Névnapok: Endre, Elek, Bánk, Leó, Magdolna, Róbert, Sarolta, Mária, Szabolcs, Celina, Alexia, Cirill, Leon, Marcellina, Ond, Ruszlán, Ruszlána, Szalárd, Szegfű, Vetúria, Zoárd
Események:
1296 – Joseph ben Joseph Martel által először említik meg az ismeretlen helyről (francia vagy német) és időből 
származó, több mint 1.000 oldalas, látványos megjelenésű (kézzel festett képekkel, díszes kezdőbetűkkel díszített) héber Bibliát, a Rothschild Pentateuch-t, amelyet Elijah ben Meshullam és Elijah ben Jehiel írnokok írtak és szignáltak. Jelenleg a Getty Múzeumban található.
1717 – Georg Friedrich Händel Vízizene című zenekari művének bemutatója egy, a Temzén cirkáló bárkán, Londonban. I. György brit uralkodó ünnepséget rendezett a Temzén, az ünnepséghez egy másik hajó csatlakozott 50 zenésszel, akik háromszor adták elő a művet, annyira tetszett a királynak.
1958 – (Sir) Peter Shaffer brit drámaíró, forgatókönyvíró Gyakorlat öt ujjra című drámájának premierje 
Londonban. 1962-ben a Columbia Pictures forgalmazásában film is készült a darabból.
1959 – kelet-afrikai Tanzániában, Mary Leakey brit paleoantropológus megtalál egy új, korai emberi ősfaj, a Zinjanthropus (Paranthropus boisei) vagy „Zinj” részkoponyáját, amely Afrikában élt majdnem 2 millió évvel ezelőtt.
1968 – Londonban mutatják be a Beatles Sárga tengeralattjáró című egész estés brit animációs filmjét. A film filmtörténeti és rajzfilmtörténeti jelentőségű, például a magyar János vitéz rajzfilmre (Jankovics Marcell) is hatást gyakorolt.
2016 – Le Corbusier svájci építész 17 munkája került fel az UNESCO világörökségi listájára, mivel „kiemelkedően hozzájárult a modern mozgalomhoz”.
Megszületett Jean-Baptiste Camille Corot (1796-1875) francia tájképfestő. 1812–1814 közt egy Párizs melletti internátusba került.
1815-ben posztókereskedő tanoncnak állt, de már ekkor is inkább a rajz és festés érdekelte, tanulmányozta a színeket, amiket a posztókészítésnél maguk állítottak elő. Apja tiltakozása ellenére beiratkozott Achille-Etny Michallon festő műtermébe. Ott más mesterek munkáit másolta. Hamarosan új festő-mesterhez került, ahol főleg a modell után való rajzolást sajátította el. Valamint elhatározta, hogy tájképfestő lesz, Rómába utazott 1825-ben. 1826-ban eltávozott Rómából és falusi tájképeket festett. A képeket elküldte a francia Szalonba, ahol kiállították. 1840-ben megvásárolta egy képét a francia állam. Új utakat is keresett a tájképfestészeten kívül, kipróbálta tehetségét a vallásos tárgyú képek világában is. 1846-ban megkapta a Becsületrendet. Templomoknak is festett, sok segéddel dolgozott, akiknek megengedte, hogy képeit másolják. A tájképfestészet egyik legnagyobb mestere volt, stílusa költői, képei lírai hangulatúak. Az ő korában bontakoztak ki az új irányzatok, amelyeket nem tudott ugyan elfogadni, de művészetével mégis új utakat mutatott az utána következő nemzedéknek. Nagy szerepe volt abban, hogy a tájképfestészetet kiszabadította a klasszicista kötöttségekből. Gyakran nevezték az impresszionizmus előfutárának is (Olasz pásztor, A kékruhás hölgy, Szent Jeromos tájkép).
Meghalt Egressy Béni (Galambos Benjámin, 1814–1851) zeneszerző, szövegíró, színész.
1833-ban Mezőcsáton iskolamesterséget vállalt; ez időből valók zsoltártanulmányai, melyekhez később mint színész is visszatért. A színészi pályán tanult meg franciául, olaszul és németül. A hangjegytant csak hírből ismerte; ezért éjjel-nappal tanult, tenorrá akarta magát kiképezni és valódi művelt színésszé. 1838-ban Olaszországba ment, hogy énekelni tanuljon. 1843-ban került a pesti Nemzeti Színházba, karénekesként. Már 1840-től foglalkozott zeneszerzéssel, ő volt Petőfi Sándor verseinek első megzenésítője és számos népies műdal szerzője. Legnagyobb sikerét Vörösmarty Mihály Szózat című versének megzenésítésével aratta, amelyet 1843-ban mutattak be a Nemzeti Színházban. Foglalkozott színművek, operaszövegek írásával és fordításával is. Részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, Kápolnánál meg is sebesült. A szabadságharc leverése után Klapka György menlevelével szabadult és visszatért a színpadra. Összesen 47 zeneművet írt, melyek közül 35 jelent meg nyomtatásban. Magyarra fordított 50-nél több színdarabot és 19 operaszöveget (Klapka-induló, Kossuth-nóta, Hull a levél a fáról).
Megszületett Füst Milán (Fürst Milán Konstantin, 1888–1967) Kossuth-díjas író, költő, drámaíró, esztéta.
A magyar szabadvers megteremtője. 2000-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjai közé választotta. Jogász is, tanár is volt. Tanítványai úgy emlékeznek, hogy egész lelkét adta a pedagógiába, órái lelket-értelmet izgatók, gondolatébresztők voltak. A XX. század magyar irodalmának egyik legnagyobb íróművésze, a Nyugat nagy nemzedékének egyik legnagyobb – és a következő nemzedékekre Ady után alighanem a legnagyobb hatású – költője. Szívós kitartással szerzett tudósi színvonalú műveltségét, amelyben jelentékeny helyet foglalt el az antik görög kultúra és a Biblia. Ez a két kulturális világ mindvégig erősen hatott költészetére. Ifjúkorától fogva jó barátja volt Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes. Velük együtt ismerte meg a világirodalom modern törekvéseit. Világnézete tulajdonképpen pesszimista: elkomorította a világban tapasztalható gonoszság, ostobaság, szerencsétlenség. Közben azonban elválasztotta az igazi pesszimistáktól feltétlen emberszeretete, embertisztelete és együttérzése (Változtatnod nem lehet, Szellemek utcája, A Parnasszus felé).
Megszületett Tolnay Klári (Tolnay Rozália, 1914-1998) Kossuth-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a 
Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Gyerekkorától kezdve énekelt és zenélt de filmszínészként indult karrierje, első nagyobb szerepét a sikeres Meseautóban kapta, ezután vették át 1934-ben a Vígszínházba, ahol eleinte naiva szerepeket osztottak rá. Egészen 1946-ig a társulat tagja volt, ekkor két évet a Művész Színháznál töltött, majd 1948–49-ben visszatért a Vígszínházba, ezúttal társigazgatóként Somló István és Benkő Gyula mellett. 1950-től haláláig a Madách Színházban szerepelt, a kilencvenes években másodvirágzását élte karrierje. Gyakran foglalkoztatott szinkronszínész is volt, a nyolcvanas-kilencvenes években számtalan idősebb nőalakot formált meg. Születésének 100. évfordulójára a Magyar Posta Zrt. emlékbélyeget bocsátott ki emlékére. (Katyi, Fekete gyémántok, A vörös grófnő).
Megszületett Nagy László (F. Nagy László, 1925–1978) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, grafikus, a 
Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.
1946 augusztusában Budapestre utazott. Az Iparművészeti Főiskolán grafikus szakon kezdte meg tanulmányait. 1947-ben átjelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, rajz szakra. Kezdtek megjelenni első versei: előbb egy diákújságban, majd 1947 decemberében a Valóságban. 1948 nyarán eldöntötte, hogy mégis inkább költő lesz, s ősszel a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára iratkozott be magyar–szociológia–filozófia szakra, majd fél év után áttért az orosz szakra, hogy Szergej Jeszenyint fordíthasson. Elismert fiatal költőként kapott ösztöndíjat Bulgáriába, hogy megtanulja a nyelvet és fordítson. 1953 augusztusától 1957 februárjáig a Kisdobos szerkesztője, majd főszerkesztője volt. 1957 elején megszűnt irodalmi állása és évekig műfordításból élt. 1959-től haláláig az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd főmunkatársa volt. Nagy László költészetéből már a hatvanas években több mondat, verssor vált szállóigévé (Ki viszi át a szerelmet, Himnusz minden időben, Adjon az Isten).
Megszületett Donald Sutherland (Donald McNichol Sutherland, 1935) Oscar-életműdíjas és kétszeres Golden 
Globe-díjas kanadai színész.
Először 14 éves korában kapott részidős munkát egy rádiónál Nova Scotiában. Tanulmányait a Victoria College-ban és a Torontói Egyetemen végezte mérnöki, illetve dráma szakon. Később mégsem szeretett volna mérnökként dolgozni, így Angliába utazott, hogy a Londoni Akadémián tanuljon. Első filmszerepeit az 1960-as években kapta. 1967-ben jött A piszkos tizenkettő és vele az ismertség. Pályája azóta is töretlen, számos film sikeréhez járult hozzá. Az új évezredben a fiatalabb generáció sztárjai mellett szerepelt. 2009 nyarán Magyarországon forgatott A katedrális című – Ken Follett azonos című regényéből készült – minisorozatban (MASH, Kelly hősei, Tű a szénakazalban).
Ezen a napon született:
Paul Delaroche (Hippolyte Delaroche, 1797-1856)
francia festőművész, a francia történeti festészet nagy alakja. Első sikereit 1827-ben kiállított két festményével (Duranti parlamenti elnök meggyilkolása Toulouse-ban, Erzsébet királyné halála) aratta. Ettől fogva legszívesebben olyan történeti jeleneteket festett meg, melyek korhűek, elég hatásosak, de nem nagyszerűek és nem is mindig valószínűek. Ennek ellenére, Delaroche volt a francia történelmi festészet egyik legnagyobb alakja, ő képviselte az arany középutat a romantikus és klasszicista irány között. Képeit Franciaország legjobb rézmetszői reprodukálták. Feleségének halálán érzett fájdalma szomorú, lírai hangulatú vallásos képek festésére indította. Próbálkozott a szobrászattal is. 1832-től a francia és több más akadémia tagja (Napoleon, I. Erzsébet halála, A Bastille elfoglalása előtt).
Oscar Levertin (Oscar Ivar Levertin, 1862-1906)
svéd író, költő, irodalomtörténész, kritikus. Irodalmi működésének kezdetén, az 1880-as évek elején a naturalizmus vonzotta, 1889-ben azonban a újromantikus iskola híve lett. Késői prózai műveiben történelmi témákat dolgozott fel. Irodalomtörténeti, köztük drámatörténettel foglalkozó munkáinak jelentős szerep jutott a századforduló svéd irodalmi életében (Pepita esküvője, Legendák és dalok, Új versek).
Samuel Joszéf Agnon (1888–1970)
Nobel-díjas izraeli író, a modern héber irodalom egyik központi alakja. Galícia keleti részén (ma Ukrajna) született, amely akkor az Osztrák-Magyar Birodalom fennhatósága alatt állt. Ifjúkorában sok klasszikus alkotást olvasott, beleértve Goethe, Schiller és Shakespeare műveit. Nagyon szerette a skandináv írókat is. 1908-ban kivándorolt Palesztínába (ma Izrael állama). Még ez évben jelent meg első novellája. 1912-ben Berlin felé szállt hajóra. 1924-ben tűz tört ki otthonában, minden kézirata és nagy könyvgyűjteménye is elégett. Ezek után döntött úgy, hogy családjával kivándorolnak Izraelbe (Tengerek szívében, És a meggörbedt kiegyenesedik…, Valaha régen).
Erle Stanley Gardner (1889-1970)
amerikai jogász és író. Legismertebb munkája a Perry Mason detektív regénysorozata. Számos más művet is publikált, például regényeket, novellákat, valamint dokumentumregényeket és útikönyvet, Alsó-Kaliforniában és Mexikóban átélt tapasztalatairól (A dadogó professzor esete, Harmadik emelet, A félszemű tanú esete).
Végh Dezső (1897-1972)
grafikus, festő. Grafikusként könyvborítók, könyvillusztrációk készítésével foglalkozott, különböző könyvkiadók megbízásából. Nyugdíjba vonulásáig az Állami Bábszínház díszlet- és jelmeztervezője volt, de a Madách Kamara Színház több darabjához is tervezett díszletet. Nyugdíjazása után táblafestéssel is foglalkozott, rendszeresen részt vett a pest megyei képzőművészeti tárlatokon.
James Cagney (1899-1986)
Oscar-díjas amerikai színész. Az 1930-as évek rendkívül népszerű sztárja volt, aki főleg gengszterfigurák megszemélyesítésével aratott sikert. Legnagyobb sikerét az 1942-es Yankee Doodle Dandy című filmben aratta, amellyel elnyert az Oscar-díjat is. Az 1950-es években gúnyos, komisz karaktereket játszott. Egyik legemlékezetesebb szerepe a néma korszak nagy színészének, Lon Chaney-nek megszemélyesítése (Az ezerarcú ember; 1957). Producerként és rendezőként is dolgozott.
Dercsényi Dezső (1910-1987)
Kossuth- és Herder-díjas művészettörténész, a művészettörténeti tudományok doktora. Munkássága a háború utáni magyar műemlékvédelemben éppúgy meghatározó jelentőségű, mint az ahhoz kapcsolódó feladatok, eredmények nemzetközi elismertetése és a hazai nagyközönséggel való megismertetése terén. Kutatói és oktatói tevékenysége során mindenekelőtt a középkori magyar művészettel, valamint a műemlékvédelem elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozott. Szakirodalmi munkássága ugyancsak meghatározó (Nagy Lajos kora, A jáki templom, Mai magyar műemlékvédelem).
Phyllis Diller (Phyllis Ada Driver, 1917–2012)
amerikai komika, színésznő és szinkronszínész. Egyedi stílust alakított ki, fellépései alkalmával rendkívül vad hajjal és feltűnő ruhákban jelent meg.
Szenes Hanna (1921-1944)
költő, zsidó származású brit ejtőernyős, izraeli nemzeti hős. Azon tizenhét magyar zsidó egyike volt, akiket az akkori brit fennhatóság alatt álló Palesztinában az angol hadsereg arra képezett ki, hogy ejtőernyővel Jugoszláviába ledobva megkíséreljék valamilyen módon megakadályozni a magyar zsidók akkor már küszöbön álló deportálását. A magyar határnál letartóztatták, bebörtönözték és brutálisan megkínozták, de ő ennek ellenére nem volt hajlandó elárulni küldetése részleteit. Golyó általi halálra ítélték és az ítéletet végre is hajtották. Izraelben nemzeti hősként tisztelik, utcákat neveztek el róla, naplója, versei széles körben ismertek.
Kucs Béla (1925–1984)
Munkácsy Mihály-díjas szobrász. 1948 és 1953 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. Már szentendrei lakosként 1965-ben megszervezte a Szentendrei Szoborparkot. 1949 óta kiállító művész. Számos egyéni kiállítása mellett jelentős csoportos kiállításon is részt vett. 150 művét Ózd városának adományozta (Lány akt madárral, Vízmerő lány, Tornázó fiúk).
Komlós Róbert (1929-1989)
színész. Színészi pályáját Kecskeméten kezdte, 1956-tól a Katona József Színház tagjaként. 1958-tól az Állami Déryné Színház, majd 1978-tól 1988-ig, nyugdíjba vonulásáig a jogutód Népszínház színművésze volt. 1989. február 8-án halálos baleset áldozata lett.
Segesdi György (1931–2021)
kétszeres Munkácsy Mihály-díjas szobrász, érdemes és kiváló művész. 1949 és 1954 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. Eleinte figurális szobrokat készített, majd az 1960-as évektől a lemezplasztikákkal is megpróbálkozott, az 1970-es évektől pedig egyre inkább használta műveiben a plexit. 1976-tól tanított a Magyar Iparművészeti Főiskolán mint a Szilikátipari Tanszék vezetője, 1987-től 1997-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász tanszékének docense volt.
Wojciech Kilar (1932-2013)
lengyel zeneszerző és filmzeneszerző. Filmzenéivel számos elismerést szerzett, de nagyszerű szimfonikus és kamaraműveket, egyházi zenét, kórusokat is komponált. Tagja volt a lengyel avantgárd zenei mozgalomnak. Műveinek igen nagy többsége ismeretlen maradt a zeneértő közönség előtt, a jócskán több mint 100 lengyel és külföldi filmzene ellenére (Az ígéret földje, A zongorista, Advent Symphony).
Kósa László (1942)
Széchenyi-díjas etnográfus, történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1967-től lett az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának tudományos munkatársa. 1981 és 1990 között az ELTE bölcsésztudományi karának művelődéstörténeti tanszékének docense, 1990-től tanára. 1987-től 2007-ig tanszékvezető. Több szaklap szerkesztője. Kutatási területe a 19-20. század művelődéstörténet, egyházak és a társadalom kapcsolata (Magyar néprajzi lexikon, Európa híres kertje Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón).
Kovács György (1948)
szobrász, restaurátor. Önálló restaurátori tevékenysége mellett több szobrot és emlékművet tervezett és faragott, főleg Sopron környékén. 2015-től a Soproni Füzetek évente megjelenő antológiáiban több verse és kisprózája jelent meg. Számos emlékezetes munkája közül a soproni Szent Mihály-templom tornyának restaurálására, a fertőszéplaki Szent Szív-kálvária újjávarázsolására, valamint a sopronbánfalvi kolostorhegyi barokk lépcső helyrehozatalára a legbüszkébb.
Díner Tamás (1946)
fotóművész. 1971-től publikál. Portréit elsősorban zenészekről, énekesekről és színészekről készíti. Több hanglemezborítóhoz és kazettafedélhez készített sztárportrékat. Külső munkatársa több újságnak is. 1981-től képszerkesztőjeként dolgozik.
Tamás Noémi (1948–2004)
festőművész, illusztrátor, művésztanár. Tanulmányait a Budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, majd a Képzőművészeti Főiskolán végezte el. 1976-ban volt első önálló kiállítása Helsinkiben, a számos belföldi és külföldi csoportos kiállításon kívül önállóan több mint 10 alkalommal mutatkozott be az ország több városában. Munkái köz- és magángyűjteményekben láthatók Budapesten, Hamburgban, Vácott és Kaposváron.
David Hasselhoff (1952)
amerikai színész, énekes és dalszövegíró, aki leginkább a Knight Rider és Baywatch című sorozatai alapján ismert. Ugyancsak viszonylag sikeres zenei karriert futott be, főként Németországban és Ausztriában. Csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán.
Újvári Zoltán (1955)
Jászai Mari-díjas színész. 1977-1981 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1981-1982 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, 1982-1992 között a Pécsi Nemzeti Színház, 1992-2002 között a Budapesti Kamaraszínház, 2002-2016 között a Nemzeti Színház tagja volt. 2016-tól a József Attila Színház tagja.
Hirling Judit (1958)
színésznő. 1976 és 1978 között a Budapesti Gyermekszínház Színészképző Stúdiójának volt a növendéke. 1982-ben kapott színész diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1982-től a Mikroszkóp Színpad tagja volt. 1990-től szabadfoglalkozású színművésznő. Szinkronszínésznőként gyakran foglalkoztatják.
Kovács András Ferenc (1959-2023)
Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas, erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. Az ún. IV. Forrás-nemzedék vezéralakja, aki napjainkra a romániai magyar költészet mérvadó egyénisége lett. Mára a kortárs magyar líra kiemelkedő alakjává vált, ezt mutatja az is, hogy az ezredfordulótól kezdve a legnevesebb magyarországi kiadók, a Jelenkor, majd a Magvető adják ki köteteit. Költészetét a hagyomány és történetiség modern megjelenítőjeként, az európai költészeti örökség és az újító szellem találkozásának egyedülálló változataként értékeli a kritika (Tengerész Henrik intelmei, Egerek könyve, Requiem tzimbalomra).
John Ventimiglia (1963)
amerikai színész. olasz származású amerikai színész. Legismertebb szerepei Artie Bucco (Maffiózók) és Dino Arbogast (Zsaruvér).
Heather Langenkamp (1964)
amerikai televíziós és filmszínésznő, producer, sminkmester. Első statisztaszerepét A kívülállók című filmben kapta, melyet Francis Ford Coppola rendezett 1983-ban. A Rémálom az Elm utcában című horrorfilm hozta meg neki az igazi sikert. 2008-ban két másik rendezővel (Danielle Harris Ellie Cornell) filmet rendezett Prank címmel.
Andy Whitfield (1971-2011)
walesi származású színész és modell, leginkább A Róma című sorozat történetvezetésére némileg hasonlító Spartacus: Vér és homok sorozattal vált ismertté, melyben Spartacust alakította (Aranypart, Gábriel – A pokol angyala, McLeod lányai).
Bozsó Péter (1973)
színész, szinkronszínész, rendező. A Nemzeti Színház Stúdiósa volt 1991-1993 között, 1993–1997 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett. 1992-ben debütált a Nemzeti Színházban. A Gór Nagy Mária Színitanoda színészmesterség tanára 2013-2018 között. 2018 decemberében mutatkozott be rendezőként a Turay Ida Színházban. Több mint 200 film szinkronhangja (A Hídember, Magyar vándor, Egy bolond százat csinál).
Vásáry André (1982)
énekes, férfi szoprán. Eddigi 18 éves pályafutása alatt három arany- és egy platinalemezt kapott albumaiért. Bostonban képezte magát. Itthon az Eszterházy Károly Egyetemen, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd a Miskolci Egyetemen tanult. Megnyerte a Miskolci Operaversenyt, döntősként szerepelt a Római Nemzetközi Énekversenyen. A komolyzene mellett nagy sikerű fellépéseket tudhat maga mögött a könnyedebb, crossover stílusban tartott koncertjeivel, valamint saját popdalaival kirándulást tett a könnyűzene világába is.
Dézsi Darinka (1987)
színésznő. 2009-ben végzett a Shakespeare Színművészeti Akadémián, színész szakon. Szerepelt Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban, Budapesten a Laboratorium Animae Társulattal, a Kazán István Kamaraszínház, a József Attila Színház és a Hókirálynő Meseszínpad előadásain. 2015-től a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja. 2019 nyarán alakult meg az Orpheum Madams, mely koncertjein a swing-korszak dalait népszerűsíti.
Ezen a napon halt meg:
Leconte de Lisle (Charles-Marie-René ~, 1818–1894)
francia költő, a parnasszizmus egyik fő képviselője. Kezdetben Charles Fourier szocialista tanainak lelkes apostola, sőt a falanszter mesterét himnuszban is dicsőítette, de aztán végleg elfordult a szocializmustól és egy pogány szellemű, panteisztikus filozófiáért rajongott, amelynek a hatása költészetén is meglátszik. Férfikora javában a parnasszisták („Parnassiens”) nevű fiatal költőiskola vezére lett. Lírai költeményeiben bámulatos művészettel kezeli a formát, de a hangulatnak is nagy mestere.
Hector Malot (1830-1907)
francia író. Élete során több mint 60 regényt írt. A maga korában nagyon népszerű volt. Ma már azonban főként csak ifjúsági regényeit olvassák. Jogot tanult, egy jegyzőnél írnokoskodott. A jogot azonban hamarosan befejezte és onnantól kezdve az irodalomnak hódolt. Újságíró lett, aki főként napilapokba írt cikkeket. 30 éves korában jelent meg az első regénye (A világ szállodája, A tengerész fia, Talált gyerek).
Lovis Corinth (1858–1925)
német festő- és grafikusművész, aki műalkotásaiban ötvözte az impresszionista és az expresszionista irányvonalat. Művészete több stílusfordulatot tartalmaz. Legkorábban naturalista stílusban festett, majd az impresszionista és az expresszionista irányzatot ötvözte. Témaválasztása igen változatos, megörökíti a hétköznapokat, s fest tájképeket, vallásos és szimbolikus kompozíciókat és arcképeket. S mintegy 900 grafikai alkotása van (Fekvő akt, Asszony rózsaszín kalapban, Ecce homo).
Bánk Ernő (Eisler Ernő, 1883–1962)
festő és grafikus. Az első világháború idején hadi festőként működött, az 1930-as években sok hivatalos portrémegrendelést kapott és tájképeket, csendéleteket is festett, idős korában biblikus témák foglalkoztatták. Az 1930-as években népszerűek voltak kis méretű, miniatűr portréi. Kezdetben naturalista stílusban festett, de a nagybányai plein air és a modern avantgárd stílusok képviselői (Nyolcak) rá is hatottak.
Vén Emil (1902-1984)
Munkácsy-díjas festőművész. Az anyai ágon olasz származású művész 1927-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Tanársegédként 1925-ben vitte először Makóra a főiskola nyári művésztelepét. Két évvel később – mivel politikai magatartása miatt kitiltották a fővárosból – hosszabb időre Makóra költözött. Később Budafokon talált otthonra, itt élt haláláig. 1956-os tevékenysége miatt bebörtönözték, de a művészek szolidaritása miatt – többen nem vették fel a Kossuth-díjat – azonnal ki is engedték.
Dudás Kálmán (1912-1983)
költő, műfordító. 1930-tól több antológiában is szerepelt. Eleinte a népi írók csoportjához tartozott később az időmértékes, jambikus verselést követte. Verseinek fő témája a táj és a szülőföldhöz való ragaszkodás (Déli szél, Szederillat, Kettős szélárnyék).
Witold Małcużyński (1914-1977)
lengyel zongoraművész, repertoárján elsősorban Chopin művei szerepeltek, de Liszt, Brahms, Szymanowski, Szkrjabin, Debussy, Bartók és Prokofjev műveit is gyakran játszotta. A második világháború kitörése Párizsban érte. A háború után 1958-ban tért vissza először hazájába. Fellépett Varsóban, Katowicében, Krakkóban és Poznańban. Mindegyik előadása „szinte hazafias ünnep volt, őt pedig nemzeti hősnek tekintették”.
Billie Holiday (Eleanora Fagan Gough, 1915–1959)
Grammy életműdíjas dzsesszénekesnő, aki hangjával visszaadta a klasszikus blues erejét, amivel mindenkihez szólt. Bemutatkozását 1933-ban a Your Mother’s Son-In-Law című dal jelentette. Utolsó meghatározó fellépése 1957-ben történt. Csillaga van a Hollywoodi Hírességek Sétányán.
Lamberto Gardelli (1915-1998)
olasz karmester, Budapest díszpolgára. Zenei tanulmányai a pesarói Liceo Musicale Rossiniben kezdte el, később Rómába ment, ahol az Accademia Nazionale di Santa Cecilia zenekonzervatórium diákja lett. 1961 és 1966 között a Magyar Állami Operaházban vezényelt, de közben eleget tett nemzetközi felkéréseinek. Számos nagy sikerű felújítás fűződik nevéhez.
Kertész László (1915-2004)
Jászai Mari-díjas rendező, zeneigazgató, érdemes művész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedű- és a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező továbbképző tanszakát végezte. Rendezőként a Mesebarlang Bábszínházban kezdete pályáját 1948-ban. 1956-tól az Állami Déryné Színházhoz szerződött, ahol 1957-től főrendezőként dolgozott 1977-ig. 1971-től a társulaton belül operatagozatot alakított. 1978 és 1988 között a Népszínház operatársulatának zeneigazgatója volt.
Grandpierre K. Endre (Kolozsvári Grandpierre Endre, 1916-2003)
író, költő, történész, magyarságkutató. Fiai Grandpierre Attila csillagász, író, költő, a fizikai tudományok kandidátusa, zenész, valamint Grandpierre Károly festőművész. Fiatal korában inkább költőként vált ismertté. A Fogadalom című versét az 1956-os forradalom során beolvasták a rádióban, míg a Magamról című költeménye az angol BBC rádió adásában szerepelt. Történészként a magyar történelem azon oldalát kutatta, amivel nem igazán foglalkoztak kortársai (Az ördög apostolai, Kiegészítések…, A csend titkai).
Uray Géza (1921-1991)
orientalista, nyelvész, tibetológus. Pályafutása kezdetekor nyelvészeti kérdésekkel foglalkozott, de később munkássága a korai tibeti történelem és a Dunhuangban tanulmányozott szövegek feldolgozása terén lett jelentős (Kelet-Tibet nyelvjárásainak osztályozása, A magyarországi nyelvtudomány bibliográfiája).
Andrea Camilleri (1925-2019)
olasz író, rendező, forgatókönyvíró. 1942-ben kezdett dolgozni, mint színházi menedzser. 1944-ben irodalmat kezdett tanulni. 1948-1950 között a Silvio D’Amico Academy of Dramatic Arts filmrendező szakán tanult (Az uzsonnatolvaj, A prestoni serfőző, A hegedű hangja).
Lator László (1927-2023)
a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 1955-től az Európa Kiadó lektora, később főszerkesztője. Versekkel a Magyarok és a Válasz című folyóiratokban jelentkezik először. A Kárpátaljai Kör elnöke, 1992-től alapító tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. Bár már az 1940-es évek második felében elkészül és megjelenésre vár egy kötete, első verseskönyve, a Sárangyal csak 1969-ben jelenik meg. Addig főleg műfordítóként van jelen a magyar irodalmi életben. Összes versei 1997-ben jelennek meg. Költészetét első pillantásra megkülönbözteti a kortárs magyar lírában szűkszavúsága és a kötött formákhoz való ragaszkodása (Sárangyal; Sötéten, fényben; Szabad szemmel). ––> Mondja vagy olvassa?
Szabó Mária (1940-1997)
színésznő. Pályáját a győri Kisfaludy Színházban kezdte 1962-ben. 1963-tól az egri Gárdonyi Géza Színház szerződtette. 1964-től a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1967-től a debreceni Csokonai Színház művésze. 1972-től a Szegedi Nemzeti Színház színésznője volt.
