Úri muri – papiruszportal.hu

zenés, népies-színes mű a Nemzetiben

a papiruszportal.hu archívumából [2010]

Szerző: PP

Január 15-étől játssza a Nemzeti Színház Móricz Zsigmond Úri muriját Bezerédi Zoltán rendezésében. A szerző dráma felé fordulásában nagy szerepe lehetett második, Simonyi Máriával kötött házasságának. A darabot 1928-ban mutatta be a Vígszínház (a következő évben pedig a nagy siker Nem élhetek muzsikaszó nélkül-t a Nemzeti Kamaraszínháza). Móricz mindig aktuális, az Úri muri pedig fölöttébb, 2010-ben is. Szép tervek és tehetség ellenére becsődölő mintagazdaság, megfejelve egy romokban heverő házassággal, fiatal szeretővel.

Rossz ómennek tűnt, hogy nem tervezetten, de épp a BKV-sztrájk idejére tűzték ki a premiert, amikor a színház szinte csak autóval közelíthető meg. Nem volt úri muri eljutni a Nemzetibe, inkább úri huncutság, egy nézőtérnyi embernek mégis sikerült.
Szerencsére ma már nem kell azon morfondírozni, Móricz a kritikai vagy jelző nélküli realizmustól hogy a bánatban nem jutott el a szocialista realizmusig, miféle dzsentroid fékezőerők foghatták vissza képzeletét, ceruzáját. A még regény Úri muri kapcsán Kodolányi Gyula mindenesetre így fogalmazza meg Móricz és a dzsentri viszonyát: „Ez a regény ökölcsapás. De simogatás is. Mert benne van minden sorában, hogy véreim, én is közétek tartozom, és nagyon sajnállak benneteket – magamat.”

A tágan értelmezett alapanyag, a regény, kitűnő, és a rendező nem is rest ebből kiindulni. Minden adott egy jó drámához, erős, sarkított jellemek, tehetséges egyén és Mucsára visszahúzó környezete mint feszültségforrás, magánéletbeli, feloldhatatlan konfliktusok, férfi-nő örök harca – mind-mind olyan téma, ami bármikor elvisz a hátán egy drámát önmagában is, ha minden együtt van hozzá. Az Úri muri mégsem okozott katarzist.
Csak zenével kezdődött, és a zenés dominancia végig megmaradt, ami még inkább a rokon műre, a Nem élhetek-re emlékeztetett. A díszlet nádasa viszont mintha a János vitézből maradt volna itt, nem tett hozzá túl sokat az előadáshoz.

A történet minden fontos eleme, szála ott volt a színen, jó és jobb színészi alakításokkal, az arányokat mégsem éreztem eltaláltnak. Szakhmáry Zoltán nem vált a dráma igazi tragikus hősévé. László Zsolt nem okozott csalódást, bár kiderült, nem énekes színész, de ez legyen a legnagyobb baj. Tragédiája valahogy lógott a levegőben, illetve Rozikával (Martinovics Dorina nagyon jól alakította) és az ággyal együtt elsüllyedt a nagy mulatozás közepette.
Szilaj, látványos, majd’ népszínműves jelenetekből viszont annál több volt, melyek során Hollósi Frigyes (Borbíró), Lukáts Andor (ezredes) és főleg Stohl András (Csörgheő Csuli) lubickolt a szerepében. Jól állt Kulkának a könyvvigécség-külügyminiszterség, Igazmondó Pistaként pedig Hevér Gábor élt a hálás szerep adta lehetőséggel. A mellékszereplők is mind hozták legalább a kötelezőt.
Csörgheő Csuli alakja viszont túlnagyított, ami a másik oldalon persze jutalomjáték Stohlnak. Jó színész, ezt sokszor bizonyította már, de a masszív tévézés kiütköző hatása, a szerep koncepcionális túlnagyítása vagy egyszerűen a túljátszás miatt soknak éreztem. Az üvöltözés erőltetett hörgésbe fulladása először még elmegy, van, akinek tetszik is, másodszor már nem annyira; játéka néha túlcsordult, a ripacskodást súrolta – nem tudtam eldönteni, ez rendezői instrukció-e, vagy a színész magánkezdeményezése.

Móricznál mindig hangsúlyosak a társadalmi különbségekből adódó, illetve a nemzetiségi ellentétek, ezek a 2010-re adaptált áthallások erőteljesek, itt-ott nagyon jól szólnak a darabban, némelyiket a rendező fel is erősítette, mégsem lett ez a szál sem Szakhmáry Zoltán tragédiája mellett – ahogyan az sem – igazi második vagy harmadik tragikus csomópont.
Rhédey Esztert, a feleséget Schell Judit alakította, kitűnően. Annak idején Simonyi Mária játszotta a Vígben, s bár ekkor házasságuk első boldog éveit élték, Móricz ebbe a szerepbe is belesűrítette nőkkel-feleségekkel-szeretőkkel szembeni összes fenntartását, a férfi-nő harc örök témáját. Talán ha Eszter előbb megjelenik a színen, még jobban ellenpontozhatta volna Rozikát, s a magánélet tragédiája inkább kibontakozhatott volna.
Talán. Ha. Így maradt a kiaknázatlan lehetőség: ez az Úri muri nem rossz darab (és a csiszolás folyamán jobb lehet), olykor sodró lendületű, nagyon sikerült, eltalált részekkel, nekem túl sok, ám jó zenével, felnagyított Csörgheő Csuli-alakkal, de messze a tökéletestől.
Móricz így ír általában a drámáról 1930-ban: „Mindennek csúcsa a dráma. (…) A drámaírónak meg kell tanulnia a mesterséget a színpadon, mert a színház akusztikájában egy szó gyakran olyan súllyal hat, mint a regényben egész kötet.” Sajnos itt nem hallottunk ilyen szavakat, míg a regény továbbra is „olyan súllyal hat”.

Móricz Zsigmond: Úri muri
Zenés színdarab két részben

Szakhmáry Zoltán: László Zsolt
Rhédey Eszter, a felesége: Schell Judit
Csörgheő Csuli: Stohl András
Ágnes, a felesége: Bánfalvi Eszter
Szabó Rozália: Martinovics Dorina
Zsellyei Balogh Ábel, ezredes: Lukáts Andor m. v.
Lekenczey Muki: Kulka János
Borbíró Gyula: Hollósi Frigyes
Igazmondó Pista: Hevér Gábor
Levkovits, zsidó: Garas Dezső
Dobokai: Szikszai Rémusz m. v.
Kudora: Fehér Tibor e. h.
Malmosy: Manases István m. v.
Fancsali: Szatory Dávid e. h.
Borbély Zsiga, patikus: Újvári Zoltán
Józsi, pincér: Előd Álmos
Mérnök: Farkas Dénes e. h.
Terka: Gáspár Kata
András / Kubikus: Fosztó András
Márton: Dénes Zsolt
Cigányasszony: Radnay Csilla
Cigányasszonyok: Kis-Kovács Luca, Hollai Anna, Gáspár Kata
Kubikus vezér: Mezei Lajos
Wágner Adolf: Kovács Márton / Lázár Zsigmond
Csuli kisebbik fia: Bori Ádám András / Bujtás Ákos
Szakhmáry Jánoska: Bezerédi Bendegúz / Gerő Bence
Szakhmáry Évike: Vida Sára / Zóka Jozefina
Zenekar: Kovács Márton, Lázár Zsigmond, Salamon Beáta, Mohácsy Albert, Papp Endre, Rozs Tamás