Elszelelős

Sven Nordqvist: Findusz elköltözik

a papiruszportal.hu archívumából

Szerző: legéndi

Míg a morgós Pettson és a szeles Findusz rendre nem hajlandó újabb Nordqvist-könyvvel előrukkolni, addig Nordqvist leporolt egy 1990-ben színpadra írt Findusz–Pettson-történetet. A szerző-illusztrátor kerülő úton tehát csak megjelentett 2012-ben egy újabb kötetet a sorozatban: a forgatókönyvből némi forgatás után könyv született. A téma minden szülő-gyerek viszonyban előbb-utóbb előkerül: Findusz is önállóvá, önugrálóvá szeretne válni, elköltözésen töri antennás kobakját.

A nagy Findusz-várás

Mikor születik már meg az újabb Findus-opus? – morognak az 1984-ben induló svéd sorozatra rákattant rajongók (lassan a gyerekeik is) hosszú évek óta szerte a kontinensen. Erre morog a nem létező bajusza alatt Sven Nordqvist is, hogy már nincs ötlete, csupán önmagát ismételné. [A nagy magyar várakozásban a General Press 2008-ban megjelentette az előtörténetet (1987), legalábbis a Kalapvadászat annak tekinthető.]
Ám azért a szerző idén csak beadta a derekát, ha nem is vadonatúj rész írásával. Az 1990-es történetet Stefan Moberg alkalmazta színpadra és ő is rendezte, Stockholmban mutatta be a Resenär Színháztársulat. Ezúttal tehát a színjátékból lett könyv. Korábban nem tudtam volna elképzelni, hogy jól megáll a lábán Pettson és Findusz a színpadon, de a Budapest Bábszínház előadása után ez a tévhitem megdőlt. Mind ember, mind báb formában életképesek a szereplők a színen is, sőt, még a tyúkok és egyéb baromfik, szomszédok is hozzá tudnak tenni a mű élvezéséhez.

Kívül tágasabb?

A történet úgy kezdődik, hogy Finduszt a rock and roll vagy más rugója minden reggel ugrálhatnékra sarkallja hajnali négy óra tájban,

– Miért, már négy óra van? – csodálkozott Findusz. – Azt hittem, csak fél öt.

s ez Pettson idegeit minden reggel macskája szaltóinak magasságába tupírozza. A zsémbes öregúr megfenyegeti, hogy ha ezt huzamosabb ideig akarja folytatni, kiviszi a házból Findusz kiságyát. A fenyegetés azonban rosszul sül el, a macska bekeményít, s kimondja megmásíthatatlan döntését: Akkor inkább elköltözöm. Pettsonnak kifordul a pipa a szájából. Összeszedve magát s egy Quimby-slágert dúdolva ráeszmél, ha már Findusz be van sózva és világgá akar menni, jobban jár(nak), ha ez a világ a közelében lesz, például a kerti vécében. Az egyik legviccesebb kép a könyvben, amikor Pettson komfortosítja és átalakítja a budit Findusz-lakká, s az ülőkébe dugja a fejét. Egy ezermesternek nincs akadály.
Megkezdődik a külön élés, a macska eleinte hatalmas öntudattal viszi át magának új pecójába az ebédet is, ugrál óraszám kedvére, miközben Pettsonnak már az étel sem ízlik egyedül, s unatkozik, magányos. Az új lakás azonban nem mindenben váltja be a hozzá fűzött reményeket, különleges egerek és – a felállított csapdák ellenére – különlegesen veszélyes rókák nehezítik meg Findusz leválását öreg barátjáról.
És egy különleges érzés: a barátság/szeretet. A szeles-eszelős kismacska és a másképp flúgos gazdája a svéd farmakon rájön, hogy számukra az a farmakon, ha együtt, egymás mellett élnek. Ilyen rafinált, alig észrevehető tanmesét rég olvastam. Az illusztrációk pedig ugyanolyan humorosak és böngészősek, mint Nordqvist más köteteiben. Reméljük, jön igazi folytatás is.

Sven Nordqvist: Findusz elköltözik
General Press, Budapest, 2012

Illusztrátor Sven Nordqvist
Fordította Csépányi Zsuzsanna
Kötött, 208×295 mm, 32 oldal, 2500 Ft

Macskafül
Pettsonnak elege van abból, hogy minden reggel Findusz ugrálására ébred. A kandúrnak pedig abból van elege, hogy nem csinálhatja azt, amit akar. Ezért elhatározza, hogy keres egy olyan helyet, ahol kedvére kitombolhatja magát. A használaton kívüli kerti vécé tűnik a legalkalmasabbnak, és Pettson segítségével szépen be is rendezkedik ott.
Csakhogy mi lesz vele, ha borús az idő és egyedül érzi magát? Vagy ha rókák ólálkodnak a ház körül?