a papiruszportal.hu archívumából [2007]
Szerző: jumurdzsák
Gyerekkorom meghatározó filmélménye volt az Egri csillagok. Sokszor megnéztem, és bár a másik oldalon álltak, mindig lebilincseltek – nem csak Gergőt – a törökök. A szokásaik, hatalmas seregük, kegyetlenségük és szultánuk mindenekfelettisége félelemmel vegyes érdeklődést váltott ki belőlem. Igen, néhány éves fejjel valami ilyesmire vágytam, korlátlan hatalom, óriási sereg, hárem, hajbókoló, engem félő Európa. Azóta nézeteim nagyjából politikailag korrektté szelídültek, de a diktátorok, egyeduralkodók élete Szaddám Huszein kivégzése idején is érdekel.
A General Press Különleges könyvek sorozata kevésbé ismert, illetve nagy érdeklődésre számot tartó korokba, népekhez, színhelyekre kalauzol. A sorozat karácsonyra megjelent kötete is izgalmasnak ígérkezett. Úgy gondolom, sokakat Nagy Szulejmán magánélete például jobban érdekel, mint egy mai vezető bulvárkacsa, hogy egy vezető bulvárliba hol és mit villantott ki éppen a lesifotósok előtt.
John Freely az Oszmán-ház 36 tagjának több mint hat évszázadot felölelő uralmát a szultánok magánélete szempontjából vizsgálja. Az önmagában is érdekes téma, az uralkodók és környezetük magánélete – gondoljunk a szerencsétlenül járt Diana hercegnő körüli, ma sem szűnő médiafelhajtásra – a törökök esetében még egzotikusabb, hiszen egy a keresztény kultúrkörtől eltérő, iszlamista dinasztiáról van szó.
A könyv fókuszpontjában az 1453-ban bevett Isztambul (eisz tén polisz, görögül: ’városba’) áll, a főváros, ahol a több mint hat évszázadból az utolsó 470 évet töltötték a padisahok III. Ahmed (1703–1730), a Tulipánkirály kisebb-nagyobb megszakításokkal. Volt, aki viszonylag keveset tartózkodott itt, s akadt olyan is, aki még a pénteki imát is legtöbbször hanyagolta, s a Topkapu Szerájból ki sem mozdulva az élvezeteknek hódolt. Isztambul Prusza (Brussza) és Drinápoly (Edirne) után sokkal inkább megfelelt egy több kontinensen is uralkodó birodalomnak. A szultánok ideális lakhelyet választottak maguknak, az Aranyszarv-öböl, a Boszporusz és a Márvány-tenger háromszögét rezidenciaként rajtam kívül többen ma sem utasítanák vissza. A könyv első oldalain három, egyre nagyobb léptékű térkép segít az eligazodásban: a Boszporuszé, a Topkapu Szerájé, majd a Belső Palotáé. Olvasmányokból ismerős helyszínek is visszaköszönnek: a Héttorony, a hárem, az Aja Szofia.
A világbirodalom kulisszái mögé pillantva ugyanolyan embereket láthatunk, mint más uralkodódinasztiákban. Némelyek képtelenek voltak ellenállni a kísértésnek, s habzsolták az életörömöket (a Korhely előnevű szultánnak az étel-ital, másoknak a hárem volt a gyengéje), voltak igaz hadvezérek, kötelességtudóak, akadt közöttük hitehagyó és a hit bajnoka, fanatikus vadászó és virágültető, zenekedvelő, olyan, aki betiltotta a kávéházakat és a dohány-/ópiumszívást, Rettegett, gyengeelméjű – a törököknél csodálat övezte őket –, valamint félénk is. Ennyiben nincs új a nap alatt. Ami igazán érdekfeszítő az Oszmán-ház esetében, az a kereszténytől eltérő környezet, a számunkra ismeretlen szokások.
A korabeli Árpád-házban sem lepődhetett meg igazán senki azon, ha a frissen pajzsra emelt, trónra ült uralkodó eltette az útból potenciális ellenlábasait, illetve ólomcsorgatással, szemkitolással uralkodásra alkalmatlanná tette őket.
*
II. Mehmed (1444–1446, 1451–1481)
„Fiaim közül bármelyik szultánságra kiválasztatik, kívánatos, hogy a fivéreit a halálba küldje, így védelmezvén a világ rendjét. A legtöbb ulema [muszlim jogtudós] támogatja ezt. Cselekedjenek fiaim is ennek szellemében!”
*
Ez a szokás az Oszmán-házban is létezett – sőt az egyik padisah kodifikálta is –, csak a házasodási, együttélési szokások miatt sokkal nagyobb számú ellenlábassal kellett végezni (III. Murádnak [1574–1595] például 12 év alatt 24 fia és 32 lánya született).
Az lett az anyakirályné (és nem -nő, ahogy többször szerepel), aki először ajándékozta meg fiúgyermekkel a szultánt, az vált a hárem vezetőjévé. El lehet képzelni, hogy ha nem volt monogám a szultán (Nagy Szulejmán igen ritka kivételnek számított, ráadásul rabszolga kegyencnőt, Rokszelánát tette meg törvényes feleségének), milyen kendőzött vagy nyílt palotaharc (a Régi Szerájban kaptak helyet a kiöregedett, illetve kegyvesztett kegyencnők, ágyasok) folyhatott a nők között, főleg, ha fiúgyermeket is szültek. Mindenki tisztában volt vele, hogy csak a legidősebb örökölheti a trónt, s a többinek nagy valószínűséggel még aznap el kell hagynia az árnyékvilágot – hacsak nem kellően ügyes az anya, s praktikákkal végig nem viszi, hogy mégse öljék meg a fiát. Erre is adódott példa, s arra is, hogy nem a legidősebb lépett trónra. Előfordult, hogy egy gyengeelméjűt kétszer is hatalomra segítettek a háttérben állók. A kegyencnők és ágyasok közül sokan valóságos hatalomra is szert tettek, finoman vagy szinte leplezetlenül irányítva kedvesüket és a birodalmat. A háremhölgyeknek kötelező volt tanulniuk, hangszeren játszani; némelyikük az angol királynővel is levelezett. A szultánok magánélete folytán közvetlen kiszolgálói, a nagyvezírek, a hárem, az eunuchok, a főváros mindennapjaiba is be-bepillanthatunk.
Kellemes olvasnivalót tettem a polcra. A történelem és a csupán kuriózumok, egzotikumok iránt érdeklődők is megtalálják a kötetben a nekik szóló részeket. Olvasmányos, forrásokat bőven felhasználó és szó szerint is idéző ismeretterjesztő könyv született, amit még az egyébként gördülékeny szöveget itt-ott megakasztó, a szükségesnél több török kifejezés sem ront le. A könyv végén található függelék segít ugyan a szófejtésben, azonban az általában nem szakkönyveket forgatók nem mindig hajlandók utánanézni egy-egy kifejezésnek. Egy értelemzavaró „kettősön” (anyakirályné-anyakirálynő), a szeráj hol kis-, hol nagybetűs alkalmazásán (Topkapu szeráj, Régi Szeráj következetesen) és a nehéz feladatnak számító tulajdonnevek bizonytalan átírásán kívül a szöveggondozás elfogadható. A rajzok és a képek, az Oszmán-ház családfája és az uralkodók táblázata tovább emeli a kötet értékét.
Fülszöveg
A világ uralkodócsaládjai mindig is a figyelem középpontjában álltak. Közszereplésükön kívül magánéletüket is megörökítették, és teszik ezt ma is, egyre bővülő eszköztárral).
Az Oszmán-ház 36 tagja több mint 600 éven át 21 generáción keresztül uralta az Oszmán Birodalmat. Történelmünk 150 évén át Magyarországot is.
Szultánjai közt nagy formátumú, elszánt világhódítók, tudatos birodalomszervezők és gyönge, élvhajhász, az őrület határán egyensúlyozók egyaránt voltak.
A válide szultánok, anyakirálynék közül pedig nem egynek a kezében rendkívüli hatalom összpontosult. Sorozatunk új darabja a népszerű-szórakoztató történetírás eszközeivel mutatja be a fényességes padisahok életének hétköznapjait, helyszíneit (pazar palotákat, kioszkokat, kerteket), háremét, családi kapcsolatait, fenséges személyük kiszolgálóit, nagyvonalú ünnepségeiket.
Ezzel egy időben bepillantást nyerünk a hatalomért folytatott, olykor meglehetősen kegyetlen küzdelmeikbe is. John Freely kötete hiteles forrásokat, krónikákat, naplókat, leveleket, követjelentéseket felhasználva, könnyed kézzel rajzolja meg a történelmi események, összefüggések ívét, miközben az olvasmányélményen kívül nem kevés tanulsággal is szolgál.
John Freely: A szultánok magánélete (Inside the Seraglio. Penguin, 1999)
Különleges könyvek sorozat
General Press [2005. Budapest]
Kötött, 400 oldal
Fordító Janáky István
Szerkesztette Grabner Mária
Szakmailag ellenőrizte Dobrovits Mihály
Borítóterv Gregor László
Nyomdai előkészítés Scriptor
Nyomás és kötés Reálszisztéma Dabasi Nyomda
ISBN 9639648124
