a papiruszportal.hu archívumából
Szerző: P. T.
Idősebb Plinius mint lovastiszt több, germánok elleni hadjáratban vett részt, s Vespasianus kegyéből előkelő állásokat töltött be, katonai pályafutása csúcsán a Misenumnál állomásozó hajóhad tengernagya lett. Hatáskörébe esett az a terület is, melyen a Vezúv kitörése történt, a rettentő tünemény hírére hajóra ült, és egészen a közelébe merészkedve, a legnagyobb veszélyben jegyezte fel megfigyeléseit. A katasztrófa után harmadnapra találták meg Stabiaeban, valószínűleg a mérges gázok okozták a halálát.
Grammatikai, történelmi és hadi írásai elvesztek, de fennmaradt főműve, a 37 könyvre terjedő Naturalis historia, a természettudományok akkoriban páratlan enciklopédiája, jellemző a könyv hatására, hogy a középkor e műből merítette természettudományi ismereteit. 34., 35. 36. könyve az ásványtant és a képzőművészetek alkotásait tárgyalja, és az ókori műtörténelemre nézve is becses forrás.
Idősebb Plinius írásaiból nem pusztán természettudományos és művészeti ismeretekre tehetnek szert az olvasók, hanem betekinthetnek a babonák, a hiedelmek világába, illetve megismerhetik a görögök és a rómaiak hétköznapi életét, táplálkozási szokásait is.
A gyümölcsöknek valóságos kultusza volt az ókori Rómában. Nagyon sokféle almát és körtét termesztettek, az utóbbi volt a kedveltebb. Készült belőle befőtt, lekvár, sőt bor is; sütötték hamuban, főzték mézben, és természetesen aszalták is. Id. Plinius 23 alma- és 38 körtefajtát jegyzett fel Itáliában.
Indiai eredetű a costus is, amelyet Plinius erős szagú, csípős fűszerként jellemez, ami valószínűleg a ma curryként ismert fűszer lehet.
A rómaiak az ókorban sok és sokféle zöldséget, ill. salátát ettek, konyhakertészetük – a falfestmények tanúsága alapján már az etruszkoknak is – igen fejlett volt. E téren kapcsolataik gyümölcsözőnek bizonyultak a távolabbi területekkel is, pl. a dél-itáliai görög városokból, Egyiptomból, Babilonból nemesített növények magvai, ill. gyümölcsök kerültek Itáliába. Kedvelték a zöldségeket Görögországban is, olyannyira, hogy a görögök saját magukat „levélevőknek” szokták nevezni.
Jellemző, hogy a káposztának először, a természettudós Plinius szerint, csak a torzsáját ették meg, és csak később jöttek rá a levelek fogyaszthatóságára.
A dús levelű fajtákat termesztették, ezek voltak a gazda büszkeségei, amelyek mintegy minősítették is szakértelmét. Ugyancsak Pliniustól tudjuk, hogy némelyik káposztafej akkorára is megnőtt, hogy alig fért el egy kisebb asztalon.
Pompeji és Herculanaeum lakóházaiban és palotáiban nagy számban maradtak ránk a római festészet emlékei, amelyek részben ornamentális, részben mitológiai jeleneteket ábrázoló figurális falfestmények.
Az épületek belső tereinek lényeges tartozékai a falakat díszítő festmények, geometrikus vagy növényi mintákkal és alakos jelenetekkel. Gyakran híres görög falfestményeket másoltak ezeken a festményeken. De találhatók köztük különös beavatási rítus pillanatai éppúgy, mint a természeti képek és az elmaradhatatlan mitológiai ábrázolások. A festményeken, bármennyire is plasztikusan ábrázolják az alakokat, a perspektíva még nem jelenik meg, az alakok kiemelkednek a térből, amit pusztán fény-árnyék hatásokkal tettek életszerűvé.
A Vezúv elpusztította város, Pompeji feltárása 1860 után kezdődött. Az oszlopokkal szegélyezett téglalap alakú téren át juthat el az utazó Apolló templomáig, majd a Jupiter-templomig. Mögöttük található egy fürdő, ahol meg lehet tekinteni, milyen volt a még „élő város” fürdőhelye. Híres helynek számít a pompeji bordélyház is. Az újonnan feltárt kereskedőnegyedben egymást érték a boltok. Itt szintén megmaradtak egyes műtárgyak, amelyeket eredeti helyükön hagytak: például cégérek, kemencék, edények. A gazdagabb házakban megtekinthetők a konyhák, hálóhelységek, a festményekkel díszített falak. Egyes kerteket most is gondosan karbantartanak, ezzel is őrizve az újra felfedezett várost.