Dresch Quartet a Fonóban
a papiruszportal.hu archívumából [2013]
Szerző: PP
Legutóbb egy Cimbaliband-lemezbemutatón és a Both Miklós Folkside koncertjén jártam a Fonó Budai Zeneházban. Március 8-án Dresch Mihály együttesének fellépése ígért hasonló élményt. A zenészt csak vendégként, illetve szólóban (akkor még „szaxulyán” játszott) láttam itt-ott az elmúlt években, s az új bőgősre is kíváncsi voltam. A fonódáshoz minden készen állt.
Lányom délután kérdezte, hogy milyen koncertre megyek. Kicsit zavarba jöttem, hogy lehetne röviden megfogalmazni, a world music végképp nem jó kifejezés, végül azt mondtam, hogy Dresch Mihály fúziós zenét, magyar etnodzsesszt játszik. Nagyon nem szeretem az efféle skatulyázást, és ez nála amúgy sem könnyű. Hiszen nemcsak a belga Adolphe Sax által kitalált hangszereken zenél, hanem a saját maga által kikísérletezett fuhunon is (furulya és Hunnia szavakból). Fekete dzsessztől a magyar népzenéig ér a repertoárja, ráadásul úgy, hogy mindezt nem lehet úgy elemeire szedni, mint egy szaxofont.
Dresch most is elegáns, a koncert előtt a kávézóban sétálgat, köszönti az ismerősöket, majd együtt levegőznek a zenekar tagjaival, mielőtt elkezdenék. A koncert első felében csak tenorszaxofonon játszik. Ül vagy áll, rögtön rászegeződik a tekintet. Nincs szüksége kunsztokra, „csak” játszik. Ilyen lehet(ett) New Orleansban egy füstös lokálban a dzsessz, füst nincs, de a hangulat rögtön bensőséges, közvetlen, a Fonónak a színpad nélküli koncertjein fizikai valójukban és másként is még közelebb érezzük magunkhoz a zenészeket. Dzsesszkorszakok elevenednek meg, ráismerünk a különböző népzenei motívumokra, magyarra, balkánira, a szakemberek biztos hosszan tudnák sorolni a példákat. Több kompozíció is elhangzik, mire a szaxofonos egyáltalán megszólal, s bemutatja az együttes tagjait. Lukács Miklós (2005-től tagja a négyesnek) cimbalomjátékát szólóban többször, együttesben legutóbb a Both Miklós Folkside-dal hallottam. Mindent elő tud csalogatni ebből a sokak által lenézett hangszerből. Kemény, pattogós, vad dallamokat, ha kell, szilaj futamokat játszik Dreschsel párban, vagy a bőgő és a dob alá fest alig érezhetően. A cimbalom első számú hazai megszólaltatója.
A kvartettben hosszú ideig, 2011-ig nem történt személycsere, Szandai Mátyás Párizsba költözéséig, ezután Hock Ernő lett a bőgős. A fiatal zenész, miként társai, roppant improvizatív, ebben a közegben egyébként is nagyon sok alkalom nyílik az egyéni játékra. Ujjai félelmetes sebességgel járnak, de vonót is használ, és néha úgy penget, mint Rimbaud. Nem lep meg, hogy bejátszotta magát a zenekarba, remek zenész. Ahogyan Baló István (dobok) is, aki a kezdetektől, 1984 óta tag. Belesimul a kvartett zenéjébe, duózik a bőgőssel, és olyan finoman, szinte hangtalanul seprűzik, mint egy boszorkány. Jellemző volt, ahogy a szaxofonos, háttal a dobosnak, Baló szólójába többször bele-belefúj, ezzel paprikázva a hangulatot, s amikor úgy érzi, elég, szépen levezeti a szólót. Tökéletes az összhang a zenekarban, Dresch nemhiába mondja el sokszor, hogy náluk a minőségi megújulás egyik alapja a felállás állandósága.
Az est második felében aztán előkerül a különleges hangzású fuhun is, mely fából készített és szaxofonbillentyűkkel megszólaltatott, a népi furulyára emlékeztető hangszer (bővebben). Továbbra sincs ének, illetve két fél nótás szám hangzik el, az egyiknek a szövegét a szaxofonos a tölcsérbe énekli, a másik mindössze kétsornyi: „Megyek, megyek át, megyek / fogom, fogom a kezed.” Dresch utóbbinak a történetéről mesél, ez a néhány mondat a koncert legbeszédesebb része, másképp is. A szám Gizi néniről szól, aki a börtöntől kezdve sok mindenen átment, és mégis derűsen, boldogan élte le életét, a zenész tőle vett egy öreg házat. Dresch zenéjéből ez a harmonikus egyesülés („fúzió”) árad, a különböző korok, zenék, érzések esszenciája. Fogom, fogom a kezed. Nagyon erős szöveg. Nagyon erős zene.
Dresch Mihály (1955)
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakán 1979-ben végzett. A nyolcvanas évek elejétől kezdve rendszeresen koncertezik. Első együttesét 1984-ben alapította Dresch Quartet néven. A nyolcvanas években játszott Szabados György együttesében is. A hazai dzsessz kiemelkedő egyénisége, a magyar folklór és a dzsessz ötvözésén alapuló saját zenei világot alakított ki. Több önálló lemezt készített. A Révészem, révészem, az Egyenes zene, valamint a Fuhun (2011) című lemezéért megkapta „az év jazzlemeze” díjat a Gramofontól. További elismerései: Érdemes Művész, Liszt-díj, a Magyar Jazz Szövetség Szabó Gábor-díja. Olyan neves előadókkal lépett színpadra és készített felvételeket, mint Archie Shepp (vele közös lemezt készített), Chico Freeman vagy Lee Konitz. Jelenlegi zenekarával rendszeresen koncertezik itthon és külföldön is, emellett népzenei együttesekkel is fellép.
