Névnapok: Alida, Laura, Adolf, Alina, Alinka, Bató, Batu, Batus, Folkus, Lauretta, Lorett, Marcián, Nikander, Teofil, Teofila, Teréz, Tereza, Teréza, Terézia, Teri, Terka, Tessza
Események:
1769 – elfogadják a milánói katedrális Madonnina-tornyára („lámpás torony”, 108,5m), a város jelképét 
szimbolizáló Madonnina szobor terveit, amely Giuseppe Perego szobrász alkotása (1774-ben készült el). Mivel a hagyományok szerint Milánóban egyetlen épület sem lehet magasabb, mint a Madonnina, ezért több másolat is készült belőle, jelenleg az Allianz-torony tetején (2015, 209m) található az utolsó.
1958 – Chinua Achebe ibó származású nigériai író első kötete, a Széthulló világ című könyve a az afrikai irodalom legolvasottabb könyve. Bemutatja a gyarmatosítás előtti élet eseményeit Igbolandban, az európai misszionáriusok megjelenését, Nigéria kultúráját. Az egyik első ilyen regény, amely globális kritikai elismerést kapott, Afrika-szerte az iskolák alapkönyve.
2006 – 80 éves korában, Anne McCaffrey (1926–2011) sci-fi író bekerült a Science Fiction Hírességek Csarnokába. Ő volt az első nő, aki elnyerte a Hugo-díjat (1968), és az első, aki elnyerte a Nebula-díjat (1969). Az 1978-as The White Dragon című regénye az egyik első tudományos-fantasztikus könyv, amely felkerült a New York Times bestseller listájára.
2018 – Jackie Sibblies Drury amerikai drámaírónő Fairview című vígjátékának premierje az off-Broadway-n, a Soho Repertory Theatre-ben (Berkeley Rep). A darab elnyerte a 2019-es drámai Pulitzer-díjat. A mű egy középosztálybeli afroamerikai családot követ nyomon, akik nagymamájuk születésnapi vacsorájára készülnek, négy fehér ember szemszögéből.
2019 – Michael R. Jackson A Strange Loop című musicalje a New York-i Broadway-n debütál. A 2020-as drámai Pulitzer-díj nyertese, zenéjét, 2023-ban Grammy-díjra jelölték.
Megszületett Charles-François Gounod (1818–1893) francia zeneszerző.
A római tanulmányút után, 1842-ben, német körútra ment, amelynek során találkozott és barátságot kötött Mendelssohnnal. Hazatérve orgonistaként helyezkedett el. 1859-ben megírta Goethe nyomán, Jules Barbier és Michel Carré librettójára a Faustot. Az operát először a Théâtre Lirique-ben mutatták be. Nagy siker volt, a franciák mai napig nemzeti operájuknak tartják. Gounod-t egyműves zeneszerzőnek tartják. Faustja azonban olyan keresett darabja a világ operaszínpadainak, ami mindenképpen a francia operazene fontos szereplőjévé emeli. ––> Az ördög és a részletek – Gounod: Faust
Megszületett Igor Fjodorovics Sztravinszkij (1882-1971) orosz zeneszerző, a 20. század egyik legnagyobb 
hatású zeneszerzője.
Műveiért szerzett elismerései mellett zongoristaként és karmesterként is nagy hírnévre tett szert műveinek premierjein nyújtott teljesítményével. Először három balettel tett szert nemzetközi hírnévre, A Tavaszi áldozat egy elképzelt ősi Oroszország pogány szertartásairól alkotott víziója máig elbűvölte a hallgatóit. Az 1920-as években a neoklasszicizmus felé fordult. Ekkor készült művei inkább hagyományos zenei formákat alkalmaztak. A francia állampolgárságot 1934-ben kapta meg. Hazájában, a Szovjetunióban a műveit hosszú ideig nem játszották (A tűzmadár, A csalogány dala, Babel kantáta). ––> Sztravinszkij és a fekete zongora
Megszületett Sütő András (1927–2006) Kossuth-díjas erdélyi magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító 
tagja.
1965–1977 között parlamenti képviselő, 1974–1982 közt a Romániai Írószövetség alelnöke volt. 1980-tól kezdve a Ceaușescu-rezsim betiltotta műveinek kiadását és színdarabjainak bemutatását, ezért 1980 és 1990 között csak Magyarországon tudott publikálni. Ebben az időszakban ő és családja a hatalom és a Securitate folyamatos zaklatásainak voltak kitéve. Több tucatnyi magas színvonalú prózai és drámai műve a jelenkori magyar írók élvonalába emelte (Az élet és halál kapuiba, Hargitai vadászkalandok, Erdélyország mit vétettem?).
Ezen a napon született:
Szemere Miklós (1802-1881)
költő, politikus, akadémikus. Szeretettel viseltetett a költészet és a művészet minden ága iránt; ezért az 1832-35 éveket művészek társaságában, Barabás Miklóssal együtt Bécs műgyűjteményei közt, majd Észak-Olaszországban töltötte. A szabadságharc idején fiával együtt beállt huszárnak. 1874 nyarán meglátogatta Kossuth Lajost Baraccone-ban (Mixtura énekes játék, Kazinczy Ferencz sírjánál, Szemere Miklós összegyűjtött munkái).
Carl Van Vechten (1880-1964)
amerikai író és fényképész. Karrierje során több mint 15 000 fotót készített, mellyel korának művészeti életét dokumentálta. 1915 és 1920 között megjelent néhány esszékötete különféle témákról mint a zene és az irodalom. Az 1920-as években az irodalom felé fordult és 1922–1930 között megjelent hét regénye, melyek kritikai és anyagi sikert is jelentettek.
M. C. Escher (Maurits Cornelis Escher, 1898-1972)
holland festőművész, grafikus, a geometrikus formák mestere. Fametszeteiről és kőnyomatairól ismerjük leginkább, amelyeken általában lehetetlen építményeket ábrázolt, a végtelent vizsgálta vagy olyan kapcsolódó geometriai formákat rajzolt, melyek fokozatosan teljesen más alakot öltenek. Lehetetlen tárgyak százait, variációk ezreit rajzolta le, ám Svédország határain túl csak alig ismerték (Bábel tornya, Magic Mirror, Möbius Strip).
Grantner Jenő (1907–1983)
Munkácsy-díjas szobrászművész, a római iskola tagja. 1922 és 1929 között az Iparművészeti Főiskolán, majd 1929-ben a Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1933 és 1935 között Rómában volt ösztöndíjas. Kiállításokon 1928-tól szerepelt (Hajdúk emlékköve – Budapest, Thököly Imre szobra – Budapest, Toldi Miklós szobra – Miskolc).
Marton Frigyes (1928-2002)
kétszeres Jászai Mari-díjas rendező, színházigazgató. A Rádió Kabarészínháza alapító tagja, érdemes és kiváló művész. A Színművészeti Főiskola rendező szakán 1954-ben végzett, ezt követően négy évig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1958 és 1959 között a Vidám Színpad, majd 1962-ig a Petőfi Színház rendezője volt. 1962-ben került a Magyar Rádió rendezői státuszába. 1970 és 1980 között a Mikroszkóp Színpad főrendezője, Komlós János váratlan halála után az igazgatója volt. Ezt a posztot 1985-ig töltötte be.
Nagy János (1935–2021)
szobrász- és éremművész. 2005-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Felsőfokú képzőművészeti tanulmányokat a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán folytatott. Alkotói műhelyeit gyakran változtatta, a művésztelepek gyakori vendége volt. Tanulmányai során a realista és a neoklasszicista stílusú szobrászatot sajátította el, de hamarosan a 20. században elterjedt absztrakt művészeti irányzat felé fordult figyelme, azonban alapvetően megmaradt az alakos ábrázolás mellett (Szökőkút – Komárom, Gitáros nő – Fülek, Az aradi vértanúk révkomáromi emlékműve).
Ken Loach (Kenneth Charles Loach, 1936)
brit filmrendező, producer, forgatókönyvíró. Tanulmányait a St. Peter’s Hall-ben végezte, Oxfordban. 1963 óta szabadúszó filmrendező. Filmjeinek témája gyakran a politikai (A remény napjai, Titkos hadsereg, Szesztolvajok).
Domján Mária (1938)
színésznő, operetténekes. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia opera tanszakán diplomázott. Pályáját vidéki kultúrházak hangversenyein kezdte, majd a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött operettek főszerepeire. 1965-től a Fővárosi Operettszínház művésze volt. 1969-től külföldi vendégszerepléseken vett részt. 1981-től Kanadában él. Leginkább primadonna szerepekben vált népszerűvé.
Geszler Mária (1941)
Kossuth-díjas kerámiaművész. A Magyar Művészeti Akadémia Ipari tagozatának tagja. 1965-ben diplomázott az Iparművészeti Főiskolán kerámia szakon. Pályájának első két évtizedében a magyar népművészeti hagyományokra és a közép-ázsiai fazekasok munkásságára figyelve alakította ki saját egyéni expresszív stílusát. Később megismerkedett a magastüzű anyagok, a samott és a porcelán használatával, leginkább a Kecskeméti Kerámiastúdióban és a Siklósi Alkotótelepek műhelyében. A fényképeknek a kerámiaművészettel való ötvözése és sómáznak, mint tartalmat kifejező anyagnak az alkalmazása is érvényre jutott az ő munkásságában.
Leisen Antal (1947-2023)
színész. Az Egyetemi Színpadon játszott 1970–73 között, majd 1976–77 között a Déryné/Népszínház-ban, 1978–81-ben a Mikroszkóp Színpadon, 1981–83-ban a Gyerekszínházban, 1984–85 között a Vígszínházban működött, ezt követően szabadúszó. Több mint 50 magyar és külföldi filmben játszott (Viadukt, Kísértet Lublón, A Hídember).
Venczel Valentin (1952)
Aase-díjas vajdasági magyar színművész, rendező, színigazgató. Diplomáját 1978-ban szerezte az újvidéki Művészeti Akadémián, ahol 1974-től tanult. 1978-1991 között, kétéves kihagyással (1984-1986) az Újvidéki Színház tagja volt. 1987-ben alapító tagja volt a topolyai Tájszínháznak. 1991-2013 között az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze volt. 2013-tól az Újvidéki Színház igazgatója.
Bánky Gábor (1955)
Jászai Mari-díjas színész, rendező. 1977-1981 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1981-2018 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja. Korábban a Bóbita Bábszínház vezetője volt.
Méhes Marietta (1958)
énekesnő, színésznő. Underground körökben forgott, ismeretségbe került a kor számos újító szellemű, avantgard művészegyéniségével. A dekadens, dekoratív Méhes Marietta az 1980 nyarán alapított Trabant együttes énekesnőjeként, dalszövegírójaként, de leginkább mint platinaszőke filmszínésznő vált ismertté, akit bizonyos körökben szexszimbólumként istenítettek. 1985 tavaszán az Egyesült Államokba disszidált (Szerelmem, Elektra; Kopaszkutya; Eszkimó asszony fázik).
Tóth Géza (1961)
színész, rendező. Színészi pályája 1982-től a kaposvári Csiky Gergely Színháznál indult, azóta a társulat művésze. 2003-tól színházi rendezéssel is foglalkozik (Túsztörténet, Szamba, Sorstalanság).
Denis Lavant (1961)
francia filmszínész, aki jellegzetes arcberendezése mellett arról is ismert, hogy olyan, komoly fizikai igénybevételt jelentő szerepeket is elvállal, amelyekben akrobatikus mutatványokat kell bemutatnia. Magyarországon leginkább A Pont-Neuf szerelmesei című film férfi főszereplőjeként vált ismertté.
Paulinyi Tamás (1962)
író, költő, lapszerkesztő, rovatvezető, publicista, pszi-kutató. A SZINTÉZIS Szabadegyetem igazgatója, előadója, a SZINTÉZIS Egyesület elnöke és a SZINTÉZIS irodalmi, filozófiai folyóirat főszerkesztője. 1990-ig elsősorban keramikusművészként dolgozott. E tevékenység mellett pedig más művészeti ágakban is képezte magát. Több műfajban adott ki írásokat (Utak az ismeretlenhez; Titkos Arany; Parapszichológia, a rejtélyek világa).
Tímár Zoltán (1963–2017)
bábművész, színész. Bábszínészként a kecskeméti Ciróka Bábszínház stúdiójában 1989-ben végzett. 1981-től a Híd amatőr színház társulatában kezdte pályáját, majd 1986-tól a szolnoki Szigligeti Színházban, egy évvel később a kecskeméti Katona József Színházban szerepelt. 1990-től szabad foglalkozású színművész, bábszínész volt. 1995-től a Ciróka Bábszínház tagja lett. 1997-ben megalapította a Madzag Bábegyüttest.
Greg Kinnear (Gregory „Greg” Kinnear, 1963)
amerikai színész. Első igazi szerepét az 1994-es Szupermanus című filmben kapta, az 1995-ös Sabrina című filmben Harrison Ford testvérét játszotta (Betty nővér, A család kicsi kincse, Az angoltanárnő).
Dolmány Attila (1975)
színész, szinkronszínész. 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A Budapesti Kamaraszínház tagja lett, egészen annak megszűnéséig. 2012 után szabadúszóként újra sok színház felé nyitott, 2014-ben dolgozott először független művészkén. A mai napig mind a színházi, a filmes és a szinkron társadalom aktív tagja, korábbi jeles cikkírásai sokakat mozgattak meg.
Ezen a napon halt meg:
Sir Edward Burne-Jones (Edward Coley Burne-Jones, 1833–1898)
angol preraffaelita festő és iparművész, üvegfestő. Festményein a dekoratív elemek és az irodalmi (gyakran szimbolikus) elemek dominálnak. Olajfestményeit később főként Botticelli modorában alkotta meg, kései alkotásain a manierizmus felé hajlott. Idealizált nőtípusai a maga korában népszerűek voltak. Pályája vége felé az iparművészet felé fordult (Vénusz tükre, Aranylépcső, Kophetua király és a kolduslány).
Johann Schrammel (1850-1893)
osztrák hegedűművész, zeneszerző, a sramli-zene megteremtője. Már tízéves korában együtt hegedült apjával és Josef öccsével egy vendéglőben, eme előgyakorlatok után vették fel a bécsi konzervatóriumba. Testvérével több évig együtt hegedültek színházakban, katona-, majd szalonzenekarokban, végül a népzenénél kötöttek ki. Schrammelék mindössze hét év alatt több mint kétszáz dalt és zeneszámot komponáltak, ezek némelyike valóságos népdallá vált. Zenéje, a sramlizene napjainkban is népszerű, A sramlihoz gyakran társul a jódlizás. Nálunk alapvetően a magyarországi németek népzenéjét nevezik sramlizenének.
Sinka István (1897–1969)
Kossuth-díjas költő, író. A Magyar Falu című fajvédő újság pályázatára küldte be első verseit, a lapban és irodalmi mellékletében, a Virágoskertben rendszeresen jelentek meg írásai. 1935-ben Barsi, Szabó és Sinka megalapították a Kelet Népe című folyóiratot. 1945 után szembehelyezkedett a szocialista átalakulással, és hosszú időre kívül rekedt az irodalmi életen (Pásztorének, Végy karodra idő, Szigetek könyve).
László Gyula (1910-1998)
Széchenyi-díjas régész-történész, képzőművész, egyetemi tanár. A Magyar Képzőművészeti Főiskolai tanulmányait 1933-ban végezte el. Tanulmányúton Londonban, Rómában, Párizsban, és Firenzében járt. Az 1960-as évek közepén dolgozta ki a kettős honfoglalás elméletét, majd a szvidéri-elméletként ismertté vált eredet-elméletet (A honfoglaló magyar nép élete, 50 rajz a honfoglalókról, Múltunkról utódainknak).
Thomas Kuhn (1922-1996)
amerikai tudománytörténész és tudományfilozófus, ő vezette be a „paradigmaváltás” fogalmát, amely azóta központi kifejezéssé vált. 1962-es vitatott könyve, A tudományos forradalmak szerkezete, rendkívül befolyásos volt mind akadémiai, mind azon kívüli körökben.
Jean-Louis Trintignant (1930–2022)
francia színész, filmrendező. 1951-ben debütált a színészi pályán, és a háború utáni korszak egyik legtehetségesebb francia színészének tartották. Pályája elején főként színházban dolgozott, míg az 1950-es évek közepén meg nem kapta első filmszerepét Brigitte Bardot oldalán. Az 1970-es években több filmben is szerepelt, 1983-ban pedig elkészítette első angol nyelvű filmjét, a Tűzvonalbant, Nick Nolte és Gene Hackman oldalán (Előzés, A megalkuvó, Sortűz egy fekete bivalyért).
Fehér Ferenc (1933–1994)
filozófus, esztéta, műkritikus, az irodalomtudományok kandidátusa. A budapesti iskola köréhez tartozott, a Lukács tanítványok közé. Művészetkritikai tanulmányokat írt. Kutatásai a poétika területére is kiterjedtek, a regényt az időben változó, több értelmű műfajként határozta meg. Eretnek marxista filozófusként vonult emigrációba 1968-ban, s posztmodern filozófusként tért haza a rendszerváltáskor.
Barczi Pál (1933–2003)
Munkácsy-díjas grafikus- és festőművész. 1952-ben felvették a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, 1958-ban végzett. Részt vett az első Miskolci Képzőművészeti Kiállításon és az első Országos grafikai biennálén is. Mindkét sorozatnak többszörös díjazottja volt. 1964–1967 között Derkovits-ösztöndíjas volt, ami fontos anyagi biztonságot és alkotói szabadságot jelentett számára. Munkálkodása közepette tanulmányutakon, szimpóziumokon igyekezett nemzetközi kitekintést, tapasztalatot szerezni.
