Irodalmi Nobel-díjasok – Theodor Mommsen

Szerző: Mika Róbert

A több mint száz irodalmi Nobel-díjas közül sokat nem ismerünk. Némely jutalmazott nem érdemelte ki, inkább csak valamely más cselekedetét honorálták, vagy mi nem tudjuk elhelyezni saját kultúránkban őket; vannak olyanok is, akiken túllépett az idő, még csak életrajzuk sem található magyar nyelven az interneten. A német Theodor Mommsen azonban megérdemelten vehette át a Nobel-díjat, bár nem volt kimondottan irodalmár.

Minden idők egyik legnagyobb ókortörténeti professzora, a római jog tudósa megkaphatta az elismerést: irodalmi Nobel-díjjal nemcsak a szépirodalmi művek szerzőit lehet jutalmazni, hanem másokat is, akik olyan munkákkal rukkoltak elő, amelyek tartalma és stílusa irodalmi értékű. Ismernünk is illene – ebben segíthet e rövid életrajz –, hiszen európai kulturális örökségünk közös.

Születéstől a házasságig

Christian Matthias Theodor Mommsen 1817. november 30-án született Gardingban (Schleswig), a helység ebben az időben a dán királyság területén volt. Édesapja protestáns miniszter, aki korán megismertette a német klasszikusokkal és olyan híres írókkal, mint Victor Hugo, Lord Byron, illetve William Shakespeare. Oldesloe városában tanult, ezután Altonában járt gimnáziumba 1834–1838 között, majd a kieli egyetem jogi karának hallgatója lett (1838–1843). Egyetemi évei után, dán nagyapjának köszönhetően, először Franciaországban, később Olaszországban klasszikus történelemmel foglalkozott. Az 1848-as európai forradalmak idején Rendsburgban haditudósító (Schleswig-Holsteinischen Zeitung). A forradalmak elülte után a lipcsei egyetemen jogot tanított. Liberális politikai nézetei, a királyság intézményeinek bírálása miatt azonban 1851-ben felmentették állásából. Nem sokáig maradt munka nélkül, 1852-ben már a zürichi egyetemen oktatott.

Róma története

Gyökeresen változott meg az élete, amikor 1854-ben a breslaui egyetem (Wroclaw, Boroszló) római jogi professzorává nevezték ki. Megnősült, feleségül vette Karl Reimer lipcsei szerkesztő lányát, Marie-t, aki 16 gyermekkel ajándékozta meg. Ekkor kezdett bele főművébe is, a Róma történetébe (Römischen Geschichte). A háromkötetes munkát 1854 és 1856 között írta. A mű a római köztársaság bukásával, Julius Caesarral kezdődik és a kereszténység megjelenésével, Néró korszakával végződik. Mommsen önkritikus, amikor ehhez a ponthoz ér. Észrevette ugyanis, hogy ebben a korszakban valami olyan mértékű változás állott be a császárság életében, ami egy világi történész hatáskörén túlmutat. A történetírás „az áttekintés pontjait keresi, és szerencsés pontokról, szerencsés órában sikerül neki letekinteni a szükségszerűség változhatatlan törvényeire”. Mivel úgy tartotta, hogy ez már egyháztörténelem, és az ő történeti kategóriáiba nem tudja beilleszteni azt a gyorsaságot és alaposságot, amellyel a kereszténység áthatotta a római kultúra minden területét, lemondott e korszak megírásáról. A három kötet mégis teljes értékű, a 19. században korszakalkotó, s bár sokan ma már szubjektivitással vádolják, jelenleg is forrásértékű munka. Mommsen Római Birodalomra vonatkozó kutatásainak, következtetéseinek nagy része máig elfogadott. 1868-ban ezért a munkájáért a Pour le Mérite díjjal tüntették ki. Olyan nagy hatású volt a későbbiekben a 39 éves korában írt mű, hogy halála előtt egy évvel, 1902-ben másodikként vehette át az irodalmi Nobel-díjat.

A Nobel-díjig

A Róma története a tudományos akadémia figyelmét is felkeltette. Berlinbe hívták 1858-ban, s még ebben az évben újabb munkával állt elő Corpus Inscriptiorum Latinarum (Latin feliratok gyűjteménye) címmel. 1861-től már az egyetem ókortörténeti tanszékének professzora, s ezt a tisztségét 1888-ig viselte. A Porosz Tudományos és Művészeti Akadémia is a soraiba választotta. Mint elismert jogtudós politikai szerepet is vállalt, a liberális vonalat képviselte (Deutsche Fortschrittspartei, később Nationalliberalen). A porosz nemzetgyűlésbe kétszer delegálták (1863–1866, 1873–1879), majd a Reichstag, az immár birodalmi nemzetgyűlés tagja az 1881–1884-es időszakban. Határozottan állt ki a tudomány és az oktatás védelmében, keményen rámutatott a császárság politikai ellentmondásaira, pártolta a liberálisok és a szociáldemokraták szövetségét. Mommsen szabad nemzetállamokban gondolkodott, illetve a demokratikus megoldásokat támogatta, ezért súlyos összetűzésbe került Otto von Bismarck kancellárral, aki igen keményen lépett fel a demokratikus megmozdulásokkal szemben, és Németország porosz vezetés alatti egyesítését akár háborúval is igyekezett megvalósítani.
A tanítás és a politika mellett nem hagyta abba az írást sem, például 1885-ben, átlépve Róma korai keresztény történetét – voltaképpen folytatva a Róma történetét az „ötödik” kötettel – kiadta Provinciák a Római Birodalomban Diocletianus korában című munkáját. Jogi, főleg ókortörténeti könyvei, tanulmányai (mintegy 1500), fordításai és az általa szerkesztett művek mind öregbítették hírnevét.

Mommsen kontra Tolsztoj

Mommsen 86 éves korában, 1903. november 1-jén halt meg. Bár tudományos körökben népszerű maradt, Németország 20. századi történelmi szerepvállalása sok kollégájáéval együtt homályba taszította nevét. Negyedszázada kezdik újra publikálni e nagyszerű tudós hagyatékát.
Sok vád érte az 1902-es irodalmi Nobel-díj odaítélőit, hogy nem Lev Tolsztoj kapta a kitüntetést. Igazuk van! Mindketten megérdemelték volna.