Fripp, Satriani, Vai
a papiruszportal.hu archívumából [2004]
Szerző: 33
Amikor 14 évesen megvettem életem első, használt, angol kiadású (nem jugoszláv vagy indiai) Led Zeppelin-lemezét (1979, 1000 Ft), melyről csak a Hét vasárnap esti politikai fejtágító főcímzenéjét ismertem, nem is álmodtam róla, hogy egyszer élőben láthatom Jimmy Page-et. Másfél évtized múlva fellépett a BS-ben. ÉS Chuck Berrytől kezdve Angus Youngig, Michael Schenkerig, Alvin Lee-ig szép lassan a legnagyobb rockgitárosok is megjelentek a széthúzott vasfüggöny mögött szabadon maradt magyar színpadokon.
Félretéve minden korábbi ismeretet, lemezt, interjút, a fellépők zenei múltját, kíváncsi voltam, mire képesek élőben a gitárfenomének. A legutóbbi nagyobb szabású PeCsa-bulin, a Summer Rockson a Judas Priest kitűnő hangulatot teremtett, Halford sikoltozott, hullámzott a tömeg, folyt a sör, a metálrajongók jól érezhették magukat. A tegnapi koncert azonban más, ma már rétegzene, amit e gitáridolok játszanak, s Liza Minnelli mellett ők sem töltenék meg a Puskást, viszont itt vannak.
Este hatkor még csak fél ház gyűlt össze, de a tüzetes ellenőrzés miatt a bejáratnál kígyóztak sorok. A szemerkélő eső nem sok jóval kecsegtetett. Sokan féltek, hogy Satrianinak fél ház előtt kell fellépnie, ám ez alaptalan volt, mire Vai előviharzott, már majd telt ház köszöntötte. Fél hét után Robert Fripp rövid „melegítése” után Steve Vai kígyózott elő a dobok mögül. Egészen más személyiségek, ahogy Fripp nyugodt, ülő gitározása után Vai a közönséget provokálva megjelent és ölébe kapta három(G)szárnyú hangszerét, előrevetítette, hogy mozgalmas este elé nézünk. Ha a büfések a teljesítmény – elfogyasztott sör, Unicum és vodka – után kapták aznapi fizetésüket, rosszul jártak. Ilyet ritkán látni a PeCsában, tátongó űr a büféspultoknál a koncert alatt, csak a szünetekben volt némi tolongás. Pedig ez a közönség is szereti a sört, de most inkább a zenét hallgatta.
Steve a tőle megszokott vehemenciával több mint egy órán keresztül tépte a húrokat. Szinte minden testrészét bevetette, hogy egy-egy különleges hangot, effektet előcsaljon szerszámából. A négy gitáros és a dobos emlékezeteset nyújtott. Igazi csemege volt, ahogy a gitárok felelgettek egymásnak, illetve a közönségnek, többször átfogva egymás gitárjára. Vai nem ma kezdte, amellett, hogy hangszerére összpontosított, soha nem felejtette el a közönséget sem; folyamatosan ingerelte, figyelte, mozgatta a népet. Talán egy számot énekelt, a többi instrumentális volt, de senki sem unatkozott.
Fél kilenckor a G3 atyaúristene, Joe Satriani töltötte be a színpadot. Nyolc éve támadt az az ötlete, hogy a magafajták világ körüli turnéra mehetnének, ezzel örvendeztetve meg a gitárzenét szerető közönséget. A fellépők cserélődtek – Yngwie Malmsteen, John Petrucci, Brian May vagy éppen a tavaly a PeCsában is nagy sikert arató ZZ Top-os Billy Gibbons –, ám a siker és a hangulat megmaradt.
Satriani sem hagyott egy nyugodt pillanatot sem az ámuló rajongóknak, sírt, nyüszített, vonaglott a hangszer megszólaltatójával együtt. Barátomat telefonon tudósítottam egy szám erejéig, neki is tetszett! A kontaktus folyamatos volt a küzdőtérrel. Kevés rizsa, nagyon sok zene szólt tegnap a szabadtéri színpadon, de nekem ez az egy és negyed óra Satriani is nagyon rövidnek tűnt. Nem baj, majd együtt…
A rövid tapsbegyűjtés után Vai is újra megmutatta magát, és elkezdődött az örömzenélés. Tán egy félórát pengézhettek, de ezt a megjelentek sokáig nem fogják feledni. Fripp még mindig a héttérben ült, de a keze, mint a cséphadaró; Satriani és Vai pedig egymás mellett, fölött, alatt, ellenében – tajtékzott a gitár. ők is nagyon élvezhették. De ráadás nem volt, sietni kell, Párizs, Róma, Madrid stb. után szombaton még Bécsben léptek föl, kedden pedig Varsóban várják őket. 3G-vel mennek tovább.