Buday György és Kolozsvár
a papiruszportal.hu archívumából [2007]
Szerző: leho
A Közép-európai Kulturális Intézet 2006. december 13-ára könyvbemutatóra invitálta az érdeklődőket. Tavaly több érdekes bemutató és kiállítás is zajlott az intézet falai közt, ezért és a neves meghívottak miatt mentem el az eseményre – bevallom, Buday György munkásságát egyáltalán nem ismertem. Az azonban mindenképp figyelmet keltett, hogy a moderátor Tarján Tamás mellett megjelent Csaplár Ferenc, a Kassák-múzeum igazgatója; Cseke Péter irodalomtörténész, a könyv szerkesztője; Kántor Lajos, a Korunk főszerkesztője; Kass János grafikus; valamint Poszler György irodalomtörténész.
A Nagy Fametsző centenáriuma elé
A könyvbemutatót az intézet vezetője, Módos Péter nyitotta meg, majd a szerkesztővel csak névrokon Cseke Péter színész olvasott föl részleteket a könyvből. Tarján Tamásnak szinte vissza kellett fognia a meghívottakat, annyi mindent el szerettek volna mondani Budayról. Hamar kiderült, a világhírű művész élete különleges és tipikus is egyben. Jellemző, hogy itthon talán kevesebben ismerik, mint Angliában, s el kellett hagynia a hazáját, hogy művészete a maga teljességében kibontakozhasson, egyetemessé válhasson. Különlegessé pedig a hányattatás, a sorscsapások tették életútját.
Buday György 1907-ben április első vasárnapján született, ezért sokan varázserőt tulajdonítottak neki. Az éppen eszmélő művészlélek pályáját derékba törte a trianoni döntés, családjával Szegedre késznyerült „repatriálni”. Itt apja, a neves régészprofesszor rávette, hogy elvégezze a jogot. Néhány évi hely- és útkeresés – és alföldi tanyakutatás (saját kifejezésével: „agrársettlement”), fiatal művészek közösséggé szervezése – után rálelt a neki elrendelt szerepre és ábrázolási formára: már első műveivel hírnevet szerzett magának a harmincas évek elején, s nem csupán itthon. Neves nyugati művészeti folyóiratok ünnepelték, illetve emelték ki metszetei újszerűségét, szokatlanságát, olykor nyerseségét. Pályája egyenesen ívelt felfelé, díjakat nyert, egyre jelentősebb megbízásokat kapott, grafikai előadóként helyezkedett el a szegedi egyetemen, s ösztöndíjakkal külföldi tanulmányutakra mehetett. A magyarokon kívül például a Kós Károly vezette Erdélyi Szépmíves Céh, a kolozsvári Minerva, illetve svéd, angol stb. kiadók jelentették meg műveit; előfordult, hogy még ugyanabban az évben az általa illusztrált könyv angolul is napvilágot látott. Úgy tűnhetett, révbe ért. Ez a rév azonban egy szigetországba vitte. Angliában tartózkodott éppen, amikor mellbe vágta a hír: Magyarország hadüzenetet küldött a nyugati szövetségeseknek. Miután ez ellen felemelte a szavát, megfosztották a nemrég újra megszerzett magyar állampolgárságától…
Az önmagában szegényesnek tűnő fekete és fehér színnel, az árnyékolással úgy játszott, ahogyan más ezer színnel sem tud. A népi motívumokat olyan formában tette egyetemessé, dolgozta föl, mint Bartók a népzenét. Palettája a szeged-alsóvárosi búcsú ábrázolásától az Arany-balladákon át Shakespeare Athéni Timónjáig rendkívül széles, s nem okozott gondot neki egy másik kultúrkörbe csöppenve sem maradandót alkotni.
Angliában telepedett le. A világháború után megszervezte a londoni magyar kulturális intézetet, de a fordulat éve után már letett arról, hogy hazajöjjön. Az utolsó és legnagyobb sorscsapás 1956-ban érte. Idegei nem bírták feldolgozni, hogy leverték a forradalmat. Amint Kass János nagyon pontosan meghatározta, léket kapott – társaival ellentétben viszont „csak” léket kapott, a többiek elsüllyedtek. Ilyen elsüllyedő hajó volt a szintén nagyon tehetséges Jancsó Béla, egykori kolozsvári iskolatársa, majd szegedi barátja, akivel közösen – Jancsó irányítása mellett – szervezték az alföldi tanyakutatást és a fiatal magyar művészeti csoportok együttműködését. (A szegedi fiatalok egyik példaképe Kós Károly mellett Bartók Béla volt – nem nehéz hasonlóságokat találni a zeneszerző és Buday életművében.) Jancsó azonban úgy vélte, neki vissza kell mennie Erdélybe, s ott is művészeti csoportot szervezni (a Szegedi Fiatalok mintájára az Erdélyi Fiatalokat). Ebben az összefüggésben érthető a levelezésükből válogató Cseke Péter által adott cím: „Egy tragikus barátság története”. A barátság ugyan mély volt, de az életsorsok végtelenül tragikusak.
Poszler György irodalomtörténész szerint, aki szintén „Kolozsvár fia”, az utóbbi évek legszebb kötete született meg a Komp-Press gondozásában, nemhiába kapta meg tavaly a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv díját. Kass János szerint ennek a kötetnek Magyarországon kellett volna megjelennie, szégyen, hogy senkinek nem jutott eszébe. A grafikus beszélt a Budayval történő angliai találkozásokról, a virágnyelvű levelekről, a postásszerepről, a konspirációkról és a nyolcszögletű üvegpavilonról, ahol 1956 után a fametsző élt. Buday betegsége ellenére élénk levelezést folytatott barátaival. A könyv egyik lábjegyzetében olvasható, hogy nyakában lógott a coulsdoni szanatórium címe, mert néha egy-egy londoni kocsmában ülve elfelejtette, hol lakik; de mivel nem volt veszélyes sem önmagára, sem másokra, szabadon kijárhatott Londonba.
Csaplár Ferenc elmesélte, hogy a hatvanas években Budayról szeretett volna cikket írni, de semmilyen anyagot nem talált róla, ezért a Tiszatájba szánt tanulmánya miatt levélben megkereste Budayt – majd mintegy húsz évig levelezett vele (ő szervezte meg az 1995-ös, Kassák-múzeumi kiállítást is). A művész kezdetben mindenkivel bizalmatlan volt, de ha valaki (vagy a levele) kellő referenciákkal érkezett – egykori ismerősei, barátai ajánlották, szegedi volt stb. –, utána már felengedett, s olykor igazi (levél)barátságok születtek a találkozásból, levélváltásból. Kántor Lajos arról mesélt, milyen nehézségekkel találták szembe magukat, amikor a születése 75. évfordulója előtti karácsonyon a Korunk Galéria megszervezte a kolozsvári Buday-kiállítást. Érdekes, hogy a mostani könyv is kicsivel a centenárium előtt, karácsonyra jelent meg, talán részben tisztelegve Buday egyik szokása előtt: barátainak karácsonyra személyes üdvözlőkártyákkal kedveskedett.
A kötet minden szempontból méltó e roppant életműhöz. A bemutatón is elhangzott, hogy nagyon jó felépítésű: a bevezető írások (Kántor Lajosé, Buday Györgyé, Cseke Péteré) ráhangolnak, előkészítenek a befogadásra. Az első fejezet a szárnypróbálgatást, a kolozsvári és a szegedi időszakot tekinti át. A második kicsit tovább néz (Kolozsvár – Szeged – Kolozsvár [1924–1938]), s vissza-visszatekint a szülőföldre. A harmadik Buday György és Jancsó Béla levelezéséből szemezget („Szeretnék magam is otthon lenni Kolozsváron”), a befejező pedig az angliai korszakot ismerteti. Korabeli és mai írások, tanulmányok Czigány Lóránt, Jancsó Béla, Kass János, Kós Károly, Sárközi Mátyás, Vásárhelyi Z. Emil és mások tollából. E kötet nagy segítség lehet abban, hogy Buday munkásságát minél többen és minél jobban megismerjék.
1995-ben középiskolai tanárként volt szerencsém egy iskolai névadón és az azt megelőző előkészítő munkában részt venni. Felemelő érzés volt az érdi 220. számú iskola nevét Kós Károly Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskolára változtatni. Most, hogy a Kós és Buday közötti kapcsolatot megismertem, eszembe ötlött: vajon mikor és hol neveznek el Buday Györgyről iskolát?
Buday György
1907. április 7-én Kolozsvárt született.
1924-ig a kolozsvári Református Kollégiumban tanul.
1922 – a Haladjunk! kollégiumi diáklapot szerkeszti.
1924 – írása jelenik meg Kós Károly az erdélyi képzőművészetben címmel: Ifjú Erdély, 1924/10.
1924 – első kiállítása Kolozsváron (a Református Kollégiumban). Expresszionista-kubista képekkel, rajzokkal mutatkozik be.
1924 – Szegedre „repatriálnak”, apja a Ferenc József Tudományegyetem professzora lesz, ő pedig a különbözetik és az érettségi után ugyanitt folytatja tanulmányait.
1927 – a család megkapja a magyar állampolgárságot.
1928 – ebben az évben kezd fametszeteket készíteni.
1928-ban a Keresztény Diákmozgalom küldöttségével Londonban jár, s megnézi a British Museum grafikai gyűjteményét is.
1930 – írása jelenik meg A szegedi tanya problémái címmel.
1930 – napvilágot lát a Szegedi Kis Kalendárium című kiadvány (melybe a népdalokat Bálint Sándor gyűjtötte); 1938-ig évente megjelentetik.
1931 – a szeged-alsóvárosi búcsú megörökítése a Boldogasszony búcsúja című kötetben. „Az év legszebb magyar könyve” elismerés a Magyar Bibliophil Társaságtól (1933-ban és 1936-ban is elnyerte).
1932 – Karácsony Benő Új élet kapujában című könyvének illusztrálása (Kolozsvár, Minerva).
1932 – a Goethe-év kapcsán Faust-metszeteket állít ki Lipcsében.
1933 – írása jelenik meg Az agrár settlement mozgalom útja címmel a Nyugatban.
1933 – Arany János balladái, a kötetet Buday metszeteivel az Erdélyi Szépmíves Céh adta ki.
1933 – Mondotta Vince András béreslegény, Máté János gazdalegény – Ortutay Gyula könyvének illusztrálása.
1934 – grafikai kiállítás az Iparművészeti Múzeumban (Budapest).
1935 szeptemberétől a szegedi egyetem grafikai előadója.
1935 – Radnóti Miklós Újhold című kötetének illusztrálása.
1935 – Madách Imre: Az ember tragédiája, svéd kiadás (Malmö).
1935 – a Székely népballadák illusztrálása. Angol nyelven is megjelenik: Book of Ballads.
1935 – Magyar parasztmesék című könyv illusztrálása.
1936-tól ösztöndíjakkal Olaszországban (Gerevich Tibor művészettörténész londoni pályázata ellenére saját kedvelt városába, Rómába küldte), majd 1938-tól Angliában tartózkodik (hivatalosan 1940-ig ösztöndíjas).
1936 – nemzetközi fametszet-kiállításon szerepel műveivel Varsóban.
1937 – magyar grafikai tárlaton állítják ki munkáit a Victoria and Albert Museumban (London).
1937 – Tamási Áron Ábel-trilógiájához készít metszeteket.
1937 – François Mauriac: Jézus élete című könyvének illusztrálása (Budapest).
1937 – a párizsi világkiállítás nagydíját kapja a Székely népballadákért.
1938 – Zichy Mihály grafikai díjat kap.
1938-ban Angliában telepedik le, kezdetben a BBC magyar nyelvű szekciója alkalmazza, de továbbra is alkot. Az Angliának küldött hadüzenet után több kinn élő magyar (köztük Révai András) nem vállal közösséget a magyar kormánnyal, s megalakítják az Angliai Szabad Magyarok Egyesületét. Emiatt a magyar kormány megfosztja őket állampolgárságuktól.
1940 – W. Shakespeare Athéni Timonjának illusztrálása (The Limited Editions Club).
1941 – a Times címoldalán megjelenő fametszete (Britannia) a nácikkal szembeni ellenállásra buzdít.
1943 karácsonya – a Little Book könyvecske megjelenése, mely a Szegedi Kis Kalendárium folytatásának tekinthető. Magyar népmesék, népdalok angolul. E kiadvánnyal az illusztrátor barátainak kedveskedik karácsonykor (ebből hagyományt teremt). Az egyik illusztráción a kisgömböc Hitler.
1945 után, bár hívták haza, a bécsi Collegium Hungaricum mintájára egy állami magyar kulturális intézetet akar létrehozni, s ezért kinn marad. A Királyi Fametsző Társaság tagjai közé választja.
1947-ben Buday György vezetésével megkezdi tevékenységét a Magyar Intézet.
1947 – Omar Khayyam Rubaiyat című művének illusztrálása.
1947 – gyűjteményes kiállítása nyílik Budapesten a Vigadóban.
1949 – már az ötödik Little Book megjelenése (1943–1956 között adták ki), egyik korábbi gyűjtőtársa, Ortutay Gyula akkor már közoktatási miniszter. Ettől kezdve – a magyarországi fordulat hatására – a Little Book már csak angol témákat dolgoz föl. Ezután nem jár már Magyarországon.
1950 – a Dances of Hungary kötet illusztrálása a Max Parrish kiadónál. Megismerkedik Mary anyakirálynővel (akinek felmenői közé tartoznak az erdélyi Rhédeyek is).
1952–78 – a Penguin Classics sorozat köteteihez készít illusztrációkat.
1953 – II. Erzsébet koronázásakor a hivatalos értesítést Buday fametszete díszíti.
1954 – Monográfiát ír a karácsonyi üdvözlőlapok történetéről: The History of the Christmas Card (London), ezzel végképp elfogadottá válik a szigetországban. Karácsonyi képes üdvözlőlapjaiból a királynőnek többfóliányi volt.
1956 – magyar forradalom és szabadságharc eltiprása után idegei felmondják a szolgálatot, s élete végéig kórházi kezelésre szorul. Munkaterápiával kezelik, berendeznek neki egy külön (üveg)pavilont.
1967 – kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban (Szeged) és a Magyar Nemzeti Galériában (Budapest).
1970 – a Buday György fametszetei című könyv kiadása (Magyar Helikon, Budapest).
1971–72 – Legjelentősebb coulsdoni munkája a közel ezeroldalas, angol nyelvű magyar költői antológia: In Quest of the Miracle Stage (Atlantis-Centaur, Chicago, 1996; Tertia Kiadó, Budapest, 2002).
1976 – írása jelenik meg Újabb jegyzetek Kis Miklósról, a „Janson”-betűk megalkotójáról címmel a Magyar Könyvszemlében.
1980 – kiállítása nyílik a Medici Galleryben (London).
1981 – Kolozsváron a Vármegyeházán a Korunk Galéria Kántor Lajos vezetésével kiállítást szervez műveiből.
1982 – Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. kiállításán szerepelnek művei, Műcsarnok (Budapest).
1982 – állandó kiállítása nyílik Szegeden a Fekete-házban.
1987 – a Magyar Népköztársaság Csillag rendjét üvegpavilonjában veszi át.
1990 – Szeged díszpolgárává választja, néhány héttel később Coulsdonban meghal.
1995 – kiállítása nyílik a Kassák Lajos Múzeumban (Budapest).
2005 – Cseke Péter szerkesztésében megjelenik a Buday György és Kolozsvár című kötet a Komp-Press Kiadó (Kolozsvár) gondozásában.
Cseke Péter (szerk.): Buday György és Kolozsvár. Álom egy Solveig-házról
Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2006
Kötött, 240 oldal, ár feltüntetése nélkül
Borítóterv és tipográfia Könczey Elemér (a borítón Buday György: Kolozsvár, Farkas utca)
Műszaki szerkesztés Fazakas Botond
Nyomás Alutus Nyomda (Csíkszereda)
ISBN (10) 973-9373-67-4
ISBN (13) 978-973-9373-67-8
