budai-hegyekben lévő Piktortégla-üregekből.
Kőrösi és Baktay nyomában Indiában. Évet halasztott 23 évesen, hogy a diplomamunkájához anyagot gyűjtsön. A barátjával megtett 307 napos „kirándulás” nagyon sok vesződséggel járt. Maga az út 65 ezer km-es volt. Már a kezdet megmutatta, hogy mi vár rájuk: az egyik hátizsák elkeveredett… Első magyarként jártak az Andamán-szigeteken az egykori fegyenctelepen.
Posewitz Tivadar geológus és Xantus János nyomában, az ón és a kaucsuk földjén, Malajziában, többek közt Sarawak szigetén.
Gáspár Ferenc hajóorvos nyomában Kubában, ahol megütközést keltettek, mert bemerészkedtek a hideg Karib-tengerbe, ami 18-20 fokos volt.
Cholnoky Jenő nyomában Szingapúrban (Oroszlánváros), mely csupán 629 négyzetkilométernyi.
Jelky András és Bozóky Dezső nyomában Srí Lankán, mely a világ legjelentősebb teaexportőre.
Cook kapitány nyomában Hawaiin magyar származásúak segítségével sikerült eljutnia a Gyémántfej (Diamond Head) nevezetű vulkáni kráterhez.
Sajnovics János és Hell Miksa nyomában Norvégiában, a fjordok és fjellek földjén, ahol az életét „híres” jambósapkája mentette meg, amit csak felesége unszolására vitt magával. A jambót korábban kivonta a forgalomból, mivel a tanítványai folyton cikizték miatta. Egy gleccseren megnyílt alatta jég, s egy hasadékba zuhant. A színes sapkája fenn maradt, s ezt vették észre segítői. Vardő szigetén egy napra elzárták, mert véletlenül egy NATO-támaszpontot akart fényképezni. Viszont nagyon sok és finom vacsorában volt része. Ráadásul az elkobzott Orwo filmjének fotóit – helyben nem tudták előhívni a KGST-piac e remekét – később, ígéretükhöz híven, elküldték Magyarországra. A félreértés tisztázódott, s a szerző örült annak, hogy nem egy baráti országban esett meg vele ez az incidens.
Kolumbusz nyomában Puerto Ricóban, ahol Ferdinandy Györggyel találkozott.
Teleki Sámuel és Höhnel Lajos nyomában Zanzibárban, a tanzániai fűszerszigeten. Az Afrika-expedíció során Juhász Árpádot kirabolták, miközben a sátrában aludt. A szerző annyira elgyötört és borotválatlan volt, hogy kiszállva az autóból a gyerekek hangos „Ibiliszi!” kiáltással menekültek előle. Később tudta meg, hogy ez ördögöt jelent. A kiszáradt Stefánia-tavon keresztülhajtva a következő nótát énekelték:
„Teljesült egy régi mániám,
Végighajtottam a Stefánián…”
Lóczy Lajos nyomában Szikkimben, aki felfedezte a Transzhimaláját. Egy szokatlan hangszerrel ismerkedett meg a szerző, az emberkoponyából készült dobbal!
Reguly Antal nyomában a Sarki-Urálban. A szovjet–magyar expedíció közös elhatározással elnevezett egy addig névtelen hegycsúcsot a neves magyarról, az ottani tájak első térképezőjéről.
Fenichel Sámuel és Bíró Lajos nyomában Pápua Új-Guineában. Itt fényképes rendőrségi útvonalengedélyt állítottak ki az utazásáról, ennek okát firtatva megnyugtatásul a rendőr megjegyezte: „A magányos utazóval minden megtörténhet, a mi dolgunk is könnyebb, ha tudjuk, hol kell keresni az eltűnteket.” S hogy nem beszélt a levegőbe, azt jól jellemzi Nelson Rockefeller (1961-ben a New York-i kormányzó fia) eltűnése.
Az élményekből csupán néhányat szemezgettünk, ezekkel érzékeltetve, mi minden történt e túrák, expedíciók során.
Az érem másik oldala
Ezek a „kiruccanások” nem kevés veszéllyel jártak. Indiában a kobrák, a Nílus mellett a krokodilok, a sivatagban a skorpiók jelentettek állandó fenyegetést. De pápua törzsek között járva egyedül – ez sem egy életbiztosítás. És a higiénia. Az európai embernek mind Ázsiában, mind Afrikában nagy nehézséget jelent, hogy sokszor olyan ételt, italt kell fogyasztania, ami nemcsak nem ízletes – pl. olajon sült lódarázs vagy a jakvéres tea –, de fertőzött is. A szerző egy olyan májbetegséget szedett össze Afrikában, ami kis híján az életébe került. A szép és érdekes fotók mellé ezt is hozzá kell képzelni…
Fülszöveg
A kötet szerzője, dr. Kubassek János geográfus-tudománytörténész, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója. Budapesten született, 1957-ben. Pestlőrincen érettségizett, majd 1982-ben Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett történelem-földrajz szakos tanári diplomát. Nagy hatással volt rá példaképe, Balázs Dénes, akivel másfél évtizeden keresztül együtt dolgozott a geográfia muzeális értékű relikviáinak feltárása és közkinccsé tétele érdekében. Kutatási területe: a földrajzi felfedezések és utazások története, kasztmorfológia, szpeleológia, Ázsia és Afrika regionális földrajza. Gimnazista kora óta rendszeresen utazik, s munkája révén öt kontinens 79 országába jutott el. Tagja volt az 1987-88-as Magyar Tudományos Afrika-expedíciónak és a Magyar Földrajzi Társaság 1990-ben, Reguly Antal útján a Sarki-Urálba szervezett helikopteres expedíciójának. Az amerikai filmsiker révén világhírűvé vált Almásy László nyomdokain, 1993-ban kutatóutat vezetett a Szahara szívébe, a Gilf Kebír fennsíkjára és a legendás elveszett oázisba, Zarzurába. Első írása 15 esztendős korában a pestlőrinci Garabonciás diákújságban jelent meg. E könyvében negyedszázad során megtett hátizsákos barangolásainak élményeit osztja meg az olvasókkal.
Dr. Kubassek János – Jeles világjárók nyomdokain
Első kötet
Dénes Natur Műhely Kiadó, é. n. Méret B/5
Terjedelem 288 oldal
Kötött, készült a Szekszárdi Nyomda Kft.-ben
Felelős kiadó Dénes István
Szerkesztette Dénes István
Szövegszerkesztő Beck Noémi
Borító és fotók Kubassek János,
illetve a Magyar Földrajzi Múzeum archívuma
ISBN 963 86095 8 3
