komorság, szépség
(a papiruszportal.hu archívumából [2013])

Szerző: szabói
Három ritkán hallható művet játszott a Rádiózenekar a november 23-i koncerten, három olyan darabot, mely elgondolkodtató, a legkevésbé sem a közönségigény felé hajlót. Mindegyik inkább komor, a Rahmanyinov-mű két tételét kivéve fájdalmas, ha színnel, a könnyedebb irodalomból vett megjelöléssel akarnánk kifejezni, a szürke feketébe hajló tónusa dominált. Többszörösen is összefüggtek a darabok, a pátosz, a helyenként himnikus karakterek mellett a szépség más dimenzióit is felfedezhette a hallgató.
Szőllősy András a Trasfigurazionit 1972-ben írta, a Rádiózenekar 25 éves fennállására ajánlott mű is az a zene, melynek címe ismert, de alig játsszák, megmaradt a fogalom szintjén. A 12+1 hangból álló sor nagyon izgalmas változásokra is képes, ezért a cím. Az öt nagyobb egységből álló tulajdonképpeni variációsorozat nagyszerű, a nyitó, hangzását tekintve tablószerű szakasz ritmikus, melyet a fafúvósok meg-megszakítanak, színeznek. Szőllősy nagyszerűen bánik a szünetekkel, szinte beszédesek, máshol izgalmas teret hagyott a himnikus megszólalású rezeseknek. Csodálatos volt a cselló–bőgő szakasz, melyhez később társult a többi vonós, szívszorítóan szép a siratószerű variáció. A darabban nem szerepelnek ugyan ütőhangszerek, mégis úgy érezhette a hallgató, mintha lennének; a második szakasz a harangokat idézi.
A koncerten felhangzó darabok közös jegye a harang, ez Rahmanyinov művének már a címében is egyértelmű, a Szőllősy-darabban kevésbé, míg Sztravinszkij 1930-ban bemutatott (szintén egy zenekar, a Bostoni Szimfonikusok fennállásának 50. évfordulóját ünneplendő), sajnos csak ritkán megszólaló Zsoltárszimfóniájában már jobban körvonalazódik. A háromtételes szimfónia nem viseli magán a műfaj jegyeit, a hangszerelése is rendhagyó – hegedűket nem írt elő Sztravinszkij, két zongorát, hárfát, fa- és rézfúvókat, valamint számos ütőhangszert. A latin szövegű műben a kórus és a zenekar egyenrangú.
Bár az első tétel némi pontatlansággal indult, a három együttes gyönyörű pillanatokat szerzett, a Rádió Énekkarának van egy sajátos, sötét hangszíne, jól érvényesült a gyermeki hangszín mellett. A belül forrongó, de mégis szenvtelen mű a maga valójában tárult fel, szép volt a második tétel barokkos hangzása, a fafúvók, később a rezes bevágások. Sztravinszkij alaposan ért az ostinatók kezeléséhez, a mű vége a maga varázsos monotonságával mindig csodálatra készteti a hallgatót. Ez a darab rendhagyó megoldásaival (hangszerelés, a zenei anyag nem egyházi műhöz illesztett kiteljesítése) elhangzik ugyan, de nem elégszer.
Rahmanyinov darabja nem az a végletekig feszített, mely a szerzőre jellemző – a „poéma szoprán-, tenor- és baritonszólóra, kórusra és zenekarra” megjelölésű Harangok (op. 35.) négy tétele az életigenléstől a gyászig, száncsengőtől a vasharangig vezeti végig a hallgatót (Edgar Allan Poe verseivel, oroszra Konsztantyin Balmont fordította). Az 1914-ben keletkezett poéma talán nem is annyira a szöveg, mint különféle harangok hangjának megjelenítését tartja fontosnak. Míg az előző két műben az ellentétek domináltak, a Harangokban folyamatosan sötétül a szín. Az ABA-formájú első tétel még az ujjongás, a száncsengők hangjának beillesztése, a második a szerelem tétele, az asszonyi kiteljesedésé. A harmadik, kórustétel a legoroszosabb hangvételű, a záró, gyászos ringatóval kezdődő IV. a Rahmanyinov által rögeszmeszerűen applikált Dies irae sequentiával az elmúlást önti zenébe. Ahogy a Zsoltárszimfóniában, ebben a tételben is basszusostinatót írt a szerző.
Fekete Attila, Sünegi Eszter és Fokanov Anatolij énekelték a szólót, mindhárman láttatóan, érzékletesen. Fokanov Anatolij (ahogy egy korábbi koncerten is) csodálatos kiejtése még teljesebbé tette éneklését.
A Rádiózenekar ezernyi hangszínnel játszott, jó tempókkal, nagy érzésekkel. Vajda Gergelyről régóta tudjuk, hogy nagyszerű karmester, kiváló zenei elképzelésekkel. A kortárs zenében (zeneszerzőként is) épp olyan járatos, mint akár a nagyromantikusban, és mindig van mondanivalója.
Nagyszerű koncertet hallottunk.
Művészetek Palotája, 2013. november 23.