és Beethoven zongoraversenyei
(a papiruszportal.hu archívumából [2016])
Szerző: Lehotka Ildikó
Beethoven összes zongoraversenyéből számos felvétel létezik, a minőség nem minden esetben igazolja, hogy a komplett kiadványt érdemes volt megjelentetni, de szép számmal van egészen kiváló, referencia értékű gyűjtemény is. Várjon Dénes tolmácsolásával bővül a kínálat, partnere a Concerto Budapest, Keller András vezényletével, a három lemezből álló sorozatot a Hungaroton jelentette meg, az előadók Fischer Annie emlékének ajánlották a felvételeket.
Beethoven öt zongoraversenyét tizenöt év alatt írta, 1795 és 1810 között, a versenyművek nagyon különbözőek, jól mutatják Beethoven komponálási technikájának fejlődését. Az első két koncert egy időben született, 1794-95-ben (a számozás szerinti II. korábban keletkezett, de nyomtatásban később jelent meg), a II., c-moll vázlatai már 1798-ban megvoltak, de a teljes művet 1803-ban szólaltatták meg. 1806-ban, a szerző legtermékenyebb időszakában mutatták be a G-dúr zongoraversenyt, a bemutatón még Beethoven tolmácsolta a zongora szólamot. 1809-10-ben született meg az utolsó koncert, érdekes módon előbb jelent meg a partitúra, mintsem bemutatták volna a művet. Az 1811-i lipcsei premier szólistája Friedrich Schneider volt, Bécsben pedig a szerző tanítványa, Carl Czerny játszotta a szólót.
Öt versenymű, öt világ, Beethoven öt arca jelenik meg a művekben, nem egy kaptafára készültek a darabok. A Barbara Odescalchi-Keglevits hercegnőnek dedikált C-dúr zongoraverseny még Mozart dallamalkotását, harmónia- és formavilágát idézi, az egyetlen moll hangnemű, a c-moll már az újítás szándékát tükrözi (a lassú tétel E-dúr). Az Esz-dúr nagy léptékű mű, Beethoven rá nem jellemző módon a kadenciát is rögzítette.
Ahogy nem egy kaptafára készültek a művek, úgy Várjon Dénes előadása sem egy kitaposott út mentén halad. Nem egy összkiadás azon bukik meg, hogy az előadó mindegyik darabhoz ugyanazt a gesztusrendszert, ugyanazt a dinamikát, frazeálást stb. használja. Várjon Dénes előadása a legmesszebb menőkig figyelembe veszi a versenyművek érzelmi, hangulati töltetét, a billentés sosem ugyanaz, a lassú tételek lélegeznek. Várjon nem csak zongoristaként, hanem elsősorban kamaramuzsikusként játssza a koncerteket, olvashatjuk az igényes kísérőfüzetben (Retkes Attila munkája) a művész gondolatait a szerzőről, az interpretálásról.
Várjon Dénes tolmácsolása fantasztikus, nincs legjobban játszott versenymű, mind az öt darab ugyanolyan átgondoltan, cizelláltan szólal meg. Ütemenként lehetne írni arról a rengeteg finomságról, mely áthatja Várjon előadását, Gyönyörű a B-dúr versenymű nyitó tételének szűrt hangzással megszólaló melléktémája, a c-moll darab robbanásszerű indítása lenyűgöző – erő, de nem erőszakosság van az ütemekben. Az Esz-dúr mű I. tételében a gyöngyöző hangzás a pianóknál, triola duola pregnáns, a két szólam remek egységben szólal meg, dinamikailag is. A lassú tétel csodálatos, a következő tételre való átvezetés fantasztikus. De az össze lassú tétel maga a csoda, a pasztell színvilág, az időtlenség, a lágyság mind jelen vannak e szakaszokban. A rondótételek közül a B-dúr pregnáns ritmikája, a C-dúr életteli játéka, a hangsúlyok remekek, valóban scherzandót hallunk (a tétel éppen csak a bemutató előtt készült el).
Várjon Dénes interpretálása egészen kiemelkedő, nincs olyan ütem, amit ne lenne érdemes elemezni. Nagyszerű íveket hallunk, a zene megmozdul, és olyan apró gesztusrendszert, mely a műveket rendkívül izgalmassá, sodróvá teszi, a hallgató szinte várja, milyen megoldást is kap majd. Remek hangsúlyokat, leheletnyi cezúrákat, jelzésértékű hangsúlyokat használ Várjon a darabokban, de ez nem kelti azt a képzetet, hogy túl lenne magyarázva a tolmácsolás. Érdemes megfigyelni a művész időkezelését, képes feszültséget teremteni a szinte utolsó utáni pillanatban kezdett új frázisokkal.
A művész zenekari partnere a Concerto Budapest, Keller András vezényletével. Átlagos játékot hallunk, szép hangszerszólókkal, de belesietés, a hangszínek nem teljes kiaknázása is észrevehető. Várjon Dénes mindent elmondott, ami a Beethoven-zongoraversenyekben van, rendkívül ihletett játékot hallunk. A felvétel zongora szólama etalonértékű számomra.
