a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: Mika Róbert
Az emberiséget a magas fokú kommunikáció (is) emelte az állati élet fölé. Az írásbeliség pedig jele egy kultúra felemelkedésének, legyen szó rovásírásról, hieroglifákról, vagy bármely jelsorozat, kód rögzítéséről. A Húsvét-sziget világtól elszigetelt közössége is szert tett bizonyos fokú értékmegőrző kommunikációra, amelynek megfejtése még mindig nem teljesen egyértelmű az utókor számára. Mielőtt ezekről a hieroglifákról esne szó, óhatatlanul meg kell vizsgálni a szigeten található sziklarajzokat.
Sziklarajzok és a Madárember
A kőfigurák mellett mind nagyságukban, mind ismeretségükben eltörpülnek a sziget sziklarajzai. Pedig ezek a rajzok bizonyítják a legjobban, hogy az itt letelepedő ősök valóban a polinéziai szigetvilághoz tartoznak. Az ősi, polinéz kozmogonikus mítoszokat és legendákat erősítik a kőbe karcolt, vésett tengeri állatok (teknősök, halak, languszták, madarak stb.) mellett az emberarcú, nyolckarú polip (amely szinte minden polinéziai törzs kultúrvilágában fontos szerepet játszik a világegyetem teremtésében, hitük szerint ugyanis ő tartja az égboltot), a kétfejű madár, az emberfejű tengeri állatok jelei. A főisteneket stilizált emberi maszkokkal is megjelenítették a sziklarajzokon. Az sem kizárt, hogy 1400-1500 körül új telepesek érkeztek a szigetre, és ők hozták magukkal a madárember kultuszát. A Madárember, azaz Makemake isteni ábrázolása is „emberi” maszk formájában szerepel rengeteg sziklarajzon, ámde megjelenik hajós, illetve a fregattmadár formában is. Sokan úgy tartják, hogy a Madáremberben kettős istenség, Makemake–Oro kultuszáról van szó. Hogy mennyire zavarosak és megbízhatatlanok a források a húsvét-szigeti legendákról, most egy részlettel szeretnénk bizonyítani:
Elgondolta aztán Makemake, hogy megalkotja az embert, aki hasonlatos hozzá, és tud beszélni. Megtermékenyítette Makemake a követ, de hiába – rosszul sikerült –, egy ihoiho kiko mea (lazacféle tengeri hal) lett belőle. Megtermékenyítette a vizet, de hasztalan – csak paroko-halak jelentek meg benne. Megtermékenyítette a színes földet. Így született az ember. Makemake látta, hogy jól sikerült.
Ismét körülnézett Makemake, és látta, hogy nincs minden rendben: az ember egyedül volt. Akkor elaltatta az embert a kunyhójában. Amíg az ember aludt, Makemake megtermékenyítette a bal oldali bordáját. Így született az asszony. (Forrás: I. K. Fjodorova, eredetileg Felbermayer írta le 1948-ban A. Teao rapanui szigetlakó szavait.)
A kohau rongo-rongók
A fentiek alapján igaznak látszik a második rész bevezetőjében szereplő megállapítás, mely szerint „mindenfajta elképzelést csak fenntartásokkal lehet kezelni”. A legendaváltozatok számának se szeri, se száma, és olyan szavak szerepelnek bennük, amelyek nem jellemzőek az egész polinéziai szigetvilágra (senora, caballero, rezidencia stb.). De mi a helyzet az utókor számára megmaradt 26, jelekkel telerótt fatáblával?
Maguk a jelek hieroglifák, azaz képírásos kódok, amiből csaknem ezret ismerünk. Ám ezek csak alig valamivel több mint 110 kódot jelentenek, mert sok kifejezésnek, tárgynak, evilági és hiedelembeli teremtménynek egyforma a jele. Néhány tucat kép jelentését máig homály fedi. Ráadásul a hieroglifek bonyolult kapcsolatokban is állhatnak, amelyek 10-14 ezer jelentéstartalmat feltételeznek. A bonyolultságra jellemző, hogy amikor még éltek írástudók (vagy inkább olvasók) a szigeten, két, látszólag különböző jeleket tartalmazó fatábláról is ugyanazt a szövegértelmezést adták. Az írás olvasását az is nehezíti, hogy soronként el kell forgatni a fatáblát 180 fokkal.
Bár a feljegyzések szerint a 19. század végén szótár készült a fatáblákról, és állítólag többen, így tahiti püspöke is folyékonyan olvasta a hieroglifákat, úgy tűnik ez mégsem elégséges a szöveg megértéséhez. A 20. század elejére már elegendő információ gyűlt össze, hogy tudósok és tudóscsoportok foglalkozzanak a húsvét-szigeti képírásokkal. Többek között egy Párizsban tevékenykedő magyar kutatócsoport is 4000 évre visszatekintő, Indus-völgyi hipotézisével (Indus Valley Hypothesis) próbálta meggyőzni a világot az 1930-as években. De próbálták kapcsolatba hozni a kínai, dél-amerikai íráskultúrával. Azonban az elméletek zsákutcába torkolltak, még a polinéziai feltételezés sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, bár ez az elmélet áll ténylegesen a legközelebb hozzá.
Az utolsó évtizedben Steven Roger Fisher kutatásai hoztak némi áttörést a rapanui szövegek értelmezésében. A képírásos fatáblák rejtélyéhez érdekes módon egy Santiagóban található, a Húsvét-szigetről származó fabot adta a kulcsot, akár csak az egyiptomi hieroglifák megfejtésében szerepet játszó rosette-i kő. Elmélete szerint a fallikus szimbólumokkal ellátott jelek jelentik egy-egy mondat, meghatározás kezdetét és végét. Több tudós is elismeri, hogy ezek az összetett képek valóban jelentős elemei a szövegrészeknek, azonban túlzottnak tartják ezt a szexuálisan telített formát. (Anélkül persze, hogy a vitát eldönthetnénk, mi is inkább arra hajlunk, hogy a fallikus jelzések inkább egy teremtésmítosz részét képezik, gondoljunk csak Robert Graves Görög mítoszok című munkájára, ahol hosszú oldalakon csak arról olvashatunk az ókori birodalom geneziséről, hogy ki kivel, mikor, és milyen formában nemzett…) Ez a polémia maradjon tehát a tudósokra és a jövő nemzedékre. Ahogy maradjon meg ez a sokat szenvedett kis élettér is, ami átvészelte a rabszolga-kereskedőket, a zsarnokokat, volt katonai támaszpont, gázolt át rajta szökőár, morzsolja a tenger és a szél.
Kevin Reynolds (filmrendező) és Kevin Costner (producer) 1994-ben filmet forgatott a Rapa Nui címmel a Húsvét-szigeten, ezzel is felhíva a figyelmet ősi kultúrájára, és kedvet csinálva a nemzetközi túrizmusnak.
A rapanuiak világa nemrég önálló autonómiát kapott, de sorsa sem politikailag, sem kulturális szempontból nem dőlt el.
