Névnapok: Imre, Avarka, Bertolda, Filotea, Tétény, Töhötöm, Zakariás
Események:
1499 – a Catholicon kiadása Treguierben (Bretagne). A Jehan Lagadeuc által 1464-ben írt breton-francia-latin szótár volt az első breton és francia szótár
1846 – bemutatják Robert Schumann német zeneszerző 2. szimfóniáját (op. 61) a lipcsei Gewandhausban, Mendelssohn 
vezényletével.
1882 – Bedřich Smetana cseh zeneszerző Szülőföldem (Má Vlast) című hat szimfonikus költeményből álló sorozatának teljes ősbemutatója Adolf Čech vezényletével a prágai Žofín-palotában (Cseh Királyságban, ma Cseh Köztársaság).
1898 – Gerhart Hauptmann német drámaíró Henschel, a fuvaros (Fuhrmann Henschel) című ötfelvonásos drámájának premierje Berlinben, a Deutsches Theater-ben. Mint Hauptmann sok drámája, ez is a főszereplő öngyilkosságával végződik.
1901 – a Varsói Filharmonikusok bemutatkozó koncertje Emil Młynarski vezényletével. A műsorban Zygmunt Stojowski lengyel zongoraművész és zeneszerző d-moll szimfóniáját (Op. 21) adták elő.
1930 – Sinclair Lewis első amerikai íróként irodalmi Nobel-díjat kap. A díj átadásakor a svéd akadémia különös figyelmet szentelt Lewis Babbitt című regényének.
1936 – André Gide francia író a Szovjetunióba tett látogatása után bírálja a szovjet rendszert a Visszatérés a Szovjetunióból (Retouches à mon Retour de l’U.R.S.S.) című művében.
1939 – Dmitrij Sosztakovics 6., háromtételes szimfóniájának (op. 54) ősbemutatója Leningrádban, a Leningrádi Filharmonikusok előadásában, Jevgenyij Mravinszkij vezénylésével.
1953 – Terence Rattigan brit drámaíró Az alvó herceg (Alkalmi tündérmese, The Sleeping Prince) című művének premierje 
Londonban, Vivien Leigh és Laurence Olivier főszereplésével. A darab egy fiatal színésznő történetét meséli el, aki megismerkedik Károly kárpátaljai herceggel.
1955 – megnyitják a második világháborúban elpusztult, újjáépült Bécsi Állami Operaházat Ludwig van Beethoven Fidelio című kétfelvonásos operájával.
1974 – Dmitrij Sosztakovics befejezi a Michelangelo-dalokat (Op.145). Az eredeti verzió (Op.145) basszushangra és zongorára készült, bemutatója 1974. december 23-án Leningrádban volt Jevgenyij Nyeszterenko és Jevgenyij Szenderovics zongoraművész közreműködésével.
1983 – a budapesti Szépművészeti Múzeumból hét nagy értékű festményt loptak el, közöttük Raffaello Eszterházy Madonna című alkotását. Később olasz csendőrök a görögországi Aigio (Eghjon) közelében lévő Panagia Trypiti kolostorban találták meg.
Meghalt Garay János (1812–1853) költő, szerkesztő, akadémikus.
1839-ben az MTA levelező tagjai közé választotta, 1842-ben pedig a Kisfaludy Társaság tisztelte meg tagsággal. A költészet iránti vonzalma, már fiatalon megmutatkozott, még pécsi tartózkodása alatt. Sokat olvasott, s legelőször Rajnis magyar Virgilje hatott rá, hexametereket írt és iskolai latin feladatait magyarul is elkészítette. Később főleg Virág Benedek ódáinak befolyása alá került, s inkább a líra felé hajlott. Az 1840-től 1848-ig pezsgő nemzeti élet és a politikai mozgalmak lelkesítő ereje őt is fölvillanyozták, s ekkor írta hazafias „iránykölteményeit”. A szabadságharc után Fóton telepedett le (Árbócz, Bátori Erzsébet, Az Árpádok).
Ezen a napon született:
Hanusfalvi Petrich András (1765-1842)
császári és királyi magyar altábornagy, katonai térképész, festőművész. Katonai iskoláiról semmit sem tudunk. Katonai pályája mellett illusztrátori, képzőművészeti alkotásai is kiemelkedőek.
František Musil (1852-1908)
a brnói orgonaiskola zeneszerzője és zenetanára. Zongorán, hegedűn és orgonán játszott. 1868-tól orgonistaként dolgozott. Részt vett a Cesta k věčné spáse brnói egyházmegye énekeskönyve elkészítésében, 44 dalhoz ő írt dallamot és 350 dallamot hangolt össze.
Mihail Sadoveanu (1880-1961)
román író. Első könyvei (egyszerre több) 1904-ben jelentek meg, kedvező kritikai fogadtatással. Az 1907-es parasztfelkelésekkel összefüggésben letartóztatták. volt az 1925-ben megalakult Román Sakkszövetség első elnöke. Román Akadémia tagjává vált, 1936-38 között baloldali lapokat szerkesztett. A jobboldal vadul támadta, könyveit nyilvánosan elégették. 1944 után a Román Írószövetség elnöke (Elfojtott fájdalmak, A vizek birodalma, Nyestfiak).
Gellért Lajos (Grünfeld, 1885–1963)
színész, író, érdemes művész. 1904–1907 között végzett a Színművészeti Akadémia színész szakán, utána Pécsre került. 1945–1946 között a Medgyaszay Színpad, a Szabad Színház és a Magyar Színház előadásaiban lépett színpadra. 1947–1955 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1955–1960 között a Petőfi Színházban volt látható, 1961-ben a Jókai Színház tagja volt.
Sulyok Mária (1908–1987)
Kossuth-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. 1929-ben kezdődött színpadi pályafutása. Néhány évvel később megkapta első filmszerepét, s bár ebben a műfajban is emlékezetes alakításokkal örvendeztette meg a közönséget, igazi terepe a színház volt. Noha természetes adottságai „királynői” szerepekre predesztinálták, pályája során meggyőzően keltett életre polgárasszonyokat, munkásnőket, parasztasszonyokat is. Az egyik legszebb orgánumú és legszebben beszélő magyar színésznő volt, aki 1952 és 1966 között tanította is a beszédművészetet és a színészmesterséget a Színművészeti Főiskolán (A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob, Szeressétek Odor Emiliát!).
Vivien Leigh (Vivian Mary Hartley, 1913–1967)
kétszeres Oscar-díjas angol színésznő. A díjakat az Elfújta a szél és A vágy villamosa című filmekben alakított szerepeiért kapta. Ez utóbbit a londoni West End színpadán is játszotta. Termékeny színpadi előadó is volt, néhány filmben férjével, Laurence Olivier-vel játszott együtt. Harmincéves színházi karrierje során sokféle karaktert alakított. Főleg szépségéért dicsőítették, ezért néha úgy érezte, hogy nem tekintik komoly színésznőnek.
Johannes Schauer (1918-1992)
osztrák színész, filmszínész (Hungária kávéház, Öröklakás).
Cziffra György (1921–1994)
Magyar Örökség díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, az egyik legjelentősebb és világszerte ismert zenei előadóművész. Zongorajátéka Liszt Ferencéhez hasonlítható, főleg káprázatos improvizációs készsége miatt. Átirataiban kifejti a szerző vázlatos zenei gondolatait. Játékát kontrapunktikus tudás, variációs művészet és ötletesség jellemezte. Érett korára a 20. század legnagyobb pianistái, Rubinstein, Horowitz és Richter mellé emelkedett. Mégsem volt elégedett magával, folyton tökéletesítette tudását, rengeteget gyakorolt.
Vándor Kálmán (Breitfeld, 1922-2016)
sportújságíró, dalszövegíró. Édesanyja zongoraművésznek szánta, de igazán sohasem tanult meg zongorázni. A zenét megszeretve számtalan olasz slágert ültetett át magyarra. 1954-től a Képes Sport munkatársa, 1956-tól a Népszavánál vált legendává. „Párton kívüli bolsevikként” 40 évet töltött a lapnál. Munkája a sportújságírás, szerelme a labdarúgás, hobbija a dalszövegírás volt (Gondolj majd néha rám, Kósza szél, Visszatérek én).
Richard Davalos (1930-2016)
amerikai színész. Szülei spanyol, illetve finn származásúak. Első filmszerepe húszéves korában volt az Édentől keletre című filmben. 1967-ben Paul Newmannal játszott a Bilincs és mosolyban. Legismertebb filmszerepe 1970-ben a Kelly hősei volt, Telly Savalasszal és Clint Eastwooddal.
Csete György (1937-2016)
Kossuth-díjas építészmérnök, a nemzet művésze. Fő művei közé sorolható a honfoglalás 1100 évfordulójára Ópusztaszeren a Történelmi Emlékparkban 1991 és 1998 között végzett folyamatos tervező és építő munkája. Építészeti alkotó tevékenysége csúcsteljesítményének tekinthető a debreceni Tégláskert református temploma, melyet 2005-ben szenteltek fel (Árpád-házi Szent Erzsébet-templom – Halásztelek, Erdők temploma – Ópusztaszer, Kemencekápolna – Kishegyes).
Jan Nowicki (1939–2022)
lengyel színész. Krakkóban a színművészeti főiskolán tanult. 1964-től a Teatr Stary tagja volt. 1964 óta mintegy 90 filmben és tévéfilm-epizódban szerepelt. 1967-től Mészáros Márta filmrendező második férje (2008-ig), akinek több filmjében szerepelt (A kislovag, Napló gyermekeimnek, A temetetlen halott).
Elke Sommer (Elke Schletz, 1940)
Golden Globe-díjas német színésznő. 1958-ban szépségversenyt nyer Olaszországban, ezután filmezni kezdett. 1961 óta Hollywoodban él (Felügyelő életveszélyben, Folytassa az ásatást!, A kincskeresők).
Sam Shepard (Samuel Shepard Rogers, 1943-2017)
Pulitzer-díjas amerikai drámaíró, színpadi- és filmszínész, forgatókönyvíró, író, filmrendező. Karrierje kezdetén istállófiú, autóbuszkalauz, pincér, rockzenész volt. Színműveket, filmforgatókönyveket ír (Zabriskie Point, A Sólyom végveszélyben, Az elásott gyermek).
Kántor Péter (1949-2021)
József Attila-díjas költő, műfordító. Összetéveszthetetlen költői világa, mint a legtöbb jelentős költő esetében, nem a tárggyal vagy a formával függ össze – sokkal inkább a hangnemmel és a szemlélettel. Igazi elismertségét a rendszerváltás utáni időszak hozta meg (Halmadár, Trója-variációk, Elegendő ok).
Tilda Swinton (Katherine Matilda „Tilda” Swinton, 1960)
Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-jelölt skót színésznő. 1991-ben figyeltek fel rá, amikor Arany Vopitit kapott a II. Edward c. filmben nyújtott kiemelkedő alakításáért. További szerepeket vállalt, kisebb díjakat is elnyert, majd 2006-ban Golden Globe-ra jelölték a Mélyvíz című filmben nyújtott teljesítményéért. 2008-ban került újra igazán reflektorfénybe, ugyanis a Michael Claytonban nyújtott alakításáért Oscar-díjjal és BAFTA-díjjal jutalmazták, valamint Golden Globe-díjra is jelölték (A part, Narnia Krónikái, A Grand Budapest Hotel).
Tatum O’Neal (Tatum Beatrice O’Neal, 1963)
Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő, író. 1973-ban debütált a mozivásznon (Papírhold), alakításával tízévesen – a díj történetének legfiatalabb győzteseként – elnyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Pályafutása későbbi szakaszában leginkább televíziós sorozatokban vállalt vendégszerepléseket.
Sam Rockwell (1968)
Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színész. Emlékezetes főszerepei voltak a Gyepkutyák, az Egy veszedelmes elme vallomásai, a Trükkös fiúk, a Galaxis útikalauz stopposoknak, a Hold, A hét pszichopata és a Si-cu, a Gyilkos páros és a Richard Jewell balladája című filmekben. 2017-ben a Három óriásplakát Ebbing határában című filmdrámával elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-, Golden Globe-, BAFTA- és Screen Actors Guild díjat is.
Corin Nemec (Joseph Charles Nemec, 1971)
cseh származású amerikai színész. Legismertebb szerepei a Parker Lewis sohasem veszít című sorozat címszerepében volt az 1990-es évek elején, ezenkívül pedig Jonas Quinn karaktere a Csillagkapu hatodik évadában. Ő írta a Csillagkapu hetedik évadának Végveszély című részét (NCIS, Smallville, Beverly Hills 90210).
Németh Kristóf (1975)
színész, szinkronszínész, 2012–2016 között a Játékszín négy tulajdonosának egyike és ügyvezető igazgatója. 2017 óta a Fórum Színház igazgatója és egyedüli tulajdonosa. Először a Szomszédok című teleregény 4. epizódjában szerepelt 12 évesen. 1998-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Barátok közt című sorozatban Kertész Gézát alakította. A megszűnéséig a Budapesti Kamaraszínház tagja volt. 2001–2006 között a gödöllői Művelődési Ház igazgatója volt (Csinibaba; Hippolyt; Egy szoknya, egy nadrág).
Ezen a napon halt meg:
Mariotto Albertinelli (Mariotto di Bigio di Bindo Albertinelli, 1474–1515)
firenzei reneszánsz festő, Raffaello követője. Mozgalmas reneszánsz életet élt, beleértve szerelmi ügyeit is. Fő művének az 1503-ban festett Vizitációt tartják. Igen említésre méltó Madonna-képei vannak, például az Angyali üdvözlet; A gyermek Jézus imádása, Madonna Szent Jeromossal és Zenobiusszal.
Angelika Kauffmann (1741-1807)
svájci-osztrák klasszicista festőnő. Hatéves korában már megmutatkozott rendkívüli rajzolási tehetsége, édesapja tanította. 1782-ben pedig Rómában telepedett le. 1787-ben ismerkedett meg Goethével, Iphigenia című munkájához számos illusztrációt készített. Egyik alapító tagja volt a londoni Király Művészeti Akadémiának, ahol több képét is kiállította. Korának legünnepeltebb művészei közé tartozott. Műveinek legnagyobb része azon angol, német, olasz és orosz palotákban található meg, amelyekben festette őket (Abélards búcsúja, Miranda és Ferdinand, L’Allegra).
Heinrich Füger (1751-1818)
német festő. Történeti és mitológiai tárgyú képeivel a Mengs-féle klasszicizmus szószólója Ausztriában. Történeti témájú festészeténél jóval értékesebb a portréfestészete. 1776-ban Rómába utazott, mint képzőművészeti ösztöndíjas. 1783-ban Bécsben telepedett le, az ottani művészeti akadémia tanáraként működött, 1795-től a művészeti akadémia másodigazgatójává léptették elő. 1806-ban elnyerte az udvari képtár igazgatói állását. Igazán egyéni és jellegzetes művészete a arcképfestésben mutatkozott meg (Prométheusz lehozza a tüzet az embereknek, Batsányi János, Gróf Eszterházy Miklós).
Artner Teréz (Theone, 1772-1829)
német nyelven író költőnő. A 19. századi német irodalomban Theone néven volt ismert. 1811-ben pedig vagyonának nagy része is odaveszett, és a költészetben keresett vigasztalást. Konrád Dórával, Tiell Mariannával és Karoline Pichlerrel, német írónőkkel, szellemébresztő baráti viszonyban és levelezésben állt.
Horváth Cirill József (1804-1884)
filozófus, író, akadémikus. 1820-ban lépett a piarista tanítórendbe, és keresztneve mellé szerzetesi melléknévként a Cirill nevet nyerte. 1860-ban Pestre helyezték, mint piarista rendi kormánytagot és levéltárnokot. 1861-1862-ben a pesti egyetemen a bölcsészettan helyettes, 1863-tól haláláig rendes tanára volt (A filozófiai rendszerek méltatása, Vetélytársak, A filozófiai módszerek akadályairól).
Adolf Ellissen (1815-1872)
német irodalomtörténetíró. Göttingenben 1846-tól az egyetemi könyvtár hivatalnoka volt. Sokat utazott, főleg Görögországban, melynek népét és irodalmát kitűnően ismerte. Az 1850-es években tevékeny részt vett a politikában, mint a szabadelvű eszmék lelkes követője. Tagja volt a frankfurti parlamentnek, a hannoveri második kamarának és a porosz képviselőháznak. Igen sokat és sokfélét írt, sokat fordított is a legkülönbözőbb nyelvekből.
Újházi Ede (1841-1915)
színész, jellemkomikus, a realista színjátszás egyik úttörője, az Újházi tyúkhúsleves névadója. 1864-ben kardalosnak állt Szigeti Imre soproni színtársulatához, innen a Bényei István-Laczkó Gergely egyesített társulatához, majd Fehérvári Antalnál a kolozsvári Nemzeti Színházhoz. 1903. szeptember 28-án a budapesti Nemzeti Színház örökös tagja lett. 1886-tól huszonöt éven át a Színiakadémia drámai és operai tanára volt. Sikerét természetes játékmodorának köszönhette. Érzelmes, meleg humorral ábrázolta az élet elesettjeit és kisemmizettjeit. Magas, nehéz testű ember volt. Széles harcsabajuszos, mély és dörmögő hangú, megszólalása a színpadon és az életben is mindig eseményszámba ment.
Frits Thaulow (1847–1906)
norvég impresszionista festő. Az akkori norvég művészvilág egyik meghatározó alakja, aki leginkább naturalisztikus tájképfestészetéről ismert. A koppenhágai Művészeti Akadémián tanult 1870 és 1872 közt, majd 1873-tól Hans Gude iskolatársa volt a badeni Művészeti Iskolában Karlsruhéban. A legszebb képeit francia kisvárosokban készítette (Norvég téli táj, Marmortrappen, Place Marbot).
Petőfi Zoltán (1848-1870)
színész, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia. 1865-től Szarvason járta felsőbb iskoláit az evangélikus főgimnáziumban. Mezőtúrra vándorolt és beállt az ott működő társulatba, később Debrecenbe ment, ahol Lángh Boldizsár igazgatónál színésznek állt mindössze 30 forint havi fizetésért. 1868-ban Kocsisovszky Jusztinnál lépett fel Szegeden. Azonban gyakorta átaludta a próbákat, az igazgató csupán azért nézte ezt el neki, mert Petőfi Sándor fia volt. Gyenge képességei és fátyolos hangja miatt rendre csak kisebb szerepeket kapott. A versírással is próbálkozott, egy tucatnyi műve maradt csak fent.
Joseph Stella (Giuseppe Michele Stella, 1877–1946)
olasz származású amerikai futurista festő, különösen a Brooklyn hídról készült képeiről ismert. 1896-ban New Yorkba érkezett, hogy orvosnak tanuljon, azonban hamarosan inkább a művészet felé fordult. Visszatért Olaszországba, majd Párizsba költözött. Európában ismerkedett meg a modernizmussal (fauvizmus, kubizmus, futurizmus), amely meghatározta későbbi stílusát. 1913-ban visszatért New Yorkba. Festményei jellegzetesek az erős színhasználat és a lendületes és dinamikus vonalvezetés miatt.
Maurice Utrillo (Maurice Valadon, 1883-1955)
francia festőművész. Gyakran kötött ki rendőrségi fogdákban, azért festett, hogy ihasson. Ezzel együtt, az 1906 körüli években találta meg stílusát: bensőséges hangulatú utcarészleteket, templomokat festett, rajzolt. Képeslapokat vásárolt, ezek alapján alkotott: a forma adott volt, ezt némileg átfogalmazta és színeket adott hozzá. Első vevői a kocsmárosok voltak. Festészetét egyre inkább elismerték, képeinek ára folyamatosan emelkedett. 1916-ban elmegyógyintézetbe került, ahol négy hónapot töltött. Az 1920-as években kezdődött „színes korszaka”, képei kiszínesedtek, tarkák, de kellemes látványt nyújtanak. Ugyanakkor a festő teljesen elszakadt a külvilágtól. 1935-ben új korszak kezdődött életében: megismerkedett egy gazdag belga özveggyel, az asszony jó hatással volt rá, sokkal kiegyensúlyozottabb lett az élete (Montmagnyi tetők, A Szent Denis-bazilika, Montmartre szélmalmai).
Edward Carr (1892-1982)
angol történész, diplomata. Történészként nevét mindenekelőtt a monumentális Szovjet-Oroszország története című műve tette ismertté, melyet Guardian „századunk egyik legfontosabb angol történeti művének”, míg a Times „kiemelkedő történetírói teljesítménynek” nevezett. Tizennégy kötetes művén 1945-től kezdve közel harminc évig dolgozott.
Pápay Klára (Vratarics Klára Sarolta Emma Mária, 1900–1984)
színésznő, író, műfordító. Színi tanulmányait Ódry Árpád magániskolájában végezte. Előbb műkedvelő előadásokon lépett fel, majd 1930-tól az egri Thália Színházban játszott. 1940-ig több fővárosi és vidéki színházban is szerepelt. 1941 és 1944 között a Pünkösti Andor által irányított Madách Színház, 1944–45-ben a Nemzeti Színház tagja volt. A háborút követően kisebb budapesti színházakban játszott 1953-ig. 1954 és 1956 között a Pécsi Nemzeti Színház, 1956–57-ben a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. Filmekben is szerepet kapott. Elbeszélései és műfordításai rendszeresen megjelentek.
Vladimir Horowitz (1903–1989)
orosz zongoraművész. A 20. század egyik legkiemelkedőbb zongoraművésze; az ő színre lépésével nagyban átalakult a zongorázás egésze; elképesztő virtuozitásával, játékának tónusával sokat formált a zenei gondolkodáson is. Már kilencévesen a kijevi konzervatóriumban tanult, és már nagyon fiatalon, az 1917-es forradalom után segélykoncerteket adott, ezzel is támogatva a körülötte élőket. 1940-ben az Egyesült Államokban telepedett le. Repertoárján a teljes romantikus zeneirodalom megtalálható volt; több mint 150 hanglemezt készített.
Denis O’Dea (1905-1978)
ír színész. Előbb biztosítási ügynökként dolgozott, azután színészettel kezdett foglalkozni. Vezető tagja volt a dublini Abbey Theatre-nek. Nevezetes filmszerepei a 30-as évek közepéről többek között: John Ford két filmje, A besúgó és Az eke és a csillagok, valamint az IRA-tag James Masont üldöző rendőrfelügyelő Carol Reed filmjében, az Egy ember lemaradban.
Jacques Tati (Jacques Tatischeff, 1907-1982)
orosz származású francia filmrendező, színész. Legtöbb filmjének ő főszereplője is, a modern világhoz adaptálódni képtelen, mindig barátságos és segítőkész, ám a szociális érintkezésben esetlen, örök kívülálló figurája. Filmjeiben mindig a képi világon van a hangsúly, a hangok legtöbbször zajok, tömegmorajok, a beszéd ritkán játszik fontos szerepet. Képi humora semmivel össze nem téveszthető (Kisvárosi ünnep, Hulot úr nyaral, Nagybácsim).
Stig Dagerman (1923-1954)
svéd novellista, drámaíró. Szindikalista újságíróként kezdte, aztán a fikció felé fordult. Ezután egyre növekvő érdeklődést tanúsított a színház iránt. Első drámája, A kiátkozott expresszionista jellegű, az emberi igazság abszurdításásról szól (Akik az üvegtengernél énekelnek, A stréber, Nem menekülhetsz).
Réti József (Redl, 1925–1973)
Liszt Ferenc-díjas opera- és oratóriuménekes (tenor), érdemes művész. Tanulmányait 1953-ban végezte el a Zeneakadémián. Ugyanebben az évben debütált az Operaházban, amelynek haláláig vezető magánénekese maradt. Legkiemelkedőbb alakításait Mozart-tenorként nyújtotta, és csaknem valamennyi Mozart-szerepet énekelte, külföldön is sokszor fellépett. Élete utolsó éveiben mint dalénekes is gyakran szerepelt.
René Goscinny (1926-1977)
francia képregényíró és humorista volt, olyan figurák atyja, mint Asterix és Lucky Luke. 1928-ban Buenos Airesbe költöztek szüleivel. A francia líceumban tanult, és kitűnt azzal, hogy képes volt mindenkit megnevettetni az osztályban, szívesen olvasott képes történeteket, hatásukra maga is rajzolni kezdett. Gyermekkönyveket is írt.
John Fowles (1926-2005)
modernista, posztmodern angol író. A The Magus (A mágus, 1965) című kötete, amely összhangban volt az 1960-as évek „hippi” anarchizmusával és kísérletező filozófiájával már bestseller volt. Ezt követte A francia hadnagy szeretője (1969), egy viktoriánus korszakbeli romantikus történet posztmodern csavarral. Könyveit számos nyelvre lefordították, némelyiket megfilmesítették (A lepkegyűjtő, Mantissza, Daniel Martin).
Széplaky Endre (1927-2006)
színész. Kolozsváron nevelkedett, majd az Országos Színészegyesület színiiskolájában 1948-ban kapott oklevelet Budapesten. 1948-tól 1962-ig egy év kecskeméti kitérővel a Pécsi Nemzeti Színház, majd a Békés Megyei Jókai Színház tagja maradt haláláig. Mesterségpróbáló alakításai emlékezetesek maradnak a színházat szerető közönség számára, remek komikus, táncoskomikus és drámai színész volt.
Hemző Károly (1928–2012)
fotóművész. Fotólaboránsként dolgozott 1942-től a Hunnia Filmstúdióban, majd nyomdai fényképész és retusőr volt az Athenaeum Nyomdában, 1949 és 1952 között. 1952-től fotóriporterként dolgozott. Tevékenysége rendkívül sokoldalú, készített illusztrációkat, könyveket, művészi kiadványokat a riportok mellett. Lovas könyveivel megújította az állatfényképezést Magyarországon. Kiállításaival és művészi fotóalbumaival nagy hatást tett a kortársakra, számos újító, innovatív eszközt használt a fényképezésben és a fotók prezentálásában is.
Balla Demeter (1931-2017)
a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas fotográfus, érdemes művész. 1954-ben határozta el, hogy a fotográfusi pályát választja, 1957-ben fényképész szakmunkás bizonyítványt szerzett, s ettől kezdve képeket, képriportokat szállított a legkülönbözőbb budapesti lapoknak, de leginkább a képes folyóiratoknak. 1999-ben megalapította a Demeter-díjat azon fényképészek számára, akik önzetlenül fáradoznak a magyar fotóművészetért.
Upor Péter (1934–1971)
Jászai Mari-díjas színész. 1934-ben született Újpesten. Két évig tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Kezdetben a moszkvai rádió magyar nyelvű adásainak bemondója volt. 1954-1958 között az Állami Déryné Színház, 1958-1969 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1969-től halálig a Miskolci Nemzeti Színház színésze volt.
Michael Crichton (John Michael Crichton, 1942–2008)
amerikai író. A tudományos pályát elhagyva a ’70-es évek elején Los Angelesbe költözött, ahol írói és filmrendezői tevékenységbe kezdett. Első megjelent regényétől (Az Androméda-törzs, 1969) kezdve az amerikai science-fiction egyik legelismertebb és legnépszerűbb szerzője. Egyéni témaválasztásának és -feldolgozásának lényege, hogy egy progresszív fázisban lévő tudományágat mutat be annak ellentmondásain és dilemmáin keresztül, egy reális és minden (tudományos és emberi) részletéig kidolgozott történetbe ágyazva (A nagy vonatrablás, Gyilkos nap, Jurassic Park).
Németh László (1945-2011)
színész. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1980-ban szerzett színész diplomát. 1986-tól a debreceni Csokonai Színház, 1989-től az egri Gárdonyi Géza Színház művésze volt. 1991-óta szabadfoglalkozású színművész volt (A Pogány Madonna, A vörös grófnő, Csapd le csacsi!).
Szőcs Géza (1953-2020)
Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar költő, politikus. 1977–1981 között az Igazság című napilap irodalmi munkatársa volt. 1981–1982 között Tóth Károly Antallal, Tóth Ilonával és Ara-Kovács Attilával szerkesztette az Ellenpontok című szamizdat kiadványt. Ennek következtében a román államvédelmi hatóság (Securitate) többször is letartóztatta és bántalmazta. 1989–1990 között a Szabad Európa Rádió budapesti irodavezetőjeként működött. A romániai rendszerváltás után 1990-ben visszatelepült Kolozsvárra, ahol újságírói-szerkesztői munkája mellett politikai szerepet is vállalt (Históriák a küszöb alól; Drámák, hangjátékok; Válogatott versek).
