a papiruszportal.hu archívumából [2004]
Szerző: Lehotka Ildikó
Egy 1954-ben készült koncertfelvételt hallhatunk a cédén, mely két sikerdarabot tartalmaz.
Az első egy versenymű, Mozart kedvelt műfajának megszólaltatása. A zongoraverseny máig az egyik legnépszerűbb (talán csak a C-dúr, a XX. század által Elvira Madiganra keresztelt darab [az azonos című film alapján] ismertebb). Nehéz e művet Fischer Annie legendás előadása és felvétele után bírálni, óhatatlanul összehasonlítja a hallgató a két művésznő játékát.
Yvonne Lefébure jó stílus- és arányérzékkel adja elő a zongoraversenyt. Beethoven nagyra becsülte ezt a művet, kadenciát is írt hozzá. Az első tétel drámai hatású, szinkópált ritmussal indul, melyet a zenekar mutat be. A zongoraművésznő előadása inkább a fájdalmat és a melankóliát hangsúlyozza. Nagyon szép pillanatok vannak a lassú tételben, a zenekar és a zongora összhangja csodálatos.
A harmadik, rondótétel indítása fésületlen, hajszolt, mind a zenekar, mind a zongorista részéről, de ne felejtsük el, hogy koncertfelvételről van szó. Ezt később sok ihletett pillanat követi. Dicséret illeti a zenekar fúvósait is.
A másik nagy mű Beethoven F-dúr szimfóniája, mely a 6-os sorszámot viseli, op. 68. „Pasztorál”, mely melléknévvel (nyelvészek szerint főnévvel) maga Beethoven látta el szimfóniáját. Mind az öt tételnek maga adott címet, sorrendben a következőket:
I. Megérkezés a szabadba. Derűs érzések ébredése
II. Patakparti jelenet/A pataknál
III. Vidám paraszti mulatság/A falusiak vidám mulatozása
IV. A vihar
V. Pásztorének. Örömteljes és hálás érzések a vihar után/A pásztor dala
Talán ez a szimfónia az, mely hangzásvilága alapján a legkevésbé illik Beethoven opusai közé. A mester szinte minden szimfóniáját az íratlan szabályok megszegésével alkotja. Ezt a művét programzenének is szokták emlegetni, ez maga is stílustörés, és öt tételből áll (igaz, hogy a negyedik–ötödik tétel attacca).
Mivel ez a darab is a zenehallgató közönség egyik kedvence, ezért csak a legjobb előadásoknak tudunk örülni. Tegyük meg!
Az első tétel kezdő ütemei a kor kicsit romantizált hangsúlyozásával nyitják a művet, ami azonban nem zavaró. Gyönyörű legato vonóshangzás jellemzi az egész tételt, melyhez a fúvósok érzékeny játéka társul.
Különösen tetszik, hogy finomkodó előadás helyett egyfajta elementáris nyerseség uralja a művet, mellyel a haydni menüetteket szokták (kellene) játszani. Ez ötvöződik a már említett romantikus felfogással, mégsem érzünk kettősséget az előadásmódban.
A második tétel maga a megzenésített nyugalom. Furtwängler némi tempóingadozást is beiktat, ez azonban nem zavaró.
A harmadik tétel talán a leginkább beethoveni. Fantasztikus a kürtök teljesítménye, bár néhány isteni gikszert is felfedezhetünk. A kürt és a többi fúvós hangszer hangszínét szolfézsórán is taníthatjuk a mű és a felvétel alapján. Igazi jóízű, a szó nemes értelmében paraszti zenét hallhatunk. Szilaj tánc, őserő, némi jóféle óborral megtámogatva.
A vihar tétel megjelenítése is példaértékű. A rezesek nem kímélik hangszerüket (a felvétel pedig a cédéjátszót). Gyönyörű színfestő előadást hallhatunk, maga a tétel pedig a romantikus stílusban íródott vihartételek elő- és példaképévé vált.
Az előadásmód koncepciója nagyon közel áll hozzám. Átgondolt tempók, érzékeny hangszínváltások, az egymásra és a karmesterre figyelés mintapéldája. A mostani években csak ritkán találkozunk ilyen megtervezett, átélt, sallangmentes előadással.
Kitűnő művek kiváló előadásban. A zenehallgatás élményét a felvétel minősége (túl élesek a magas hangok, a mély hangszíneket nem igazán érzékeljük) sem akadályozza.
Ha sokat járunk illatszerboltba, egyéb, ehhez hasonló zenei csemegéket is találhatunk nagyon kedvező áron.
Wilhelm Furtwängler (1886, Ebersteinburg – 1954, Berlin) német karmester, zeneszerző. A Berlini Filharmonikusok karmestere, 1931-től a Bayreuthi Ünnepi Játékok zenei vezetője, 1933-tól a berlini Staatsoper igazgatója volt. 1947-től a Berlini Filharmonikusok mellett a Bécsi Filharmonikusok és a Londoni Filharmónia Zenekar karmestere. Interpretációja a mű egészének formai folyamatát hangsúlyozta, a zene expresszív tartalmának kibontására törekedett. Határozottan ellenezte a történeti hűségű előadást. Három szimfóniát (1903, 1947, 1954) szerzett. (Brockhaus–Riemann zenei lexikon)
Wilhelm Furtwängler, Berliner Philharmoniker
Mozart: d-moll zongoraverseny KV 466
Beethoven: 6., F-dúr (Pasztorál) szimfónia op. 68.
Yvonne Lefébure – zongora
ACB 601 Ermitage
Allegro con Brio sorozat
