az elhunytakról való megemlékezés napja
Szerző: PP
„A halottak lelke néha visszatér a földre, meglátogatni a helyeket, amelyeket szentté avatott a szeretet, a síron túli halhatatlan szeretet.” /Charles Dickens/
Kós Károly: A mi temetőink
A mi temetőink nem bús, bánatos halotti házak. A mi temetőink nem halálra emlékeztetők, nem néznek az élőkre gödrös halotti szemmel. A mi temetőink nem hirdetnek elmúlást, de életet, örökkévalót, a mi vénséges domboldali Kálvinista temetőink. És nincsen a világnak olyan vidám temetője, mint a miénkek. Az egész havasalján ott a legtöbb tarka virág. Amikor a temető virágzik, fehér és rózsaszínű minden fa, mintha hó lepné és véges-végig az egész cinterem földje csupa-csupa szagos virágszirom. Halottaink fejéhez nem állítunk komoly keresztet, sem rideg márványt mi, régi harcos pogány unokák. Csillagos, buzogányos fejfát tűzünk halottaink dombjára, selyem lobogósat szüzek sírjára, tollbokrétásat gyerekek fejéhez.
Czvikk Péter: Halottak Napján
Szürke ködben táncolva csalfa,
lidérces gyertyafények
Lélekláng lobog a sírok felett
Fölötted ülök. Márványtakaród
hideg, kemény fedél
Magában hordozza a Halál leheletét
zokogva borulok melléd, a föld
engem is magába nyelne;
hogy feküdjünk egymást ölelve
Arcom a sárba tiporja a bánat
Könnyeim szívedig folynak
Halottak Napján csak könnye van
az életbe börtönzött fogolynak
Fájdalmunkat ma rejtegetni nem kell.
Halandó, gyönge testvérek vagyunk ma.
Sirok között egyenlő minden ember,
Akár ott sirva, akár oda jutva. /Reviczky Gyula/
Kisszőlősi Szánthó Lóránt: Halottaim
Ünnep-fehérbe dermedt néma fák,
lágy, imbolygással-csendes gyertyafény.
Lobbanó lángban apám, nagyapám,
elődök, ősök arca száll felém.
Levett kalappal, széles sír előtt,
rendülten állok, kétszáz év pihen
e hant alatt, hisz nem halnak meg ők,
míg génjeiket magammal viszem.
Köd-múltba vesző áldott sor vonult,
s vajon véget hol ér a köd-jövő?
Közöttük híd, kötő-kapocs vagyok.
Kétely gyötör, jövő kérdez, s a múlt:
Jól használtam-é azt, mit adtak ők,
mennyi, s mit ér, mit tovább adhatok?
Gárdonyi Géza: A mi temetőnk
Ez a mi temetőnk nem olyan márványkővel kirakott cifra kert, mint a budapesti. Az igaz, hogy nem is nagyságos urak fekszenek benne, csak afféle közönséges falusi emberek. Szegény embernek pedig nem dukál parádé a másvilágon sem.
De nem is kívánja.
Nálunk csak egy gödör meg egy fakereszt jár a halottnak. A gödröt Dudrai István bácsi ássa. A keresztet Kacali András faragja és festi kellő szakértelemmel.
A gödör ellen gyakran van kifogás, mert Dudrai bácsi néha nem tud kimászni a gödörből, s így különösen mikor a nagyobbik pálinkáskorsót kötötte az oldalára, nemegyszer megesett már, hogy mikor a koporsót le akarták ereszteni, akkor vették észre, hogy Dudrai bácsi ott alszik még a gödör fenekén.
Máskülönben a gödör mindig akkurátusan meg van ásva. Éppen jó. A szegény ember különben sem válogatós.
Kacali András már sokkal műveltebb ember, bár nem csizmadia, hanem asztalos. Ő csinálja a koporsót és a keresztet. A felírást is ő cselekszi meg, minekutána a szöveget a gyászoló családdal egyetértőleg megszerkesztette.
Bertók László: Halottak napja
Halottak napja: visszapillantó tükör,
vizsgája szemnek, emberségnek,
akiket te mutatsz,
azok már nem előznek.
Sebességük fűszálak élein,
porszemeken cikázik,
arcuk
csontok roncsaiban ázik.
Mértanuk pontjai között
a közúti szabályok
érvénytelenek,
életünkre igazolások.
Meghívás nélkül jelen vannak
kanyarokban, mozdulatokban,
tekintetük, mint jelzőlámpa
bennünk villan.
Tükörbe nézünk, megalázkodunk,
mindnyájan fehér bárányok vagyunk,
virágot hintünk az útra,
fejünkre hamut,
miközben őket ünnepeljük,
azaz magunkat ünnepeljük,
hisz nincsen visszaút.
Krizantémok a temetői buszon,
fejem körül virágok,
glória, mennyei kalap,
harmattal áldott.
Fehér lobogókkal a város
kiözönlik a kapukon,
mindenki megadta magát,
nem villog szurony.
Csak az évek, a nyavalyák
szűkülő sorfala vigyáz,
dércsípte árnyékuk felett
siránkoznak a fák,
megállók vasa, csonka keresztek
tükörképe szalad.
Arcom mögött a Tejút mozdulását,
köszöntöm halottaimat:
Nagyanyámat, Katona Juliannát,
s a másikat, Farkas Katalint.
Friss fakereszt ablaka mögül
nagybátyám még némán visszaint.
Aztán újra a sejtek szava.
Ülök a buszban, térdemen fiam.
Körben a téboly tűzkarikái.
Halottak napja van.
„Halottak napján a halottak vigyáznak az emberre.”
/Andy Mulligan/
Juhász Gyula: Temető
A hervadás bús pompájában áll most
A temető. Ó, mennyi szín, derű,
Fehér és lila őszi rózsatenger,
Mely hullámzik az enyészet szelére.
Egy alacsony pad vár rám pihenőül,
Előtte zöld deszkából ácsolt apró
Sírdomb szelíden mosolyog a fényben.
Fölöttem magyar égnek végtelenje,
Előttem a határtalan magyar táj.
E kicsi sírban egy csöpp lányka szunnyad,
Mint elhervadt virág az ősi kertben.
Köröttem mindenütt békés keresztek
S mély nyugalom beszédes csöndje hallgat.
Mely minden bölcsességnél igazabb.
E kicsi hant előtt, e nagy magányban
Megölelem az édes életet,
Mely ragyogást küld jeltelen sírokra
S virágözönt az ódon temetőkbe
S az őszi nap csókjával arcomon
Megindulok rózsásan, dalosan,
A boldog elmúlás víg vőlegénye.
„Az élet s az élők kultuszát kell hirdetni a temetők s a holtak helyett. Mert ahol a halottak kultusza uralkodik, ott baj van az emberi élettel.”
/Dési Ábel/
A mexikói halottak napját (Día de Muertos vagy Día de los Muertos ) hagyományosan november 1-jén és 2-án ünneplik, bár más napok is szerepelhetnek (október 31., november 6.). Bár kapcsolódik a hagyományos keresztény emlékekhez, sokkal kevésbé ünnepélyes hangvételű és inkább az örömteli ünneplés, sem mint a gyász kifejezése. A többnapos ünnep során a család és a barátok összegyűlnek, hogy tiszteletüket fejezzék ki, és megemlékezzenek az elhunyt barátokról és családtagokról. Ezek az ünnepségek humoros hangot is vehetnek fel, hiszen az ünneplők vicces események mesélésével, anekdotákkal emlékeznek meg az elhunytakról.
Az ünnephez kötődő hagyományok közé tartozik a cempazúchitl néven (calavera/kopnyavirág és körömvirág) ajándékozása az elhunytak tiszteletére, az ofrendas nevű házioltár építése az elhunytak kedvenc ételeivel és italaival, valamint a sírlátogatás és az elhunytak megajándékozása. Az ünneplés nem csak a halottakra összpontosít, hanem gyakran ajándékozzák meg barátaikat (például cukorka koponya) és megosszák a hagyományos pan de muerto-t (halottak kenyere) a családdal és a barátokkal. Könnyed és gyakran tiszteletlen verseket írnak az élő barátoknak és ismerősöknek szentelt álfeliratok formájában (calaveras literarias).
A hagyományt 2008-ban az UNESCO felvette az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára vette.
