Michel Foucault (interjúja) nyomán
a papiruszportal.hu archívumából [2012]
Szerző: Krausz Dávid
Michel Foucault egy 1984-es interjújában beszél a gyönyör deszexualizálásáról, mivel szerinte az a tézis, hogy a fizikai gyönyör mindig a szexuális gyönyörből származik, végtelenül hamis. Mit akar Foucault ezzel mondani, hogyan lehet ehhez hozzákezdeni? Először is külön kell választani a gyönyört a vágytól.
Azért van erre szükség, mert a gyönyört a vágyat mindenhol együtt emlegetik, de a foucault-i gondolkodáshoz képest fordított sorrendben, mivel mindenhol mindenki úgy fogalmaz, hogy a vágy megy a gyönyörök után. Foucault ezt úgy gondolja, inkább új gyönyöröket kellene az embereknek teremteni, amik után egyenesen arányosan elkezdünk vágyni: először gyönyört kell teremteni, és azt a vágy követni fogja (vagy a „régi” vágyainkról való gondolkodásunkat kell átstrukturálni).
De miért is kell nekünk felfedeznünk-teremtenünk új gyönyöröket? Azért, mert a több évszázados hatalmi befolyás arra is kitér, hogy szabályozzák az emberek testi örömeit, erogén zónáit. A gyönyörről való gondolkodásunkat tehát nem mi választottuk, hogy mi a jó nekünk, mi okoz gyönyört, hanem a hatalom befolyása már előre kialakította és megszabta nekünk ezt is, előre megmondva, mi az elfogadott gyönyör, mi az, ami gyönyört válthat ki bennünk, és mi az, ami a hatalomnak is megfelel, amit elfogad, elnéz. Ezért kell olyan új gyönyöröket teremtenünk (ha testiről beszélünk, ha nem), véli Foucault, amik nem tartoznak a hatalom kontrollja alá, hanem teljesen mi alakíthatjuk ki ezt a képet saját magunknak, mi fedezhetjük fel, mi okoz ténylegesen gyönyört nekünk. Újra fel kell fedeznünk a saját testünket, ki kell kísérleteznünk a testünk és a szellemünk által a gyönyöröket, mert csak így leszünk képesek a teljesen személyre szabott szabad gyönyört átélni, elérni. Észre kellene vennünk, hogy van rá lehetőség, csak akarni kell az új gyönyöröket, de nem kis fáradság úgy elérni, hogy a hatalomtól függetlenül felfedezzük és gyakoroljuk is őket.
Foucault ebben az interjújában csak a fizikai és a szexuális gyönyörökről beszél, főként arról, hogy külön kellene választani a fizikai és a szexuális eredetűeket. A nagy kérdés az, hogyan is lehetne a testet kivonni a szexualitásból. Szerintem Foucault ezt úgy érti, hogy először a testet kell felfedezni, kivonni belőle a szexualitást, megtalálni a fizikai gyönyöreink forrását, és átstrukturálni azt. Ezután az új fizikai gyönyöreinket e felfedezés által hozzá kell kapcsolnunk a szexualitásunkhoz, és ezektől az új élményeinktől, felfedezéseinktől fognak átalakulni szexuális gyönyörökké, tehát a gyönyöreink deszexualizálása után a kísérletezésinktől és persze tőlünk fognak reszexualizálódni a szabad személyre szabott tiszta gyönyöreink.
A fizikai gyönyörforrásokat Foucault szerint három, egymástól nem nagyon eltérő kategóriába lehet sorolni: étel, ital, szex. Ezek a hagyományos gyönyörforrások.
Az étel-ital kategóriáit nem kell deszexualizálni, mivel az a kevés szexuális tartalom, amivel egyes alkalmakkor felruházzák, nem mérvadó, de mint gyönyörforrás az ókortól kezdve igencsak meghatározó több szempontból is. Az ételeknél először majdnem mindenkinek a lucullusi lakomák ugranak be mint túlzásba vitt gyönyörélvezet, de az egész emberiséget behálózzák a gasztronómiai kultúrák százai, amelyek a hagyományos és legális gyönyörforrásoknak az évszázadok alatt kifejlesztett, kikísérletezett, de a hatalom által nem mindig elfogadott formulái. A szabályozásban például nagy szerepet játszott a katolikus egyház, amikor a hét főbűn közé sorolta például a falánkságot, és ezzel azonnal határokat szabott (az ókorhoz képest) a gyönyör határtalan élvezetének. A gasztronómiához szorosan kapcsolódik, sőt hozzátartozik az ital élvezete és több évezredes kultúrája, erre ugyanazok vonatkoznak, mint az étel gyönyörére.
A gondolkodáson kívül a szex élvezete emeli ki az embert az állatok közül, az egyetlen faj az ember, amely a gyönyör kedvéért, élvezetéért is képes a „párosodásra”. Az évszázadok során az emberek és a hatalom viszonya a szexualitáshoz különböző volt, de a gyönyörhöz való viszony az igazán érdekes, gondolok itt például a katolicizmus tiltására, hogy a házasság előtti szex bűn, vagy az a tény, hogy a házastársaknak csak gyereknemzés céljából szabad szexuális kapcsolatot létesíteniük. „A szexualitást azért fojtják el olyan szigorúan, mivel összeegyeztethetetlen az általános és intenzív munka követelményével. Nagyon is érthető, hogy a munkaerő módszeres kizsákmányolásának időszakában nem engedhető meg a féktelen tobzódás a gyönyörökben, csupán az utódnemzésre zsugorított, korlátozott élvezet” (1). Az őserdei törzsekben a szex a hétköznapok része, „kinn van az ablakban”. A közösség tagjai nem foglalkoznak a nyilvános szex kérdésével, nem érzik magukat kínosan, nincs szégyenérzetük. A szexualitás itt még nincs a ház falai közé űzve. Ezt Foucault ki is fejti teljes részletességgel (a Szexualitás története), és több antropológiával foglalkozó műben is tényként írják le.
Foucault kifejti az interjúban, hogy kábítószereket is lehetne használni mint gyönyörforrás. Ez is egy lehetőség a gyönyörforrások kutatásában, csak az embereknek ehhez is meg kellene változtatniuk a gyönyörről való felfogásukat, sokkal nyíltabbnak kellene lenniük az új dolgok iránt, és a drogkultúra létezését is legalább a semleges kategóriába kellene sorolni. Foucault ezzel a meggyőződésével, hogy a drogoknak fontos kutatási szerepe lehet a gyógyászaton kívül, abszolút megelőzi a korát, olyannyira, hogy a XXI. században sem elfogadott még ilyen szinten (Magyarországon még most is a legszigorúbbak a drogtörvények Európában, amik minden kutatástól elzárják az országot). A fizikai gyönyörök eléréséhez a drogok magukban nem képesek, inkább az ahhoz vezető utat nyitják meg, segítik a használóját, hogy egy olyan gyönyörhöz jusson, amit a hagyományos források használatával majdhogynem képtelenség elérni. A kábítószerekre ebben az esetben inkább segédeszközként kell gondolni, ugyanúgy, mint a szexben. A kábítószerek több gyönyörcsatornát is meg tudnak nyitni, nemcsak a fizikait, hanem a szellemit, esztétikait és természetesen a szexuálisat is. (Senkit sem buzdítok arra, hogy kábítószerezzen, csak a foucault-i gondolkodás alapján jelentem ki ezt.)
Visszatérve a fizikai és a szexuális gyönyör szétválasztásához, Foucault a szado-mazo (S/M) szubkultúrát hozza fel, hogy ami ebben folyik, az a legerősebb példája a test reerotizálásának. Foucault példája: az „S/M azt mutatja meg, hogy gyönyört válthatunk ki igen különös tárgyak segítségével, a test bizarr részeinek közreműködésével, meglehetősen szokatlan helyzetekben…” (2). Ez tényleg a jó példa erre, mivel az ember csakis maga fedezi és fedezheti fel, mi az, ami kivált belőle gyönyöröket, felfedezi a saját testét és szexualitását úgy, hogy a hatalomnak semmi köze hozzá. Itt aztán tényleg nincs a „szájába rágva”, hogy mi a jó neki, hanem a felfedezés gyönyörét is magáénak tudhatja. Nem a normák szerint keresi a test gyönyöreit, hanem az egyik legrégebbi és egyben legintenzívebb emberi tulajdonsággal, ami mozgathat valakit vagy valakiket, és ez a sosem szunnyadó emberi kíváncsiság.
1) Michel Foucault: A szexualitás története, I. kötet, 10. oldal (Atlantisz, Budapest 1996).
2) Michel Foucault: Szex, hatalom és az identitás politikája, Vulgo, 2000/3–5., 430. oldal.
Olvas(s)atok, néz(z)etek sorozatunkban Fűzfa Balázs (Nyugat-magyarországi Egyetem) tanítványainak szerkesztett, rövidített dolgozataiból közlünk.
