Névnapok: Csaba, Atalanta, Csobád, Dominika, Dominka, Ézsaiás, Felícia, Gerváz, Izaiás, Járfás, Jávor, Jósiás, Józsiás, Mária, Metella, Miletta, Morella, Nedda, Romola, Romulusz, Ronalda, Tamás, Tankréd
Események:
690 – Palenque (B’aakal) Maya uralkodója, II. K’inich Kan Bahlam felszenteli a Feliratok Templomát, I. K’inich Janaab Pakal (Nap Pajzsa), nemrégiben elhunyt apjának, a város leghíresebb uralkodójának tiszteletére. A város 
és a környező nemzeti park 1987 óta az UNESCO kulturális világörökségének része.
1840 – Friedrich Hebbel német drámaíró és költő Judit című tragédiájának bemutatója Berlinben. A dráma cselekményére komponálta Emil von Reznicek osztrák zeneszerző a Holofernész (Judit könyve) című operáját.
1853 – megjelenik William Wells Brown Clotel című, az első és kiadott afroamerikai író által írt regénye. A regény feltárja a rabszolgaságnak az afro-amerikai családokra gyakorolt pusztító hatásait.
1964 – a Beatles A Hard Day’s Night (Egy nehéz nap éjszakája) című áldokumentumfilm premierje a londoni The Pavilionban.
1975 – Dmitrij Sosztakovics befejezi a Szonáta brácsára és zongorára (Op. 147) művét.
1994 – megjelenik a Forrest Gump című film, Robert Zemeckis rendezésében, Tom Hanks, Robin Wright és Gary Sinise főszereplésével (6 Oscar- és 3 Golden Globe-díj). A történet Winston Groom 1986-ban kiadott regényén alapszik, alcíme: „egy együgyű fickó feljegyzései”.
2013 – Szász János A nagy füzet című alkotása nyerte a fődíjat, a Kristályglóbuszt a Karlovy Varyban rendezett nemzetközi filmfesztiválon.
2023 – New York-ban megnyílt a Louis Armstrong Center a volt Armstrong-házzal szemben. Az épület a legnagyobb jazz archívumot kínálja több mint 60 000 tétellel és 75 férőhelyes előadóteret is magába foglal.
Meghalt Guy de Maupassant (Henri René Albert ~, 1850–1893) népszerű 19. századi francia író, a modern 
novella egyik atyjaként, a tömör és a lényegre törő stílus mestereként tartják számon.
Műveiben figyelemre méltó realizmusa, ugyanakkor megjelenik a fantasztikum és a pesszimizmus is. 1871-től Párizsban élt, évekig minisztériumi hivatalnok volt, eleinte szabad idejében írt, majd első sikerei után már írásaiból élt. Újságírói és szépirodalmi pályája kezdetén Gustave Flaubert volt a mentora, tanácsaival segítette írói stílusa csiszolását, a környezet pontos, részletes megfigyelésére, lényegre törő, pontos fogalmazásra ösztönözte. Aktív irodalmi karrierje csupán egy évtizedig tartott (1880-1890), ezalatt hat regényt, közel 300 elbeszélést, néhány útleírást és egy verseskötetet írt. Műveit az általa ismert és alaposan megfigyelt környezetbe helyezi, a normandiai falusi és kisvárosi élet éppúgy hátteret ad, mint a párizsi polgárság és a hivatalnokok feltörekvése. Az elismerésért és a jólétért folytatott, képmutatással és önzéssel tűzdelt feltörekvő küzdelem, vagy éppen a szerelem, a női-férfi kapcsolatok apró cselszövésektől sem mentes történeteinek ábrázolása kortalan, saját korában és ma is népszerű szerzővé teszik (Erős, mint a halál, A szép fiú, Különös történetek).
Meghalt William Faulkner (1897–1962) Nobel-díjas amerikai író, a „Dél” krónikása.
Egyike a 20. század legnagyobb hatású irodalmi nagyjainak. Tekintélyét regényei, novellái, versei, filmforgatókönyvei és újító írói stílusa alapozták meg. Bár munkáit rendszeresen publikálták az 1920-as évek közepe óta, viszonylag kevéssé volt ismert. Ma már a legnagyobb amerikai írók közé sorolják. 1949-ben irodalmi Nobel-díjat kapott a „…modern amerikai irodalomban megteremtett erőteljes és egyedi művészi stílusáért”. A humor és a tragédia iránti érzéket szeretett Mississippi állama fejlesztette ki. Meglátta a faji megkülönböztetés tarthatatlan állapotát, a Dél ellentmondásait, észrevette, hogy a magukat együgyűnek álcázó déli „öregfiúk” mögött gyakran meglepő intelligencia rejlik. Nála alighanem senki sem tudta jobban megragadni az Államok déli részének hangulatát, a volt rabszolgatartó vidék csendes, konok, magányos búját. Fiktív helyszínei és szereplői segítségével a maga teljes valóságában tárja elénk a déliek örök sértettségét a polgárháború elvesztése miatt. Remek képet kapunk a szesztilalom Amerikájáról, és a feketék helyzetéről is (Sírgyalázók, Míg fekszem kiterítve, Augusztus fénye).
Megszületett Fónyi Géza (Friml, 1899–1971) Kossuth- és Munkácsy-díjas festő, mozaikművész, érdemes és kiváló művész.
1917-ben végzett a mintarajziskolában. 1917 és 1925 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. A főiskola elvégzése után 1926-ban tanulmányutat tett Bécsben, később Párizsba, Londonba és Firenzébe utazott. Az 1930-as években a nyaranként Tihanyban alkotott. 1938-tól a Budapesti Műszaki Egyetemen tanított rajzot. 1945 után nyaranta Szentendrén dolgozott, 1946-tól tagja lett a szentendrei Régi Művésztelepnek. 1946-tól haláláig tanított a Képzőművészeti Főiskolán freskófestészetet és mozaikművészetet. Korai munkáit mesterének, Benkhard Ágostnak hatására a nagybányai plein air festészet szemléletmódja inspirálta. Az utazásai során szerzett klasszikus élmények hatására figurális képeit tömör formákból építkező monumentalitás, tájábrázolásait erőteljes kontúrok, komor színek jellemzik. Olaszországi útja után kezdett mozaikkal foglalkozni. Művészete később is megőrizte jellegzetes téma- és színvilágát, életműve az 1960-as években teljesedett ki, megmutatkozott, hogy mind az alakábrázolásban, mind a tájak hangulata és az enteriőrök megjelenítésében otthonosan mozog (Teliholdnál, Csendélet dinnyével, Séta a kertben).
Meghalt Louis Armstrong (Satchmo, 1901-1971) amerikai dzsessztrombitás, énekes, zenekarvezető, a 
dzsessztörténet egyik legnagyobb és legismertebb alakja.
A dzsessz elterjedése, valamint a fekete bőrű muzsikusok elfogadása nagy mértékben köszönhető munkásságának. Gyerekként egy kisegyüttessel énekelt, majd a színes bőrű gyerekek javítóintézetébe tanult meg kornettezni és ütőhangszereken játszani. A csodagyerekre először King Oliver figyelt fel, aki 1917-ben meghívta zenekarába s akitől sokat tanult. Az 1930-as években a kornettet trombitára cserélte. Gyakran koncertezett zenekarával és egyedül is mint más zenekarok kísérője. A szvingkorszak idején Armstrong elismertsége csökkent, zenéje nem volt már olyan divatos. Az idő múlásával Louis Armstrong arcizmai már lazultak, ezért nem tudta azt produkálni hangszerével, mint korábban, így egyre inkább áttért az éneklésre, hiszen abban is kivételesen tehetséges volt. Egyedi előadásmódjában számtalan dal vált slágerré, köztük a Do You Know What It Means To Miss New Orleans és a What a Wonderful World, mely 1968-ban a brit slágerlista élére került. Meg kell említeni, hogy ő volt az egyik első és legnagyobb scattelő is, azaz szöveg nélkül fantáziaszótagok artikulálásával énekelt. Kevés kivételtől eltekintve minden őt követő trombitás az ő nyomdokaiban haladt és halad, s így vagy úgy, de az utókor minden dzsesszmuzsikusa köszönhet neki valamit.
Meghalt Ennio Morricone (1928-2020) Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, az 
egyetemes filmzene egyik legismertebb és egyik legnagyobb hatású alakja.
Több mint 550 filmhez írt kísérőzenét, ezek közül legismertebbek a különféle westernfilmekhez írt zenéi. Először 1964-ben Sergio Leone kérte fel Egy maréknyi dollárért című alkotásához, hogy néhány betétdalnak készítse el a hangszerelését. Tehetségére hamar felfigyeltek, mert olyan hagyományostól eltérő hangszereket alkalmazott, mint amilyen a harmonika, a harang vagy az elektromos gitár. A meghatározó filmes karrierje mellett számtalan országban vezényelt időnként zenekarokat nagy sikerrel. Így dolgozott már spanyol, brazil, német, angol, bolgár és magyar zenekarokkal is. Magyar vonatkozásban jelentős, hogy több kontinenst érintő turnéjára a Győri Filharmonikus Zenekart kérte fel kísérőnek. A Kodály Kórus Debrecen 2014-2019 között 12 európai országban több mint 40 alkalommal működött közre Ennio Morricone koncertjein (Volt egyszer egy Vadnyugat, Aki legyőzte Al Caponét, Aljas nyolcas).
Ezen a napon született:
Joseph Boehm (1834-1890)
osztrák szobrász és éremművész. Művészete titkaiba atyja vezette be, akivel hosszabb utat tett Olaszországban és Angliában. 1862-ben Londonban telepedett meg, ahol fejszobraival és más műveivel az udvar figyelmét is magára vonta. Művei tele vannak élettel és kifejezéssel; de hatásuk inkább festői, mint plasztikus (Viktória királynő, Charles Darwin, A skótdudás).
Marc Bloch (1886-1944)
francia történész, a modern történetírás egyik legnagyobb alakja. 1936 és 1940 között a Sorbonne gazdaságtörténeti tanszékét vezette. A háború kitörésekor önkéntesként részt vett a háborúban, majd a francia kapitulációt követően részt vett az ellenállási mozgalomban. 1944 márciusában német fogságba került, majd júniusban kivégezték. Történeti vizsgálódásainak középpontjába az embert, pontosabban „az időben mozgó embert” állítja. Nem hitt a történelem pragmatikus hasznában, ugyanakkor meg volt győződve értelmi jogosultságáról. A történelmet egyfajta kísérletnek fogta fel (A történelem védelmében, A történész mestersége, A feudális társadalom).
Eino Leino (1878-1926)
költő, újságíró, író, a finn költészet egyik úttörője. Verseiben ötvözte a modern és a népies elemeket egyaránt. Legtöbb munkájának a stílusa a Kalevalán, valamint népdalokon alapszik. A természet, szerelem és a kétségbeesés gyakori témák Leino munkásságában. Még ma is széles körben olvassák Finnországban, verseit gyakran idézik (Finn balladák, Tavaszünnepi dalok, Himnusz a tűzhöz).
Csurka Péter (1894-1964)
újságíró, író. Első írásai a harmincas évek elején tűntek fel a fővárosi lapokban és folyóiratokban. Novellákat, tárcákat írt, álnéven kis pénzért ponyvákat is írt. Eredeti hangvétele, békési zamatú humora hamarosan népszerűséget szerzett neki (Álomlovag, Eszter, Jegenyék).
Hanns Eisler (1898-1962)
német zeneszerző, egyetemi tanár, a modern német zene egyik legjelentősebb alakja volt. Érdeklődése rendkívül széles és sokirányú volt, nevét jazz-operája, tömegdalai és szimfonikus művei tették ismertté. Számos produkció zenéjét szerezte és érdekes szakkönyvet írt a filmkomponálás kérdéseiről. 1947-ben, a hidegháborús hisztéria tetőpontján az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság tevékenységének első áldozata Eisler. Csak a nemzetközi közvélemény nyomására volt kénytelenek megengedni, hogy a zeneszerző saját jószántából elhagyhassa az USA-t (A zene értelméről és értelmetlenségéről, Senki földje, Salemi boszorkányok).
Frida Kahlo (Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón, 1907-1954)
egyéni hangú mexikói festőművész, közéleti szereplő, a 20. századi Mexikó emblematikus alakja. 1925 szeptemberében, egy baleset következtében, egész életére kiható sérüléseket szenvedett. Az unalom és a fájdalom elől menekülve kezdett festeni. 1927 végén már aránylag normális életet tudott élni, és 1928-ban csatlakozott az önálló mexikói kultúra megteremtését célul kitűző művészek csoportjához. Bár az első képei, portréi az európai festészet hagyományait követik, későbbi művészetére, színvilágára, jelképrendszerére a mexikói művészet, a hagyományok és a prekolumbián kultúra hatott igen erősen. Sokan szürrealistának tekintik, de ez nem egyértelmű (Önarckép bársonyruhában, A halálra gondolva, Az élet gyümölcse).
Szentiványi Lajos (1909–1973)
Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész. Tájképeket, csendéleteket, enteriőröket figurális kompozíciókat, arcképeket festett posztnagybányai stílusban, ugyanekkor koloritja, könnyed lírai ecsetkezelése rokonságot mutat a Párizsi iskolával is. Festményeit az 1950-es évek első felében nem értékelték a szocreál kritikusok, de az 1950-es évek közepén megtört a jég, plein air frissessége, napfényes koloritja, inpresszionisztikusan vázlatos, könnyed rajzai meghozták a sikert, murális munkákra kapott megrendeléseket, könyvgrafikai munkásságával is kitűnt (Hajóhíd holdvilágnál, Karácsony, Balaton-part).
Rigó Magda (1910–1985)
opera-énekesnő (szoprán), érdemes művész. A Zeneakadémián tanult 1928–1933 között. Az Operaházban 1935-ben debütált, a társulatnak 1963-ig volt tagja. Európa számos operaszínpadán vendégszerepelt, világhírű énekesek oldalán.
Simor Erzsi (1911-1977)
színésznő. Tanítónői oklevele megszerzése után Góth Sándornál tanulta a színészmesterséget. 1937-ben lett a Magyar Színház tagja, később a Royal Varietében lépett fel, utána az Andrássy úti Színház, majd az Új Magyar Színház szerződtette. A második világháború után játszott Debrecenben és Pécsett is, a Madách Színház tagja volt 1959-től egészen haláláig. 1936-tól filmekben is feltűnt, mely népszerűségét is megalapozta (Segítség, örököltem!; Édes Anna; Kísértet Lublón).
Bill Haley (1925-1981)
amerikai dalszerző, énekes, gitáros. Egyike volt az első rock ‘n’ roll előadóknak bandájával, a Bill Haley & His Cometsszel. Róla nevezték el a 79896 Billhaley nevű kisbolygót. Előbb „cowboyzenét” játszott zenekarával, de egy idő után jött a stílusváltás és producerei javaslatára, Haley zenészeivel együtt külsőt váltott és modern zenét játszottak (Rock Around the Clock, Mambo Rock, Crazy Man).
Janet Leigh (Jeanette Helen Morrison, 1927-2004)
amerikai színésznő. Egyik legemlékezetesebb szerepében Charlton Heston elrabolt feleségét alakította Orson Welles 1958-as klasszikusában, A gonosz érintésében, két évvel később a Psycho hozta meg számára a nagy sikert (Kisasszonyok, A mandzsúriai jelölt, A köd).
Gordon Zsuzsa (Gartner Zsuzsanna, 1929-2015)
kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő. 1945–1949 között a Színművészeti Főiskola hallgatója volt. 1949–1952 között a Pécsi Nemzeti Színházban lépett fel, utána 10 évig a Petőfi Színházban és a Jókai Színházban szerepelt. 1962–1968 között a Vígszínház színésznője, 1969-től harminc éven át az Irodalmi Színpad, a Radnóti Miklós Színpad tagja volt (Budapesti tavasz, Széchenyi napjai, Csudafilm).
Soós Zoltán (1935–2015)
költő. Témáit szülővárosa (Hajdúnánás) körülményeiből és a munkásélet köréből merítette. A későbbiek során bűnügyi és katonai tárgykörből írt. Rímes-szójátékos, epigrammatikus és szonettes-mesterszonettes formák jellemezték költészetét. Következetes képviselője volt a mindennapok igazsága kimondásának (Napébresztő, Hátországi portya, Bökversnapló 1985-1995).
Ned Beatty (1937-2021)
amerikai színész. Élete során több mint 100 filmben szerepelt. A Hálózat című filmben nyújtott alakításáért 1977-ben Oscar-díjra jelölték. 2004-ben főszerepet játszott a londoni West Enden Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című darabjában (Az elnök emberei, Szemenszedett szenzáció, Egy igaz ügy).
Pethő Zsolt (1937-2016)
Balázs Béla-díjas zeneszerző, a Pannónia Filmstúdió zenei referense. 1961 óta több száz filmhez és bábjátékokhoz ír dalokat, kórusműveket és zenedarabokat is. Táncdalokat, zongoradarabokat is írt (Gusztáv; Frakk, a macskák réme; Vili, a veréb).
Rozsos István (1944)
Liszt Ferenc-díjas operaénekes (tenor), kiváló művész. 1963–1969 között a Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt. Operaházi tagsága mellett tagja volt a Stadtische Büchne Osnabrück színháznak és a Deutsche Oper am Rhein Düsseldorfnak, de tagja volt a Madách Színháznak is. A magyarországi operaszínpadokon kívül Európa számos országában is fellépett.
Sylvester Stallone (Sylvester Gardenzio Stallone, 1946)
Golden Globe-díjas olasz származású amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és festő. Legnagyobb sikereit akciófilmekkel, különösen a Rocky és a Rambo-sorozattal érte el, de más műfajokban, például vígjátékokban és filmdrámákban is kipróbálta magát. Az 1980-as és 1990-es évek egyik legmeghatározóbb akciófilmsztárjaként tartják számon Arnold Schwarzenegger, Jean-Claude Van Damme és Bruce Willis mellett, de napjainkban is nagy népszerűségnek örvend. Közismert beceneve Sly (Oscar, A pusztító, A feláldozhatók filmek).
Téren Gizella (1948)
színésznő. Pályáját az Irodalmi Színpadon kezdte. 1967-től az Állami Déryné Színház, illetve a Népszínház tagja volt. 1982-től szabadfoglalkozású színművésznő.
Czigány Zoltán (1965–2011)
író, költő, filmrendező. 1983-1984 között az Állami Balettintézet diákja volt, itt is érettségizett. Érettségi után két évig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban zeneszerzést tanult. 1992-1997 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt magyar szakon. Már gimnazista korában rendszeresen publikálta verseit irodalmi-, napi és hetilapokban. 1990-ben rendezte első dokumentumfilmjét, Nagycsütörtök címmel. Ezután egyedi és sorozatműsorok rendezője, szerkesztője volt. ––> Csoda és Kósza
Derecskei András (1982)
karmester, zeneszerző, hegedűművész. Muzsikus családban született, 2001–től 2006-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hegedű szakos hallgatója, 2003–tól 2009-ig pedig ugyanott végzett zeneszerzés szakon. 2012-ben diplomázott karmesterként. Karmesterként és hegedűművészként rengeteg mű ősbemutatója fűződik nevéhez a kortárs zeneirodalom darabjai közül. Számos külföldi és hazai zenei verseny díjazottja, mind zeneszerzőként, mind aktív muzsikusként. Képességeit külföldi és hazai mesterkurzusokon fejlesztette tovább.
Ezen a napon halt meg:
Philippe de Vitry (1291–1361)
francia zeneszerző, zeneteoretikus és költő. Kora egyik legműveltebb, matematikai, történelmi és filozófiai téren egyaránt jártas szelleme. Már akkoriban is, mint a 14. század legnagyobb zeneszerzőjeként tartották számon. Korábban négy jelentős zenei értekezést tulajdonítottak neki, azonban kettő közülük nem tőle származik. Újítása, hogy egyszerűsíti a hangjegyírást, ezzel képessé teszi a zeneszerzőt bonyolultabb ritmusképletek rögzítésére is (Ars nova, Codex Ivrea).
Ludovico Ariosto (1474-1533)
itáliai költő, író, hatása óriási volt, bár követője nem akadt. A felvilágosodás, majd a romantika hozta meg újra Ariosto megbecsülését – leginkább az „Orlando furioso” című munkájáét. Az „Orlando Furioso” hatása érezhető Zrínyi Miklós „Szigeti veszedelem” című eposzában, Arany János a „Toldi szerelme” című munkájában egyes motívumokat kölcsönöz tőle. A mű számos zeneszerzőt is megihletett (Ariosto Őrjöngő Lórántja, Az elcseréltek, Szatírák).
Morus Tamás (Sir Thomas More, 1478-1535)
szentté avatott angol humanista, jogász, író, költő, államférfi, az anglikán egyház és a római katolikus egyház vértanúja, az államférfiak és jogászok védőszentje. Élete során elismertséget szerzett mint vezető humanista tanító. Jelentős befolyással volt az angol jogra, főképp az egyenlőség előtérbe helyezésével. Politikai munkája mellett írói tevékenysége is jelentős. Számos dala népdalként maradt fenn. 1516-ban kiadott Utópia című könyve komoly érdeklődést váltott ki, több nyelvre lefordították.
Vasvári Pál (Fejér, 1826–1849)
író, történész, pedagógus, filozófus, politikus, forradalmár, a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja, honvéd őrnagy. Ifjabb éveiben Sali Bánk álnév alatt elbeszéléseket írt a szépirodalmi lapokba. A Kisfaludy Társaság 1845-ben meghirdetett vígeposzpályázatára írta A szerelmes bajnok című művét, hexameteres versformában. 1849-ben, Erdélyben, Fântânele mellett a Gyalui-havasokon a román felkelők megölték, földi maradványai nem kerültek elő (Történeti Névtár, Irányeszmék, Bús napok).
Katona Clementina (id. Ábrányi Kornélné, 1856-1932)
író, zenekritikus. Kezdetben zenekritikákat írt, 1879-től tárcái, elbeszélései, tudósításai jelentek meg. Több cikkben foglalkozott a nők érdekeinek védelmével, egyetemi tanulmányaik engedélyezésével. Többek között a nők érdekében írt bátor cikkeinek eredményeként nyitották meg az 1895–96-os tanévtől a nők előtt az egyetemek gyógyszerészeti, orvosi és bölcsészeti karát. A Tanácsköztársaság alatt túszként fogva tartottak között volt. Eredeti cikkeinek, elbeszéléseinek és rajzainak száma meghaladja a százat (Nemzeti szellem az irodalomban, Földön és föld felett, Négy lírikus és egyebek).
Otto Klemperer (1885–1973)
német karmester és zeneszerző. A 20. század egyik legnagyobb karmesterének tartják. Három évig (1947–1950) a budapesti Operaház karmestere volt. Amikor 1933-ban a nácik hatalomra kerültek, a zsidó Klemperernek el kellett hagyja Németországot, az Egyesült Államokba távozott, ahol állampolgárságot kapott. A világháború után visszatért Európába. Mint zeneszerző kevéssé ismert, de hat szimfóniát és egy operát is írt.
George Grosz (1893–1959)
német képző- és festőművész. Képeit és rajzait hol az állami rend, hol a erkölcs ellen irányuló vétségeknek minősítették, elkobozták, betiltották. Bátor, politikailag nyílt festő volt, ami manapság nemigen jellemző a festőkre. Kompozíciói inkább vonalasan grafikusak, mintsem festőiek. Első képei még szecessziós, expresszionista vonásokat hordoznak. Majd képein megjelenik a futurizmus hatása is. Gyűlölte a kegyetlenséget, és az emberi boldogságról álmodozott (Az utca, Kávéház, Sorozóbizottság).
Péchy Blanka (Greiner, 1894–1988)
színésznő, előadóművész, író, nyelvművelő, rádiós műsorvezető, a bécsi magyar nagykövetség kulturális attaséja, a bécsi Collegium Hungaricum igazgatója, alapítványtévő és a Kazinczy-díj megalapítója, érdemes művész. Kortársai közül kiemelkedett versmondó képességével, ő volt Ady költészetének egyik első népszerűsítője. 1942-ben kezdett szépirodalommal foglalkozni, akkor jelent meg első novellája (Hűséges hűtlenek, Beszélni nehéz, Este a Dunánál).
Gabriel Pascal (Lehel Gábor?, 1894-1954)
erdélyi magyar származású amerikai színész, filmrendező, producer, forgatókönyvíró. Bécsi színészkedés után hamarosan német és olasz némafilmekben játszott. Első ismertebb, producerként jegyzett amerikai filmje A köpenicki kapitány volt. Nevét valójában azzal írta be a filmlexikonokba, hogy sikerült meggyőznie George Bernard Shaw drámaírót, hogy műveinek megfilmesítési jogát neki adja el. Inkább életmódjából, egyéniségéből adódóan vált közismert figurává, filmjei – bár sikeresek voltak – a filmtörténet számára újat nem hoztak (Pygmalion, Így élni jó, Caesar és Kleopátra).
Joaquín Rodrigo (1901-1999)
spanyol klasszikus zeneszerző, zongoraművész. A 16–17. századi formákat kissé megváltoztatva azokat, vagy feldolgozta a régi spanyol mesterek darabjait, ötvözi a neoklasszicizmust a spanyol zenei folklór elemeivel. Melódiái igen hatásosak, a hangszerelése világos és inkább a kamarazenére emlékeztet, ennek ellenére nagyon színgazdag. Rodrigo művei a tonalitás keretein belül maradnak, mégis szívesen gazdagította zenei harmóniáját könnyed disszonanciákkal.
Berda József (1902-1966)
József Attila- és Baumgarten-díjas költő. Első verskötete: Könnyek útja és egyéb írások, 1923-ban jelent meg. Krúdy Gyula írt hozzá előszót. Bár mindvégig a szegénység útját járta, mégis ódai hangon, főként a lét hétköznapi örömeiről, az evés-ivás élvezetéről írt epigrammatikus tömörségű szabadverseket. Első verskötete után a Nyugat, a Széphalom és az Est-lapok munkatársa. Baráti szálak fűzték József Attilához (Vérző napok, Méltó a szóra, Égni! Elégni!).
Pártos Ödön (1907-1977)
magyar-izraeli brácsaművész, zeneszerző, egyetemi tanár. Csodagyereknek tartották, hegedülni Ormándy Jenőnél tanult. Az Anschlusst követően Palesztinába távozott. Brácsára és zenekarra írt rapszódiája Izrael állam nagydíját, vonósnégyese Coolidge-díjat nyert (Látomások, Fantázia jemeni témákra és zenekarra, Hálaének).
Rigó Magda (1910–1985)
opera-énekesnő (szoprán), érdemes művész. A Zeneakadémián tanult 1928–1933 között. Az Operaházban 1935-ben debütált. A társulatnak 1963-ig volt tagja. Európa számos operaszínpadán vendégszerepelt, világhírű énekesek oldalán.
Władysław Szpilman (1911–2000)
világhírű, zsidó származású lengyel zongoraművész, zeneszerző. Ő is a varsói gettóba kényszerült, ahol eleinte egy kávézóban zongoristaként dolgozott, majd fizikai munkát végzett. A zsidóság megsemmisítését jelentő holokauszt elől elmenekült, és Varsó különböző helyein bujkálva várta a háború végét. 2002-ben a lengyel származású Roman Polański rendezésében film készült Szpilman életrajzi regényéből hasonló címmel (A zongorista).
Béres Ferenc (1922-1998)
Liszt Ferenc-díjas énekművész, furulyaművész, népdalénekes, kiváló művész. A NÉKOSZ Együttes tagja, a Honvéd Együttes szervezője és alapítója volt, itt végezte el énekművészi tanulmányait. 1948–1957 között szólista és furulyaművész volt. 1949-ben végzett a Pázmány Péter Tudományegyetem néprajz–művészettörténész szakán.
Németh Amadé (1922-2001)
zenetörténész, karnagy, zeneszerző. A Zeneakadémián tanult. Aktív muzsikusi munkája mellett kiterjedt zenetörténészi, zeneírói tevékenységet is folytatott. Kutatásai középpontjában a 19. századi magyar operatörténet, az Erkel-család élete állt (Erkel Ferenc életének krónikája, Operaritkaságok, A magyar operett története).
Frank Oszkár (1922-2019)
zeneszerző, zeneelmélet tanár. 1946-ban Weiner Leó tanította összhangzattanra, 1949-től 1954-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt. 1954 óta folyamatosan tanított. Számos zeneelméleti szakkönyvet és tankönyvet publikált, valamint több elemző tanulmánya jelent meg pedagógiai folyóiratokban (Három vidám kórus, Altató, Macskazene).
Ed McBain (Salvatore Albert Lombino, 1926–2005)
amerikai író, elsősorban krimiíró volt. Rendkívül termékeny szerző volt, legnagyobb sikereit a kitalált, ám New Yorkról mintázott Isola város 87-es körzete rendőreinek munkájáról és életéről szóló regénysorozatával érte el, ebbe a sorozatba több mint ötven regényt írt. Novellái öt kötetben láttak napvilágot (Holtomiglan, holtodiglan; Halj meg, zsaru!; Míg a halál el nem választ).
Varga Marianna (1926-2017)
néprajzkutató, muzeológus. A Magyar Néprajzi Társaság tagja 1951-ben lett. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat alapító tagja. A magyar népviselettel, népművészettel, hímzett, szövött textilekkel és népi iparművészettel kapcsolatos tanulmányai tudományos és népszerűsítő kiadványokban jelentek meg. 1959 és 1982 között 28 kötetet szerkesztett, cikkeinek, tanulmányainak száma ezen időszak alatt 130-on felül volt (Palóc hímzések, Magyar népviseletek régen és ma, Mezőkövesdi matyó hímzések).
John Frankenheimer (1930-2002)
amerikai filmrendező, producer (A mandzsúriai jelölt, A nagy verseny, Ronin).
Vaszilij Pavlovics Akszjonov (1932-2009)
szovjet, illetve orosz regényíró. Első regénye, az 1961-ben megjelent ‘Kollégák’ orvosként szerzett tapasztalataira épült. Második könyve, az ugyanebben az évben publikált ‘Csillagos jegy’ a fiatal szovjet hipszterek életéről szólt és egy csapásra híressé tette. 1980-ban egy meghívásnak eleget téve az USA-ba utazott, távollétében megfosztották szovjet állampolgárságától (Örvényes ifjúság, Moszkvai történet, Moszkva kva-kva).
Brád András (1940-1991)
Munkácsy Mihály-díjas divattervező, iparművész. A Magyar Iparművészeti Főiskola divattervező szakán diplomázott 1964-ben. 1967 és 1970 között óraadó tanár az Iparművészeti Főiskolán. Hagyatékából Brád-divatrajzok, plakátok, meghívók a zalaegerszegi Göcseji Múzeum iparművészeti gyűjteményét gazdagítják.
James Caan (James Edmund Caan, 1940–2022)
amerikai színész. A Keresztapa című filmben ő alakította Santino „Sonny” Corleonét. 1961-ben a Broadwayn debütál. Ez évtől több sorozatban is szerepel. 1963-tól folyamatosan filmez (A híd túl messze van, Ha eljő a lovas, Végképp eltörölni).
Szakály Ferenc (1942-1999)
történész, muzeológus, akadémikus. Kutatási területe a magyarországi török hódoltság korszaka volt, elsősorban gazdaság-, társadalom- és politikatörténeti szemszögből. Jelentős helytörténeti munkássága is. 1991-től haláláig a Történelmi Szemle főszerkesztője volt (A mohácsi csata, Gazdasági és társadalmi változások a török hódítás árnyékában, Török kori történelmünk kritikus kérdései).
