szimfóniák a BFZ koncertjén
a papiruszportal.hu archívumából [2008]
Szerző: szabói
Mark Wigglesworth angol vendégkarmester állt a Budapesti Fesztiválzenekar élén a Zeneakadémián tartott Haydn–Mozart-sorozat második előadásán. Míg Mozart első, addig Haydn 90. szimfóniáját hallhatták az érdeklődők. Különleges választás, összehasonlításra késztethet, melyekhez jól illett Dittersdorf E-dúr nagybőgőversenye (közreműködött Fejérvári Zsolt), a zeneszerző Haydn és Mozart kortársa volt. Az est folyamán még Dmitrij Sosztakovics Kamaraszimfóniája hangzott el.
A nagybőgővel mint szólóhangszerrel ritkán kápráztatják el a közönséget, behatárolt az instrumentum irodalma. Sosztakovics Kamaraszimfóniája a VIII. vonósnégyes átirata. Az átiratok a legritkább esetben szerencsések, a Kamaraszimfónia – drámai mondanivalója miatt – elviselte a dúsabb vonóshangzást. Kétszeresen sem illeszkedett a Sosztakovics-darab a műsorba (átirat, XX. századi mű), ami miatt mégis elfogadható volt a választás, azt a szélsőséges hangulati ellentét indokolta.
Mozart Esz-dúr szimfóniája (No. 1., KV. 16.) rendkívül kellemes zene, egy 8-9 éves fiúcska alkotása. Ésszel felfoghatatlan, hogy lehet képes bárki is ilyen darabot írni, a focizás, postakocsi-tologatás helyett. Az első tétel, Allegro molto hangulata vidám, gondtalan, a zenei anyag invenciózus, stílusa a mannheimi iskolát idézi. Jólesően csilingelt a csembaló, szépen szóltak a natúrhangszerek, a hegedűk repetált tizenhatodjai sziporkáztak, zakatoltak. Az Andante, második tétel egyszerre szóló duolái-triolái Mozart zenéjére nem jellemzők (Brahmsszal ellentétben), pontosan, karakteresen szóltak. A Presto frissessége üdítően hatott, a második hegedű konzekvens zötyögései ellenére virtuóz tétel, élettől pezsgő szimfóniát hallottunk. A „kellemes érzések ébredését” elfeledtette a következő darab.
Sosztakovics életművének egyre nagyobb szeletével ismerkedhet meg a hallgató napjainkban, csodálkozhat rá egy rendkívüli, összetéveszthetetlen zenére. A zeneszerző nem a legszerencsésebb korban (és helyen) élt, stílusjegyei közé ezért is tartozhat az abszolút kilátástalanság, a sárba tiprásból, lelki megnyomorításból lehetetlenné váló kikecmergés zenei ábrázolása. Műveiben rendszeresen felbukkan névjegye (D-Esz-C-H – D), a Kamaraszimfónia öt tételében is. A z 1960-as év a zeneszerző számára a mélypont volt, az öt tételből három tempója Largo, a két középső tétel felfokozott indulatait ábrázolja. A nyitó Largo fájdalmát, keserűségét erősítette a második tétel zaklatottsága, kiáltásai. A motorikus részek sem szóltak öncélúan, a vonóskar szuggesztív hangzása kiemelte a zeneszerző viaskodását, a zajló drámát. A harmadik tétel némi gyógyírt nyújtott keringőszerű foszlányaival, a brácsák pontatlansága ellenére. A negyedik tételben felvillan a remény, a szordinált cselló szólójában, a záró tétel azonban nem ad feloldozást, a fugato különösen erőteljesen aláhúzza, hangsúlyozza a reménytelenséget, csüggedést. Gorkij Éjjeli menedékhelyének szereplői jártak köztünk. Elgondolkodtató művet játszott a zenekar, maradandó élményt okozva a kisebb-nagyobb egyenetlenségek ellenére. A mélységből indult, oda is ért vissza (Na dnye, ahogy Gorkij drámájának eredeti címe utal erre), a felépítés expresszivitása taglózott le.
Szünet után unikumként Dittersdorf E-dúr nagybőgőversenyét játszotta Fejérvári Zsolt. A zenekar szólamvezetője 1996-ban a Cremonában rendezett Giovanni Bottesini” nemzetközi nagybőgőversenyt megnyerte, 2003-ban és 2007-ben a Fesztiválzenekar Végh Sándor-versenyének egyik győztese volt. Kitűnő, ízes előadást varázsolt elénk a fiatal művész, zeneileg és technikailag egyaránt hibátlanul. Szépen kivitelezett dinamikai ívek, különösen a lassú tételben, virtuóz futamok, ne felejtsük el, hogy egy nagy szekund lefogása 8-10 centi a hangszeren, szép hangszín bűvölte el a zenészkollégákat is. A zenekar mintha hímes tojásokon lépkedne, hiszen a fiziológiai jelenségek miatt kevéssé hallhatóak a gyors, mély hangok. Üdítő színfolt volt a mű. Ráadásként Bach G-dúr csellószvitjének Menüett tételét hallhattuk.
Joseph Haydn C-dúr szimfóniája humor tekintetében talán a legbizarrabb a szimfóniaterméséből, erről a koncerten is meggyőződhettünk. A szimfónia Haydn életörömét fejezi ki, persze melyik nem, pezsgés, vidámság, finomságok jellemezték a zenekar előadását. Talán a menüett karaktere nem volt kellően eltalálva, a lassú tétel hajszállal gyorsabb volt számomra. A záró tétel becsapós lezárásai még a legedzettebb hallgatót is tapsolásra késztették.
A Fesztiválzenekar a bécsi klasszikus korszakban is otthonosan mozog, Mark Wigglesworth felkészülten irányította a zenekart. Mozdulatai világosak, határozottak, érthetőek voltak, ami nem minden karmesterről mondható el.
Zeneakadémia, 2008. április 12.
