Az ügynökök a paradicsomba mennek
a papiruszportal.hu archívumából [2011]
Szerző: Franken Stein fn. tmb.
Furcsa körlevél ért el hozzám a múlt héten, s keltette fel egy új magyar játékfilm iránt a figyelmet. A rendszerváltás története és az ügynökvilág filmes feldolgozása szinte egyáltalán nem történt meg nálunk, ezért mentem az Urániába szombat délután, nehogy lemaradjak valamiről. Dézsy Zoltán rendező-forgatókönyvíró Az ügynökök a paradicsomba mennek című filmje olyan témát vet fel, amelyre mindenki kíváncsi, vagy ha nem, véleménye akkor is van róla.
Kedves Mindenki!
Csütörtökön kezdték vetíteni Az ügynökök a paradicsomba mennek című játékfilmemet a Művész és az Uránia moziban. A háttér(hálózat)-hatalom azonnal megkezdte az aknamunkát, hogy a mozik ne vetítsék sokáig. Egyetlen fegyver van: ha megnézik a filmet, mert az érdeklődés nyomására nem merik levenni, bár azonnal szeretnék. A film az elcsalt rendszerváltásról, a III/III-as Főcsoportfőnökségről és az SZDSZ szerepéről (is) szól, közérthetően, sőt szórakoztató módon. A film után elkezdődött egy polémia, hogy vajon ki lehetett az SZDSZ-be épített „Kakukk” fedőnevű titkos megbízott? Esetleg Demszky? Vagy mások? Ha fontosnak tartjátok a rendszerváltás tisztázását, akkor segítsetek: ezen a hét végén vegyetek jegyet a filmre. Fontos, hogy e hét végén, mert hétfőn döntenek a forgalmazás további sorsáról. Köszönettel: Dézsy Zoltán filmrendező
„Szabad vagyok! – mondta a majom a rácsnak.
Én nem! – mondta a rács. – Engem majmok köré zártak.”
Így szólt a levél, és igazából mindegy is, ki milyen szándékkal írta, mert megjelent a neten, s elérte webkettes hatását. Az Urániába érve hatalmas tömeg fogadott, mint annak idején a Nyolcadik utasnál, szenzációszaga volt az egésznek, azonban módfelett tisztes korú nézők tették ki a közönség nagy részét, szinte fiatalnak éreztem magam. Így megifjodva ültem be a lepellehúzásra.
Az indító kép jó, öngyilkosjelölt pszichiátriai kezelt diktálja a feltételeit a kosárból őt noszogató tűzoltóknak a Szabadság híd tetejéről, naná, szabad sasmadáron ülve. Kicsit távolabbról, a Volga (nem folyó) mellől a jól öltözött Lukács Sándor figyeli távcsövén keresztül az eseményeket, s pillant meg egy ismerős fényképező fiatalembert a hídon. Majd beszállunk a Volgába, s Gara ezredes cinikus-ironikus hazai-nemzetközi lapszemléjének részesei lehetünk. Persze a Szabadság hidat nem sikerült a nyolcvanas évek közepire visszaamortizálni, de a dokumentarista dátuminzertek, a bevágott politikai szereplők-beszédek, reklámszlogen („Minden időben Tisza cipőben” – a főhősön is ez a márka virít), az átkosbeli mentőautó kellően visszaröpít a közelmúltba. Ebből akár még egy jó film is kerekedhet.
De nem kerekedik. Nyilván nagyon sokan nem képesek megemészteni, hogy az üzeneteiben 1989-ben leginkább antikommunista rendszerváltó, négyigenes (a film egyik kocsmai jelenetében kerül elő ez a népszavazás) párt hogyan csinált szállást annak az utódpártnak, amely vezetői ellen korábban olyannyira ágált. Nem voltak vérmes reményeim, mint nagyon sokaknak a nézőtéren, hogy ügynöktalányokat old meg a film, de arra számítottam mozgóképes eszközökkel kifejezve, mint ami Bornai Tibornak regényben sikerült, hogy segít megértetni valamennyire, új szempontokat felmutatva, a beszervezések lélektanát. Hiszen aki kicsit is figyelte az eseményeket a nyolcvanas évek végén, az tudja, hogy a (szociál)demokratizálódó hatalom alapos iratmegsemmisítésbe kezdett a rendszerváltás előestéjén, és aligha hibázott, csak azok a papírok maradhattak meg, amelyek „még jók lehetnek”. Húsz évig fungáló vezető politikusokról aligha 2010-ben rántják le a leplet, ezt megtették volna politikai ellenfeleik jóval korábban.
A szereplők többnyire típusokba összegyúrt figurákat jelenítenek meg. Munkásőr apa, tartótiszt, DE-vezető, KISZ-titkár, egyetemi lázongó hallgató, áttelepült erdélyi nagyapa stb. Akad köztük néhány telitalálat, ilyen például a megfáradt, alig is beszélő pártfunkcionárius apa (Andorai Péter), a hőbörgő, szintén funkci felesége (Kubik Anna), de a „főhős” nem elég karakteres (Karalyos Gábor), és a nagy manipulátort játszó Lukács Sándor sem az igazi erre a szerepre, talán azért, mert nagyon más képzeteket társítunk eddigi alakításaihoz. Az előbbié nem, utóbbi alakja viszont jól meg van rajzolva. A profik mellett jó és rossz-kidolgozatlan amatőr mellékszerepek-szereplők sorakoznak.
Leginkább a múltidézés éri el a célját, s ez jobbára a szemlézésnek, a dokumentarista eszközöknek köszönhető, Kádár-beszéd, Nagy Imre-újratemetés, Advent a Hargitán-bejátszás a tévében (Kubik Anna magát nézi, ez jó geg), tolongás a damaszkuszi úton. Szűrös Mátyás önmagát alakítja, amint kikiáltja a köztársaságot; az 1988-as március 15-i tüntetés, egy csomó olyan esemény jön elő, amin az ember ott volt, és azt hitte. Olyan pillanatok is felvetődnek belső mozijában, amiket már el is süllyesztett meghajtójában: például egykori hallgatótársnői miként ugrottak be az első szóra a főiskolán a pártba (igaz, egyiküket ez sem mentette meg egy bántó akháj-akkád tévesztést követő UV-től, pedig a párttitkárnál vizsgázott). Mégsem igazi dokumentum-, és nem igazi játékfilm, csak a felszínig jut el, nem tisztáz semmit, felmondja és sulykolja a kötelezőt egy nézőpontból (hogyan mentette át a hatalmát a kommunista elit), és néha nem mentes a szájbarágástól. Talán nem is lehet egyestés játékfilmbe belesűríteni ezt a történelmi korszakot. Emlékezésre, gondolkodásra jó Dézsy Zoltán filmje. Nem fed föl semmilyen titkot, nem szerez művészi élményt, katarzisról nem is beszélve, saját illúzióvesztésemen (következmények nélküli ország) pedig végképp nem segít. Kifordított reklámszöveggel zárva: ígéret maradt, nem bizonyíték.
Az ügynökök a paradicsomba mennek
Színes, magyar játékfilm, 91 perc
Rendező-forgatókönyvíró: Dézsy Zoltán
Gyártó, filmforgalmazó: Videopartner, 2010
Kárász Mátyás – Karalyos Gábor
Gara ezredes – Lukács Sándor
Kárász Andor – Andorai Péter
Kárászné – Kubik Anna
György – Benkóczy Zoltán
Kárász Mátyás jólétben él pártállami funkcionárius szüleivel a Rózsadombon. Korábban elit egyetemekre járt külföldön, most az ELTE-n tanul. A nyolcvanas évek vége felé az akkor alakuló ellenzékiekhez csatlakozik, a III/III. Főcsoportfőnökség választás elé állítja: vagy csatlakozik az ügynökhálózathoz vagy kiutasítják az országból.
