Az NFZ és a BFZ koncertje
Szerző: Lehotka Ildikó, 2025. október 16.
Ritka az olyan koncert, hol mindössze két mű hangzik el. Általában a nyitány-versenymű-szimfónia a bevett gyakorlat, két hangversenyen is egy versenymű és egy nagyszabású szimfónia szólalt meg. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar és a Budapesti Fesztiválzenekar előadását hallgattam meg.
Ritkaság az, hogy szűk hét alatt az említett felépítésű hangversenyekre válthattak jegyet az érdeklődők, és az is ritkaság, hogy Liszt Faust-szimfóniája (S. 108) és Csajkovszkij Manfréd szimfóniája szerepel a műsoron. Bevallom, a két mű nagy rajongója vagyok. Mindkét mű tartalmaz, vagy hordoz programot: Liszt Goethe művét öntötte hangokba, Csajkovszkij Byronét. A Faust-szimfónia három, míg a Manfréd négytételes, mindkét mű fantasztikus. Október 3-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szintén egy nagyszabású versenyművet játszott az első részben, mégpedig Brahms 2. (B-dúr) zongoraversenyét, Ránki Dezső volt a szólista. Ez a darab sem sokszor szólal meg, legalább is kevesebbszer, mint például Beethoven darabjai, holott nagyon szép mű. Ránki Dezső játéka elképesztően szép, kifejező, helyenként megindító volt. Ránki sohasem a technikát helyezi előtérbe – sajnos a művészek között és a közönségnek is fontosabb a minél látványosabb, de zenei szempontból üres hangszerjáték –, előadásában a letisztult, az érzelmekre ható, a darab velejét mutató játékot hallottunk. Ez alkalommal is. Kiemelhetjük a dinamikát, a frazírozást, a zenei összetevők halmazát, ami Ránki játékát jelezte, de ez minden előadásánál így történik. A zenekar a szólista egyenrangú társa volt Sebastian Weigle vezényletével.
Saint-Saëns 3. (h-moll, Op. 61) hegedűversenye szerepelt a BFZ műsorán, nyitó számként. A szerző valószínűleg legnépszerűbb hegedűversenye Akiko Suwanai szólójával hangzott el a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, október 7-én (és még háromszor, Pécsett is egyszer). A mű ez alkalommal nem szólalt meg maradéktalanul. Az is igaz, hogy nagyon közel a színpadhoz a hangzásarány csalóka lehet. Viszont a hallgató egyben néző is, hiszen látja a szólista és a zenekari tagok arckifejezését, apró mozdulatait. Suwanay szép hangon játszott, a dinamikai magasságok és mélységek, az atmoszféra-teremtés azonban kissé fékezett volt. A ráadás, Bach C-dúr szólószonátájának Largo tétele meggyőzte a hallgatót Suwanay tehetségéről.
A Faust-történet a romantika egyik jól kiaknázott témaköre. Operák sora foglalkozik a témával, sőt 2015-ben az Operaház sorozatot indított Faust225 címmel, öt alkotást tűzött műsorra. És a számunkra oly kedves Rákóczi-induló is Berlioz Faust történetében (Faust elkárhozása – drámai legenda) szerepel. A zene nem csak a Liszt rajongóknak kedves, de a hallgató egy olyan világba kerül, amely szinte transzcendentális. A részletgazdag és az új zenei korszak felé mutató zene három tétele pontosan kifejezi az alcímet: Három jellemkép Goethe nyomán: Faust, Margit és Mefisztó alakját nagyon jól érzékeltette a karmester, de ehhez kellett egy kiváló zenekar. A záró tételben a Nemzeti Énekkar férfikórusának hangzása méltóságteljes, himnikus volt (karigazgató: Somos Csaba), a tenorszólót éneklő Nikolai Schukoff szerepeltetése tévedésnek bizonyult. Nem csak a falzettel megszólaltatott csúcshang miatt, hanem a dallam operettessé torzítása miatt.
A Manfréd szimfónia véleményem szerint nem véletlenül nem szerepel Csajkovszkij számozott szimfóniái között. Egyrészt van programja, másrészt a szerzőre jellemző stílusjegyek minimális használata lehet ennek az oka. A mendelssohni tündérzene, a himnikus zárás sem jellemző a szerzőre, mégis benne rejlik a zseniális alkotó. A Fesztiválzenekar játéka lenyűgözte a hallgatóságot, minden szólam, minden szóló fantasztikus volt. Hiányoltam az orgonát vagy harmóniumot, amit Csajkovszkij előírt a partitúrában. Egy szerző nem véletlenül használ hangszert, hangszereket egy mű írásakor, illene betartani a szerzői utasítást. Az orgona vagy harmónium hangszíne hozzátartozik a darab zárásához, a hangvételéhez. Jaime Martín vezényelt, inkább a közönségnek, mint a zenekarnak vezényelve. Számos beintése a megengedettnél többször más hangszer,- hangszercsoport felé irányult, természetesen színpadias mozdulatokkal, vagy olyan helyen intett be, ahol nem volt kinek, nem volt miért. Kíváncsi lennék egy Martín féle Mozart-szimfónia irányítására.
2025. október 3., Művészetek Palotája
Brahms: 2., B-dúr zongoraverseny
Liszt: Faust-szimfónia
Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar
Ránki Dezső – zongora
Nikolai Schukoff – tenor
Vezényelt: Sebastian Weigle
2025. október 7., Művészetek Palotája
Saint-Saëns 3. (h-moll, Op. 61) hegedűverseny
Csajkovszkij: Manfréd-szimfónia
Akiko Suwanay – hegedű
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényelt: Jaime Martín
